HVG Állásbörze – 2017

Nem lehet elég korán elkezdeni a jövő tervezését, ezt talán a jogi kar hallgatói tudják a legjobban. A HVG szervezésében megrendezendő éves, hagyományos állásbörze segítséget nyújt a fiatal pályakezdőknek és a munka világa felé kacsintgató egyetemi hallgatóknak az első lépések tervezésekor.

A HVG állásbörze az ország egyik legnagyobb karrierközpontú rendezvénye, amely lehetőséget nyújt a résztvevőknek az adott év munkaerő-piaci trendjeinek feltérképezéséhez, illetve nem utolsó sorban az információszerzést és a kapcsolatépítést is előmozdítja.

A börzét idén a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg március 8-án és 9-én.

A hatalmas aréna küzdőterét több mint 200 résztvevő cég standjai fogják megtölteni, és az érdeklődőknek lehetőségük lesz készségfejlesztő előadásokon, karriertréningeken, valamint munkaügyi tanácsadáson is részt venni.

A standot állító cégek között a kisebb vállalkozásoktól kezdve a multinacionális nagyvállalatokig a gazdaság minden szegmensét érintve mindenki megtalálhatja az érdeklődésének megfelelőt.

A börze előtt a részvételhez kötelező regisztráción túl érdemes szakmailag is felkészülni, önéletrajzokkal és kellő mennyiségű jegyzetfüzettel érkezni, illetve javasolt betartani az ajánlott dress code-ot, ami az átlagos irodai viseletnek, a smart casualnak felel meg.

Az állásbörzén a részvétel tehát regisztrációhoz kötött, a belépés díjtalan.

kép forrása

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Máté Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.