Mindannyian megéljük a stresszt, ki előbb kezdi, ki később. Egészen a középiskola végéig hiába hisszük úgy, hogy megszakadunk tőle, amint eljön az első vizsgaidőszak, már nem azon agyalunk, hogy hogyan díszítsük fel a karácsonyfát, hanem már érezzük, hogy valami sokkal nagyobb a tét. Abba belegondolni sem merünk, hogy mi lesz utána. Mi lesz akkor, amikor már vége a formulák megtanulásának, és minden élesben megy.
A tanév elején nehéz volt elhinni, hogy bő két hónap múlva nyugtatókért esedezünk (a legjobbakkal is előfordul néha). Még szép volt az élet, buli minden este, gondoltuk, hogy ráérünk azon gondolkodni, a karácsonyi halászlé és az újévi malac között menjünk-e egyáltalán vizsgázni, vagy ne. Ilyenkor még nem erről szól az egyetemi hallgató élete.
Majd október végén, az első ZH-k idején jön a nagy pofon.
Akkor gondolja át mindenki először, hogy vajon tényleg megéri-e plusz egy óra tanulás helyett turistásat játszani Budapesten. Az igazi katasztrófa december elején üt be igazán, amikor ránéz az ember a vizsgarendjére, és legszívesebben falba verné a fejét. Ezen a ponton már lehet kalibrálni a stresszmérőket. Minden vizsgaidőszakban van néhány kiemelkedő időpont, amikor a mérő eléri a vörös zónát, és már nincs visszaút. Kilátástalannak tűnik a helyzet. Na ilyenkor nem szabad feladni. Másnap úgyis jobb színben fog festeni az egész, az időgépet sem találták még fel, és Hermione időnyerő nyakláncának sem vagyunk a birtokában sajnos.
Mindig jól jönne még két nap, a terv mindig elcsúszik egy kicsit, de az élet megy tovább, és mindig lesz valahogy.
Kivételezett szerencsés emberek megérezhetik az utóvizsga-időszak gyönyörűségeit is. Ez felér egy zombiapokalipszissel az egyetem épületében. Itt már mindenki mindenét az utolsó lapra teszi fel, és sűrű imádkozások közepette kegyelemért könyörög, ez a vizsgaidőszak tortáján a hab.
A hallgatói stressznek két típusát különböztethetjük meg: a jó és a rossz félelmet. A jó stressz általában továbblendít, beindítja a vérkeringést és jobban felpörget, mint a legerősebb kávé. Legtöbbször a vizsga helyszínén jön ránk, a vizsga közben. Hiába érezzük először, hogy semmit sem tudunk, azután valahogy mégis előjön az elraktározott tudás elménk legmélyebb bugyraiból. Ez a stressz akár tanulás fázisát is megkönnyítheti. Motiválttá tesz, és attól, hogy nyomást helyez ránk, felgyorsítja a munkatempónkat. Mindannyian erről álmodunk.
Ezzel szemben a rossz stressz rendkívül káros. Ennek tüneteit az egészségünk bánja leginkább, leggyakoribb jelei az alvászavar, a hátfájás, a legyengült immunrendszer, és ebből kifolyólag a megfázás vagy influenza. Ezek legfőbb okozója a az alváshiány, ami a vizsgaidőszakban eléggé jellemző. Súlyos függőségek alakulhatnak ki emiatt, általában a koffeinfüggőség, ilyenkor már kávé nélkül el sem indul a nap.
Rettenetes érzés, és nagyon kell vigyázni, hogy egy-egy sikertelen vizsga után ne roppanjunk össze a nyomás alatt, hiszen könnyű ilyenkor értéktelennek és vesztesnek érezni magunkat. De nem vagyunk azok!
Az önmagunkkal folytatott versenyben nem nyomhat le minket saját magunk. Ilyenkor a legnagyobb teljesítmény, ha nem adjuk fel, és fel tudunk állni. Ez igazán nehéz dolog, főleg gólyaként megtanulni, hogyan is kell tanulni, és elfogadni, hogy néha még az sem elég, amiről tényleg azt hittük, hogy már elegendő lehet.
Jó hír viszont, hogy minden vizsgaidőszak után, bármi történt is, nyertesnek érezhetjük magunkat, mivel túléltük, és ez már önmagában, a vizsgaidőszak kimenetelétől függetlenül hatalmas büszkeség. Mintha egy játékban szintet léptünk volna, bár lehet, hogy megcsúsztunk valamin, de minimum a tapasztalattal gazdagabbak lettünk. Majd következő alkalommal biztosan máshogy csináljuk. Ha pedig minden összejött, és sikerrel zártuk a megmérettetések időszakát, mindenképpen győztesen, de minimum az élet császáraként megyünk koccintani a következő sikeres félévre, és a vizsgaidőszak minél gyorsabb elfelejtésére, persze szigorúan csak mértékkel.
