Szerkesztőségünk tagjai

Főszerkesztő

Csomós Ákos
Jogász szak, IV. évfolyam

Mindig is vonzott az, hogy miként lehet egy igényes, a közösség élményeiről a közösség valódi tagjai által készített médiaterméket előállítani. A Jurátusban ezt kísérelem meg folyamatosan íróként, rovatvezetőként és 2022-től főszerkesztőként megteremteni.
Sosem fogom megbánni, hogy egy ilyen befogadó és elhivatott közösség tagja, sőt vezetője lehetek.

Főszerk.-helyettes

Bényi Mercédesz
Jogász szak, IV. évfolyam

A Jurátushoz 2020 szeptemberében nyertem felvételt lapmenedzseri pozícióba. Az évek alatt íróként is kipróbáltam magam, jelenleg pedig főszerkesztő-helyettesként menedzselem a szervezet működését. Célom a tagok számára biztosítani a lehetőséget az összekovácsolódásra, hogy minél többen érezhessék a Jurátust második otthonuknak.

Főszerk.-helyettes

Sárközi Barbara
Politológia szak, III. évfolyam

2020 ősze óta vagyok tagja a Szerkesztőségnek. Sokáig íróként járultam hozzá a Jurátus működéséhez, azonban 2022 júniusától már tartalomért felelős főszerkesztő-helyettesként segítem a Magazin mindennapjait. Óriási öröm számomra, hogy egyetemi tanulmányaim mellett egy ilyen különleges közösségnek is a tagja lehetek és tapasztalatokra tehetek szert.

Durbák Eszter
Jogász szak, II. évfolyam

Az újságírás középiskolás korom óta érdekelt, így nagy örömmel csatlakoztam 2022 tavaszán, elsőévesként a Szerkesztőségbe. Nagyon hálás vagyok, hogy részese lehetek egy ilyen befogadó és támogató csapatnak.

Fazekas Barbara
Jogász szak, IV. évfolyam

2021 tavaszán jelentkeztem a Jurátusba. Egyrészt azért, mert az írás számomra olyan, mint a zongora, hiszen kiskorom óta része az életemnek, méghozzá konjunktív módon, azaz egyik sem tud a másik nélkül létezni. Másik ok, hogy egy kreatív, kedves és megértő közösséget is kerestem az egyetemen, amiért minden nap hálás vagyok, hogy megtaláltam.

Gömbös-Pamper Zsolt

Gömbös-Pamper Zsolt
Jogász szak, V. évfolyam

Budapesten születtem, az ÁJK ötödéves hallgatója vagyok, jogász szakon. Kilenc éve foglalkozom amatőr újságírással, 2018 ősze óta dolgozom a Jurátusban íróként. Hobbijaim az írás mellett a zene és a különböző művészetek.

Gyulay Zoltán
Politológia szak, II. évfolyam

Gyulay Zoltán vagyok, másodéves politológus hallgató. Azért jelentkeztem a Jurátusba, mert kiskorom óta érdekel az újságírás, és mondjuk ki, mint oly sokan, én is pályatévesztő vagyok az ELTE ÁJK-n.

Habulin Hanna Katinka
Jogász szak, IV. évfolyam

Az írás valahogyan mindig is az életem részét képezte. Mindazt jelenti számomra, aki voltam, aki most vagyok és aki majd egy napon lehetek. Leginkább tudományos és kulturális érdeklődés jellemez, az irodalomra és a lírára érzékenységgel. Ekként örömmel tölt el, hogy a Jurátus berkein belül, mindegyik szenvedélyem otthonára lelt, továbbá az itteni alkotás által az elmém mindig jól szórakozhat. Az újságnál végzett tevékenységeim köre pedig, 2022. tavasza óta a Tudomány rovat igazgatásával teljesedhettek ki, amelynek vezetését napjainkban is aktívan ellátom.

Hajzer Anna Sára
Jogász szak, V. évfolyam

2018 őszén, egyetemi éveim kezdetén jelentkeztem a Jurátusba lapmenedzserként, két évvel később pedig immár főszerkesztőként egyengethettem a szerkesztőség útjait. (Remélhetőleg) utolsó egyetemi évemre fordulva, a Felvételi Bizottságunk elnökeként abban reménykedem, hogy a Jurátus még sokak számára fog otthont, nagyszerű csapatot, barátságokat, lehetőségeket és kikapcsolódást jelenteni az ÁJK-n töltött évek közepette.

Horváth Lili
Jogász szak, V. évfolyam

A Jurátusban töltött éveim során több poszton is kipróbálhattam magam. Voltam író, rovatvezető, főszerkesztő-helyettes idén pedig lapmenedzser vagyok. A lapnál szerzett tapasztalatok és élmények tették sokkal többé ezeket az éveket pusztán az egyetemi padsorok koptatásánál.

Hubai Gabriella
Politilógia szak, III. évfolyam

2022 őszén csatlakoztam a Jurátushoz íróként. Legfőképpen azért jelentkeztem a diákszervezetbe, mert szeretek írni és olvasni is, így ideális döntésnek tűnt. Örülök, hogy az egyetemi éveim alatt írói tapasztalatokra is szert tehetek.

