Mailáth György a XX. századi magyar történelem kiemelkedő alakjai közé tartozik. Többek között részt vett a Magyar Tudományos Akadémia megalapításában, első alispán, országgyűlési követ, majd országbíró és a főrendiház elnöke volt. Pártfogolta a művészeteket, több mint 100 000 forintot gyűjtött a Műcsarnok palotájára, és részt vett a Kisfaludy Társaság megalapításában is. Élete azonban váratlanul véget ért, mikor kegyetlen rablógyilkosság áldozatává vált. Vajon ki és miért ölhette meg az utolsó országbírát?
„1883. március 30-án kegyetlen rablógyilkosságra ébredt Budapest. A nagyméltóságú Mailáth György országbírót vérbe fagyva találták a budai palotájában!”
Ezzel az írással hirdetette meg előadását a Perjátszó Kör társulata 2018. december 4-én 19 órára. A bejelentést követően több rövid cikkel fokozták a kíváncsiságot a leendő nézőkben, akik ezek által megismerkedhettek az országbíró életével, munkásságával, a szörnyű gyilkosság egyes részleteivel. Nem is meglepő, hogy szép számmal gyűltek össze az érdeklődők az Aula Magna bejárata előtt az előadást megelőző percekben. A beengedést követően hamar kezdetét vette a darab, a nézőtér elsötétült, és kigyulladtak a színpadi fények, az egyetem díszterme egyszeriben színházzá vált.
A kezdőjelenetben az országbíró inasát, Berecz Jánost láthatjuk magába roskadtan ülni.
Bánatának oka a nincstelenség: hiába szolgál főúrnál, fizetséget nemigen lát. A következő jelenetek igazolásul bemutatják a sokat méltatott országbíró másik oldalát, amelyet csak cselédei és az alacsonyabb sorsúak ismerhettek.
A bő kezű adakozóban, az ország igazságos bírájában megláthatjuk a szűkmarkú, keményszívű nagyurat, aki nem nézi el a hibákat. János kilátástalan helyzetére érkezik megoldásként Spanga Pál, az elmegyógyintézet kifosztásáról elhíresült tolvaj és társa, Pitély Mihály, akikkel közösen eltervezik a méltóságos úr kirablását.
A rablásnak indult betörésből azonban gyilkosság lesz, az elkövetők pedig számos nyomot hagynak maguk után. Nem is telik bele sok idő, hogy Jánosra, Spangára és Pitélyre terelődjön a gyanú, azonban a bíróságnak beismerő vallomás kell. Hosszas kínvallatások után végül megtörnek, és beismerik a rablógyilkosságot, amiért halálra ítélik őket.
Az előadás gondosan fel volt építve, éppen ezért nem emelnék ki egyetlen kedvenc jelenetet. Nekem a gyilkosság utáni hangulat visszaadása tetszett a legjobban, amely több jelenetet is magába foglalt.
Betekintést nyerhettünk abba, hogy a társadalom különböző szegmenseiben hogyan csapódott le ez a váratlan esemény.
A szenzációhajhász főszerkesztő szemében mit jelentett az országbíró meggyilkolása, a piacon az asszonyok pletykálásában, azaz az egyszerű nép körében hogyan jelent meg az eset, és mi zajlott mindeközben a gyilkosok elfogását minden eszközzel elérni próbáló hatóságok köreiben.
A színészek előadásmódja, a jelmezek, a technikai felkészültség mind színvonalas előadás képét nyújtották. A főszereplők alakítása mellett a mellékszereplők karakteres játéka gazdagította a darabot. Ugyan voltak személyes kedvenceim, akik véleményem szerint remekül játszották el szerepüket, azonban a társaságot mint egészet szeretném kiemelni. Az alakítások kiegészítették egymást, stílusában egységes előadást láthattunk, a mellékszereplők pedig több szerepben is nagyszerűen helytálltak.
Az előadásban mégis az fogott meg leginkább, hogy a darab több volt, mint egy egyedi eset elmesélése, a történet eljátszásán keresztül érdekes kérdésekbe vezették be a közönséget a színészek. A színdarab szólt a ma is köztünk elő Berecz Jánosokról, arról az útról, ami rablógyilkosságig visz egy ígéretes embert, a társadalmon belüli szakadékok mélyüléséről és egy ember jellemének többféle aspektusáról is.
Az Perjátszó Kör társulata ezzel az előadással erre a félévre bezárta kapuit, de a következő szemeszterben folytatják a legérdekesebb történelmi perek színpadra vitelét, amelyekre mindenkit nagy szeretettel várnak.
fényképek: Karvaly Bence
