Április közepén Büntető Eljárás jogi és Büntetés-végrehajtási Jogi TDK szervezésében került megrendezésre a Till Tamás-ügy kapcsán rendezett kerekasztal-beszélgetés az I. tanteremben, ahol zsúfolásig megtelt az terem résztvevőkkel. Az előadók prof. dr. Hack Péter, a Büntetőeljárásjogi- és Büntetésvégrehajtási Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára és prof. dr. Gellér Balázs a Büntetőjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára voltak. A nagy kérdés az volt, hogy a huszonöt évvel ezelőtti bűncselekmény elévült-e? Hogyan reagált az esetre a közvélemény? Till Tamás gyilkosát még felelősségre lehet-e vonni? Mi a különbség a korábbi szabályozás és a 2024-es törvénymódosítás között? Hogyan módosította a jogalkotó a jogszabályt? – Ezekre a kérdésekre kaphattunk választ az eseményt.
Tavaly novemberben derült fény a huszonöt évvel ezelőtti bűncselekmény elkövetésére, melyben egy férfi beismerte Till Tamás megölését. Az elkövető a bűncselekmény elkövetésekor tizenhat éves volt, ami alapján a rendőrség szerint elévült a bűncselekmény, így az elkövetőt a kihallgatás után szabadon engedte a hatóság, azonban az ügyészség álláspont szerint a bűncselekmény nem évült el, így az elkövető büntethető. – hangzott el a kerekasztalbeszélgetés bevezetőjében.
Hogyan emlékezik a jogász társadalom, és mi volt a professzor urak személyes reakciója a bűncselekmény hírére? – merült fel a bevezető kérdés az ülés vezető Koch Bernát részéről.
Gellér Balázs professzor úr kifejtette, hogy a statisztikák alapján az emberölések egy része feltehetőleg rejtve marad, a hatóságok nem tudják felderíteni az összes bűncselekményt, és eltűnt személyként tarthatják nyilván a sértetteket. Sokszor egy tanú vallomása az, amely nyomra vezeti a hatóságokat. Nem arról van szó, hogy a nyomozó hatóságok ne rendelkeznének kellő szakértelemmel, sokkal inkább az a gond, hogy nincs elegendő anyagi erőforrásuk és idejük az ügyek feltárására, így különösen az eltűnt személyek sorsának megállapítására.
Hack Péter professzor úr kifejtette, hogy 2000-ben sokat foglalkozott az üggyel a sajtó. A statisztikák kapcsán mondta, hogy a körözött személyek döntő többsége 18 év alatti személy és sajnos vélelmezhető, hogy ezek között az eltűnt személyek között vannak olyanok, akik bűncselekmények áldozatai lehetnek, valamint egyetértett azzal is, hogy a nyomozó hatóságoknak rendkívül nehéz az elkövetőket ésszerű időn belül megtalálni. Álláspontja szerint, ha a Till Tamás ügyben alaposabb nyomozás történt volna, az elkövető személyét hamarabb is meg lehetett volna állapítani. A jog ugyanakkor számol azzal a lehetőséggel is, hogy nem minden elkövetőt lehet megtalálni. Példaként említette a Hungária körúti bankrablást és a Kossuth téri vérengzést is, amely bűncselekmények vonatkozásában a mai napig nem lehet tudni azt, hogy kik voltak az elkövetők.
A bűncselekmény az 1978-as Btk. hatálya alatt történt. A bűncselekmény vonatkozásában a kérdés az, hogy az 1978-as és a 2012-es Büntető Törvénykönyvek időbeli hatályra vonatkozó időbeli szabályai alapján melyik törvény rendelkezéseit kell alkalmazni?
