2020. május 25-én az Egyesült Államokban, Minneapolisban rendőri intézkedés során életét vesztette egy afroamerikai férfi, George Floyd. Az ezt követő hetekben egy bizonyos mozgalom, a Black Lives Matter azok számára is ismertté vált, akik nem követik napi szinten az amerikai híreket, vagy az amerikai rendőrség igazoltatási statisztikáit arra vonatkozóan, hányan hunytak el intézkedés közben. Mi is ez a Black Lives Matter? Miért térdelnek angol labdarúgók mérkőzés előtt fél évvel az incidens után is? Mai cikkünkben ezt járjuk körbe.
A #Black Lives Matter (a továbbiakban: BLM) egy 2013-ban létrejött mozgalom, amely honlapja szerint a fekete közösséget érintő rendőrségi erőszakra kívánja felhívni a figyelmet, és a fehér felsőbbrendűség ellen küzd. Megalapításához az vezetett, hogy egy afroamerikai fiút lelövő férfit felmentettek a gyilkosság vádja alól Floridában. Itthon pedig a George Floyd-ügy kapcsán vált közismertté, noha jóval korábban jött létre, válaszul a sorozatos rendőri atrocitásokra, amik az afroamerikai embereket érintik Amerika-szerte.
A feketék és fehérek közötti konfliktusok egy újabb fejezete az amerikai történelemben a BLM. De ahhoz, hogy valóban megértsük, miért vetett nagyobb hullámokat George Floyd halála, mélyebbre kell ásnunk.
A BLM mozgalmat kiváltó okok statisztikai szemszögből
A Los Angeles Times cikke szerint a rendőri erőszak vezető halálok a fiatal fekete férfiak körében, és
minden ezredik afroamerikai férfi számíthat arra, hogy egy rendőr fog véget vetni az életének.
A kutatás alapján több latinót, fekete nőt, őslakos indiánt ölnek meg a rendőrök intézkedés közben, mint fehér honfitársukat. A fekete férfiakat eleve gyanúsként kezelik, dr. Frank Edwards szociológus szerint.
Ám az élet számos más területén is hátrányban vannak: a fekete gyerekek 42%-a nem kap megfelelő oktatást és a munkanélküliségi ráta is sokkal magasabb a feketék körében, mint a fehérek esetében. Valószínűleg ez okozza azt, hogy a bűncselekmények elkövetői között is felülreprezentáltak lakosságon belüli arányukhoz képest: az Egyesült Államokban körülbelül Budapest lakosságával megegyező mennyiségű ember tölti büntetését valamely büntetés-végrehajtási intézetben, és ennek kicsit több mint fele fekete (kb. egymillió ember). Ez a szám pedig hatszor annyi, mint azon fehérek száma, akik rács mögött vannak.
Ráadásul, még ha hatósági eljárás is lesz a rendőri erőszakból, akkor is szinte biztos, hogy nem vádemeléssel ér véget az ügy. Ez a tény pedig eleve bizalmatlanná teszi a fekete közösség tagjait a hatósággal szemben, hiszen akár ártatlanul is célkeresztbe kerülhetnek.
Általános vád a rendőrséggel szemben, hogy rendszerszintű rasszizmus uralkodik a szervezeten belül – amit a számok egyébként alátámasztani látszanak. Azonban hivatalosan nehéz megállapítani, hogy a fenti adatok mennyire fedik a valóságot, hiszen számos eset rejtve marad a központi statisztikák elől. Az amerikai rendőrök rasszizmusra való hajlama pedig hosszú időre nyúlik vissza: gondoljunk akár csak az O.J. Simpson-ügyre és a kilencvenes évek Amerikájára.
Az kétségtelen tehát, hogy a járőrök között vannak rasszisták, akik „könnyebben” lőnek feketére, mint fehérre, de azt, hogy egy teljes szervezet fajgyűlölő lenne súlyos felelőtlenség kijelenteni, főleg annak ismeretében, hogy államonként eltérő a rendőrségek felépítése és működése.
Ugyanakkor a rendőrökért is kialakulóban van egy, a BLM-hez hasonló jelszó: a Blue Lives Matter. Ugyanis őket is érik indokolatlan atrocitások, fizikai és lelki egyaránt: 2016-ban egy rendőri túlkapások elleni tüntetésen Dallasban öt rendőrt lőttek agyon, akikre civilek nyitottak tüzet. Ehhez képest szinte eltörpül, hogy valóságos médiaháború folyt, és folyik jelenleg is ellenük, vagy hogy mennyire túlterheltek a számos feladat alatt.
