Az indiai Gulabi (vagyis rózsaszín) Gang története 2006-ban kezdődött, amikor az alapító, Sampat Pal Devi szemtanúja volt annak, hogy egy férfi kegyetlenül bántalmazza a feleségét. Megpróbált a nő segítségére sietni, de a férfi őt is megverte. Sampat Pal nem hagyta annyiban, másnap vaskos bambusz botokkal és öt nőtársával visszatért, hogy jobb belátásra bírja a férfit viselkedésével kapcsolatban.
Gondolhatjuk, hogy az erőszakra nem lehet erőszak a válasz, de azt is gondolhatjuk, hogy „desperate times call for desperate measures”, vagyis kétségbeejtő helyzetekben kétségbeejtő megoldásokra van szükség mert ha valami, akkor az indiai nők helyzetét lefestő statisztikai adatok valóban elég elkeserítőek. Bár az ország alkotmánya tiltja a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetést, a valóságban ez kevéssé valósul meg, ahogy ezt az ENSZ egyik jelentése bemutatja: 2006-os adatok szerint
a tizenhét és tizenkilenc éves kor közötti indiai lányok 27,6%-a házasodik meg, majd válik el vagy özvegyül meg.
Az oktatásra nézve a helyzet hasonlóan ellentmondásos, bár a társadalom jómódú köreiben a lányok és a fiúk iskolalátogatási aránya egyenlő, a kisebb bevételből gazdálkodó családok körében jellemző, hogy a szülők jobban preferálják, ha fiú gyermekeik járnak iskolába. További adatok szerint 34 percenként megerőszakolnak és 43 percenként elrabolnak egy nőt. A helyzet rendezetlenségén és komplikált mivoltán az sem segít, hogy India jogrendszere alkotmányos alapon egyszerre tartalmaz polgári, vallási és szokásjogi törvényeket. Ez azt jelenti, hogy bizonyos törvények például csak a hindu lakosságot, míg mások a muszlimokat kötelezik. Mindezek alapján alkothatunk egy vázlatos, hozzávetőleges képet a társadalmi háttérről, amelyben a Gulabi Gang megalakult.
Bár 2010-ben India elindította a National Mission for Empowerment of Women nevű programot, ami átfogó, felülről érkező reformokat kezdeményez, és pozitívan értékelhető, mégis elengedhetetlen, hogy emellé társuljon a társadalom belső változása is, ami nem indulhat máshonnan, mint a társadalmat alkotó egyének elméjéből, belső indíttatásából. Ennek a belső változásnak az elemeként lehetne jellemezni a rózsaszín szárit öltő csoportot, akik bár eleinte azzal a misszióval vágtak neki a harcnak, hogy ellássák a nőket bántalmazó férjek, apák és fivérek baját, feladatkörük mégis kibővült a korrupció és gyermekházasság elleni harccal is. Fellépnek továbbá a hozománykövetelések ellen, és igyekeznek elterjeszteni a szakképzettséget a nők körében, hogy megálljanak saját lábukon, és ne függjenek kegyetlenkedő rokonoktól. Egy alkalommal az áramszolgáltató irodáját is meglepték egy csoporttal, amikor az illetékesek az áramot elzárták azt remélve, hogy ezzel a helyiektől némi extra bevételt csikarhatnak ki.
Története nem egyedi, az alapító Sampat Pal Devi első kézből tapasztalta meg mindazt, ami ellen harcol.
Uttar Pradesh tartomány (Sampat Pal itt született, a Gang is itt alakult) India egyik legszegényebb régiója, ahol a kasztrendszer szigorú korlátai a mai napig érvényesülnek. Sampat Pal nem járhatott iskolába, mert édesapja juhász volt, és őt segítette az állatok őrzésében. Egyedül tanult meg olvasni és írni fivérei könyveiből, akik vele szemben járhattak iskolába. Tizenkét évesen férjhez adták, és tizenöt éves korára már anyává vált. Egy ideig egészségügyi munkát végzett, amit azért hagyott ott, hogy a saját elképzelése szerint léphessen fel a társadalom jobbá tételéért.
Bár Sampat Pal Devit a csoport éléről leszavazták különböző aggályok kapcsán, helyettese, a jelenlegi vezető Suman Singh Chauhan hasonlóan erős karakter, és szintén nem fél bambusz botját bevetni, ha korrupcióval kerül szembe. 2007-ben megakadályozta, hogy csalók a falusiakat illető búzát a feketepiacon eladják nagyobb hasznot remélve, a lakosokat pedig éhen hagyva.
Megalakulása után a Gulabi Gang-nek több tízezer tagja lett, így vált szükségessé az egyenruha, melynek figyelemfelkeltő színe a társaság hivatalos honlapja szerint a nőiességet és az alulértékelt erőt jelképezi.
Az Al Jazeera 2014-es becslései szerint a mozgalom körülbelül négyszázezer főt számlál.
Számos cikk és publikáció mellett 2012-ben film is készült a mozgalomról olyan híres bollywoodi színészekkel, mint amilyen Madhuri Dixit. (Aki hazánkban kevésbé ismert, de Indiában jelentős közéleti személyiség.)
A változás bár kis lépésekben jön, de egyre több helyen üti fel a fejét, főleg ott, ahol látszólag a legreménytelenebb a helyzet, például a sivatagban vagy a városi nyomornegyedekben, mert az ember ilyen makacs, és egyszer megunja, ha elnyomják, csak ki kell várni.
