Telders Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny az ELTE ÁJK-n

A magyar csapat

Idén április 25–26-án Budapesten, az ELTE ÁJK épületében kerül megrendezésre a Telders Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny barátságos fordulója. Várunk minden kedves érdeklődőt sok szeretettel.

A Telders International Law Moot Court Competition perbeszédverseny immár 42. éve kerül megrendezésre, és mára az egyik legnívósabb és legfontosabb perbeszédversennyé nőtte ki magát Európában. Minden évben több, mint 40 egyetem csapata küzd meg a nemzeti fordulókon, hogy kijussanak a nemzetközi döntőbe, amely Hágában, a Leiden Egyetemen, illetve a Béke Palotában kerül megrendezésre.

A verseny során a csapatok két fiktív állam közötti jogvitát kapnak kézhez, amelyet a két állam az Egyesült Nemzetek Szervezetének legfőbb bírói fóruma, a hágai Nemzetközi Bíróság elé terjeszt. A résztvevő csapatok feladata az, hogy a legjobb tudásuk és képességük szerint képviseljék egyfelől a felperes, másfelől pedig az alperes államot.

Ezt két fordulóban teszik. Először az írásbeli fordulóban, melyben minden csapatnak két beadványt kell elkészítenie, egyet a felperes és egyet az alperes képviseletében. Ezután a szóbeli fordulóban perbeszédekkel kell képviselniük a versenyzőknek a feleket.

A verseny a való életet tükrözi, célja pedig elsősorban az, hogy az abban résztvevők tudását, jogértelmezési és érvelési technikáját fejlessze, illetve hogy megtanítsa a résztvevőket gyorsan reagálni a bírák által felvetett jogi kérdésekre, problémákra.

A jogeset

Az idei jogvita a Brolin és Tenovia nevű két szomszédos állam között folyik, és A nagy futballmeccs néven fut. A jogeset érinti az államfelelősség kérdéseit, a diplomáciai sportjogot, valamint a faji alapú diszkrimináció tilalmának problematikáját.

A jogvita két fiktív állam között zajlik. Ezek közül Brolin egy nagyobb népességű, nagyobb területű, míg Tenovia egy kisebb népességű és területű, erős vallási hagyományokkal rendelkező állam.

A két állam között már 55 éve megrendezésre kerül egy futballmeccs, amelynek nagy jelentősége van a régióban. Brolin csapatának kabalája egy kutya, Coco, aki a meccs előtt átszökik Tenovia területére. Brolin, mivel a kabala számára nagyon fontos ahhoz, hogy a meccset megnyerje, összehangolt keresést szervez saját állami szerveivel, melybe egy privát biztonsági céget is bevon. Zunitte úr, a cég alkalmazottja információt kap arról, hogy Coco a szomszédos állam, Tenovia területén belül tartózkodik.

Zunitte úr egy Brolin által biztosított autóban és egyenruhában Coco után ered, és mikor megtalálja egy tenoviai állampolgár birtokában, azonnal elkobozza tőle. Fellépése során egy szintén Brolin által biztosított sokkolóval komoly sérüléseket okoz a kutyát sétáltató hölgynek.

Ezt követően Zunitte urat Brolinban hősként ünneplik, élő televíziós adásban gratulálnak neki, és állami kitüntetéssel is megjutalmazzák. Miután fény derül Zunitte tetteire, Brolin biztosítja Tenoviát, hogy „mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Mr. Zunitte-ot előállítsa”, aki mindeközben már elhagyta az országot. Ez felszítja a hangulatot Tenoviában, ami a megrendezésre kerülő a futballmeccs miatt aggasztja Brolint, és ezért elrendeli, hogy csak az a néző vehet részt az eseményen, aki aláír egy nyilatkozatot, melyben egy olyan ígéret tesz, hogy jól fog viselkedni a futballmeccs alatt.

Azonban a tenoviai vallásos hagyományok szerit csütörtökön (márpedig a meccs épp egy csütörtöki napra esik) semmilyen tenoviai állampolgár nem tehet ígéretet idegeneknek, csak és kizárólag Istennek. Ennek következtében a tenoviai állampolgárságú résztvevőknek körülbelül csak fele írja alá a nyilatkozatot, a másik fele nem hajlandó szakítani a vallásos hagyományokkal, így a biztonsági szolgálat nem engedi be a őket a futballmeccsre.

A meccset követően fokozódik a feszültség a két állam között, ezért Brolin megrendel egy cégtől egy freskót a stadionra, a két állam jó barátságának jelképeként. Ennek a cégnek a vezetője Ms. Desmond, egy tenoviai állampolgár, aki Brolinban él. Ms. Desmond előre megkapja a díját, azt azonban eljátssza, így saját forrásaihoz kell nyúlnia a festmény elkészítéséhez.

Ennek következtében el kell költöznie brolini lakásából egy másik bérelt lakásba, ahol nem tudja időben fizetni a bérleti díjat. A bérbeadó pert indít ellene Brolin helyi bírósága előtt, melyen Ms. Desmond nem jelenik meg: azt állítja, hogy diplomáciai immunitása van Brolinban, mivel ő a helyi képviselője egy sportegyesületnek, amelynek mindkét állam tagja. Brolin ennek ellenére lefolytatja ellene a bírósági eljárást, és ítéletet hoz az ügyében, melyben zárolja és eladásra kínálja Ms. Desmond vagyontárgyait az elmaradt bérleti díj kielégítése céljából.

A felperes, Tenovia a következőket kéri a Nemzetközi Bíróságtól. Elsősorban, hogy állapítsa meg, hogy az alperes állam, Brolin megsértette a nemzetközi jogot azzal, hogy az általa felbérelt biztonsági cég tettei betudhatók az alperesnek, illetve hogy Brolin nem tett eleget egyoldalú jognyilatkozatának, és ezzel szintén nemzetközi jogot sértett.

Másrészt azt kéri a Bíróságtól, hogy az állapítsa meg, azzal, hogy a Brolinban megrendezett futballmeccsre nem engedték be a tenoviai állampolgárságú szurkolókat, megvalósult a faji alapú diszkrimináció tilalmának sérelme. Továbbá állapítsa meg a bíróság, hogy Brolin megsértette a két ország által kötött szerződést azzal, hogy figyelmen kívül hagyta egy ott tartózkodó sportdiplomata immunitását, és a helyi bíróságok joghatósága alá vonta őt.

Idén április 25–26-án, Budapesten, az ELTE ÁJK épületében hazai szervezésben kerül megrendezésre a verseny barátságos fordulója, melyen a hágai megmérettetés előtt az ELTE ÁJK csapata is részt vesz.

Több országból, így Bulgáriából, Dániából, Finnországból, Franciaországból, Skóciából és Spanyolországból is érkeznek csapatok az egyetemünkre, hogy részt vegyenek a versenyen. Szeretettel várunk minden ÁJK-s hallgatót, és bátorítunk minden érdeklődőt, hogy jöjjön el megnézni a fordulókat, valamint természetesen, hogy szurkoljon az ELTE csapatának.

A csapat tagjai: Balogh Dóra, Máté Dávid, Schultz Balázs és Tóth Franciska

Felkészítő tanáraink: dr. Kajtár Gábor LL.M. (Cantab), dr. Sulyok Katalin LL.M. (Harvard)

Kövesd az eseményt a Facebookon!

szerző: Balogh Dóra


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

admin

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.