Know-how a pénztárcabarát utazáshoz

A kitolódott, nyári évszak felét uraló vizsgaidőszakot követően többünk fejében fordulhat meg az a gondolat, hogy a megerőltető heteket magunk mögött hagynánk egy kellemes kirándulással. Látványosan emelkedtek azonban az árak a tavalyi évhez képest is, így nagyobb körültekintés vált indokolttá a szervezésben, hogy a nyár végére a vállunk mellett, a bankszámlánk se égjen le.

Legyen szó városlátogatásról, tengerparti lazításról vagy hazánk felfedezéséről, az internetes keresőkben felugró, ajánlatokat tartalmazó hirdetések láttán rögtön útra kelnénk. Ám amint megpillantjuk az összeget, amennyiért néhány napra elmenekülhetnénk gondjaink elől, az utazási kedvünk szigorúan monoton csökkenésnek indul. Azonban, ha a lehető legnagyobb gondosságot tanúsítva járunk el álmaink vakációjának megszervezésében és hajlandóak vagyunk rászánni egy kicsivel több időt az úticél megtervezésére, mint két kattintás, akkor jelentős összegeket spórolhatunk meg és a lelkesedésünk is visszatérhet.

Így a továbbiakban néhány módszer kerül bemutatásra, amelyek segítenek balanszba hozni az elképzeléseinket azzal az anyagi kerettel, amelyből azokat megvalósítanánk.

Az ideális időpont megválasztása

Július és augusztus egyértelműen a legtöbb helyen főszezonnak számít, ezért a szolgáltatásokat is átárazzák, elszomorítva ezzel a pénztárcánkat. Érdemes figyelembe venni ugyanakkor azt, hogy a következő szorgalmi időszak a – jelenleg várható tanév rendje szerint- szeptember 11-ével veszi a kezdetét. Az ősz első napjain viszont már általában kedvezőbbek a díjak, emiatt akár várhatunk a kiruccanásunkkal addig, hogy olcsóbban nyaralhassunk. Évszaktól független azonban az, hogy a legtöbb szálláshelyen hétvégén többet kell fizetnünk az éjszakáért, mint hétköznap, tehát, ha rugalmasak vagyunk, ügyeskedhetünk úgy is, hogy a szombat és a vasárnap ne essen bele a tartózkodásba.

A hétvégi felárra érdemes ügyelni akkor is, ha repülővel utaznánk.

Míg a vonatjegyek ára többségében hasonló összegbe kerül, a repülőjegyeké folyamatosan változnak és általában a pénteki, szombati indulások a drágábbak.

A közlekedési eszköz

Az időpont mellett az első tisztázandó kérdések közé tartozik az is, hogy mivel szeretnénk eljutni az adott helyre. Repülő esetén körbenézhetünk például a debreceni, a bécsi, illetve a pozsonyi repülőtér kínálata között is, mint kiindulási pont, mivel olykor még az oda- vissza út költségével is kedvezőbb az ajánlatuk, mintha Budapestről utaznánk. Amennyiben pedig egy rendkívül népszerű célpont iránt érdeklődnénk, abban az esetben egy pillantást vethetünk a célunkhoz még elfogadható távolságra lévő, de távolabbi légi kikötőre is. Időnként ugyanis olyan nagy különbség mutatkozhat meg az árban, hogy megéri nem a legközelebbi reptéren landolni és onnan busszal vagy vonattal elérni a vágyott helyet. Rendkívül fontos azonban az, hogy repülőjegyet csak a légitársaság hivatalos oldalán vagy az applikációjukban vásároljunk, mivel ez a legbiztonságosabb mód arra, hogy az esetleges járatkésés vagy törlés felmerülésekor a lehető leghamarabb kapjuk vissza a kifizetett összeget vagy választhassunk alternatív útvonalat. A közvetítői oldalakon gyakran merül fel olyan probléma, hogy visszatérítés csak az oldalon felhasználható utalvány formájában kapható, és nem mindig lehet átfoglalni másik járatra sem.

