Két részes interjúnk első részében Dr. Franczel Richárdot kérdeztem karrierje beindulásáról, tapasztalatairól, és egy kicsit beszélgettünk arról is, hogy milyen szinten fonódik össze a közigazgatás és a politika.
Jurátus: Bevezetésképpen egy picit személyesebb kérdést tennék fel. Ön mióta dolgozik, hogyan került a közigazgatásba, és pályakezdőként hogyan alakult a karrierje?
Franczel Richárd: Mindenekelőtt köszönöm a megkeresést és a lehetőséget, mindig örülök, ha bármilyen módon is segíthetek a fiataloknak abban, miként induljanak el pályájukon. Az én történetem 2003-ban kezdődött, ha úgy vesszük, az egyetemen indult a karrierem. Egy évvel korábban újságírói képesítést szereztem, ami szakmai pályafutásom szempontjából azért volt jelentős, mert a Bálint György Újságíró Akadémia képzésén ismerkedtem meg először igazán a politika és a jog világával. Ez vezetett el oda, hogy jelentkezzem az ELTE ÁJK-ra, ahol hosszú évekig koptattam a padsorokat, először politológusként, aztán jogászként végeztem, majd a politikatudományi doktori iskolában, ezt követően pedig a jogtudományi doktori iskolában szereztem abszolutóriumot.
Mindez azért meghatározó a karrierem szempontjából, mert az egyetemi szakmai közösség volt az, ami – azon túl, hogy itt mindig is jól éreztem magam – megnyitotta a lehetőségeket számomra ahhoz, hogy elinduljak a gyakorlati tapasztalatszerzés útján. Voltaképpen a kutatási területemnek köszönhetően keltem útra a közigazgatásban, hiszen doktori kutatásaim során már ekkoriban is a magyar és az európai országok miniszterelnöki intézményeivel foglalkoztam, és eleve adta magát, hogy munkám során is ezzel összefüggő területen próbáljak majd elhelyezkedni.
Nem sokkal a jogász oklevél megszerzését követően, 2012 nyarán kaptam felkérést, hogy kapcsolódjak be a kutatásom során akkor már elméletben megismert Miniszterelnökség stratégiai elemzői csapatába. Élve a lehetőséggel, jogi és stratégiai referensként ekkor kezdtem el dolgozni a közigazgatásban. Felvételemben talán az is közrejátszhatott, hogy ekkor már rendelkeztem egy-egy olyan publikációval, ami a miniszterelnök mögötti háttérapparátussal foglalkozott, így a szakmai közeg mondhatni nem volt ismeretlen számomra. A szokásos ranglétrán haladva néhány évvel később osztályvezetőként, illetve főosztályvezető-helyettesként folytattam munkámat ugyanazon szervezeti egységnél.
2018 nyaráig ebben a pozícióban maradtam, és őszintén szólva még ugyanezen év tavaszán sem gondoltam volna, hogy egy nagy kihívásokkal teli, izgalmas ajánlatot fogok kapni, amit ráadásul a közigazgatásban eltöltött évek tapasztalatai mellett egyetemi oktatói munkámnak is köszönhetek. A felkérést ugyanis egyetemi tárgyaim egyik korábbi hallgatójától kaptam.
Lényegében azt a feladatot, amit addig csináltam, és azt a területet, ahol addig dolgoztam, ekkortól állami vezetői minőségben, helyettes államtitkárként bízták rám. A lehetőség olyan kihívásokat rejtett magában, amelynek a szakmai fejlődés szempontjából sem lehetett ellenállni. A dilemmát inkább az okozta, hogy nyilvánvaló volt: a korábbi évek addig sem kevés leterheltséggel járó közigazgatási munkája most még komolyabb lemondásokkal fog járni, s mindez az egyetemi tevékenységem, doktori kutatásaim háttérbe szorulását fogja eredményezni. A közigazgatási és egyetemi oktatói, kutatói tevékenységem összehangolása végül valóban rendkívül nehéz kihívás elé állított, de szerencsésnek mondhatom magam, hogy az elmúlt években egyikről sem kellett lemondanom.
Több egyetemen is oktat, ráadásul állami vezetői minőségben is helyt kell állnia. Mi a kulcsa annak, hogy ezeket időben össze lehessen hangolni, és egyensúlyba tudja hozni?
Az állami vezetői felkérés elfogadásakor az egyik kérésem az volt, hogy az akkor már közalkalmazotti státuszban, egyetemi tanársegédként végzett oktatási tevékenységemet megtarthassam. Megtisztelő volt számomra, hogy ebben maximális támogatást kaptam főnökömtől. Az egyetemi oktatás nagyon fontos számomra, immáron több mint egy évtizede megszakítás nélkül veszek részt az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetének munkájában, illetve időnként az Alkotmányjogi Tanszéken, a Bibó István Szakkollégiumban és más diákszervezeteknél is végzek oktatási tevékenységet. Külön örömöt jelent számomra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, illetve a Budapesti Metropolitan Egyetemen is rendszeresen bekapcsolódóm az oktatási-kutatási munkába.
Ami a közigazgatási, illetve oktatási-kutatási munka összehangolását illeti, nagy segítséget jelent számomra, hogy a közigazgatásban végzett munkám szervesen összefügg a tudományos kutatás és oktatás világában kifejtett tevékenységemmel, hiszen a stratégiai elemzésért felelős csapatommal lényegében a közigazgatásban is kutatómunkát végzünk. Így, az a tapasztalat, amit az oktatás-kutatás során szerzek, felhasználható a közigazgatási munkám során, és ez fordítva is igaz: közigazgatási tapasztalataim alapvetően járulnak hozzá ahhoz, hogy az oktatás során kifejezett hangsúlyt helyezhetek a gyakorlati ismeretek átadására.
Az egyik legfőbb hozadéka ennek, hogy az egyetemi közegben megismert tehetséges fiataloknak – akár az általam vezetett szervezeti egységen, akár szakmai ajánlás keretében máshol – lehetőséget tudok kínálni a szakmai tapasztalatszerzésre, ami gyakran elvezet konkrét állásajánlatokhoz is. Büszkén mondatom, hogy a mind szakmailag, mind emberileg kiváló kollégákból álló saját szervezeti egységemen szép számmal dolgoznak korábbi tanítványaim, szakdolgozóim. Az elmúlt évek során a közigazgatás és egyetem világa között tehát sikerült megtalálnom azokat a fontos és hasznos kapcsolódási pontokat, amelyek minden érintett szereplő javát szolgálják.
Ugyanakkor természetesen meg kell erősítenem, hogy időben rendkívül nehéz összehangolni a kettőt, ami komoly lemondásokkal, nagy erőfeszítésekkel, sokszor éjszakába nyúló felkészülésekkel jár, ahol egy pillanatra sem veszíthetem el a folyamatos koncentrációt, mert az mindkét oldalon a munka színvonalának csökkenésével járna.
Az egyetemi oktatás ugyanis nem annyiból áll, hogy az ember bemegy és megtartja az óráit. Egy magával szemben igényes oktató folyamatosan frissíti és megújítja tananyagát, felkészülése során pedig mindent megtesz azért, hogy érdemben válaszolni tudjon a hallgatók által feltett aktuális kérdésekre. Ezek az elvárások azt is megkövetelik, hogy a kettő terület közötti időbeli átfedést minimálisra szűkítsem, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyetemi szemináriumi óráimat többnyire az esti órákban tartom.
Most egy picivel másabb területre evezünk. Nagyon sokszor a pályakezdő fiatalok azt gondolják, hogy a közigazgatásban dolgozni egyet jelent a politikai elköteleződéssel az adott kormány iránt. Ez mennyire igaz?
Szerintem ez az egyik legfontosabb kérdés. Bárki, aki hozzám szakmai gyakorlatra jön, azzal őszintén és nyíltan beszélek erről már az első találkozás alkalmával, hogy senkiben ne maradjanak ezzel kapcsolatos félelmek.
A személyes álláspontom az, hogy nem az a kérdés, ki milyen politikai világlátással rendelkezik, hanem hogy milyen tudása van, illetve érti-e, hogy mit jelent a közszolgálat, vagy éppen a minisztériumoknál meglévő kormányzati szolgálat.
Egy közigazgatási szervezeti egység vezetőjeként a saját jól felfogott érdekem is az, hogy ne bólogató Jánosok, hanem olyan emberek dolgozzanak a csapatomban, akik rendelkeznek kritikai képességgel, s már egyetemi képzésük alatt is megfelelő tudást szereztek, amire majd tovább lehet építeni a szakmai gyakorlati ismereteket.
Én például soha nem kérdeztem meg senkit, aki a csapatom tagja lett, hogy egyébként ő kire szavazott, vagy milyen politikai elköteleződése van, még csak világnézeti kérdésekről sem beszélgetek ilyen tekintetben. Sőt, ahogyan velem szemben is, úgy a kollégáimmal szemben is elvárás, hogy képesek legyenek a már említett kritikus gondolkodásra: a rájuk bízott feladatok ellátása során felismerjék azokat a kockázatokat, amelyek problémákat jelenthetnek.
Természetesen a szervezeti egységek jellegei szerint vannak különbségek, a politikai vezetőket kiszolgáló politikai tanácsadói és egyéb munkakörök politikailag természetesen sokkal kötöttebbek, de ez teljesen érthető és a közigazgatási rendeltetéséből fakad. A minisztériumokban dolgozó kormánytisztviselőkre bízott feladatok többsége ugyanakkor kifejezetten megköveteli, hogy a kollégák szakmai szempontból legyenek képesek elemezni és döntéseket hozni. Ez nem követel meg semmilyen politikai elköteleződést.
Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy minden közigazgatásban dolgozni vágyó fiatalnak értenie kell, hogy mit jelent a köz szolgálata. Ez úgy tud megvalósulni, ha a közt valaki képviseli. Egy parlamentáris demokráciában a választások útján hatalomra jutott politikai garnitúra vezeti az országot, és ilyen szempontból a közigazgatásnak az a feladata, hogy legjobb szakmai tudására támaszkodva előkészítse és végrehajtsa a felettes politikai vezetők akaratát, döntéseit – jelezve, ha valahol problémát lát. Nagyon leegyszerűsítve, politológiai szempontból ezt jelenti a kormányzati szolgálat.
A hierarchikus felépítésű minisztériumi munkavégzés során tehát nem lehet szembe menni a kiadott utasításokkal, a felmerülő jogi és egyéb aggályok jelzése viszont nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is. A kormányzati szolgálat nem egy önálló, független tudományos műhelyben való autonóm tevékenységet jelent, hanem többek között a döntések előkészítését, illetve a már meghozott döntések végrehajtását.
A kormányzati szolgálat tehát nem politikai elköteleződést követel meg, hanem a mindenkori politikai vezetés szolgálatának képességét feltételezi. A meghozott döntésekkel nem kell egyetérteni, de azokkal szembe menve nem lehet szolgálatot teljesíteni. Mindezek ismeretében kétségtelen, ha valaki diametrálisan más véleményen van, mint amilyen döntéseket a mindenkori aktuális politikai vezetés hoz, annak biztosan nehézséget, vagy mondhatni, kevés örömöt fog okozni a szolgálat. Ez magyarázza azt, hogy kormányváltások alkalmával jelentős mértékű cserére kerül sor nemcsak a politikailag kötöttebb, hanem az attól távolabb lévő személyi állományában is.