Ihracska Mirtill
Jogász szak, III. évfolyam

2020-ban nyertem felvételt az ELTE jogász szakára, es mivel már a középiskola óta érdekelt az újságírás, úgy gondoltam, szerencsét próbálok, és első éves gólyaként jelentkeztem a Jurátusba. Harmadik éve vagyok a csapat tagja, jelenleg a Kultúra & gasztró rovat szerkesztőjeként veszek részt a munkában.

Jakus Barnabás

Jakus Barnabás
Jogász szak, régi motoros

Az írás valamilyen szinten mindig jelen volt az életemben. Örülök neki, hogy a Jurátus keretein belül immár hatodik éve készíthetek változatos témákban érdekes és izgalmas cikkeket.

Kalinowski Virág Alicja
Jogász szak, II. évfolyam

A 2022/2023-as tanév őszi félévében sikerrel pályáztam a Jurátushoz, író pozícióra. Az írásaimmal nem csak jogi témákat szeretnék boncolgatni, hanem olyan cikkekkel is szeretném megörvendeztetni az olvasókat, amelyekkel egy pillanatra kiszakadhatnak a nehéz hétköznapokból.

dr. Kiss Rebeka
Jogász szak, III. évfolyam

2021-ben csatlakoztam a Jurátushoz lapmenedzserként. Célom a szakmaiság és a kreativítás ötvözése. Nagy örömet jelent, hogy a szerkesztőségben erre inspiráló és céltudatos hallgatók körében van lehetőségem.

Koch Béla Benedek
Jogász szak, III. évfolyam

2022 őszén csatlakoztam az egyetem lapjához, olvasószerkesztőként. Azért jelentkeztem a Jurátushoz, mert szeretném megismerni a szerkesztői munkában rejlő kihívásokat és egy összetartó közösség tagjává válni. Olvasószerkesztőként célom, hogy betekintést nyerhessek az újságírás világába és hogy ezáltal tájékozottabbá váljak a jog és a joghoz kapcsolódó tudományágak területén.

Koncos T. Laura
Jogász szak, valahányadik évfolyam

2020 őszén nyertem felvételt íróként a Jurátusba, jelenleg pedig abban a megtiszteltetésben van részem, hogy az Egyetem tér rovatot vezethetem. Szókimondónak, s olykor talán kissé nyersnek tartom magamat. A véleményemet ritkán rejtem véka alá, és azt szeretem a Jurátusban, hogy – ésszerű korlátok között – ennek itt is helye van.

Kovács Kamilla
Jogász szak, V. évfolyam

2020 tavaszán, másodévesként csatlakoztam a Jurátus csapatához. Legrégebbi szenvedélyeim közé tartozik az olvasás. Mindig is élményt jelentett egy jó történet, érdekes téma megismerése, olvasószerkesztőként pedig lehetőségem van, hogy egy újfajta nézőpontból foglalkozzak ezekkel.

Kovács Máté
Jogász szak, III. évfolyam

A Szerkesztőségbe 2022 tavaszán nyertem felvételt íróként. Az irodalom iránti érdeklődésem egy újkeletű dolog, középiskolában szinte a kötelező olvasmányokat sem voltam hajlandó elolvasni. Leginkább a novellaírás a fő célom, amelynek keretében a mentális egészség(telenség)re szeretném helyezni a hangsúlyt. Az Egyetem tér nevű rovatcsoport tagjaként főleg a hallgatói élettel kapcsolatos cikkek írásával fogok foglalkozni, de leginkább a hátrányos helyzetű hallgatók elhelyezkedését segítő cikkeket tervezek írni.

Mató János

Németh Zita

Oszlánszki Márkó
Jogász szak, III. évfolyam

2022 őszén ért az a megtiszteltetés, hogy a Jurátus csapatához csatlakozhattam, mint író. A Szerkesztőségben betöltött pozícióm által elsősorban a joggal szoros kapcsolatban álló témákat szeretném bemutatni az olvasóközönségnek, kiemelt figyelmet fordítva a jog praktikus és a mindennapokban elénk táruló oldalára. A szakmai diskurzusok mellett a művészet, így különösen a filmek világa is közel áll hozzám, mely érdeklődésemet akár interjúk, akár véleménycikkek formájában tervezem kibontakoztatni.

Őri Dorka
Jogász szak, III. évfolyam

2020 őszén kerültem be a Jurátus újságírói közé és lettem részese egy jól működő csapatnak. Szeretnék a munkámmal valami érdekeset adni, megismertetni valami újat. Az íráson kívül a költészet is közel áll a szívemhez, így remélem, hogy a verseimmel nem csak magamat, hanem az olvasókat is szórakoztathatom.

Pintér Bertalan
Jogász szak, I. évfolyam

Kötve hiszem, hogy “szokványos” okok miatt lettem a Jurátus tagja. Megvan bennem a motivació, talán a képesség is, de a tudás és a gondolatok nem az enyémek, azokat csak közvetítem. Így szolgálok mindenki mást, ami kiteszi a boldogságom egy részét.

