Jogpszichológia Kör – Az ÁJK új diákszervezete

A Jogpszichológia Kör a pszichológia iránt érdeklődő jog- és politológus hallgatókat szeretné közösségé kovácsolni, illetve előadásokkal kívánja színesíti az egyetem tudományos palettáját. Egy, a Facebookon közzétett felhívás indította útjára, és azóta folyamatosan növekvő érdeklődés övezi. Szeptemberben már két kurzust is meghirdettek, tagjainak száma pedig meghaladja az ötvenet.

Mi is az a Jogpszichológia Kör?

Önművelés, szakmai igényesség, összefogás. A diákszervezetként működő Jogpszichológia Kör egy hallgatói összefogás eredményeként született meg a nyár folyamán. Az akkor 14-15 fő kezdeményezésére létrejött szervezet már szeptemberben tagfelvételt hirdetett, aminek következtében – mindenkit lenyűgöző módon – ötven főre ugrott tagjainak száma. A jog és a pszichológia világa számos területen érintkezik, így nem meglepő az érdeklődők lelkesedése.

A Kör munkáját két mentoroktató, Dr. Grád András, valamint László Noémi kari pszichológus segíti.

Ebben a félévben két órát látogathatnak a hallgatók. Az önismereti kurzus keretében kötetlenebb stílusú beszélgetéseken vehetnek részt a diákok, amelyeket ugyan a mentortanárok irányítanak kérdéseikkel, a fő hangsúly mégis a csoport egységén van. Kiemelt szerepet kap az egymás segítése, a felmerült problémákra való reflektálás és a különböző lehetséges megközelítési szempontok kidolgozása. A bizalmas légkört a teljes diszkréció biztosítja.

A Bevezetés a pszichológiába előadássorozat során minden héten más témával ismerkedhetnek meg a tagok. Gyakorló pszichológusok, tanárok, elismert szakemberek tartanak órákat a jogászi hivatáshoz kapcsolódó témakörökről, például szociálpszichológiáról vagy családpszichológiáról. Az előadások nem kapcsolódnak szervesen egymáshoz, a cél a diverzitás, minél több terület megismertetése a hallgatósággal.

A szervezet azonban nemcsak szakmai programokat nyújt a tagjai számára, hanem közösségi programok rendezésével is igyekszik összetartó csoportot formálni belőlük.

Mi várható a jövőben?

A Jogpszichológia Kör egyelőre diákszervezetként működik, azonban jövőjét a tagok tudományos diákkörként képzelik el a Jog- és Társadalomelméleti Tanszék keretein belül. Céljuk minél több egyetemi hallgató bevonása egy fiatalos, dinamikus szerveződésbe, így a szervezeti struktúra lefektetése után szeptemberben egy felvételi eljárás során lehet majd csatlakozni a Körhöz. A kari életbe nyílt előadások meghirdetésével szeretnének bekapcsolódni: ezekből egyre már sor is került, de a jövőben még számos lehetősége lesz mindenkinek, hogy a Jogpszichológia Kör eseményeit látogassa.

jogpszichó

További információk: https://www.facebook.com/Jogpszichológia-Kör

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Szalai Flóra

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.