A kitolódott, nyári évszak felét uraló vizsgaidőszakot követően többünk fejében fordulhat meg az a gondolat, hogy a megerőltető heteket magunk mögött hagynánk egy kellemes kirándulással. Látványosan emelkedtek azonban az árak a tavalyi évhez képest is, így nagyobb körültekintés vált indokolttá a szervezésben, hogy a nyár végére a vállunk mellett, a bankszámlánk se égjen le.
TovábbCímke - utazás
A Közel-Keletről elsősorban a riasztó világpolitikai események juthatnak eszünkbe, és a másodlagos gondolatainkban sem hívogató turistacélpontként hivatkozunk rá. Viszont elképzeléseinkkel ellentétben a filmekben megjelenő hangulatos bazárok, dzsinneket rejtő lámpások, tevekaravánok elérhetőbbek, mint gondolnánk.
TovábbMár a szemeszter elején szembesülhettünk a hírrel, hogy ebben a tanévben a klasszikus októberi őszi szünetnek búcsút mondhatunk, az ugyanis átkerült a vizsgaidőszak előtti hétre. Ezzel együtt szertefoszlott annak a reménye, hogy néhány nap erejéig valamilyen külföldi országban élvezhessük a kellemes őszi napsütést, a főszezoni utazás kellemetlen velejárói nélkül.
TovábbSokak utazásszervezési szokásainak elengedhetetlen eleme a környezetbarát alternatívák keresése annak érdekében, hogy a lehető legkarbonsemlegesebben jussanak el A-ból B-be. Milyen más előnyei vannak még a vonattal történő utazásnak? Mennyire egyszerű? Mai cikkünkben leginkább ezekre a kérdésekre fogunk választ adni.
TovábbLengyelország déli része a magyarok körében igencsak kedvelt úti cél közelsége és a helyiek felénk való viszonyulása miatt. Ám a legtöbb magyar turista a Wieliczka – Krakkó – Zakopane aranyháromszögből nem mozdul ki. Pedig érdemes.
TovábbA karácsony közeledtével nincs jobb érzés, mint a vizsgák előtt kikapcsolódni és a karácsonyi vásárok hangulatában átszellemülni. A vírushelyzet miatt több helyen elmaradnak az adventi programok, a városokban viszont így is kellemes barangolni ebben az időszakban.
TovábbKiszabadulnál pár napra a mindennapok szürkeségéből? Kieresztenéd a gőzt a vizsgaidőszak után, vagy még előtte elmenekülnél pár napra az országból? Így teheted meg pénztárcabarát módon.
TovábbA koronavírus legfájóbb következménye sokak számára az utazási lehetőségek beszűkülése volt. De biztos, hogy le kell mondani róluk?
TovábbEgy új ország, kultúra felfedezésének ígérete sokunk fantáziáját megmozgatja, vérét felpezsdíti. Hiszen ki ne szeretne egy fantasztikus kaland részese lenni és olyan élményekkel, tapasztalatokkal hazatérni, amelyeket évek múltán is felemlegethet egy-egy baráti összejövetelen? Azonban, ha nemcsak egy gyors nyaralást tervezünk, hanem hosszabban elidőznénk külföldön, a kulturális különbségekből fakadó akadályok legyőzése végett érdemes pár tippet megfogadnunk. Cikkünkben az Intercultural Understanding Trainingen elhangzottakról tudósítunk.
Tovább