Polonyi Domonkos

Polonyi Domonkos
Jogász szak, IV. évfolyam

Elsőéves korom óta vagyok a Jurátus újságírója, így – független attól, hogy éppen milyen pozíciót töltök be, és mennyire tudok belefolyni a szervezet munkájába –, az újság és a hozzá tartozó közösség az egyik legstabilabb pontnak számít az egyetemi éveim során. Szívesen készítek interjúkat, cikkeim általában az Egyetem tér és a Tudomány rovatokban olvashatók.

Rabb Ramóna Roxána
Jogász szak, IV. évfolyam

2021 tavaszán, másodéves hallgatóként nyertem felvételt a Jurátus szerkesztőségébe, ahol legszívesebben tudományos és a hallgatói lét megkönnyítését szolgáló cikkek írásával segítem a csapatot. Szabadidőmben szeretek olvasni, társasozni és a kutyusommal játszani.

Sárkány Richárd

Simon Fanni
Jogász szak, IV. évfolyam

Mindig meghatározó része volt az életemnek az írás, így a Jurátus már végzős gimnazista koromban felkeltette az érdeklődésemet. Ezért is nagy öröm számomra, hogy 2020 őszétől tagja lehetek a szerkesztőségnek íróként.

Szabó Noémi

Szávai Flóra
Jogász szak, I. évfolyam

Az újságírás kipróbálása régi álmom volt, így amikor elsőéves egyetemistaként hallottam a Jurátusról, egyből tudtam, hogy ez a nekem való hely. Jelenleg lapmenedzseri pozíciót töltök be, azzal a reménnyel, hogy megismerhetem a szerkesztőség működését és belekóstolhatok az újságírói tevékenységekbe. Legfőbb célom egy olyan közösség részese lenni, ahol egymás támogatásával hozhatunk létre valami újat.

Szávai Lili
Jogász szak, IV. évfolyam

A jogi egyetem elkezdése előtt egy évig csak fotózással foglalkoztam, és nagy örömömre szolgál, hogy az egyetem mellett sem kellett felhagynom vele. Célom, hogy a Jurátus és az írások színvonalához méltó vizuális tartalom kerüljön az olvasók elé.

Szilágyi Dorka
Jogász szak, V. évfolyam

Szilágyi Dorka, negyedéves joghallgató vagyok, 2020 tavasza óta lapmenedzseri pozícióban a Jurátus tagja. Az egyetemi lapon túl a Bibó István Szakkollégium és az ELSA Budapest diákszervezetek lelkes részesének is mondhatom magam. Az uniós jog áll az érdeklődésem középpontjában, szabadidőmet szívesen töltöm a barátaimmal, valamint sorozatozással vagy olvasással.

Takács Vivien
Jogász szak, V. évfolyam

2021 tavaszán csatlakoztam a Jurátushoz olvasószerkesztőként. Gyerekkorom óta legkedvesebb időtöltésem az olvasás. Emellett szeretek moziba járni, nyelveket tanulni és a cicámmal játszani.

Tárnok Gabriella
Jogász szak, IV. évfolyam

Tárnok Gabriella vagyok, negyedéves joghallgató. 2022 őszén jelentkeztem a Jurátusba, hiszem mióta az eszemet tudom mindig írtam. Hol a naplómat, hol verseket, most pedig cikkeket. Fontos megörökíteni a jelent, a pillanatokat, azt hiszem ezért fotózom is. A Jurátusban tudományos témákkal szeretnék foglalkozni, emellett, a festményeimet és a rajzaimat is szívesen megosztom az olvasóinkkal.

Tomor Dávid
Jogász szak, IV. évfolyam

2021 márciusa óta vagyok a Jurátus tagja. Meggyőződésem, hogy egy közösség működésének fontos feltétele a stabil szervezeti háttér megteremtése és a szervezet jövőjéről való folyamatos eszmecsere. Lapmenedzserként is ennek szellemében dolgozom, s nagy örömet jelent, hogy kicsit hozzájárulhatok a kari lap mindennapjaihoz. A szabadidőmet legszívesebben a barátaimmal töltöm, színházba járok, utazom, emellett pedig, ha csak tehetem, olvasok.

Tőzsér Kristóf
Jogász szak, III. évfolyam

2022 tavaszán vettek fel az újsághoz. Célom az, hogy tudományosabb, jogilag releváns dolgokról írjak saját látásmódommal megfűszerezve. Az egyetem előtt sokáig filmekkel akartam foglalkozni. Ugyan ez már nem tartozik a céljaim közé, de az érdeklődés továbbra is megmaradt.

Troffen Krisztina
Jogász szak, IV. évfolyam

2021 tavaszán csatlakoztam a Jurátushoz, és mivel mindig is zavart a ‘muszály’, ‘mindíg’ és ‘higyj’ szavak látványa, így egyértelmű volt, hogy olvasószerkesztőként szeretném erősíteni a szerkesztőség csapatát. Ebben a pozícióban nemcsak a helyesírás, hanem az olvasás iránti szeretetemet is lehetőségem van gyakorolni.

A fotókat Gelbmann Márta és Szávai Lili készítette.