Az Ujvári János diplomadíj-pályázat – Felhívás egy rendhagyó versenyre

Mi jut eszedbe a szellemi tulajdonjog területéről? Az, hogy a polgári jogi tárgyak kis mostohatestvére? Vagy esetleg olyannyira megfogott a szellemi alkotások sokszínű jogi világa, hogy a szakdolgozatodat is ilyen témában írod? Amennyiben az utóbbi kategóriába tartozol, tudunk egy nagyszerű lehetőséget arra, hogy szerzői jogi szerzeményedet megmérettethesd! 

Természetesen nem csak a szerzői jog területére tartozó munkákat várnak, noha évek óta töretlenül ez a legnépszerűbb kategória. De nézzük is meg közelebbről, melyek a pályázás feltételei.

Mi a pályázat célja, és miben másabb, mint a többi pályázat?

Különlegessége a pályázatnak, hogy kifejezetten diplomadíj-pályázat, azaz a hallgatók valamelyik lentebb ismertetett  kategóriának megfelelő diplomamunkájukkal, szakdolgozatukkal tudnak pályázni. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának kiírása alapján a pályázat célja: segíteni a végzős hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját szakmai támogatás mellett szellemi-tulajdon védelmi szempontból is megvizsgálhassák. 

Tehát a mű megírásához a Hivatal szakmai erősítést is nyújt a jelentkezőknek szellemitulajdon-védelmi képzéssel, valamint egyéni szakmai konzulens biztosításával. 

A konzulens feladata végigkísérni és segíteni a dolgozat megírását, legalább három személyes egyeztetéssel.

Milyen kategóriákban lehet pályamunkát benyújtani?

A pályázat során öt kategóriában lehet nevezni, ezek: a szabadalom és használatiminta-oltalom, a védjegyoltalom, a formatervezésiminta-oltalom, a szerzői jog, illetve a szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe. Ugyanakkor az nem szükséges, hogy az egész dolgozat szellemi-tulajdonjogi vonatkozású legyen. Elegendő az is, ha legalább tíz oldalon keresztül a pályázó a témája szellemitulajdon-védelmi vonatkozását mutatja be. A teljes mértékben és a részben szellemi tulajdonnal kapcsolatos munkák ugyanis egy elbírálás alá esnek, így egyik megközelítés sem jelent előnyt vagy hátrányt. A dolgozatnak pediglen végső soron azt kell tükröznie, hogy a hallgató alapfokon átlátja a szellemitulajdon-védelem rendszerét, és ebben el tudja helyezni saját témájának, megoldásának a vizsgálatát.

Kik pályázhatnak?

Értelemszerűen a pályázat felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatóknak szól, és évente kétszer, az őszi és a tavaszi félévben kerül meghirdetésre a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által.

A pályázat menete és határidők

A pályázási szándékot az ujvaridiplomadij@hipo.gov.hu központi pályázati e-mail címen kell jelezni a pályázó adataival, a dolgozat címével és rövid vázlatával, valamint a kategória megjelölésével. További információ ugyanezen az e-mail címen kérhető.

Ebben a félévben a regisztráció határideje március 31., míg a diploma-pályázat elkészítésére július 29-e éjfélig van mód. Az eredményhirdetés szeptember végén várható, majd a díjak átadására ünnepélyes keretek között kerül sor a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala székházában (ami a II. János Pál pápa téren található).

Nyeremény

A pályázat anyagi része sem elhanyagolható szempont. A dolgozatokat ugyanis a Hivatal által megnevezett, az öt meghirdetett kategória mindegyikében a harmadik helyezésig pénzjutalommal honorálják.

Az első helyezett 250 000 forinttal, a második helyezett 200 000 forinttal, a harmadik helyezett pedig 100 000 forinttal gazdagodhat.

Ez nagyszerű lehetőség, hiszen nem mindenki mondhatja el magáról, hogy a szakdolgozatáért még pénzt is kap!

A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók pedig értékes ajándékcsomagot kapnak a pályázati kiírás szerint.

Különdíj

Érdemes még szót ejteni egy egyedülálló lehetőségről. A Richter Gedeon Nyrt. 2020-ban különdíjat alapított, melyre gyógyszeripari érintettségű diplomamunkával lehet nevezni. A különdíj elnyerője 500 000 forint díjazásban részesül.

Az előző félévben Védjegy és formatervezésiminta-oltalom kategóriában karunk – immáron lediplomázott – hallgatója, Madarász Petra II. helyezést ért el. Ezúton is szívből gratulálunk neki! 

Amennyiben pedig a pályázati előírás kikötései teljesülnek és a kis ismertetőnk felkeltette az érdeklődésedet, ne habozz élni ezzel a kiváló és kínálkozó eséllyel!

Források: 1, 2


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése Szerző weboldala

Koncos Laura Enikő

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.