Ha az emberre letöltendő szabadságvesztést szabnak ki, a Föld különböző országaiban eltérő körülményekre számíthat. Mexikóban például a szankciók célja a büntetés, a körülmények is ehhez igazodnak. De hogy áll a kérdéshez Németország? Mai cikkünkben ezt a kérdést járjuk körbe.
Helyezzük el először a térképen az államot! Németország a maga 83 milliós lakosságával, és az egy főre jutó 46 000 dolláros GDP-jével a bolygó legfejlettebb és leggazdagabb országainak egyike. Államformája szövetségi köztársaság, ahol a tartományok (16 db, ebből három város: Berlin, Hamburg és Bréma) széleskörű önállósággal bírnak számos területen. Ezek egyike a büntetés-végrehajtás szabályozása is.
Ha megvizsgáljuk a német és a magyar büntetés-végrehajtás statisztikai adatait, akkor érdekes összevetéseket tehetünk. Szabadságvesztésüket ott 57.600-an töltik, míg itthon ez a szám 16.334, azaz lakosságarányosan sokkal több elítélt jut egy magyarra. Nemcsak kevesebb elítéltről kell lakosságarányosan gondoskodnia a német Landoknak, de átlagosan kevesebb időt is töltenek rács mögött a német intézetek lakói: 7,6 hónap áll szemben a magyar átlagos 10,7 hónappal.
A büntetés-végrehajtási intézetek számában nincs egy súlycsoportban a két ország: a németek 179 intézettel rendelkeznek, míg Magyarországon mindössze 33-at találunk. Ezen intézetek itthon 90-110%-os arányban, a németek 80-90%-ban telítettek (a telítettségről eltérő adatok léteznek). A legtöbb intézetet Bajorország és Észak-Rajna-Vesztfália üzemelteti, amik a legnépesebb tartományok közé tartoznak, 33-33 darabbal.
Érdekesség, hogy 2006 óta nemcsak állami büntetés-végrehajtási intézetek működnek, hanem magánkézben lévők is. Ma négy ilyen, piaci alapon működtetett intézetet találunk Németországban. A fogvatartottak közel negyede külföldi állampolgár.
Hogy néz ki a bűncselekmények száma, jellege? 2020-ban 6.386 bűncselekmény jutott 100.000 lakosra Németországban, de ez évről évre jelentős mértékben csökken. A legtöbbet Berlinben (13.700), a legkevesebbet Bajorországban (4.300) követték el 100.000lakosra vetítve. 2018-ban a leggyakrabban elkövetett bűncselekmény az enyhébbnek minősülő lopás volt (nagyjából az összes bűncselekmény ötöde), a súlyosabbnak minősülő lopás 15%-ot tett ki, a csalás és rongálás aránya 15%, illetve 10%, hogy csak a legjelentősebbeket emeljem ki. Az ügyek 42%-ában a kiszabott letöltendő szabadságvesztés ideje jellemzően 1-5 év közé esik. az Míg 3 hónaptól 1 évig terjedő időtartamot az esetek harmadában szabnak ki a német bíróságok.
Hiába gazdag Németország, problémákkal így is szembesülnie kell. Kapacitásproblémák jelentkeznek számos tartomány börtöneiben: Baden-Württemberg és Hamburg befogadóképességének határán mozog, emiatt sok tartomány köt megállapodást a szomszédjával arról, hogy átveszik egymás elítéltjeit. Egyenlőtlen az eloszlás is: Berlinnek sokkal több elítéltről kell gondoskodnia, mint például Rajna-vidék-Pfalznak. Szintén probléma a növekvő iszlamizmus, ami a börtönpopuláció összetételén is érezteti hatását: Hessenben megháromszorozódott az intézetekben az e vádak alapján elítéltek száma az elmúlt években. Ezek mellett folyamatosak a támadások a személyzet ellen, valamennyi börtönben jelen van a kábítószer, és a szervezett bűnözés is képviselteti magát. Az állam gazdagsága egyben teher is: egy elítélt havonta 4000 eurójába kerül az adófizetőknek átlagosan – ez 1200 euróval több, mint amennyit egy büntetés-végrehajtásban dolgozó tiszt keres egy hónapban.
A német Büntető Törvénykönyv (Strafgesetzbuch) ismeri az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetését mint legsúlyosabb szankciót, amit 15 letöltött év után lehet először felülvizsgálni. (A halálbüntetés az NSZK-ban a bonni alkotmány hatályba lépését követően, 1949-től nem létezik, míg az NDK-ban 1981-ben végeztek ki utoljára elítéltet. Érdekesség, hogy Hessen tartomány 2018-ban törölte el végleg ezt a büntetési formát, amit értelemszerűen nem szabtak ki 1949 óta.) A büntetések és intézkedések tekintetében a magyar és a német büntetőjog számos hasonlóságot mutat.
A tartományi büntetés-végrehajtás szabályozása három pilléren nyugszik. A legfontosabb normáknak az 1977. évi szövetségi börtöntörvény (Strafvollzugsgesetz, röviden: StVollzG.), valamint a 2008-as reform részeként megszületett tartományi börtöntörvények, végül az egyes tartományi börtöntörvények közigazgatási szabályanyagai számítanak.
