Kevesen tudják, hogy november tizennegyedik napja a Cukorbetegség Világnapja. Részben ennek apropóján hoztunk egy kis összefoglalót a betegség természetéről.
A cukorbetegség – idegen nevén diabétesz – nem új keletű probléma, azonban egyre gyakrabban üti fel a fejét. Szomorú tény, hogy külön napot kell szentelnünk neki, ez a téma ugyanis nemigen hasonlítható például a költészet vagy épp a víz világnapjához, ám nem kevésbé fontos, hiszen Magyarországon a betegek száma megduplázódott az elmúlt tíz év alatt.
Mintegy nyolcszázezer pácienset tartanak nyilván, és majdnem ennyien vannak, akik nem is tudnak róla, hogy betegek. Manapság már nincs olyan, akinek ne lenne legalább egy cukorbeteg ismerőse, esetleg rokona. Ebben a cikkben olvasóink e furcsa kór főbb jellemzőivel ismerkedhetnek meg.
Az egész középpontjában a hasnyálmirigy és egy általa termelt hormon, az inzulin áll. Hogy jobban megértsük az összefüggéseket, két típust kell megemlíteni.
Az 1-es típus
Az 1-es típust régen ifjúkori cukorbetegségként ismerték, mivel leggyakrabban még gyermekkorban kialakul, de felnőtteknél is megjelenhet. Ebben az esetben az a probléma, hogy a hasnyálmirigy nem termel elegendő inzulint, vagy egyáltalán nem képes azt előállítani, melynek okán a páciensek a hormon pótlására szorulnak, injekció formájában.
Szerencsére ez a ritkább eset: a cukorbetegek kevesebb, mint tíz százaléka tartozik ebbe a csoportba. Sajnos egyelőre rejtély, mitől alakul ki, és arra sincsen konkrét bizonyíték, hogy örökletes lenne. Az viszont tagadhatatlan, hogy nagyobb a kockázat, ha a családban már van cukorbeteg.
A 2-es típus
A 2-es típusra jellemző, hogy a szervezet nem tudja megfelelően felhasználni a termelt inzulint. A sejtek ugyanis ilyenkor nem reagálnak adekvátan a hormon serkentő hatására, és nem veszik fel a számukra szükséges glükóz-mennyiséget a vérből.
Mivel a vércukorszint túlzottan megemelkedik, a szervezet még több inzulint termel, ami nagyon megerőlteti a hasnyálmirigyet. Időskori cukorbetegségnek is nevezik, mert általában a negyven év feletti korosztályra jellemző, de egyre gyakrabban érinti a fiatalabbakat is.
Mik a veszélyek?
A cukorbetegek körében köztudottan gyakoribb az érelmeszesedés és az érszűkület, amely szélsőséges esetben végtag-amputációhoz, a diabétesz folytán kialakult vesebetegség pedig akár művesekezeléshez, veseátültetéshez vezethet.
Hazánkban évente csaknem négyezer (naponta átlagosan tíz) beteg lábát kell amputálni érszűkület következtében. Az érrendszeri problémák miatt romolhat a látás, és nő az infarktus kockázata is, ezért létfontosságú az érintetteknél a vércukorszint rendszeres ellenőrzése, és a diéta szigorú betartása, továbbá szükség esetén az inzulin pótlása.
A diabétesz azonban korai fázisában is okozhat tüneteket, az inzulinrezisztencia (IR) ugyanis hormonzavarokkal jár.
A nőknek ilyen esetben különösen vigyázniuk kell, mert ha nem fedezik fel időben a betegséget, meddővé válhatnak. Legfőbb jele a menstruációs zavar, vagyis a havi ciklus rendszertelensége, esetenként kimaradása. A túlsúly, fáradékonyság (általában étkezések utáni álmosság) vagy az állandó éhségérzet szintén okot adhat a gyanakvásra. Ilyenkor nem árt, ha alapos kivizsgálásnak veti magát alá az ember, hiszen ha időben felismerik a bajt, sokkal könnyebben kezelhető.
Fontos tisztában lenni azzal is, hogy a hagyományos vércukormérő készülék csak az adott pillanatnyi szintet méri, ami a páciensek számára fontos az ellenőrzés szempontjából, de az IR-t nem mutatja ki – ahhoz hosszabb időtartamot felölelő vizsgálat szükséges.
Leggyakrabban cukorterhelést alkalmaznak. Ezt éhgyomorra végzik el, és a következőképpen zajlik: első lépésként vérvétellel megnézik az éhgyomri vércukorszintet, majd következik a cukros szirup elfogyasztása, amely után meghatározott időközönként vért vesznek a pácienstől, így megállapítva, hogyan bontja le a szervezet a vérbe került cukrot.
Egy japán tudósok által 2005 és 2016 között végzett kutatásban huszonhétezer, nem cukorbeteg résztvevő testtömegindexét (BMI), éhgyomori vércukorszintjét és inzulinérzékenységét mérték, illetve követték nyomon e tizenegy év alatt, vagy addig, amíg ki nem alakult náluk a cukorbetegség. A nagyrészt férfiakból álló csoport tagjai húsz és harminc év közöttiek voltak.
A kutatás segítségével megállapították, hogy a betegség előjelei, azaz a magas vércukorszint és az inzulinrezisztencia akár már húsz évvel a 2-es típus kialakulása előtt észlelhetőek. A felfedezés rávilágít arra, hogy ha időben észlelik a figyelmeztető jeleket, akkor a betegség megelőzhető.
A lehető legjobb eszköz, ami jelenleg a kezünkben van, a prevenció.
Ezt azonban nem lehet elég korán elkezdeni, ugyanis már gyermekekben ki kell alakítani a tudatosságot, amiben a szülőknek óriási felelőssége van. Meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy ha nem figyelnek oda magukra, az később az egész életükre hatással lehet. A megfelelő zsír- és szénhidrátszegény étrenddel és a rendszeres testmozgással csökkenthető a cukorbetegség kialakulásának valószínűsége, ezért érdemes magunkat és a kicsiket is minél előbb rászoktatni a sportra, az egészséges ételek szeretetére.
A finomított répacukrot mellőzni kell, ahogyan a fehér liszttel készült termékeket is. Míg az előbbit lehetőleg természetes eredetű édesítőszerekkel (pl. eritrit, stevia, nyírfacukor), az utóbbit teljes kiőrlésű, tönköly- vagy durumliszttel helyettesíthetjük; ezek nem éppen a legolcsóbb összetevők, de az egészségért nagyon is megéri ezeket választani.
Óvatosan kell bánni a magas cukortartalmú gyümölcsökkel is.
Természetesen nem kell és nem is szabad lemondani róluk, de túlzásba sem szabad esni velük, mert – hasonlóan a répacukorhoz – ezek is megemelik a vércukorszintet, ami kihívást jelent a hasnyálmirigy számára.
Azoknak sem kell csüggedniük, akiknél már jelen van ez a betegség, hiszen a fent említett módszerekkel a betegség igen eredményesen kontrollálható. Kellő odafigyeléssel ugyanis a páciensek életminősége jelentősen javulhat az életmódváltásnak köszönhetően: az a lényeg, hogy ne vegyék félvállról a helyzetet – bármilyen szigorúnak bizonyul is a diéta, be kell tartani! A jelmondat:
Mindent csak mértékkel!
