Szia Uram! – miért aktuális 100 évvel később is A nagy Gatsby?

A híres amerikai író, F. Scott Fitzgerald kultikus regényének címét hallva legtöbbünknek egészen biztosan a poharat emelő Leonardo DiCaprio képe jut eszünkbe. 2019 őszén ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében került bemutatásra a Vígszínház nagyszínpadán A nagy Gatsby, ami méltán érdemel legalább akkora figyelmet, mint Buz Luhrmann filmes adaptációja. Egy zenés darab gondolata forradalmi megoldásnak számít az eddigi merev drámai feldolgozásokhoz képest, és mennyire jól áll Fitzgerald történetének, hogy lesöpörték róla a “csillámport”. Takács Kata cikke.

– “Sötétben mindent szabad” –

Történetünk helyszíne az 1920-as évek New Yorkja, az álmok, a céltalan ferde éjszakák, a luxus partik és a jazz otthona. Gatsby-t, a rejtélyes múltú aranyifjút azonban csak egy érzés emléke mozgatja, amit annyira sokra tart, hogy bármit képes lenne érte elpusztítani.

Az évek óta nagy sikerrel futó darab sok mindent üzen a mai fiatal generáció számára. Ifj. Vidnyánszky Attila megtalálta a finom egyensúlyt a nagyon mai és a nagyon húszas évek között.

Legyen szó akár a lost generationről akár a millenials generációjáról, az emberek által újból és újból elkövetett hibákat stílusos köntösbe öltöztetve ábrázolta két felvonásban a színpadon a rendező.

A darab még sosem látott színpadi megoldásokat sorakoztat fel, mellyel új műfajt teremtett: a zenés partit. A megszokott musicalektől eltérően A nagy Gatsby nem tagolható egyértelműen váltakozó prózai és zenés elemekre, ehelyett egy hatalmas buli kerekedik a színpadon. Gördülékenyen úsznak elő drámai és énekes részek, ami alatt a parti a háttérben elhalkul, ezzel terelve a néző figyelmét a kibontakozó párbeszédekre. A nézők egy őket is beszippantó partira térnek vissza a szünetről, ahol minden megtalálható, ami egy Gatsbyhez méltó összejövetelhez illik: tömérdek glitter, vízipisztoly, repülő gyémánt cápa és a sorok között vonagló táncosok.

-“Sosem lehet tudni, ki lakik a szomszédban”-

De mégis ki az a Mr. nagy Gatsby? Egy háborús hős? Közönséges bűnöző? Vagy egy gyilkosság áldozata? A Jay Gatsbyt megformáló Wunderlich József kitűnően vette a műfajok keveredéséből fakadó akadályokat és egy igazán ikonikus Gatsby alakítást állított a színpadra. Légies könnyedséggel váltogatja a címszereplő bonyolult lelkivilágának ábrázolását, az egyik pillanatban még ő a sárga öltönyében flangáló Jay Gatsby, akinek jól áll egy “Szia Uram!”, a következő pillanatban pedig ő válik a történet szorongással teli, önmagát szegény sorból felküzdő fiatalemberévé. A kitűnő színészi alakítás mellett nem feledkezhetünk meg természetesen a Broadway énekeseinek tehetségéhez felérő hangjáról sem.

-“Ő volt a lány” –

Jay egész életét egyetlen célnak szentelte, méghozzá, hogy bármi áron visszaszerezze hét éve nem látott szerelmét, Daisy-t (Waskovics Andrea). Ő az egyetlen olyan karakter, akiben megvan az, ami az egész generációból hiányzik: a konkrét életcél és a küzdeni akarás. Azonban ő maga veti fel a darab legnehezebb kérdését is, hogy vissza lehet-e forgatni az idő kerekét.

Jay megrendíthetetlenül küzd egy olyan célért, ami minden racionálisan gondolkodó ember számára elérhetetlen őrültségnek tűnik, ámde éppen ez teszi őt a nézők szemében a szerelmes hőssé.

-“Én képtelen vagyok megérkezni és nem tudok szeretni” –

A történetet Jay barátja, Nick (Ertl Zsombor) meséli el, akinek karakterében talán a legnagyobb változtatás történt a regényhez képest. Egy látszólag sokkal lazább, nyitott fiatalembert ismerhetünk meg, akiben mégis ott rejtőzik a belső szorongás a sürgőn változó világ kapcsán. Összességében elmondható minden karakterről, hogy jót tett nekik a “megfiatalítás”, ugyanis a regény szereplőihez képest a színészek mindegyike tíz-tizenöt évvel fiatalabb.

– Minden egész eltörött (Ady)

A színpad életre kel. Nagy gondossággal és figyelemmel alkotta meg a Vígszínház csapata a darabot, a legapróbb részletek is jelentőséggel bírnak, nincsenek véletlenek és üres foltok a színpadon. Minden hangot, mozdulatot, díszletelemet kihasználtak a new yorki elit féktelen életvitelének és az eredeti regény elemeinek megjelenítéséhez Gatsby öltönyén át a forgó színpad szimbolikájáig. A háború után újjáéledő világ összeomlik, mikor Daisy bevallja férjének, Tom-nak és régi szerelmének Jay-nek, hogy mindkettőjüket szerette. Egyszerre törik össze Jay szíve, esik darabjaira a színpad és a zene. A teret füst és baljós előérzetű fény árasztja el, a korábbi jazz korszakot idéző zenét elektronikus modern hangzásvilág váltja fel. Kovács Adrián ismételten bebizonyította, hogy nagyszerűen bánik a zenével, olyan természetességgel fuzionál az élő zene a cselekményekkel és a karakterek érzelmeivel, hogy egyszerre tud hangzatos és észrevétlen maradni.

A Vígszínházra jellemző ízléses modernitás A nagy Gatsby-ből sem maradhatott el. A fővárosi színházak közül talán az egyetlen társulat, akik pontosan tudják mikor és mit kell mondani. Egyediségük része, hogy mindig megtalálják a módját, hogyan szőjék bele stílusosan a közéleti aktualitásokat, a trendi TikTok videókat, a mémeket a produkcióikba.

-“Mind csak magatokra tudtok gondolni”-

Mi lenne a tanulság? A nagy Gatsby egy időtlen történet, egyszerre tart tükröt a nézők elé, invitálja őket egy fergeteges partira és lehetnek részesei egy tragikus szerelmi viszonynak. A Vígszínház a modern színjátszás minden lehetőségét kihasználva prezentálja a világhírű regényt, így biztosítva a felejthetetlen élményt, amikor már nem is a színház falai közt érezheti magát a néző, hanem elfelejti a székek kényelmelenségét és az őt körülvevő ezer ember jelenlétét és belehelyezkedik ő maga is a történet világába, hagyja magát sodródni az árral. A nagy Gatsby kitűnő választás azoknak is, akik nem kedvelik a hagyományos színházat, akik egyedi élményt nyújtó darabot keresnek vagy egy emlékezetes randi programnak szeretnének párjuk számára.

A Vígszínház hivatalos előzetese a következő linken érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=-O-1XKdJVhE

A képek forrása: 1, 2, 3, 4


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Vendégíró

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.