Az Isztambuli Egyezmény – Tudományos megközelítésben

Miről szól az Isztambuli Egyezmény? Arról, hogy egy minden eddiginél átfogóbb keretbe helyezze a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását. Az esetleges jövőbeli ratifikálással létrejövő rendszerről annyit lehet tudni, hogy milyen keretek között, kinek és hogyan kellene létrehoznia.

Az Isztambuli Egyezményt (továbbiakban: Egyezmény), amelynek célja a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzése és felszámolása, 2011-ben fogadta el az Európa Tanács, mára negyvennégy ország írta alá, és huszonkettő ratifikálta. A ratifikáció Magyarországon a 2014-es aláírás óta még nem következett be. A Nőkkel Szembeni Erőszakkal Foglalkozó Munkacsoport, aminek tagjai többek között az alapvető jogok biztosa, az OBH elnöke, a legfőbb ügyész, az országos rendőrfőkapitány és a vonatkozó területekért felelős helyettes államtitkárok, 2013 novembere óta foglalkozik a ratifikálással. Az Egyezménnyel kapcsolatos legfrissebb fejlemény egy előterjesztés, ami jelenleg véleményezés alatt áll, később majd kormányülésen döntenek a törvényjavaslat előterjesztéséről. Ha a javaslat az Országgyűlés elé kerül, ahhoz, hogy az Egyezmény hatályba léphessen, a tervezetet meg kell szavazni, ezek után lehet megkezdeni a benne foglaltak végrehajtását.

A végrehajtás keretei a következők: Az állam felelőssége biztosítani az Egyezmény hatálya alá tartozó nem állami szereplők által elkövetett erőszakos cselekmények megelőzését, kivizsgálását, megbüntetését és az ilyen erőszakos cselekményekkel kapcsolatos jóvátétel biztosítását, továbbá azt, hogy az állami hatóságok, tisztviselők, megbízottak, intézmények és az állam nevében eljáró más személyek az Egyezményben foglalt kötelezettségekkel összhangban cselekedjenek.

Olyan országos szintű szakpolitikát kell elfogadni és végrehajtani, amely az Egyezmény hatálya alá tartozó erőszak minden formájának felszámolását célozza.

Ide tartozik a kapcsolati erőszak is, amely aránytalanul nagy számban érinti a nőket, ugyanis a hivatalos statisztikák alapján 2016-ban az év minden napjára jutott legalább egy szexuális erőszak vagy szexuális kényszerítés, aminek az áldozata nő volt. Megfigyelhetjük azt is, hogy partner vagy volt partner által elkövetett személy elleni erőszakos, akár halált okozó bűncselekmények sértettjeinek nyolcvan-kilencven százaléka nő. Mivel az esetek többségében az áldozat a bejelentésig sem jut el, a bejelentést követően pedig gyakran előfordul, hogy nem indul eljárás, minden hivatalos szám csak töredéke a valóságnak.

Minden félnek kötelessége statisztikákat készíteni az Egyezmény hatálya alá eső erőszak minden formájáról és esetéről, és az így összegyűjtött adatokat rendszeresen nyilvánosságra kell hozni.

Az államnak nemcsak az a feladata, hogy elegendő pénzügyi és humán erőforrást biztosítson az integrált szakpolitikák, intézkedések és programok megfelelő végrehajtásához,

hanem az is, hogy a nem kormányzati szervezetek és a civil szereplők e téren működő tevékenységét elismerje, ösztönözze és támogassa, velük hatékony együttműködést alakítson ki. Egyértelmű tehát, hogy a végrehajtás sikere nagymértékben függ a társadalmi együttműködéstől és támogatástól.

Mivel a prevenció mint a végrehajtás egyik alappillére jelenik meg az Egyezményben, kiemelt szerepet kap a lakossági tudatosságnövelés, ehhez az állami szereplők mellett szükséges a magánszektor és a média szerepvállalása. Nagy a jelentősége az oktatásnak is, mert az Egyezmény alapelveinek (mint az erőszakmentesség, a nemek közti egyenlőség, a békés konfliktusmegoldás) kötelező tantervbe való bevezetése a prevenció egyik alapköve lehetne. A végrehajtás jó példája szomszédunk, Ausztria, ahol már 2013 tavaszán megtörtént a ratifikálás, és utána kevesebb mint egy év alatt megvalósították az Egyezményben foglalt követelményeket. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy a különböző civil szervezetek, az állam és a társadalom szoros együttműködésben tudnak dolgozni közös célok érdekében, és az is, hogy az éppen aktuális társadalmi, de akár környezeti, egészségügyi vagy globális problémákról szóló oktatásnak helye van a kötelező tantervben az oktatás minden szintjén. Magyarországon jelenleg is működnek olyan hazai és nemzetközi civil szervezetek, amik jelentős segítséggel tudnának szolgálni az államnak, amennyiben az egyezmény hatálybaléptetésre kerül.

Az Egyezmény részletesen rendelkezik az áldozatok védelméről és támogatásáról, ezen belül is nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre, a bejelentésre és az utólagos segítségnyújtásra,

amihez nemcsak pénzügyi erőforrások befektetésére van szükség, hanem megfelelő számú képzett szakemberre és egy, az ő vezetésük alatt működő országos hálózatra is.

Az Egyezmény végrehajtását a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni fellépés szakértői csoportja (GREVIO) és a Részes Felek Bizottsága felügyeli és fogja össze.

„(…) a rendelkezések végrehajtását a részes felek kötelesek biológiai nemen, társadalmi nemen, származáson, bőrszínen, nyelven, valláson, politikai vagy más véleményen, nemzeti vagy társadalmi származáson, nemzeti kisebbséghez való tartozáson, vagyonon, születésen, szexuális irányultságon, nemi identitáson, életkoron, egészségi állapoton, fogyatékosságon, családi állapoton, migráns vagy menekült jogálláson vagy más jogálláson alapuló megkülönböztetés nélkül biztosítani.” – Isztambuli Egyezmény 4. cikk 3. bekezdés

A cikket: Varga Virág Kornélia, az ELTE ÁJK hallgatója írta.

Források: