A mozikban már játsszák Antal Nimród új filmjét, A Viszkist. Nem nehéz kitalálni, az alkotás Ambrus Attila, a jégkorongozóból lett bankrabló életét dolgozza fel. Számos kérdés felmerült bennem a filmmel kapcsolatban, többek között az, hogy vajon mennyi lehet igaz a sztoriból, illetve hogy a filmben megvalósított cselekmények egyáltalán fizikailag lehetségesek voltak-e abban az érában. A történet hitelességéről nem tudok nyilatkozni, hiszen az igazságot csak Ambrus tudhatja, ám a dilemmáimra talált válaszokat szívesen osztom meg azt veletek.
Elsőként helyezzük el térben és időben az eseményeket! Ambrus Attila 1967-ben, Csíkszentléleken született. Édesanyja másfél évesen elhagyta, így a nagymamája nevelte tízéves koráig, majd az ő halála után egyik apai nagynénje vette pártfogásba. 1988-ban települt át Magyarországra. A ’90- es évek elején adta először a fejét bankrablásra, majd kevesebb mint hat év leforgása alatt több mint száznegyvenkét millió forintot zsákmányolt.
Miközben a rabolt pénzből egzotikus tengerpartokon mulatta az időt – járt Tunéziában, Thaiföldön, Dominikán, a Seychelle-szigeteken és a Holland Antillákon is –, a polgárok könyvekben és dalokban örökítették meg az újdonsült posztszocialista népi hős nevét.
1999-ben a Heltai utcai bankrablás után a rendőrök elfogták a társát, majd néhány órával később magát Ambrust is kézre kerítették az ártándi határátkelőnél. Az ügye már túl volt az iratismertetésen, amikor az egyik reggeli sétán átmászott a sétálóudvar négy méter magas kerítésén, és az épület harmadik emeletén, egy irodában húzta meg magát. (A büntetés-végrehajtás szerelmeseinek érdekes lehet, hogy Ambrus ezen extrém sportolókat megszégyenítő produkciója óta fedettek a börtönök sétálóudvarai.)
Az ott talált elektromos hosszabbítókból, illetve függönyökből kötelet csavart, azon keresztül kimászott az ablakon, leugrott az utcára, és eltűnt. Ezután még háromszor rabolt, végül egy Erzsébet Királyné úti lakásban fogták el, ahova a férfi maga engedte be a fineszes rendőröket, akik a segítőjétől korábban megtudott jellel – két kopogással – cselezték ki a szökevényt. Ambrusra 2002-ben tizenhét év börtönt szabtak ki, azonban jó magaviselete miatt 2012. január 31-én feltételesen szabadlábra helyezték. A börtönben leérettségizett, és kitanulta a keramikus szakmát.
Kérdés No. 1
A filmben Ambrus egy vonat aljára erősíti fel magát az övével, és így szökik át Magyarországra. Az internet sötét bugyraiban egymásnak ellentmondó tényállítások találhatók ezzel a cselekménnyel kapcsolatban, de a jelenet valódiságát én személy szerint erősen vitatom. Mindettől függetlenül felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a fizika törvényei alapján
egyáltalán lehetséges-e több száz kilométeren át egy robogó vonat alján lógni, majd minden sérülés, fagyás vagy bénulás nélkül megérkezni a Keleti pályaudvarra.
Mivel fizikából világéletemben suta voltam, megkérdeztem egy járműmérnöknek tanuló barátomat, mi is az igazság.
A válasz egyértelmű igen volt, kivitelezhető egy ilyesfajta kirándulás. Azonban több szempontból is aggasztó lehet az út hossza, a rögzítés stabilitása, az izmok feszítése, illetve az illető testének tartása miatt. Az ilyen utazási mód elvileg lehetséges a személykocsik alján, a tengelyek között, ugyanis ott csak vezetékek, tartályok helyezkednek el. Így ha megfelelően stabil pontokon tudja valaki magát felrögzíteni, végrehajtható a művelet.
Aggályos lehet még a vonat sebessége, 80–120 km/h-nál nagy a menetszél, ezért szélvédett helyet kell keresnie a potyautasnak. A siker évszakfüggő is, hiszen például mínusz húsz fokban, százzal száguldó vonat alján, úgy, hogy mozogni nem tud az egyén, elég nagy a fagyveszély. Nem elhanyagolható a folyadékpótlás, illetve a biológiai szükségletek kérdése sem.
Megégni ugyan nem lehet, de a kiálló dolgok a sínek között, mint a váltó, egy kósza vasdarab vagy akár egy vastagabb, megerősödött gaz is okozhat kellemetlenségeket.
