Március 22-én került megrendezésre az alapítása 350. évfordulóját ünneplő ELTE Állam- és Jogtudományi Karának jubileumi konferenciája, melyet hagyományteremtő szándékkal tartottak meg idén először. Elhoztuk nektek a konferencia fénypontjait.
A rendezvényt Varga István dékánhelyettes úr nyitotta meg köszöntőjével, amelyben kiemelte, hogy a Jogtudomány Napja Kuncz Ödön, Karunk kiemelkedő munkásságú jogászprofesszora és volt dékánja emléke előtt tiszteleg, így az előadássorozat második felvonását az ő emlékének ápolására fordítják. A rendezvény első részében „Az ELTE Ígéretes Kutatója” elismerés kitüntetettjei (Fuglinszky Ádám, Hoffman István, Kajtár Gábor és Siklósi Iván) tartottak rövid előadásokat.
Fuglinszky Ádám Kockázatok és mellékhatások: a Ptk. egyes „elszabadult” kártérítési felelősségi szabályai címmel beszélt az új Polgári Törvénykönyvről. A figyelemfelkeltő cím olyan szabályokra utal, amelyek nem azt a hatást váltották ki, amit vártak tőlük. Az előadó bemutatta a párhuzamos kártérítési igények kizárásának elvét (a „non cumul” szabályt), amely a 2013-ban hatályba lépett Ptk. újítása volt, továbbá rávilágított az új szabály hatásaira és mellékhatásaira.
Siklósi Iván, Karunk egyik legfiatalabb oktatója és kutatója hasonló témaválasztással követte őt a pódiumon. Előadása a „Casus medius” a római jogban? A custodia-felelősség határainak problematikája címet viselte, így alkalmunk volt feleleveníteni római jogi ismereteinket. A custodia-felelősség a casus minorokért, kisebb balesetekért, illetve a vis maiorért való felelősséget jelenti, ami szerinte nem teljesen objektív felelősség. Állítása szerint létezik a casus minoron és casus maioron kívül a casus medius esetköre, amelybe beletartozik a közönséges rablás, a harmadik személy által elkövetett dologrongálás és a rabszolga szökésének esete is.
A következő előadó Hoffman István volt, aki két fő kutatási területének összevonásából, az önkormányzati közszolgáltatásokból és a szociális jogból tartott beszámolót A helyi önkormányzatok szociális közszolgáltatási feladatainak összehasonlító elemzése címmel. Bemutatta, hogy a jogtudományi szemlélet és a közigazgatástudományi szemlélet hogyan jelenik meg a gyakorlati életben, például Katalónia esetében. Előadása bővelkedett külföldi országokból hozott példákkal, összevetette a skandináv, a dél-európai és a posztszocialista önkormányzati rendszereket, majd a messzi India és Kína is szóba került. Véleménye szerint az eltérések az adott önkormányzati rendszer sajátosságaiból, térszerkezetéből, területbeosztásából és a választott jóléti modellből fakadnak.
A fellépők sorát Kajtár Gábor zárta. Bemutatott kutatási témája a terrorizmus elleni önvédelem a nemzetközi jogban, célja a szeptember 11-ei terrortámadás és az azt követő háború, valamint a Bush-doktrína hatásának felderítése. Kutatásában jogtudományi, szociológiai, politikatudományi, humánetológiai szempontokat is vizsgált. Kitért a de lege lata korszakra (1945–2001), amikor általános erőszaktilalom állt fenn nemzetközi szinten, illetve a 9/11 utáni időszakra. Kajtár úgy zárta előadását, hogy megtisztelő számára, hogy azon az egyetemen dolgozhat, ahol egykor Szentgyörgyi Albert is oktatott.
A szünet után Kuncz Ödönről szóltak az előadások – a professzor családja megtisztelte jelenlétével a konferenciát.
Az első előadást Kisfaludi András egyetemi tanár tartotta Kuncz Ödön emléke és emlékiratai címmel. Kuncz Ödön (1884-1965) jogász, közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Tudományos munkássága a jogtudomány és az üzemgazdaságtan határterületére, a gazdasági és kereskedelmi jogra irányult, közreműködött több hitelügyi és váltótörvény kodifikációjában.
