Ahol a kezdő is értékes – Melyek egy ideális gyakornoki hely ismérvei?

Akár akarjuk, akár nem, már egyetemi éveink alatt meg kell ismerkednünk jövőbeli szakmánkkal testközelből. A tanterv elvárásainak megfelelően ugyanis minden hallgatónak kétszáznegyven óra szakmai gyakorlatot kell teljesítenie. 

Alábbi cikkünkben bemutatjuk nektek, hogy milyen az a gyakornoki munkahely, ahol valódi munkatársakként kezelik az egyetemistákat is. Mai írásomat egy tényleges munkahely ihlette, de a felsorolt kritériumok sok más helyre is igazak. Az, hogy emberszámba veszik-e a gyakornokot, sokban függ attól, hogy mi a munkáltató célja a munkavállalóval. Ha csak a megszabott kétszáznegyven órában foglalkoztat, vagy egy féléves időszakra keres munkaerőt, nem érdeke túl sok energiát belefektetni a hallgató „képzésébe”, hiszen az nem feltétlenül fog megtérülni ilyen rövid idő alatt. Azokon a helyeken, ahol viszont hosszútávra elköteleződnek egy gyakornok mellett, megvan az esély arra, hogy valódi, gyakorlati tudással fog az oda jelentkező gazdagodni, hiszen egyfajta befektetésként tekintenek képességeinek fejlesztésére. 

A szakterület

Hacsak nem tartozunk azon szerencsések közé, akik másod- vagy harmadévesen már pontosan tudják melyik jogterületen akarnak elhelyezkedni, érdemes olyan gyakornoki helyet választanunk – például egy ügyvédi iroda tekintetében –, ahol szinte mindenbe belekóstolhatunk. A gyakorlat során tapasztalhatjuk meg igazán, hogy melyik is lesz az a jogág, amivel karrierünk során szívesen foglalkoznánk. Sok olyan történetet lehet hallani az egyetem falain belül is, hogy rengeteg helyen csupán egyféle feladatot bíznak egy-egy gyakornokra. Ebben az esetben a betanítás sem vesz el sok energiát és a hallgató sem hibázik annyit munkája során. 

Ha egy olyan ügyvédi irodánál vagy cégnél helyezkedünk el, ami a jogterületek széles spektrumát lefedi, lehetőségünk nyílhat számtalan feladattípusban kipróbálni magunkat. A cikkem alapjául szolgáló munkahelyen a gyakornokoknak lehetőségük van belekóstolni cégalapításokba, ingatlan-adásvételekbe, peres és peren kívüli eljárásokba, a büntetőjogba, de még családjogi esetekkel is találkoznak munkaidejük alatt. 

„Klasszikus” gyakornoki feladatok

Ha kiváltságos helyzetben vagyunk, akkor a munkáltatónk a klasszikus és tagadhatatlanul fontos gyakornoki teendők mellett valódi jogászi feladatokkal is ellát minket munkánk során.

Ilyen lehet például a szerződések véleményezése, jogvitákban való állásfoglalás, vagy akár keresetlevél-, illetve perbeszédszerkesztés. Természetesen nem valószínű, hogy elsőre meg tudjuk ugrani ezeket a feladatokat, de a tanulási folyamatot el kell valahol kezdenünk.

Tagadhatatlan, hogy ha gyakornokként kipróbáljuk magunkat ezekben a feladatokban, akkor jelentős előnyt kovácsolhatunk a diploma megszerzését követő álláskeresési időszakra versenytársainkkal szemben. Továbbá fontos része a legtöbb jogász munkájának az ügyfelekkel való kapcsolattartás is: ha nem tudunk jól bánni az emberekkel, nem fogunk tudni ügyfélkört kialakítani. Gyakornokként ezt a feladatot, mondhatni, tét nélkül próbálhatjuk ki. 

Azt viszont semmiképpen se hagyjuk, hogy csupán kávéfőzésre és fénymásolásra alkalmazzanak minket, kivéve persze abban az esetben, ha csak a szakmai gyakorlat leigazolása a célunk. 

A munkaidő kérdése

Szintén nem árt – már akár az állásinterjún – tisztázni a munkaidő hosszát sem, mind a szorgalmi, mind pedig a vizsgaidőszak tekintetében. Sokan tapasztalatból tudjuk, hogy decemberben és januárban a munkán kívül is elég sok teher nyomja a joghallgató vállát, ne tetézzük tovább problémáinkat. Azonban nemcsak a félév végén, hanem a szorgalmi időszak alatt is érdemes végiggondolni kapacitásunkat. Nem szabad arról elfeledkeznünk, hogy nem csupán a tanórák időtartamára köt le minket az egyetem, hanem szabadidőnket is jelentős mértékben megkurtítja, nem beszélve az egyéb elfoglaltságokról, mint például a szakkollégiumi és diákszervezeti tagság, illetve a különböző versenyek. 

A tárgyalótermi légkör 

Sokat adhat egyetemi éveinkhez, ha minél gyakrabban és felkészültebben látogatunk el a tárgyalótermekbe. Kiemelten előnyös a hallgatók számára, ha az ügyvédi irodájuk gyakran ad lehetőséget gyakornokainak arra, hogy az ügyben eljáró ügyvéddel együtt ellátogassanak egy-egy tárgyalásra, melynek során betekintést nyerhetnek az eset részleteibe, a tárgyalási stratégiába és a tárgyalótermi viselkedés szabályaiba is. A tárgyalást követően az ügyvéd elemzi a bíróságon történteket, amit az előzetes taktika ismerete még érdekesebbé tesz a gyakornokok számára. 

A piszkos anyagiak

Nyilván nem kerülhetjük el a forró kását, és muszáj lesz szót ejtenünk az anyagiakról is. Ha van lehetőségünk, természetesen érdemes jól fizető állást keresnünk már egyetemistaként is, de ez a tanács nagyjából annyira hasznos, mintha azt mondanám, hogy a polgári jogi vizsgára érdemes elolvasni a Polgári Törvénykönyvet.

Amellett, hogy nyitott szemmel járunk az álláshirdetések között, fontos lehet egy személyes korlátot is felállítanunk: meg kell húznunk egy összeghatárt, amely alatt már nem vagyunk hajlandóak elvállalni az adott állást.

De érthető azon hallgatóknak is az álláspontja, akik a gyakornoki munka ellentételezését nem csupán anyagi javakban látják. A többéves tapasztalat nagyon hasznos lehet friss diplomásként a munkaerőpiacon, illetve nem kizárt, hogy amennyiben látnak bennünk potenciált, akkor gyakornoki munkahelyünkben megtalálhatjuk jövőbeli álomállásunkat. Szerencsére vannak olyan helyek, ahol a fizetés mellett más módokon is igyekeznek honorálni tevékenységünket, így például azt, ha új ügyfelet viszünk a praxisba.

Végszó

Azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy megéri gyakornoki munkát vállalni egyetemi tanulmányaink alatt. A korábban említett számos pozitívum mellett még az sem elhanyagolható szempont, hogy ezáltal lehetőségünk nyílik igen hasznos szakmai kapcsolatokra szert tenni, mind a jogászokat, mind pedig az ügyfeleket tekintve – ez pedig pályakezdőként szintén nagyon előnyös lehet. 

Bátran kijelenthetem, hogy a gyakornoki munka közben jöttem rá arra is, hogy valóban jogászként akarok elhelyezkedni, mert bár az egyetem alatt is számos jogterület elnyerte tetszésemet, nem voltam biztos abban, hogy a gyakorlatban is fel akarom használni majd jogi diplomámat.

Kép forrása: 1


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Horváth Lili

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.