Címke - mediáció

Újabb siker az ÁJK-n – Beszélgetés a Nemzetközi Kereskedelmi Mediációs Verseny dobogós csapatával

A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) idén februárban tizenötödik alkalommal szervezte meg mediációs versenyét. A Párizsban megrendezett nemzetközi megmérettetésen egyetemünk csapata harmadik helyezést ért el, ami minden korábbi ELTE-s eredményt felülmúl. A versenyzőkkel: Nagy Andreával, Papp Lucával és Völgyesi Andréval, valamint felkészítőikkel: Inzelt Éva tanárnővel és Hajas Tamás Boldizsárral beszélgettem a felkészülési időszakról, a verseny filozófiájáról és legszebb élményeikről.

Tovább

Mediáció a magyar büntetőügyekben

Hazánkban 2006 óta van lehetőség a hagyományos igazságszolgáltatás kereteiből néhány hónap erejéig kilépve közvetítő segítségét igénybe venni bizonyos büntetőeljárások során.

A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény hatálybalépésekor robbanásszerűen áramlottak az ügyek a közvetítőkhöz, elsősorban bírói elrendelésre, így próbálva enyhíteni a bíróságokra nehezedő ítélkezési terhet. A büntetőjogi mediáció népszerűsége azóta is töretlen, bár ma már többnyire az ügyészek általi utalással kerülnek az esetek az alternatív eljárás szakértői elé.

Tovább

A mediáció lehet az igazságszolgáltatás jövője?

Mindannyian hallhattuk már, hogy a magyar igazságszolgáltatás hosszú, költséges, és amennyiben az ítélet nem kikényszeríthető, még értelmetlen is. Ebből kifolyólag az elhúzódó és anyagilag terhes bírósági intézkedések helyett manapság egyre többen fordulnak közvetítőhöz, hogy problémáikat egy sokkal gyorsabb, olcsóbb és kevesebb feszültséggel járó formában oldják meg. Ez pedig nem más, mint a mediáció. Tovább

Mediálj Párizsban! – Avagy a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Mediációs Versenyéről pár szó

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományis karának csapata 2016 februárjában ötödik alkalommal képviselte Magyarországot a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (International Chamber of Commerce – ICC) által szervezett Mediációs Versenyen. A Párizsban megrendezett esemény remek lehetőséget adott, hogy megismerjük külföldi diáktársainkat, és fejlesszük tárgyalási képességeinket.

Tovább