Erdélyi kötődéseiről Veress Emőd, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyetemi tanára mesélt. Kuncz Aradon született, majd édesanyja halála után Kolozsvárra költözött (1892). A kolozsvári egyetemen végezte jogi tanulmányait, ahol a kereskedelmi jog iránti érdeklődése is kialakult. Emlékiratai alapján azonban ez nem első látásra történt, ugyanis „az emberi agy rémszüleményének” titulálta a kereskedelmi jogot, és csak a vizsga után szerette meg igazán. Kuncz a kereskedelmi jogot a sebészethez hasonlította, ugyanis könyvből azt megtanulni nem lehet. Végül az első világháború után, Erdély Magyarországtól való elcsatolásakor Budapestre költözött.
Vékás Lajos a két háború közötti Jogi Karról mesélt Kuncz Ödön visszaemlékezéseinek tükrében. 1928-ban a Jogi Karon generációváltás történt, akkor érkezett több új oktató is, és távozott többek között Grosschmid Béni. Kuncznak köszönhető, hogy 1936-ban Marton Géza az egyetemre jöhetett római jogot tanítani. Kuncz kétszer is volt az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, és egyes értelmezések szerint a kari akarat hűséges kiszolgálója, végrehajtója egyben. Dékánsága alatt havonta megrendezésre került egy vacsora a Nemzeti Kaszinóban, ez amolyan intézményesített szociális program volt. 1949-ig, kényszernyugdíjazásáig volt az egyetem oktatója.
Székely László Kuncz Ödön és a művészetek kapcsolatát mutatta be. A jogban inkább a művészet érdekelte, mintsem a mesterség, sőt a jogtudományt a cselekvés művészetének tartotta. Ez akár ars poeticájaként is felfogható. Első meghatározó irodalmi élménye nyolcéves korában érte, amikor Mark Twain Koldus és királyfi című könyvét olvasta, melynek tanulsága – miszerint csak az lehet jó uralkodó, aki ismeri a valóságot – egész életében elkísérte.
Meggyőződése volt, hogy a kereskedelmi jogra is igaz, hogy valódi gyakorlat nélkül nem művelhető. A képzőművészetek is érdekelték, sőt rajzolni kiemelkedően jól tudott. Azonban e tehetségét nem csiszolta tovább, mert szerinte aki egész ember akar lenni, annak egy hivatásra kell koncentrálnia. Emlékirataiból kiderül, hogy oktatóit, illetve unalmas konferenciákon az előadók arcát szívesen megrajzolta.
A zenét élete legnagyobb élményének nevezte, már egészen fiatalon vonósnégyesben játszott, és élete végéig rendszeresen tagja volt különböző zenekaroknak, hegedűsként vagy brácsásként. Azután sem hanyagolta a művészeteket, hogy jogász lett belőle. Az ügyvédi vizsga után egyfajta „jogcsömör” állt be nála, így Nietzsche Zene és filozófia című könyvével pihente azt ki. Német utazásai, Juristentagokon tett látogatásai kapcsán is leginkább a felkeresett múzeumokról, színházakról, operákról ír emlékirataiban. Kuncz Ödön egy igazi reneszánsz ember volt, akit saját bevallása szerint a zene óvott meg a rossz szokásoktól, nyugdíjas éveiben pedig az unalomtól.
A konferenciát Kuncz Magdolna beszéde zárta, aki Kuncz Ödön egyetlen unokája. Felidézett pár személyes emléket az elhangzott előadások alapján, majd elmesélte, hogy 2010-ben olvasta el először az emlékiratokat, és ekkor ismerte fel, hogy tovább kell adnia ezt a kulturális örökséget. Kisfaludi András közbenjárásával 2011 és 2015 között feldolgozták a több mint kétezer oldalas anyagot, ami tavaly decemberben került kiadásra. A tanár úr mindenkinek ajánlja Kuncz Ödön emlékiratainak elolvasását, aki jogtudománnyal szeretne foglalkozni.
Tanulságként levonható, hogy bár a kényszernyugdíjazás nagyon rosszul érintette, ha ez nem történik meg, akkor valószínűleg az emlékiratok sem készültek volna el soha.
A hagyományteremtő céllal megrendezett konferencia az Aula Magnában kapott helyet, a résztvevők pedig a szünetben és az előadásokat követően állófogadáson vehettek részt.
fotók: ajk.elte.hu
