„Majd kinövi!”, „fejlődő szervezet”, „úgyis lemozogja” – hallottuk már ezeket a megjegyzéseket? Na és olyanokat, mint: „Azt is megeszed?”, „Hogy lehetsz éhes? Most ettél…?” Ha találkoztunk már ilyen vagy ehhez hasonló mondatokkal, bizonyára érthetetlennek tartottuk, hogy miért mi vagyunk a hibásak és mikortól leszünk tényleg azok?
Mikortól lehet valaki túlsúlyos?
Az elhízás a XXI. század egyik nagy problémája lett, méghozzá több okból is. Míg egy felnőtt – jobb esetben – tudja kontrollálni a súlyát, továbbá képes ügyelni az egészségére, egy gyermek nem feltétlenül bír odafigyelni mindezekre. Emiatt a szülőnek kell fokozott figyelmet szentelni arra, hogy mikor és mit fogyaszt a gyermeke, mennyit mozog, mindezt oly módon, hogy ne okozzon több kárt, mint amennyit el szeretne kerülni – például az evészavart. Be kell látnunk ugyanis, hogy a gyermekkorban kapott kritikák egy életen át kihatással vannak a testképre.
Meglehetősen sokan gondolják úgy, hogy a gyermek majd kinövi, lemozogja, esetleg kiizzadja a súlyfeleslegét, vagy hogy a plusz kilók majd egyik napról a másikra már nem lesznek rajta. Mindazonáltal a kutatások sajnos rámutattak, hogy a túlsúlyos gyerekek nyolcvan százaléka felnőttként is küzd súlyproblémákkal. Az előbbi statisztika azért is elszomorító, mert az elhízással járó egészségügyi problémák már csontig le vannak rágva, azaz akarva akaratlanul találkozhatnak velük mindennapjaikban.
A szülő sok-sok mindenhez – eszközhöz és módszerhez – tud nyúlni annak érdekében, hogy egészségesebben nevelje gyermekét. Gondoljunk csak arra, ha a tévézés helyett a szabad levegőn vesznek részt aktív időtöltésben, mindezt több zöldség fogyasztása és az elegendő mennyiségű alvás mellett. Nem szabad elmulasztani az orvosi vizsgálatokat sem, egyúttal megfelelő figyelmet kell fordítani a segítségkérésre. Mivel nem minden szülő rendelkezik dietetikus, orvos vagy pszichológus végzettséggel, így szintén fontos szem előtt tartani az elhízást mint tünetet, mint egy nem kezelt probléma megoldását.
Ne pörögjük túl!
Igazából a mai standardok azt láttatják, hogy mindenki addig szép, amíg karcsú, vagy amíg éppen belefér az adott kor szépségideáljának kritériumaiba. Na mármost, ilyen keretek között előállhat egy olyan szituáció, ahol a szülők nem létező problémákra keresnek kiutat. Sok gyerek ugyanis fogyókúrázni vagy egyéb, a fejlődő szervezetre káros viselkedésbe kezd, miután szüleik vagy ismerőseik rávilágítanak arra, hogy testesebbek, mint az társaik.
Itt kezdődnek a problémák, ugyanis az elhízásra nincs egy egységes mérce. Nem lehet szentírásként értelmezni sem a BMI-t (testtömegindex), sem a többi, „fitnesz guruk” által feltüntetett, valamint népszerűsített mértéket és számolási technikákat.
Tudniillik, az emberek alkatának hetven százalékát a genetika határozza meg, és mivel a csontszerkezetet diétával nem lehet megváltoztatni, ezért az összehasonlításra ez nem szolgáltathat okot.
Ahogyan a felnőttek között is nőtt az inger, hogy változtassanak a testükön – miután nagy hangja van a médiának arról, hogyan is kell kinézni –, úgy a gyerekek körében is drasztikusan fokozódott a saját kinézetükre vonatkozó önreflexió. Mivel a gyerekek természetesen és ösztönösen a szüleiket próbálják másolni, illetve azt tekintik követendő példának, amit ők is tesznek, ezért megkérdőjelezés nélkül helyesnek tartják azt a viselkedést, amit tőlük látnak. Az, hogy ez a ló egyik vagy másik oldalán legyen, teljesen mindegy abból a szempontból, hogy a gyerekben nem alakul ki egészséges kép a helyes táplálékbevitelről.
Elsősorban nem a gyermek testalkatát kell megváltoztatni, hanem a körülötte élők gondolkodását. Nem ő lesz tehát a hibás, ha magát okolja a külseje miatt, bármilyen legyen is az. A korábbiakat figyelembe véve elmondhatjuk, hogy a megfelelő táplálkozáshoz vezető lankás úton a szülőnek – csak úgy, mint a társadalomnak – fejlődnie kell, továbbá meg kell tanulnia különbséget tenni elnyomás, megengedés és elhanyagolás között.
