Képzeld el, hogy ösztöndíjjal külföldön töltesz egy évet, abban az országban, ahova mindig is el akartál jutni. Majd egyik reggel hatalmas bajban találod magad, és mindennek a következtében több évre börtönbe kerülsz, az otthonodtól több ezer kilométerre… Azonban nem úszod meg ennyivel. Bár a bíróság felment, olyan bélyeget kapsz, amit soha nem mosol le. Ez Amanda Knox története.
A seattle-i Amanda Knox (20) és a brit Meredith Kercher (22) mindketten cserediákként érkeztek az olaszországi Perugiába, és több diáktársukkal közösen béreltek egy kétemeletes házat. Meredith volt a visszahúzódóbb, és Amanda a társaságkedvelőbb, de lakótársakként jóban voltak. Amanda hamarosan megismerkedett Raffaele Sollecitóval, aki a barátja lett.
2007. november 2-án Mereditht holtan találták a szobájában testén szexuális erőszakra utaló nyomokkal, több késszúrással és elvágott torokkal. Amanda ezen a reggelen a barátjától tért haza, és bár a házba érve látott néhány furcsaságot, eleinte semmit sem sejtett mindabból, ami Meredith szobájában történt az éjszaka folyamán. Mikor a lakótársak látták, hogy Meredith ajtaja zárva van, egy ablak pedig be van törve, felhívták a rendőrséget, akik a szoba ajtaján átjutva találták meg a holttestet.
Amandát és Raffaelét pár nap múlva alaposan kihallgatták, a lány elmondása szerint
meglehetősen brutális eszközökhöz folyamodva komoly mentális nyomást helyeztek rá, megütötték, és követelték, hogy mondja el, mi történt Meredithszel, és az ügyvédje sem volt jelen.
2008 júliusában már formálisan is megvádolták őket gyilkossággal, majd 2009-ben húsz év feletti börtönbüntetésre ítélték mindkettejüket.
A történetnek volt egy további szereplője is: Rudy Guede elmondása szerint a házban töltötte az estét, míg Meredith nem (bár később erre nézve megváltoztatta vallomását), és DNS-e is megtalálható volt Meredith testén kívül és belül, valamint véres ujjlenyomatai is több helyen. Mindezek következtében őt is megvádolták a két fiatallal együtt, és tizenhat év börtönbüntetésre ítélték. Semmilyen arra utaló bizonyíték nincs, hogy Guede ismerte volna Knoxot vagy Sollecitót.
A gyanút Knoxra és Sollecitóra terelő egyik nyom Meredith melltartójának a kapcsa volt, Sollecito DNS-ével, amit a helyszínt felderítő detektívek először nem vettek észre, és csak negyvenhat nap múlva találtak meg. A védelem szerint a figyelmetlenség miatt a bizonyíték túl sokáig hevert szabadon, beszennyeződhetett, és már nem lehetett hiteles. Az egyik konyhában talált kést gyilkos fegyverként azonosították, bár az éle nem illett a Kercher testén levő szúrásokhoz – kimutatták rajta Amanda és Meredith DNS-ét, de túl kicsi mértékben ahhoz, hogy azt számottevő bizonyítéknak tekinthessék, különösen ha arra gondolunk, hogy a házban mindannyian együtt laktak, és közösen használták a konyhai eszközöket is.
2010-ben jutott a bíróság arra a döntésre, hogy az ügyet a melltartókapocs hiteltelensége miatt újra kell tárgyalni, majd 2011-ben Knoxot és Sollecitót is felmentették.
Amanda hazarepülhetett Seattle-be, de nem sokáig élvezhette az otthon viszonylagos nyugalmát, mert 2013-ban a legfelsőbb bíróság úgy találta, hogy Knox és Sollecito ügyét újra kell tárgyalni. Amanda érthető módon nem ment el erre a tárgyalásra, de Raffaele ott volt, mikor mindkettejüket újra elítélték, a lány büntetését huszonnyolc évre emelve. Amanda kijelentette, hogy semmi esetre sem megy vissza magától, küzd az ártatlanságáért, és az amerikai külügyminisztérium is megerősítette, hogy nem áll szándékukban Knoxot Olaszországnak kiadni.
Végül 2015-ben a legfelsőbb bíróság véglegesen felülírta az ítéleteket, és egy ötvenkét oldalas indoklásban fejtette ki álláspontját az eljárás során esett „lenyűgöző hibákról”, melyek között ott szerepelhetett volna az állásából már egyszer visszaélések miatt felfüggesztett ügyész személye is, akihez a „szexjáték-teória” is köthető, és aki további megkérdőjelezhető bizonyítékokat állított elő, mondhatni a levegőből.
Az ügyész, Mignini „sátán által megérintettnek”, valamint „szex- és drogőrült ördögnek” nevezte Amandát.