A BLM hódítása az online térben
A BLM mozgalom 2014-ben újabb lökést kapott: a Missouri állambeli Fergusonban egy fehér rendőr 12 lövéssel végzett egy 18 éves, fegyvertelen fekete fiúval. A hír hallatán a városban zavargások törtek ki, autókat gyújtottak fel, üzleteket fosztogattak a tüntetők, és a rendőrségnek kellett a tömeget feloszlatnia. A #BLM itt kapott először nagyobb figyelmet, terjedni kezdett az interneten, politikusok is elkezdték használni, majd olyannyira népszerű lett, hogy 2015-ben az American Dialect Society az év kifejezésének választotta.
A BLM üzenetének terjedésében a média kulcsfontosságú. Korunkban – ahol a kommunikáció soha nem látott gyorsaságú – egy olyan jelszó, mint a #BLM, kiválóan gyűjti egybe a témához kötődő tartalmakat: ha lelőnek egy feketét Oregonban, indokolatlan vegzálásnak tesznek ki egy másikat Missouriban, egy ilyen hashtag betölti a funkcióját.
A #BLM összekapcsolja a különböző közösségi médiafelületeken közzétett posztokat, videókat, tweeteket stb.
(A mozgalom igazi terepe egyébként a nálunk kevésbé népszerű Twitter platform.) Számos olyan ügy került ily módon napvilágra, amely másképp elsikkadt volna. Mindezen felül a média képes nyomást helyezni különböző intézményekre.
A sikeréhez az is hozzájárul, hogy állítólag a fekete fiatalok sokkal nagyobb arányban használnak valamiféle közösségi médiát, mint fehér honfitársaik. A fiatalok pedig tudatosan és ügyesen használják ezeket a platformokat, így hatékonyan tudják az üzenetet közvetíteni a világ felé, hogy az megismerhesse például az áldozatok nevét, így átélhetőbbé téve a történteket. De más hívószavak is végigsöpörtek az interneten: a fuldokló George Floyd utolsó mondata, az „I can’t breathe! (Nem kapok levegőt!)” szállóigévé vált, amit, ha valaki idéz, rögtön nyilvánvaló, mire gondol az illető.
Természetesen ez egy kétélű kard, visszaélésekre is bőven ad lehetőséget. A BLM hívószavára elkövettek olyan cselekedeteket is, amelyeket európaiként nem könnyű megérteni. Az egyik ilyen például a szobordöntések, vagy a konföderációs emlékművek, zászlók megrongálása, amelyek a rabszolgatartó múltra való reflektálás egyik újfajta megközelítése. A BLM honlapja szerint a mozgalom a fehér felsőbbrendűség ellen is küzd, az aktivisták ennek jegyében rongálják meg azokat a köztéri szobrokat, amelyek véleményük szerint az elnyomást testesítik meg.
Ez a hullám Európában érintette rongálás szintjén, többek között Mahatma Gandhi, Winston Churchill, Sir Francis Drake, Oliver Cromwell, Cook kapitány, illetve Nelson admirális emlékműveit. Ezekben a történelmi személyekben az a közös, hogy vagy rasszista kijelentéseket tettek, vagy rabszolgatartók voltak, és nem ellenezték, hanem esetleg egyenesen támogatták azt a saját korukban. Az Egyesült Államokban hasonló a gyökere a szobordöntéseknek, de ott polgárháborús alapjai is vannak a rasszistának, rabszolgatartónak bélyegzett – többnyire – tábornokok tiszteletére állított emlékművek ledöntésének. Az utóbbi évtized közepére összeért a rasszizmust és a fehér felsőbbrendűséget jelképező szobrok ledöntésének szándéka, amely például néhány Kolumbusz emlékmű megrongálásához vezetett.
A mozgalomról innen, Magyarországról természetesen nem lehet, és nem is szabad ítéletet mondani.
Hiszen akadnak esetek, ahol például egy fekete férfi vagy nő lelövése a rendőrség részéről indokolt döntés, mivel az adott ember egy bűncselekményt követett el, és veszélyezteti az eljáró rendőrök vagy mások életét. Viszont az ilyen esetek következtében – ahol az elkövető bőrszíne fekete – kialakulhatnak olyan reflexek a rendőrökben, aminek eredményeképp olyankor is használnak fegyvert, amikor nem lenne szabad, és olyan emberek esnek áldozatul, akik ártatlanok, emellett pedig többségében feketék.
A BLM megítélése itthon és külföldön is vegyes, vannak olyan tettek, amelyeket a mozgalom nevében követnek el, viszont többet árt az ügynek, mint használ, vagy amit itthonról nehéz átélni, megérteni (szobordöntések). Az viszont biztosan állítható, hogy az élet egyetemes emberi érték, és annak elvétele nem függhet egy rendőr rossz beidegződésétől és ítéletétől.
Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12
