Mit? Hol? Mennyiért? – Útravaló jövőbeli Erasmus hallgatóknak

A tavaszi Erasmus pályázatok leadási határideje múlt hét hétfőn lejárt, de a tervezés, a kinti élet költségeinek kérdése még a fejünk felett lebeg. Éppen ezért összefoglaltuk, hogy mit hol érdemes vásárolni, illetve ezek mennyibe is kerülnek.

Németország

Sokak számára kedvelt úti cél Németország, amely viszonylag kedvezőbb árakat kínál számunkra, mint a későbbiekben boncolgatott Hollandia, Belgium vagy Írország. Legyen Berlin, Frankfurt vagy Köln az a város, ahol az álomegyetemünk található, szinte biztosan belebotlunk majd kint tartózkodásunk alatt egy Aldiba vagy Lidlbe, amelyek itthon is nagy népszerűségnek örvendenek. Ugyanakkor árak tekintetében érdemes a Combit és a Nettot is megemlíteni, hiszen mindkettő áruházlánc kedvező árakkal csalogatja a vásárlókat.

Ami számomra meglepő volt a német boltok tekintetében, az az, hogy kifejezetten nagy a választék vegán és vegetáriánus termékekből. Külön sorokat dedikálnak csak a növényi alapú élelmiszereknek, így könnyítve azok megtalálásán. A növényi étkezésnél maradva ki kell emelni, hogy az Alpro termékek jóval olcsóbban megvásárolhatók kint, mint Magyarországon, így megkönnyebbülhet az, aki esetleg attól tartana, hogy az életmódja miatt kicsit megugranának a költségei. 

Tejet, lisztet, kólát, banánt egy euró alatt vásárolhatunk. A kenyér ára kicsit magasabb ezeknél, általánosságban másfél euró körül mozog, ami megfelel a magyarországi áraknak.

Hol nem érdemes vásárolni Németországban?

Ha nem szeretnél egy vagyont elkölteni, érdemes kerülni a vonatállomások boltjait, akár pékségről, akár kisboltról beszélünk, hiszen kifejezetten magas árakkal találkozhatunk, még német viszonylatban is.

Ha tudod, hogy vonatozni fogsz, akkor érdemes máshol megvenni az útra az energiaitalt, és nem a normál bolti ár dupláját kifizetni érte.

Belgium

Gofri, sültkrumpli és sör. Talán ezek az első ételek, amelyek az ember eszébe ötlenek Belgiumról. Nos, itt az árak már jóval magasabbak, mint Németországban, így egy kiló kenyér már 2,59 euró. Körülbelül ugyanennyiért találunk tésztát, vagy sajátmárkás gabonapelyheket is a helyi áruházakban. A zöldségek és gyümölcsök tekintetében még többet költenénk, mint Németországban, de ezen a termékek az esetében az árkülönbség nem nagyon számottevő. Érdemes megnézni a Zaterdag Marktot, hiszen a termékek nemcsak alacsony árral rendelkeznek, hanem jó minőségűek is, amit alapesetben egy szupermarket nem feltétlenül tud garantálni. A lejárathoz közeli termékeket általában 25% kedvezménnyel tudjuk megvásárolni, ami,  jó módszer a spórolásra is. Így már 2-3 euró körül lehet darálthúshoz vagy hamburgerhúshoz jutni.

Lidlt, ahogy a németeknél, itt is találunk, és sok belga a kedvenc áruházláncai közé sorolja. Ha azonban valaki nem szeretne főzőcskézni, akkor az Albert Heijn késztermékeire érdemes egy pillantást vetni, hiszen csodás a választék. Ha kettő előadás között megéheznél, és egy gyors snackre vagy üdítőre van szükséged, akkor Delhaize a legjobb választás.

Hollandia

Számunkra talán meglepő módon, holland székhelye ellenére ebben az országban nem a SPAR élelmiszer-üzletlánc a legelterjedtebb bevásárlóhely. Ezért a címért két másik bolt, a szintén holland alapítású Albert Heijn és Jumbo verseng. Ezek mellett elvétve megtalálhatók egyéb, nálunk is ismert láncok, például az Aldi és a Lidl.

Árak tekintetében az Albert Heijn valamivel drágább a Jumbónál, viszont ha valaki hosszabb időt – például egy szemesztert – tölt kinn, érdemes regisztrálnia a törzsvásárlói kártyára, amellyel nagyon jutányos akciókra tehet szert. (Például konyhai papírtörlőkendőt és WC-papírt rendszeresen, nagyjából 2-3 hetente lehet 1+1 akció keretében vásárolni.) Ha már kitapasztaltuk, hogy mikor mi akciós – ebben segít az applikáció is – akkor ezeket kihasználva jobban jöhetünk ki anyagilag, mintha a Jumbóba mennénk. Végeredményben azonban nem nagy az eltérés, így abba érdemes betérni, amelyik közelebb van. Az akciók mellett egyébként érdemes a saját márkás termékeket keresni, mivel ezekben a boltokban minőségileg egyáltalán nem gyengébbek – sőt, a jumbós csokit kifejezetten ajánlom –, viszont olcsóbbak márkás változatuknál. (Habár ez termékfüggő, ugyanis van, ami nem utánozható.)

Gyümölcsök és zöldségek esetében időnként ki lehet fogni jó akciókat a Jumbóban – az Albert Heijn ezek tekintetében lényegesen drágább –, de a legjobb a szombati piacon bevásárolni az egész hétre. Minden nagyobb város tart szombatonként piacot, ahol kiváló minőségű termékeket lehet vásárolni a boltinál alacsonyabb áron. Egyes standoknál még kóstolóval is készülnek, így megbizonyosodhatunk az áru minőségéről még mielőtt betáraznánk belőle. Egy kiló narancshoz például nagyjából egy euróért is hozzá lehet már jutni.

Pro tip: Ha hosszabb időt fogsz kint tölteni, és vannak olyan fűszerek, amelyekről előre tudod, hogy szükséged lesz rájuk, érdemes akár itthonról vinni egy-egy csomaggal. Ezek kint jóval drágábbak (3-4 euró egy üveg), és csak nagyobb, 30 g körüli kiszerelésben kaphatók.

Írország

Magyarként amint meglátjuk a Tescót, először az jut eszünkbe, hogy mindenképpen ide menjünk, hiszen ez a legolcsóbb… Sajnos az íreknél ez nem így van. Persze, nem mondanám kifejezetten drágának a Tescót sem, de ha a legjutányosabb áron szeretnénk intézni a mindennapi bevásárlásokat, akkor mindenképpen a Lidlbe, az Aldiba vagy a SuperValuba menjünk. Az itthon ismert Lidl applikáció kint is működik, amivel még kedvezőbb áron juthatunk hozzá bizonyos termékekhez.

Ha nincsen időnk főzőcskézni, és rászorulunk a mirelitre, illetve előkészített gyorsfagyasztott termékekre, mindenképp az Icelandbe menjünk. Az Icelandben a kínálat bőséges, míg az árak barátságosak az egyetemisták pénztárcájához. Kicsit drágább, de előre elkészített ételekben szintén bővelkedik a Centra üzletlánc is.

A hétköznapi élethez olcsó, de hasznos dolgok beszerzése esetén a Dealzben vagy a Dunnesben a helyünk. Ez utóbbi, kifejezetten ír kereskedelmi üzletlánc boltjaiban nemcsak kedvező árú, hanem minőségi termékekkel is gazdagabbak lehetünk.Példának okáért: hordozható pici dobozos evőeszköz-készletet már 3 euróért vehetünk, nagyon menő hőálló palackra pedig 5 euróért is szert tehetünk.). (Előfordulhat, hogy magyar viszonylatban drágálljuk ezeket az árakat, azonban ha összevetjük az ottani árakkal hamar rájövünk, hogy minőségi és olcsó portékára tettünk szert.)A Dunnesben – egy bolton belül – a háztartási apró kellékeken túl ruhákat és cipőket, valamint élelmiszerüzletet is találhatunk. Ám ez utóbbi esetében picit drágábban juthatunk hozzá a kívánt áruhoz, mint ha az Aldiba, a Lidlbe vagy a SuperValuba megyünk.

Ruhák és olcsó szépészeti szerek, illetve háztartási kellékek esetén ajánlom még a Primark ír megfelelőjét, a Penneyst. Ha azonban kisebb ír városban tartózkodsz, az itteni vásárlást  érdemes hétköznap intézni, mivel hétvégén óriási a tömeg.

Amit mindenképp kerülj el: Marks&Spencer (iszonyat drága), illetve szintén drágábban jössz ki, ha helyi kisebb üzletekben vásárolsz.

Íme pár alapvető termék ára az Aldiból, hogy legyen összehasonlítási alapunk: a doboz almalé 0,79 euró, a sonka (nagyobb kiszerelésű) 1,99 euró (szalámit ne vegyél), a kenyér: 1 euró körül (az olcsóbbak) kapható; ez utóbbit nem 1 kg-os kiszerelésben árulják, hanem 80 dekásban, illetve fél kilósban, ám ez utóbbi árban nem éri meg. A tej (érdemes a nagy 1,75-ös kiszerelést venni) 1,59 euró, a marhahús olcsóbb: 3,79 euró volt 1 kg), sertésből kisebb a választék, inkább marhahúst esznek ott.

A mindennapos bevásárlások Aldi/Lidl árakon 9-15 euró közé jönnek ki, szóval összességében egészen tűrhető. Plusz tipp: ha hazai (kelet-közép-európai) ízekre vágysz, keresd a lengyel boltot. Biztosan van a városban, és átlagos áron szerezheted be pl.: a Dr. Oetker vanília pudingot, a füstölt sajtot, a túrót, a ropit vagy a meggybefőttet.

Összességében azt mondhatjuk, hogy nyugaton az élet nem feltétlenül drágább, mint hazánkban.

Az itthon is nagy népszerűségnek örvendő áruházláncok –mint például a Lidl vagy Aldi –  megtalálhatóak Európa másik felén is.. Egyes termékeken érzékelhető a jóval magasabb ár, de néhány esetben meglepően olcsón juthatunk hozzá a különböző élelmiszerekhez. Az árak folyamatosan változnak, és változni is fognak, így lehet, hogy a kiutazásodkor egy-egy feltüntetett ár már nem lesz releváns. Ennek ellenére reméljük, hogy tudtunk segíteni abban, hogy vajon mire is lehet számítani, amikor az ember fia vagy lánya becsomagolja egy bőröndbe az életét, és belecsöppen egy teljesen új kalandba.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


                        

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése Szerző weboldala

Katona Antónia

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.