„A nacionalizmus, az etnikai zártság, a vallási és törzsi logika szubsztantív alapú igazolásokkal tömi tele a nyilvánosságot, teremt folyamatos ellenségképet. A magyar alaptörvény és persze annak gyakorlata is ezekkel az eszközökkel akar elfogadottságot teremteni. Szükségszerűen kizárva a társadalomból azokat, akik nem azonosulnak értékeikkel, vagy rosszabb esetben eleve kívülállóként, ellenségként megjelöltek.”
2022-es esszéjében Fleck Zoltán a népakarat szerepét vizsgálja a populista-konzervatív jogalkotás eszközeként és filozófiai alapjaként. A szöveg nemcsak az alapjogok torzult helyzetének elemzését és megoldási lehetőségét kínálja, de lehetővé teszi a hagyományos jogállami érvelés önkritikáját is. Így folytatja:
„Ezzel a logikával szemben teljesen hatástalan egy nem kirekesztő, de hasonlóan tartalmi (szubsztantív) érvelés a jogegyenlőség, emberi jogok, méltóság, hatalommegosztás, korlátozott kormányzás értékei mellett. Bármilyen magasztosak is, ezek önmagukban nem teremtenek jelentős társadalmi támogatottságot a demokraták számára vagy ellenállást az autokratával szemben. Nincs számottevő tapasztalat jótékony hatásaikról, nem látszanak egyértelműen a hétköznapi életben tapasztalható jótéteményeik. Még kapcsolódásuk a demokráciához is merő absztrakció. Ha nem így lenne, nem sikerült volna a liberális alkotmányosság elpusztítása. Újjáépítését tehát nem várhatjuk felülről, elfogadottságát csak társadalmi részvétel biztosíthatja.”
A társadalom absztrakt, de megkerülhetetlen szerepet tölt be a jogalkotásban. Ez fokozottan igaz akkor, amikor a mindennapi populista politika egybefonódik a parlamenti munkával, és retorikájával rátelepszik a törvényalkotásra. A magyar alaptörvény kirekesztő elemeit a kormányzó többség két körülménnyel indokolja: ezek egyrészt a kirekesztő elemek a társadalom hagyományaiból erednek, másrészt találkoznak a társadalom többségének támogatásával. A nép hatalmát képviselőin keresztül gyakorolja, de az Alaptörvény tartalma miatt a végső felelősség az övé, ő a megrendelő. A kormányzó jobboldal és az Alaptörvény jogállami kritikája ezzel szemben az általános erkölcsi normákra hivatkozik: a társadalom ítéletétől függetlenül szükséges bizonyos jogok garantálása, egyenlőtlenségfeloldása.
Fleck Zoltán is rámutat, hogy az Alaptörvény populista indokolása gyenge lábakon áll. Nem elég, hogy már a kezdetekkor elismeri saját közvetettségét – „mi vagyunk a nép képviselői, higgyétek el nekünk, hogy a nép ezt és ezt akarja” –, de még a populista-konzervatív kormányzás gyakorlatának sem felel meg. Mindeddig nem zajlott valódi párbeszéd társadalom és jogalkotó között arról, hogy indokolt-e a kereszténységre hivatkozni olyan országban, ahol a lakosság fele nem vallásos. Ugyanígy vitatható, hogy legitim-e a gyermekvédelemre hivatkozva korlátozni identitásalapú kisebbségek jogait, különösen annak fényében, hogy az erről szóló 2022-es népszavazás érvénytelen lett, ezzel bizonyítva, hogy a kormányzati álláspont nem találkozik a társadalmi többség akaratával. Ezt a párbeszédet a nemzeti konzultációk sem pótolhatják, sem elméletileg (az átláthatatlanul kitöltött kérdőívek nem számíthatnak valódi egyeztetésnek), sem gyakorlatilag (a kiküldött konkrét kérdőívek szakmai minősége alkalmatlanná teszi ezeket a valós közösségi vélemény felmérésére). A kormányzó populista jobboldal a bezárkózó jurisztokrácia jegyeit hordozza.
Következetes jogfilozófia helyett ez csupán két gondolatrendszer taktikai szövetsége, amiben a jogállami díszleteket lerázó populizmus adja a szavakat, míg a klerikális és kirekesztő túlkonzervativizmus szolgáltatja a gondolatokat. Utóbbi maga is bizalmatlan a néppel, a társadalom helyett a fennálló rendet védi. A konzervativizmus nem azért lett a modern populizmus hordozója, mert fontos neki a társadalmi akarat, hanem mert ez tűnt a leghatékonyabb módszernek a fennálló rendet morális okokból felforgatni akaró, klasszikus liberális gondolattal szemben. Fleck Zoltán esszéjének másik fele a jogállami liberalizmus hibáira mutat.
„A szabadság barátainak, ha akarnak tenni valamit a jogállam és demokrácia érdekében, le kell győzniük idegenkedésüket a társadalmi részvétel eddig ki nem próbált változataival szemben. Azokban az államokban, ahol a társadalom nem szokhatott hozzá a demokratikus hatalomgyakorlás előnyeihez, az ezt garantáló jogállam önmagában nem vonzó.”
A modern liberalizmus önmagát ássa alá, ha a jogállamiság nevében bezárkózik a társadalom elől, és az intézményuralom rideg és steril elméletébe. Elfogadja a populista konzervatívok narratíváját , amikor letesz a népi felhatalmazás kereséséről, és maga is konzervatívvá válik, amikor a jogkiterjesztés helyett a meglévő jogok védelmére rendezkedik be. Ahogy Fleck Csalók és csalódások – Morális dilemmák az új magyar autokráciában című kötetében is megállapítja, a személytelen intézményuralom idővel az egész jogrendszer emberi minőségének fogyatkozásához vezethet, eltávolítva az állampolgárokat a jogállamtól. Fleck Zoltán ezzel szemben a társadalmi jogalkotás fikciójának realizálását javasolja, a valódi társadalmi párbeszéddel támogatott újra alkotmányozást. Konzultáció helyett deliberáció: a vita esetlegessé tétele és elkenése helyett valódi vita. Láttuk, hogy a populista törvényhozás népi jellege szemfényvesztés, de nem elég a moralizáló intézményállam eszméjével érvelni ellene. A jog forrása nem a nép vagy az erkölcs, hanem a kettő egysége: a nép és az erkölcs.
A Fleck Zoltán által felvetett dilemmák indokolják, hogy elkezdjünk beszélgetni egymással a magyar jogrendszer állapotáról. Szeptember 18-án, este hat órától a Liget Műhely minden érdeklődőt szeretettel vár a Barabás Villába, a Liget Akadémia harmadik évadnyitójára. Vendégünk Fleck Zoltán, témánk a magyarországi jogsérelmek valósága lesz. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Találkozzunk és vegyünk részt az új közjogi gondolat alakításában!
A megjelent írás Csury Balázs vendégszerző véleményét is tartalmazza.
Források:
A borítókép forrása: Horn Fanni