Ennek kapcsán, ha megnézzük a politikai ág és a szakmai ág kapcsolatát, mekkora hatással van egy esetleges kormányváltás a szakmai ágon belüli munkafolyamatokra, vagy az azon belüli alkalmazotti gárdára?
Nem mindegy, hogy a közigazgatás mely szegletéről beszélünk. Ha a politikai vezető réteghez közelebb álló személyi állományról van szó, akkor az érintett tisztviselők/tanácsadók által ellátott munka sokkal nagyobb mértékben politikailag is motivált. A tág értelemben vett közigazgatásban ugyanakkor nagyon sok olyan munkafeladat és szervezeti egység létezik, ahol szinte semmilyen mértékben nem jelenik meg a politika.
Meglátásom szerint a közigazgatásnak kisebb része érintett ebben a kitettségben, persze ez relatív, attól függ, hogy mihez viszonyítunk. Az ún. kabinet típusú szervezeti egységek, tehát a politikai vezetők kiszolgálását végző állomány létszámában összességében jóval kisebb, mint a politikai vezetéssel közvetlen kapcsolatot nem, vagy kevéssé ápoló klasszikus közszolgálatot végző tisztviselők köre. Erre azért fontos felhívni a figyelmet, mert gyakran találkozhatunk azzal az általánosító tévképzettel, hogy a közigazgatásban mindent átitat a politika.
A minisztériumi felsővezetéstől távolabb eső szervezeti egységeken természetesen foglalkoznak politikával, hiszen politikai vezetőktől származó politikai döntéseket készítenek elő és hajtanak végre, de ebből egyáltalán nem következik a szakmai folyamatok visszaszorulása, felszámolása. S akkor még nem is említettük a politikától még inkább távoleső háttérintézmények világát, vagy a kormány irányítása, felügyelete alá egyáltalán nem tartozó, meglehetősen nagy (például önkormányzati) köztisztviselői állomány munkáját.
Mindezzel együtt az elmúlt harminc év távlatában az látható, hogy a kormányváltásoknak sajnos természetesen velejárója a közszolgálati állományban megfigyelhető, az indokoltnál jóval nagyobb mértékű fluktuáció.
Ez a „weberi lefejező vonal alatti” kényszerű cserélődés szembe megy a közigazgatási életpályától elvárt állandóság követelményével, és elsősorban a hatékonyság szempontjából jelent problémát, hiszen a betanulási fázis hónapokig, sokszor fél-egy évig is eltarthat.
A mai modern és rohanó európai világban ez a „türelmi idő” már nem igazán megengedhető. Ráadásul ez a jelenség bizonyos formában a kormányváltással nem járó ciklusváltásoknál, vagy egy jelentősebb kormányzati átalakításnál is releváns lehet.
Az eddig elmondottakat végül az is árnyalja, hogy a mindenkori közigazgatásban az a felett álló politikai „test” részéről általánosan felmerülő dilemma a megbízhatóság és szakmaiság esetleges ütközése. A mindenkori politikai vezetés a politika alapvető logikája szerint elsősorban politikailag megbízható személyeket látna szívesen a közigazgatásban, ami nem feltétlenül találkozik a magas szintű szakmaisággal, de a kettő természetesen nem is zárja ki egymást.
Bármely oldalról is vizsgálódunk, azt tehát meg kell érteni: ha valaki a klasszikus (miniszteriális) közigazgatásban szeretne munkát vállalni, akkor – tiszteletben tartva a közigazgatás szabályait, elveit – nem dolgozhat a mindenkori kormányzat ellenében.
Az interjú következő részében a fiatalok pályakezdésével és karrierútjával fogunk elsősorban foglalkozni. Igyekszünk rávilágítani arra, hogy mikre érdemes odafigyelni karrierünk elején és hogyan tudunk sikeressé válni a közigazgatásban.
Az interjúban megjelenő képeket Juhász Dávid készítette.