Ha a közlekedés vasúti formáját választjuk -ahol a repülővel ellentétben sokkal kedvezőbbek a poggyászokra vonatkozó előírások- nem árthat tájékozódni az esetleges nyári diákkedvezményekről, mert az elmúlt években több kampány is irányult arra, hogy népszerűsítsék a vonatozást, nemcsak belföldön, hanem külföldön is. Így belefuthatunk olyan akciókba, amelyekről eddig nem is hallottunk!

Például, ha hosszabb, több európai helyszínt érintő utazásról álmodoznánk, az Interrail diákajánlatai is bizonyulhatnak jó megoldásnak.

Van, akik számára emellett nem ismert lehetőség, de ha a szomszédos Horvátország tengerpartjaira utaznánk, akkor sem feltétlenül az autóval a dugóban eltöltött órák választása az egyetlen opció, hiszen az Adria IC Budapest és Split között közlekedő éjszakai járatainak a segítségével reggel már akár arra is ébredhetünk, hogy a vonatunk begördül a dalmát városba.

Szállás és a helyszíni közlekedés

Sikerrel eljutottunk tehát a helyszínre, azonban szükségünk van arra is, hogy valahol álomra hajthassuk a fejünket. A szállás kiválasztása abszolút az egyéni preferenciákon múlik, ám van egy-két szempont, melyek figyelembe vételével spórolhatunk a  költségeinken.

Bármilyen típusú szállást válasszunk is, nem biztos, hogy a legjobb elv az, ha a látnivalóktól messzebb foglalunk alacsonyabb árért, ugyanis számos országban tapasztalhatjuk, hogy a helyi tömegközlekedés bizony nagyon drága, még akkor is, ha több napos bérletet váltunk. Érdemes lehet inkább egy kicsit többet elkölteni egy központi szállásra, hiszen a tömegközlekedés ára könnyedén megtérülhet, és az esti utolsó buszok időpontjához sem kell ezzel a megoldással igazodnunk.

Egy napos, városon kívüli kirándulások esetére pedig érdemes utána nézni, hogy közlekedik-e a két pont közt az ismert zöld színű busz, a Flixbus, mert rendkívül kedvező áron válthatunk ezzel a társasággal a buszokra jegyet.

Az autóbérlés költségessége és jogosítványhoz, gyakran életkorhoz kötöttsége helyett azonban, amennyiben nem olyan helyen járunk, ahol bénító negyven fok van napközben, a biciklikölcsönzés is kedvező alternatíva lehet.

A kerékpárokhoz általában olcsóbban lehet hozzájutni és a napi sportot is kipipálhatjuk vele.

Amennyiben úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk főzni a pihenés ideje alatt, a szállásokat kínáló oldalakon kiválaszthatjuk azt is, hogy bizonyos napi étkezések benne legyenek a foglalás árában. Így egy fix költséggel kalkulálhatunk az étkezésekkel kapcsolatban és akár jobban is kijöhetünk így, mintha mindig a keretünknek megfelelő étkezdék után kellene kutatnunk.

Hasznos funkció a szállás keresésénél a maximális költségkeret filter beállítása, mert ha egyszerűen csak sorrendbe rendezzük a találatokat, akkor nem minden szállás jelenik meg a listában. Emiatt pedig akár le is maradhatunk a számunkra tökéletesről. Továbbá nem árt átolvasni a lemondási feltételeket, valamint törekedni olyan szállás kiválasztására, ahol az érkezés előtti utolsó pillanatig még ingyenesen lemondható a szoba, hiszen sokat veszíthetünk azon, ha valami miatt az út meghiúsul és nem kapjuk vissza a pénzünket.

A fenti tippek mindössze irányadó jellegűek, hiszen az egyéni preferenciák és mindenki egyedi költségkerete az, ami végtére is a döntő szempont lesz a szervezés során. Ugyanakkor lehet, hogy éppen ezek segítenek hozzá ahhoz, hogy elégedetten térjünk vissza az itthoni életünkbe.

A borítókép forrása: X

A képek forrása: 1; 2

Az útiterv összeállításában segítségül szolgálnak az alábbi elérhetőségek:

1; 2; 3


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


                  

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése Szerző weboldala

Kalinowski Virág

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.