Az ország legnagyobb jogász közösségi élménye — Beszámoló az Arsboni Karrier Fesztiválról

Második alkalommal került megrendezésre az Arsboni Karrier Fesztivál. A kétnapos rendezvényen az ország legnevesebb ügyvédi irodái képviseltették magukat, emellett szafarikon és különféle témájú workshopokon is részt vehettek az érdeklődők.

Az első fesztiválhoz képest több változással készültek a szervezők: ezúttal a nagyobb méretű Akvárium Klub adott otthont az eseménynek. Az idei év másik újítása a villámrandi bevezetése volt, ahol felcserélődtek az állásinterjúkon megszokott szerepkörök, ugyanis ezúttal mi, érdeklődők tehettünk fel néhány kérdést olyan ismert munkáltatóknak, mint például az Országgyűlés Hivatala, a DLA Piper, a Deloitte vagy a Sárhegyi Ügyvédi Iroda. Az érdeklődés is magasabb volt a tavalyinál: a kitelepült irodák standjai körül állandó volt a nyüzsgés, valamint az előadóhelyiség is rendre megtelt.

A késő délutáni órákban izgalmas workshopokat tartottak a meghívott vendégek.

Hétfőn a Legfőbb Ügyészség működésébe nyerhettünk betekintést, majd Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára mesélt az államigazgatásban szerzett tapasztalatairól. Ezt követően Kollár Kinga, a Gazdasági Versenyhivatal sajtószóvivője boncolgatott néhány versenyjogi kérdést, végül a napot a jogtanácsosok bemutatkozása zárta.

Kedden az Alkotmánybíróság elnöke, Sulyok Tamás tartott beszámolót eddigi színes karrierjéről, majd egy neves, jogi adatbázisokkal foglalkozó kiadó képviselője következett.

Az én érdeklődésemet leginkább az utóbbi, a jogi világ digitalizációjáról szóló előadás keltette fel, mert már hallgatóként is tapasztalható, hogy egyre nagyobb teret hódítanak a jogászi tevékenységek körében a különféle elektronikus eszközök. Ezt a Wolters Kluwer kiadó VIP ügyfélkapcsolati menedzsere, Dr. Takács Tibor is megerősítette.

Takács elmesélte, hogy huszonöt évvel ezelőtt még azt gondolta, hogy a jogászi munka egy asztal mellett zajlik, amin a vaskos jogszabálytárak mellett van esetleg egy számítógép is. Mára ez teljesen megváltozott: a laptopok, telefonok és táblagépek elterjedése sokat könnyített a jogi munka végzésen. Napjainkban egy tárgyalásra igyekvő ügyvéd a kocsi hátsó ülésén is átolvashatja mobilján a szükséges jogszabályokat, nem kell külön magával cipelnie a terjedelmes kézikönyveket. A különféle szerződések, formanyomtatványok esetén kitöltőprogramok állnak rendelkezésre, szinte elég csak a felek adatait begépelni, máris készen vannak a dokumentumok.

Az internetes jogtárak mára egy virtuális könyvtárrá váltak, ahol könnyedén elérhető többezer önkormányzati rendelet, vagy akár belső szabályzat is.

A fejlesztés azonban itt nem állt meg: Amerikában a keresők optimalizációján dolgoznak épp, céljuk, hogy ezek a programok úgy legyenek megírva, hogy szinte olvasni tudjanak az ügyfél gondolatában, ebben a jogi intelligencia és a szinonima szótár segíthet.

Takács szerint azoknak, akik tartani akarják a lépést a konkurenciával, muszáj a rendelkezésre álló legmodernebb eszközöket használniuk. Nem érdemes félni ezektől a megoldásoktól, ajánlott kipróbálni őket, mert nagyon sokat segítenek a munkavégzés során. Kényelmesebbé, időtakarékosabbá és jóval könnyebbé teszik ugyanis a jogászok életét.

Összességében idén is érdemes volt ellátogatni a Karrier Fesztiválra, ahol a sok érdekes és hasznos információ mellett közelebbről is megismerkedhettünk híres ügyvédi irodákkal, valamint betekintést nyerhettünk az egyes jogi szakmák világába.

Képgaléria az Arsboni Karrier Fesztivál Facebook-eseményénél.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Jakus Barnabás

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.