Hack Péter professzor úr kifejtette, hogy az 1978-as Büntető Törvénykönyv minden bűncselekmény vonatkozásában húsz évben állapította meg az elévülést, kivéve a nemzetközi bűncselekményeket. Magyarországon a rendszerváltást követően vita folyt arról, hogy miként lehetne megbüntetni az 1956-os bűncselekmények elkövetőit, mivel ezen cselekmények büntethetősége 1976-77 körül elévült. A Zétényi Takács – féle törvényjavaslat alapján az elévülés az első demokratikusan megválasztott Országgyűlés megválasztásával újraindul. Ezt a megoldást azonban a magyar Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította. A 11/1992-es Alkotmánybírósági határozat kimondja, hogy „jogállamot jogállam ellenében nem lehet megvalósítani.” Megjegyezte azt, hogy álláspontja szerint a jogállamiság szempontjából inkább az anyagi igazság érvényesülése lenne meghatározó, mint a formális szabályok. Az anyagi igazság elsődlegességét hangsúlyozó álláspontot képviselte Németország és Csehország is a korábbi NDK, illetve Csehszlovákia területén elkövetett bűncselekmények vonatkozásában. Példaként Milada Horáková 1950-ben koncepciós perben történő halálra ítélésének esetét említette. Ebben az esetben a kommunisták népgyűléseken szavaztatták meg az embereket arról, hogy a vádlott bűnös-e és így született meg a halálos ítélet. Negyvennyolc évvel később a cseh rendszerváltás után, 2008-ban az ügyben eljáró ügyész helyettest, Ludmilla Borozova Polednovát bíróság elé állították a koncepciós perben betöltött szerepe miatt. A vádlott már 88 éves volt, amikor elítélték, az eljárás ellen folyó tiltakozások ellenére is.
Helyesen, mert mindenkinek, aki elkövet egy súlyos bűncselekményt, számolnia kell azzal, hogy valamikor utol érheti az igazságszolgáltatás
Professzor úr álláspontja szerint helyes az, hogy vannak olyan cselekmények, amelyek soha nem évülnek el. A hatályos jogszabály ezt a problémát megoldja, de mindig lesz olyan bűncselekmény, amely elévül. Az 1978-as Btk. módosítása különösrészi tényállásokat határozott meg el nem évülő bűncselekményekként és ez volt hatályban a Till Tamás sérelmére elkövetett bűncselekmények idején is. Az akkor hatályos szabályozás értelmében a minősített emberölés az elkövetés idején nem évült el. Az el nem évülő cselekmények körét akarta a jogalkotó bővíteni 2012-ben, helyesen. A jelenleg hatályos Btk. viszont már nem a cselekmény minősítéséhez, hanem a büntetéshez köti az elévülés kizárását, amikor kimondja, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények nem évülnek el. A probléma azonban a fiatalkorúakra vonatkozó külön szabályozás körében merült fel. A Btk. 2024 végéig hatályos törvényszöveg a fiatalkorúak tekintetében eltérő elévülési szabályokat állapított meg, és az indokolás alapján is megállapítható, hogy a jogalkotó célja az volt, hogy a fiatalkorúak esetében eltérő szabályozás érvényesüljön. Azonban a jogalkotó 2012-ben a definíciót más alapokra helyezte és nem hivatkozta be az el nem évülő bűncselekmények körét, nem gondolt arra, hogy a fiatalkorúak esetében a módosításnak milyen következménye lehet. A Till Tamás sérelmére elkövetett cselekmény ügyében a felelősségre vonáshoz szükséges volt a módosítás, hiszen a jogalkotónak 2024 végén már az volt az álláspontja, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények vonatkozásában fiatalkorú elkövetők esetén sem évül el a bűncselekmény. Kiemelte, hogy a Btk. lehetővé teszi azt, hogy a bűncselekmény, amely az elkövetés idején büntethető volt, az az elbírálás idején is büntethető legyen, szemben a Csemegi-kódexszel, valamint az EU Alapjogi Charta 49. cikkével, amely szerint, ha az elkövetés után enyhébb szabály lép hatályba akkor ezt az enyhébb szabályt kell alkalmazni.
Az Alaptörvény 28. cikke alapján, ha a jogszabály célját meg akarjuk ismerni, az indokolást kell figyelembe venni. Az elévülési idő a miniszteri indokolás alapján is 15 év, ezt az indokolást a kommentárok is alátámasztják. Ez alapján döntött úgy tavaly a rendőrkapitányság, hogy a cselekmény elévült és szabadon engedték azt a személyt, aki beismerő vallomást tett az elévülés tudatában. A tavalyi módosítás után az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályban lévő törvény szerint viszont már nem áll fenn a felelősségre vonás akadálya, így a január 1. óta hatályos szabályok alapján felelősségre lehet vonni az elkövetőt.