A német büntetés-végrehajtás célja a reszocializáció és a lakosság védelme a bűncselekményektől. Ezt olyan elveken keresztül valósítják meg, mint például, hogy a benti körülményeknek a lehető legjobban kell hasonlítaniuk az átlagos, hétköznapi élethez, vagy, hogy igyekeznek ellensúlyozni a szabadságvesztés káros hatásait az elítéltre (pl. gyakori családi látogatás). A reintegráció részeként felkészítik a fogvatartottat a szabadulásra is: ezt megelőzően gyakoribbá és hosszabbá válnak az engedélyezett eltávozások is.
Nyitott és zárt típusú végrehajtást, valamint a fiatalok tekintetében szabad típusú fogvatartást is ismer a német büntetés-végrehajtási jog. (Utóbbit csak néhány tartomány alkalmazza.)
A nyitott formában az élet nagyban hasonlít a mindennapi valósághoz: a cella egy jobb állapotban lévő kollégiumi szobára hasonlít. Ebben a fogvatartási formában az elítéltek szabadon mozoghatnak az intézmény területén, saját kulcsuk van a cellájukhoz, ami így kvázi lakásként funkcionál, a hétvégéket pedig családi környezetben tölthetik.
Csökkentett a biztonság ezen intézményekben, ami könnyíti a szökést (ugyanakkor alig-alig történik ilyen, országosan évente 5-10 eset fordul elő, szóval nem igazán élnek vissza a rabok a nyitott végrehajtás ezen kedvezményével sem), valamint a szabad munkavégzést is, ami megállapodás alapján az elítélt korábbi munkahelyén is történhet. A StVollzG. alapján lehetőleg a nyílt rendszerben kell elhelyezni az elítéltet, kivéve, ha fennáll a szökés, vagy annak a veszélye, hogy a leendő intézetlakó visszaél a különleges végrehajtásban rejlő lehetőségekkel.
Zárt rendszerben helyezik el a visszaeső bűnözőt és az előzetesen letartóztatott terheltet. A zárt rendszerből az által kerül át valaki a nyílt rendszerbe, ha első alkalommal követte el bűncselekményt, és kellő nyitottságot és együttműködést tanúsít. Egyúttal a nyílt rendszerből vissza is lehet kerülni a zártba, ha megszegi az elítélt az arra irányadó szabályokat.
Minden egyes elítélt egyénre szabott kezelési tervet kap a StVollzG. alapján. Ennek keretében megvizsgálják az elítélt bűncselekményhez való viszonyát, szocializációját, korábbi életkörülményeit. Ennek eredményeképp egy szabadságvesztés letöltésére vonatkozó menetrendet kap, amiben konkrét időpontokat határoznak meg a körülmények lazításának kezdetéről, eltávozások megkezdéséről, azok hosszának növekedéséről.
A női foglyok helyzetére is térjünk ki egy bekezdés erejéig, hiszen körülbelül 3000 női elítéltet tartanak fogva Németországban. Hét intézmény kivételével férfiak számára fenntartott intézetekben helyezik el őket, külön blokkokban. Az elítélt nők gyermekeinek helyzete tartományonként eltérő: Alsó-Szászország és Észak-Rajna-Vesztfália joga alapján a gyermek tanköteles koráig az anyja mellett marad, míg más tartományokban csupán 3 éves koráig. Általában nyílt rendszerben helyezik el őket, és a gyermekekre az anyák munkavégzése alatt erre specializálódott személyzet vigyáz.
Az elítéltek a StVollzG. alapján kötelesek munkát végezni, ám a rabok 30%-a nem kap munkát. Ha kapnak is, nincsenek agyonfizetve: a német minimum órabér negyedét, harmadát kapják csupán, 2-3 eurót.
Ha közeledik a szabadítás időpontja, különleges intézkedések lépnek életbe: a büntetés-végrehajtási intézet megkezdi az elítélt segítését a szabad lábra helyezés utáni időszakra nézve a lakhatás megoldásában, valamint munkahely keresésével, és gyakoribbá válnak az eltávozások is. Ezen időszak a szabadulás előtt 3 hónappal (enyhébb esetekben 9 hónappal) kezdődik meg. Amikor az elítélt távozik az intézetből, kap egy úgynevezett áthidalási támogatást, 1400 eurós összeget, ami egyfajta lökést ad a szabadulását követően. Ez a munkavégzése során megtakarított béréből kerül kiadásra, ám, mint feljebb írtam, a rabok harmada nem tud folyamatosan munkát végezni, így ez a támogatás sem adatik meg mindenkinek teljes egészében.
Létezik egy érdekes jogintézmény néhány (Szász-Anhalt, Észak-Rajna-Vesztfália, Hamburg) tartományban, ez pedig a karácsonyi amnesztia. Ez azt jelenti, hogyha a szabadítás a karácsonyi időszakra esne, ezt egy hónappal előbbre hozzák. Ilyenkor százas nagyságrendben engednek el elítélteket, hogy családjukkal tölthessék az adventi időszakot. Azonban számos kritika éri a rendszert, mert sokan problémásnak vélik, hogy a rabok nem töltik ki a büntetési idejüket teljes egészében.
Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