Kérdés No. 2
A Gyorskocsi utcából végrehajtott bravúros szökése után kész rajongótábora lett Ambrusnak. A rocksztárként ünnepelt szökevény egybeforrasztotta a magyar társadalmat, mindenki neki szurkolt, aki élt és mozgott. A közvéleménykutatási adatok szerint népszerűségi indexe kis híján elérte a legkedveltebb magyar politikus, Göncz Árpád akkori köztársasági elnökét.
Na de a rablóktól nem félni szoktak az emberek?!
A Mental Floss weboldal öt faktort szedett össze, amely az Ambrushoz hasonló, modern népi hősöket jellemzi.
1. A modern Robin Hood a hatóságok és az igazságtalanság áldozata, aki ezt joggal veri le a hatalmon: bizony, a korrupció és a hivatali visszaélés már akkoriban is bevett szokás volt.
2. A népi hős segít az átlagembernek: Ambrus virágot vitt a banki alkalmazottnak, ezzel szebbé téve a napját.
3. A népi hős feláldozza az életét egy politikai eszméért: sajnos itt kilóg a lóláb, ugyanis erre utaló nyom nincs az életműben.
4. A népi hős megteszi azt, amire az áltagember vágyik, csak nincs benne elég kurázsi, hogy megpróbálja: ki ne akarna a nők bálványa és az ország ünnepelt rosszfiúja lenni?
5. A modern Robin Hood úgy szórakoztatja az embert, mint egy hosszan futó sorozat: kilenc év… Mi ez, ha nem tartós ingyen cirkusz?
Kérdés No. 3
Az egyetemen találkozunk egy rakat jogesettel, amelyeknek elenyésző százaléka ragadja meg igazán a figyelmünket. Íme, itt egy eset, amely egy magyar joghallgató számára talán érdekesebb és megfoghatóbb lehet, mint az általában bemagolandó ügyek többsége. Tehát mi is volt a pontos ítélet?
Ambrus ügyvédje, Magyar György 2003 februárjában nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bírósághoz, kiemelve, hogy amennyiben az LB elutasítja Ambrus Attila felülvizsgálati kérelmét, akkor a Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.
Sokan úgy vélik, hogy az LB ítélete – melyben két évvel súlyosbították az elsőfokú ítéletet, és összesen negyvenhat rendbeli, különböző értékre, részben fegyveresen, részben bűnszövetségben, társtettesként elkövetett rablás miatt mondták ki Ambrus bűnösségét – igencsak eltúlzott volt.
Az LB helyben hagyta a fogolyszökésre és a rongálásra vonatkozó elsőfokú marasztaló rendelkezéseket is. Megszüntette viszont egy olyan, korábban kísérletnek minősített rablás esetében az eljárást, amikor a Viszkis a sértett könyörgésére visszaadta annak pénztárcáját. Ezt az LB a bűncselekménytől való önkéntes elállásként értékelte.
Az LB a huszonhétrendbeli minősített rablást azért ítélte negyvenhatrendbelinek, mert az elsőfokú bíróság több rablást folytatólagosan elkövetettnek értékelt, azaz egy cég (például az OTP) többszöri kirablását egyrendbeliként minősítette.
Az LB nem állapította meg, hogy bármikor is lett volna ölési szándéka Ambrusnak, a fegyverhasználat miatt foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésben viszont bűnösnek találta. A biztonsági őrök fegyvereinek elvételét az LB rablásként minősítette, hiába bizonygatta Ambrus, hogy csak elővigyázatosságból vette el azokat.
A büntetés célja többek között az, hogy az állami erőszakmonopóliummal rendelkező szerv által jogszerűen kiszabott büntetés letöltésével az elkövető – pejoratív szóhasználattal élve – megbűnhődjön. Ezután az ideális forgatókönyv az, hogy amint az elkövető szabadul a büntetés-végrehajtási intézetből, visszailleszkedik a társadalomba, annak hasznos tagja lesz, és nem kerül többé összetűzésbe a törvénnyel. Irreleváns, hogy eközben belőle sztárt csinál a média, könyvek és filmek jelennek meg az életéről, netán – racionálisan gondolkodó ember lévén – ezekből pénzhez is jut.
Először is, csupán elméleti síkon:
van-e annál jobb bizonyíték az újrakezdés realitására egy büntetését éppen töltő ember számára, mint egy tíz évig fogvatartott története?
Sztárallűrök és akciójelenetek ide vagy oda, lehet, hogy egy fiatalkorú elkövetőre nagyobb hatással van Ambrus Attila története, mint egy, a pártfogójával folytatott sokadik beszélgetés.
Azonban ennél is fontosabb rögzíteni a fejekben, hogy magát az igazságszolgáltatást tesszük értelmetlenné, ha azt hangoztatjuk, hogy hiába tölti ki valaki a büntetését, attól még bűnöző marad a hátralévő életére. Ez az igazságszolgálatás totális kudarca lenne.