A kialakult vitában alapvető kérdés az is, hogy minek tekintjük a jogszabályt, az elfogadás után önálló életet élő, a jogértelmezésnek alárendelet normának, vagy a demokratikusan megválasztott törvényhozás akaratának megtestesítőjének – Az Alaptörvény 28. cikke azt a nézetet testesíti meg, hogy a jogszabály a jogalakotó akaratának megtestesítője, mert a jogalkotó van abban a helyzetben, hogy demokratikus felhatalmazással döntsön.
Kiemelte azt is, hogy a kriminológia morális pániknak nevezi azt az esetet, amikor a társadalomban olyan dolog történik, amely felháborodást vált ki a közvéleményben. Innentől a klasszikus büntetőjogi elvek, mint a „Nullum crimen sine lege” kihívás elé kerülhetnek, és a jogalkotónak meg kell fontolnia azt, hogy megteremti- e a büntetés lehetőségét.
Gellér Balázs professzor úr kifejtette, hogy az elévülés részben anyagi jogi, részben pedig eljárási jogi jogintézmény annak ellenére, hogy az alapvető szabályokat a Btk. tartalmazza. Az elévülésnek, mint jogintézménynek a létjogosultságát általában azzal támasztják alá, miszerint a bizonyítékok úgynevezett „elenyészése” miatt a bizonyítás nehézzé vagy éppen lehetetlenné válik, továbbá az elkövető egy egész más élethelyzetben van sok évvel később, így például rendezett családi körülmények között él, és ezért a speciális preventív célokat, valamint a társadalom érdekét sem szolgálja már a felelősségre vonása. Végül pedig jelentősen csökken az ilyen büntetőeljárások stigmatizáló és elrettentő ereje is.
Kiemelte, hogy számos joghatóságban, azaz országban az emberölés – így különösen a minősített emberölés – nem évül el, ami tekintettel arra, hogy helyrehozhatatlan sérelmet okoznak e cselekmények, helyes. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az 1968-as New York-i Egyezmény alapján az ott meghatározott háborús és emberiesség elleni bűncselekmények elévülése kizárt.
Megemlítette. hogy a 1978-as Btk. nem tette lehetővé az emberölés súlyosabban minősülő eseteinek az elévülését, amely így kiterjedt később 1998-ban a 14. életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölésre is.
Álláspontja alapján a tavalyi jogszabálymódosítást lehet unortodox jogalkotásnak tekinteni, mivel a 2024. évi LXVIII. törvény úgy módosította a 2012-es Btk-t, hogy valójában az indoklásán keresztül a korábbi, ’78-as Btk. értelmezését is meg kívánta határozni. Egyetértett azzal, hogy mind a ’78-as Btk., mind pedig a 2012-es Btk. indoklása alapján a fiatalkorú elkövető által elkövetett emberölés 15 év után elévül. Az ezzel ellentétes, egyfajta nyelvtani értelmezés az indoklásokkal, így a jogalkotó akkori szándékával, és az eddigi joggyakorlattal ellentétes. Ugyanakkor az Alaptörvény 28.cikke szerint a törvény indoklása kötelező a jogalkalmazóra, így a 2024-es módosítás indoklása alapján úgy tűnik, a bíróság már nem juthat arra a következtetésre, hogy a kérdéses cselekmény elévült.
A jogalkotó ezzel az unortodox megoldással kívánta azt elkerülni, hogy a súlyosabb büntetőtörvény visszaható hatályának tilalmába ütközzön a jogalkalmazó, amikor ebben a konkrét ügyben a fiatalkorú elkövető által megvalósított minősített emberölés elévülését kizárja. Úgy gondolta azonban, hogy erre a jogalkotásra nem lett volna szükség.
A jogalkotónak, illetve a bíróságoknak fel kellett volna vállalniuk, hogy a nemzetközi bűncselekményekhez hasonlóan az 1990-es évek közepétől az Emberi Jogok Európai Bírósága az emberölés tekintetében is kialakított egy kriminalizációs kötelezettséget joggyakorlatán keresztül, amely egyezménysértőnek tart olyan büntethetőségi akadályokat, amelyek nem teszik lehetővé az elkövető felelősségre vonását.
Álláspontja szerint tehát a 2024-es módosításnak erre a kriminalizációs kötelezettségre kellett volna hivatkoznia.
A borítókép saját szerkesztés
