Február 18-án az Élhető Erzsébetváros nevű csoportosulás kezdeményezésére népszavazást tartottak a VII. kerületben arról, hogy még jobban korlátozzák-e a szórakozóhelyek, vendéglátóipari egységek nyitvatartási idejét. A nagy visszhangot kiváltó rendelettervezet szerint a kerület egy bizonyos szegletében az összes kocsmának legkésőbb éjfélkor be kellene zárnia. A részvétel nem érte el az 50% + 1 fős limitet, így a szavazás érvénytelenül zárult. A bulinegyed-ügynek azonban közel sincs vége.
Mi is az a bulinegyed? Egy pöcegödör, aminek a csoport tagjai beállítják, vagy Budapest kulturális vonzereje? Turizmussal és vendéglátással foglalkozó szakemberek szerint az elmúlt években Budapest egyik új és meghatározó eleme lett a belvárosi éjszakai élet, olyan elválaszthatatlanul összenőttek a romkocsmák a fővárossal, mint a gyógyfürdők. Ennek a világnak a központja az úgynevezett bulinegyed, azaz a Király utca, az Erzsébet körút, a Rákóczi út és a Károly körút határolta terület, más néven Belső-Erzsébetváros. Itt a kétezres évek második felében gombamód nyíltak az újabb és újabb szórakozóhelyek, mint például a Szimpla Kert vagy a Fogasház.
Az idejáró helyieket követve egyre többen fedezték fel a környék sajátos hangulatát, hamarosan külföldön is híre ment.
Megjelentek a nyugat-európai fiatalok, akiknek maga a Kánaán ez a néhány utca: olcsó, ugyanakkor felejthetetlen élményt kínál.
Mára annyian lettek, hogy a vendéglátósok körében külön fogalom alakult ki: a „brit legénybúcsúsok”.
A szakértők szerint nagyban hozzájárult a látogatottság megnövekedéséhez a Hajógyári-sziget megszűnése, ugyanakkor én ezt nem így látom, V. László birodalmának közönsége inkább a különféle diszkókban, klubokban (Rio, Kraft és társaik) lelt új otthonra, a bulinegyedet az alterek és a hipszterek választják, vagy szimplán olyanok, akik autentikus környezetben akarnak egy jót beszélgetni némi ital társaságában. Átfedés természetesen lehetséges a két réteg között.
Napjainkban egy-egy erősebb hétvégén akár kétszázezer ember is megfordul a környéken. Ahogy az ilyenkor lenni szokott,
a nagy tömeg magával hozta a különféle kétes elemek és a káros hatások megjelenését.
Elszaporodtak az utcákban a kábítószer-kereskedők, a prostituáltak, a bulik rendre nagy zajjal járnak, utánuk meg marad a kosz és a szemét. A brit legénybúcsúsok szállásként az adózást megkerülő Airbnb szolgáltatást veszik igénybe. Az önkormányzat álláspontja szerint sokat költ a rendfenntartásra, ez viszont kevéssé látszik meg.
Az Élhető Erzsébetváros mozgalom célja, hogy változtasson ezen a helyzeten. Sajnos azonban szerintem nem jó szempontból közelítik meg a helyzetet. Azzal egyet lehet érteni, hogy a kialakult szituáció senkinek sem ideális. A nyitva tartás drasztikus korlátozása ugyanakkor álláspontom szerint hibás elgondolás.
Ugyanis ha éjfélkor Belső-Erzsébetvárosból elküldik a vendégeket, azok nem feltétlenül fognak hazamenni,
hanem átsétálnak egy másik kerületbe, és ott töltik az este további részét. Nem beszélve arról, hogy több ezer ember veszítené el a munkáját a szigorúbb szabályozás bevezetése esetén.
Sok vendéglátós már a népszavazás előtt jelezte, ha győznek az igenek, bezárnak. Így aztán hiába szeretnének a csoport hangadói minőségi turistákat, az üres üzlethelyiségeket senki nem fogja látogatni. Egy újlipótvárosszerű, csendesen elöregedő negyed jönne létre, ahol nem lenne szükség azokra a jelentős bevétellel járó szolgáltatásokra, mint a szállásadás, a taxi vagy a dohánybolt.
Jól mutatja a szituáció sajátosságát, hogy semmilyen nyilvános esettanulmány nem készült azzal kapcsolatban, hogy mi lenne, ha valóban életbe lépne a rendelet.
A mozgalomvezető szerint először aludnának néhányat, aztán jöhetne a rendelet kidolgozása, majd a szigetelés, végül néhányan kaphatnának újra engedélyt. Ez a vízió azonban csak újabb anomáliákat szülne (ki fizeti az átépítést? ki kap engedélyt?).
Az is visszás, hogy a népszavazás csak Belső-Erzsébetvárosról szólt. A pesti éjszaka pesti ügy. Ha csak Erzsébetvárosban akarják korlátozni a nyitva tartást, akkor nem történik más, mint hogy a problémát exportálják a környékbeli kerületekbe, ahol aztán újra kezdődhetne ez a harc.
A megoldást egy olyan egyeztetéssorozat jelenthetné, ahol egységesen vesznek részt a belső kerületek önkormányzatai, a vendéglátósok, a lakók és a bulizók képviselői.
Itt le lehetne fektetni egy közös szabályzatot, melyben rögzítik a legalapvetőbb feltételeket, hogy mindenki jól járjon. Ez mára létkérdéssé vált, és megfelelő kiindulási alap lehet, hogy mindenki hajlandó erre a tárgyalássorozatra.
Hajrá kulturált bulinegyed!
