II. Erzsébet uralkodásának főbb pillanatai képekkel

Az alábbi cikk II. Erzsébet brit királynő uralkodását, és annak főbb pillanatait fogja bemutatni, hisz hetven év uralkodás alatt számtalan olyan esemény és alkalom volt, amely említésre méltó. Már fiatalon, huszonöt évesen hét nemzetközösségi ország királynője lett apja halálát követően, de azt megelőzően, már a második világháború alatt megkezdte hivatalos szerepvállalását. A királynő, akinek a világon a második leghosszabb volt az uralkodási ideje, 2022. szeptember 8-án hunyt el, kilencvenhat éves korában.

Kanadai kézfogás

II. Erzsébet királynő tizenkettő kanadai miniszterelnökkel is kezet fogott uralkodása alatt. Az 1948-ban megválasztott Louis St. Laurent volt az első, aki részesült a királynő üdvözletében, utána következett John Diefenbaker, Lester B. Pearson, Pierre Trudeau, Joe Clark, John Turner, Brian Mulroney, Kim Campbell, Jean Chrétien, Paul Martin, Stephen Harper és végül a 2015 novemberében megválasztott Justin Trudeau köszönthette a királynőt. Utóbbi, Kanada jelenlegi miniszterelnöke, a megválasztásának évében találkozhatott II. Erzsébettel.

Ugyanakkor nemcsak a kanadai miniszterelnökök hosszú sorát üdvözölte uralkodása alatt, hanem tizenkettő amerikai elnökkel is kezet fogott. A királynő 1951-ben járt először az Amerikai Egyesült Államokban, Harry S. Truman elnökkel való találkozása alkalmából – bár ekkor még nem volt felkent uralkodó.

Dwight D. Eisenhower volt az első amerikai elnök, aki már királynőként üdvözölhette Erzsébetet. Állítólag a barátságuk annyira közeli volt, hogy az uralkodó még egy-egy receptet is megosztott az elnökkel.

Környezetvédelmi Nobel-díj

Sir David Attenborough és Vilmos brit herceg megalapította minden idők legnagyobb környezetvédelmi díját. Jól alátámasztja ezt az állítást az, hogy remélik, a környezetvédelem Nobel-díjaként fogják majd emlegetni. A The Queen’s Green Planet (magyarul: A királynő zöld bolygója) című dokumentumfilmben a királynő Sir David Attenborough társaságában sétál a Buckingham-palota kertjében.

Találkozás a pápával

II. Erzsébet uralkodása alatt hét pápa váltotta egymást: XII. Piusz római pápával még koronázása előtt volt alkalma találkozni, majd XIII. Jánossal is személyesen megismerkedhetett, őt követte II. János Pál pápa és XIV. Benedek pápa, végül 2014-ben Ferenc pápa. Összesen tehát öt pápa találkozott a királynővel, akik közül II. János Pál pápa a következőket fogalmazta meg:

„Fenség, Ön sok éven át és a nagy változások idején olyan méltósággal és kötelességtudattal uralkodott, amely emberek millióit szolgálta szerte a világon.”

Az első nő a fronton

A királyi család tagjai közül II. Erzsébet volt az első nő a királyi családból, aki belépett a fegyveres erők adott egységébe. Miután kitanulta az autószerelő mesterséget, megtanult katonai teherautót vezetni, így csatlakozott a Női Kisegítő Területi Szolgálathoz.

II. Erzsébet brit királynő halála az egész világot gyászba borította. Az évtizedeken át tartó alattvalóitól felől érkező bizalmat és hűséget többször is megköszönte, utoljára is úgy nyilatkozott:

„Örök hálával, és alázattal tartozom, azért a hűségért és szeretetért, amelyet a kezdetektől tanúsítanak felém – az Önök szolgája: Erzsébet királynő”.

Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10

Képek forrásai: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése Szerző weboldala

Őri Dorka

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.