Kérdések, míg a szem ellát
Felmerülhet a kérdés, hogy a XXI. században elég-e egy nő vélt vagy valós szexuális élete ahhoz, hogy gyilkossággal megvádolják, vagy inkább hasonlítható-e mindez azokhoz a XVII. századi boszorkányüldözésekhez, melyeknek gyakran féltékenység vagy egyszerű antipátia volt az oka.
Hogyan vádolhattak meg és ítélhettek el valakit úgy, hogy alibije volt, és meggyőző bizonyíték sem volt ellene? Mekkora szerepe volt mindebben a médiának? Elegendő-e az valaki meghurcolásához, ha a rendőrök szerint „furán viselkedik” a gyilkosság utáni reggelen, és még a barátját is megcsókolja a ház előtt – az ügyész szerint – illetlen módon?
Trial by media
Az eset gyorsan a bulvárhírek legkedveltebb témájává vált szerte a világon, mivel volt benne minden, ami vonzza az olvasók figyelmét: két különböző természetű lány, egy szerelmespár és persze véres gyilkosság. A brit és olasz média közösen használta a pejoratív Foxy Knoxy nevet Amanda szerintük kicsapongó szexuális életére utalva.
Az ügyész fő teóriája szerint Kercher, Knox, Sollecito és Guede együtt egy négyes szexjátékban vettek részt, és ennek a velejárója volt a gyilkosság. Az eljárás során az egyik ügyvéd szájából elhangzott, hogy Knox „szexőrült ördög” volt, és nyilván ez szolgáltatta számára az indítékot.
A média szerepe az ügy lefolyásában mindkét oldalon tagadhatatlan. Azok a sajtóorgánumok, melyek Knoxot inkriminálni igyekeztek, bőven ontották magukból a képzelt és félig valós részleteket, a pejoratív jelzőket, míg az őt menteni igyekvő médiumok az olasz igazságszolgáltatást „karneváljellegűnek” és „inkvizitóriusnak”, esetleg „szexistának” titulálták. Az olasz legfelsőbb bíróság indoklása szerint az, hogy az ügy „nemzetközi visszhangja nagyon felgyorsította a folyamatot, és további tettesek őrjöngő kereséséhez vezetett, nem járult hozzá a lényegi igazság felderítéséhez”.
A trial by media kérdése a XXI. században több mint releváns. Ezeket a nagy publicitású ügyeket a média már azelőtt eldönti, hogy a bíróság ítéletet hozhatna, sőt Knox esetében már akkor eldöntötte, mikor az első tárgyalásra még sor sem kerülhetett. Bár az Egyesült Királyságban vannak arra vonatkozó szabályozások, hogy a média miről tudósíthat, míg a gyanúsítottat formálisan le nem tartóztatják, az ismert bulvárlapok ezeket a szabályokat sokszor megszegik.
Nick Pisa, a Daily Mail újságírója az eseményeket a helyszínen követte, és elmondása szerint bár Guede elítéléséről is írt, azt leginkább kötelességből tette, mert Amanda volt igazán érdekes téma a sajtó számára. Pisa úgy nyilatkozott, hogy a saját nevét látni egy ilyen hatalmas sztori mellett „olyan jó, mint a szex”. Szerinte a hatóságok hibáztak az eljárás során, és nem beszélhetünk a trial by media esetéről.
Boszorkányüldözés
Ha nem világos még az eset feminizmussal való egyértelmű kapcsolata, csupaszítsuk le a történteket… Egy húszéves lány négy évet ült egy olyan gyilkosságért, amit a bizonyítékok szerint nem követett el. Hogy miért? Mert vállalta, hogy átlagos húszévesként bulizik, füvezik, és még barátja is van. Mindez a folyamat számos szereplőjének elég bátorságot adott ahhoz, hogy az átlagos lány és a véres pszichopata közötti szakadékot átugorják, míg a férfi gyanúsítottakat inkább elcsábított áldozatoknak mutassák.
A karaktergyilkosság valós. Míg legtöbben pontosan fel tudják idézni, kicsoda Amanda Knox, avagy Foxy Knoxy, ennél sokkal kevesebben tudják, ki is Rudy Guede, aki jelenleg is büntetését tölti mint bűnrészes gyilkosságban, bűntársak nélkül.
Mivel továbblépni és normális életet élni aligha lehetséges ilyen események után, Knox ma inkább jóra akarja fordítani azt a rosszat, ami vele történt. Riporterként a The Scarlet Letter Reports című YouTube-sorozaton dolgozik, melynek célja, hogy olyan nők történetét mutassa be, akiket hasonlóan tárgyiasított és tett ördögivé a média.
Amanda Knox esete mindenkit foglalkoztat, ahogy ő fogalmaz, azért, mert vagy egy báránybőrbe bújt pszichopatát látnak benne, vagy egy teljesen átlagos személyt, aki olyan, mint mi. Ha az előbbi, akkor tőle félünk, ha utóbbi, akkor azért félünk, mert mindez velünk is megtörténhet.
