Címke - félelem

Emlékszem a termékenységi szorongással telt

10 fullasztó évre,

mikor is arról próbáltak meggyőzni engem

Nekem sosem lehet gyermekem,

hogy csak egy nő vagyok

bennem egy hervadó

lassan kopaszodó

akácfával,

akin hajtás

nem rügyezhet

se termés

nem érhet be

csak áll és ágait lógatja:

magányosan

A gally meg-megrepedezik

majd két félre görnyed

-sóhaja reccsenés-

s apránként töredezik

míg a kíntól megszakadva

a föld felé zuhan

s hull alá álmoknak, egészségnek

a kopár talajra:

hogy a becsapódás pillanatában

a fájdalom ilyenkor

mindig gyermekkor

 ízű legyen

Mindössze 23 éves voltam,

mikortól már

csak olyan akácként

tavaszodhattam,

akinek minden szerdán a rendelőben

újabb és újabb faága ekként hasadt meg,

hogy a szenvedés

vörösen sirassa el magát:

végül a lepedőbe törölve könnyeit

S amelyet majd utánam 100 Celsiuson

folyton mossanak-vasaljanak

-bánatom centrifugájában-

de belőlem a folt mégsem távozik

helyette:

bennem dörzsölődik

kényelmetlenkedve felgyűrődik

méhembe beleakadva.

S bár lelkem kiteregetett

a megszáradása már mégis elmarad

És még oly fiatal

és friss házas

nő-feleség-anya lakott nálam

és színültig reménnyel teli

egy új kezdetre:

az életre

s Rá is,

kitől hiányzó családjára vágyott.

S akivel otthonukat

az eleget kért biztonsággal berendezték

díszítésül pedig az ígéretük ragyogott mindenütt,

hogy nemcsak fellángolás, hanem élő szerelmük

s hozzá nemcsak kellék, hanem tartós a szeretetük

hogy soha nem hagyják el Egymást

Nem hagyják el,

úgy

mint engem apám 7 évesen

s édesanyám 32­-őn,

egy pillanatnyilag

szebb-csinosabb-megfelelőbb nőért,

kinek -egyelőre- egyetlen előnye

a gyermektelensége,

s aki mellett apám nyugodtan lehet ismét az a kisfiú,

akit egy szülő kellő figyelemmel gondoz:

mikor még lehet a Minden és Egyetlen

s nem nő fel a világ terheivel együtt

Engem felnőtté tettél, s magad gyerekké lettél

Apa,

s, lám én így,

helyetted is

nagy lettem

érett nő

és túlélőd:

aki vágyaid és szeszélyeid

önző uralkodásában

nőtt

egy világban

fel,

-míg Te le-

ahol a viselkedésed megvetett undor volt

S amely miatt mégis engem

támadtak-bántottak

szüntelen-rendületlen,

s melyekről Te

megfeledkezve,

éltél magadnak

sikeresen-kényelmesen,

de örök csecsemőként,

kit folyton ringatni kell:

elhagyott utódaid

hiánnyal bevetett bölcsőjében,

ahol az emlék volt a takaró

és a párna a hirtelen távozásod

Sírásod pedig

még most is,

ide hallom

Apa,

egy egésznyi gyerekkori élet után

s további 10 év múltán

úgy is,

hogy karomban mégis lányom az,

aki csendesen szenderül

alig másfél hónaposan:

s parányi kis kezeivel

most ujjaim morzsolja

Pisze orra ilyenkor

aprókat tüsszentve

álmában mozdul meg bájosan,

szemhéján a vékony erezet

akácfám egykori gyökérzete

s hozzá puha bőre

a törzse

alján évgyűrűjével,

amely 11-est vés

épp kérgünk

vékony kanyarjaiba

kifaragva már belőle

családunkat,

amely Veled-Általad  és édesapáddal születhetett meg:

alvó gyermekem

egyetlen Kislányunk

Utószó

Így pillantok bóbiskoló kicsimre le,

búcsúztatva ezzel el

a termékenységi szorongással telt

10 fullasztó évet,

mikor is arról próbáltak meggyőzni engem

Nekem sosem lehet gyermekem,

hogy csak egy nő vagyok

hervadó

s lassan kopaszodó,

akin hajtás mégis rügyezhetett

termés beérhetett,

aki most áll

s ágain a lombjaival

a 11. évben nem is tavaszodhatna

-anyával-papával-babával-

három alvó gyermekként

boldogabban

A borítókép forrása: 1

---

JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS