Karunkon már-már mítosz a szabadidő és a rugalmas órarend fogalma, ezért elsőre talán ijesztőnek tűnhet a segítés gondolata. Ugyanakkor ezt nem csak egyféleképpen lehet megtenni, és sokszor már a legkisebb időráfordítás is óriási különbséget jelenthet mások számára.
Ezért cikksorozatunk második részében megpróbáltunk mélyebbre ásni, hogy mit is jelent a segítés egy egyetemistának a gyakorlatban. Ahogyan kedvenc jogászunk, Cicero is megjegyezte csupán kétezer-hatvannégy évvel ezelőtt: „Non nobis solum nati sumus”, azaz nem csak magunkért születtünk. Ha neki sikerült megoldania, enyhén túlzsúfolt karrierje alatt, van még remény számunkra is.
Ahogyan arról cikksorozatunk előző részében szó volt, a Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda (SHÜTI) minden évben várja azokat a lelkes hallgatókat, akik szeretnék magukat kipróbálni az egyetem alatt a segítés valamilyen területén. Ezen belül is a hallgatói személyi segítők azok, akik az Iroda segítségével és felkészítésével támogatják speciális szükségletű hallgatótársaikat tanulmányaik során. Ezt diákmunka keretében tehetik meg a jelentkezők.
A választható segítési formák között vannak adminisztratív, tanulással kapcsolatos és fizikai feladatok is. Mivel emellett a heti időbeosztást is a jelentkező választhatja ki, így mindenki megtalálhatja a saját ráéréséhez, teherbírásához megfelelő módszert. Amennyiben van olyan hallgatótársad, akinek éppen az általad felajánlott segítségre van szüksége, a SHÜTI munkatársai felveszik veled a kapcsolatot.
Miért fontos ez?
- hozzájárulhatsz a valódi esélyegyenlőség biztosításához
- megelőzheted a segített hallgató elszigetelődését az egyetemen
- kortárs mentorként támogathatod hallgatótársaidat
- hallgatóként munkatapasztalatot ad
A továbbiakban arról olvashattok, hogy megkérdeztem két, a személyi segítésben részt vevő hallgatót tapasztalataikról, véleményükről ezzel kapcsolatban. Szász Eszterrel és Nemes Márkkal, az ELTE BTK vallástudomány mesterszak jelenlegi és alumni hallgatójával beszélgettünk erről. Mindketten segítettek halmozottan speciális igényű, mozgáskorlátozott hallgatónak is, ami már összetettebb feladatokat jelentett. Ezt fél, illetve négy éven keresztül folytatták.
Mit jelentett a személyi segítés a gyakorlatban?
N.M.: Miután megkötötted a munkaszerződést, onnantól segítesz időszakosan vagy folyamatosan a hallgatótársaidnak. Ez speciális feladatkör, mert a segített hallgatótól függ az, hogy a munkaköröd mennyire lesz rugalmas, illetve intenzív. Van olyan hallgató, aki látássérült, neki elég ha e-bookot vagy gépelt jegyzetet szerzel. Van, aki hallássérült, neki csak az órai anyagokról kell jegyzet, amit az adott kurzus hallgatóitól tudsz elkérni. Illetve van olyan is, aki többszörösen speciális igényű, ebben az esetben újabb és újabb feladatkörök alakulnak ki, amiken belül kell majd mozogni, és a lehető legnagyobb segítséget nyújtani.
Az egyik hallgató, akit támogattam, tanulási nehézséggel küzdött, ezért neki a koncentrálásban és abban segítettem, hogyan kell tanulni, egyetemi ügyeket intézni. A lényeg, hogy a hallgató tényleg úgy érezze, hogy hatékonyan tudja az egyetemet végezni, és hogy ez nem egy óriási teher, amivel nem lehet megbirkózni, hanem élvezheti is azt. A másik hallgató esetében pedig már a fizikai akadálymentesítésben is segíteni kellett, mivel vannak olyan épületek, amik nem elég könnyen érhetők el mozgáskorlátozottak számára.
Sz.E.: Az én esetemben is nagyon széles körű volt ez a dolog. Kísérés, anyagkeresés, beadandók begépelése, ügyintézés, illetve kapcsolattartás akár az oktatókkal, akár a hallgatótársakkal. De természetesen vannak más igényű hallgatók is, akiknek elég néha csak a kísérésben segíteni vagy esetleg jegyzetelni. Ez teljesen attól függ, hogy ki milyen fajta és mennyi segítséget igényel.
Hallgatóként elsősorban az merül fel kérdésként, hogyan lehet összeegyeztetni az egyetemet, a segítést és az egyéb elfoglaltságokat? Lehetséges ez egyáltalán?
N.M.: Ez a választott segítési formától függ. A saját tapasztalataim alapján időszakosan volt megterhelő. Mivel az egyik hallgató, akinek segítettem, többszörösen speciális igényű volt, fizikai segítséget is igényelve, így az átlagosnál jóval nagyobb óraszámban dolgoztam. Ez körülbelül havonta hatvan-hetven órát jelentett. De óriási a különbség az egyes hónapok között. Voltak váratlan helyzetek: eső, hó, fagy. Ilyenkor az egyetemre való bejutást sem lehetett nagyon megoldani, ezért ha nem tervez előre ezekkel az ember, akkor komoly problémát okozhatnak.
Sz.E.: Nem tudom annyira jól beosztani az időmet, ezért a végére már nagyon besűrűsödött a félév, de jó logisztikai készséggel meg lehet oldani ezt is.
Nyilván nem lehet az órai segítést messziről megoldani anélkül, hogy a segített hallgatótársai, illetve az oktatók ne működnének együtt. Milyen tapasztalataitok voltak ezen a téren?
Sz.E.: Alapvetően én azt tapasztaltam, hogy mindenki nagyon segítőkész volt. Leginkább az oktatókkal beszéltem, és szerintem nagyon együttműködőek voltak, próbáltak minél jobb kompromisszumokat kötni. Úgy összességében az egyetemen a hallgatók talán kicsit passzívabbak, tehát inkább akkor segítenek, ha már ismerik az illetőt.
N.M.: Ez nagyon fontos faktor, de képzésenként nagyon változó volt, hogy az oktatók és az adott hallgatók mennyire segítőkészek. Az egyik hallgatónak nem segítettek, mivel nem látszódott rajta, hogy segítség kellene neki, és ő sem kért segítséget. Ezért viszont jóval elveszettebb volt, mint a másik mozgássérült hallgató, aki amellett, hogy eleve bátor és kezdeményező volt, a többiek is könnyebben segítették. A hallgatótársai is nagyon nyitottak voltak, ha valami miatt nem tudott bemenni, mindig biztosítottak digitális jegyzetet számára. Az oktatókkal szintén nagyon pozitív kapcsolat alakult ki, ahol tudtak, segítettek, figyeltek a hallgatóra.
Összességében, hogyan értékelnétek ezt az időszakot az életetekben?
Sz.E.: Elég sok kihívás elé állított. Amit fejlesztett készségszinten, az egyrészt a problémamegoldó képességem, főleg a kreativitás tekintetében, illetve a türelmem. Emellett segített abban is, hogy megtudjam hol vannak a saját határaim. Megtanított arra, hogyan álljak a sarkamra, és mondjam meg, ha valami nem kényelmes. Önismeretnek is nagyon jó volt ez a félév, meg arra is, hogy kicsivel asszertívabb legyek.
N.M.: Mindkét segített hallgatóval nagyon pozitív élményem van, mai napig tartjuk a kapcsolatot, és még mindig kikérik a véleményem néhány kérdésben – maradandó barátságokat eredményezett a segítés. Nagyon meghatározó időszaka volt ez a személyiségfejlődésemnek. Bár időszakosan nehéz volt, de enélkül nem lennék az, aki most vagyok.
Véleményetek szerint mik lehetnek az előnyei a segítésnek?
Sz.E.: Előnyei mindkét fél számára vannak, habár a segítők esetében ezek elsőre nem feltétlen olyan szembeötlőek, mint a segítséget igénybe vevő hallgatóknál. Olyan készségeidet fejleszti ez a munka, amire nem is számítottál, mert nem is tudtad, hogy léteznek. Emellett diákmunkaként is jól tud jönni, főleg, hogy ez egy rugalmas munkakör, abszolút rátok van bízva, hogy ki mikor ér rá. Javítja a kommunikációkészséget is, és nem utolsósorban pedig az önéletrajzban sem mutat rosszul.
N.M.: Egyrészt egy óriási élmény, másrészt az ember beleláthat egy munkaviszonyba. Előnye, hogy az egyetemen lehet végezni, tehát nem kell messzire menned. Nekem javította a problémamegoldó képességemet, és mellette rengeteg új és hasznos információval bővült a tudásom. Az oktatókkal való folyamatos kommunikáció, hivatalos levél- és kérvényfogalmazás máig kihat arra, hogyan kezelem az ilyen helyzeteket, hiszen négy éven át gyakorolhattam ezeket. Emellett a személyes segítés nélkül nem is tudná minden hallgató elvégezni az egyetemet. Nem tudná megközelíteni a helyet, nem tudná megszerezni az anyagot, és olyan szinten elszigeteltek lennének a hallgatói közösségben is, hogy nem lenne élvezeti értéke az egyetemre járásnak. A személyi segítők ebben a háromban egész hatékonyan tudnak segíteni.
Ti kinek ajánlanátok a segítést, illetve mit üzennétek azoknak, akik még csak most fontolgatják ezt?
N.M.: Alapvetően a személyes, fizikai segítést olyan embereknek javaslom, akiknek jelentősen szabadabb a munkaidejük. Az irodai digitalizálás ezzel szemben akár teljesen telített órarenddel is mehet, hiszen itt megadott időre és időpontra mész be, amit pontosan le lehet egyeztetni a SHÜTI-vel. A személyes segítői munkakör már más kérdés: itt tényleg fontos az, hogy rugalmasan tudd kezelni az idődet; sok előny jár vele, ugyanakkor nagyobb megterhelés is szellemileg. Ezért elsősorban csak könnyebb órarendhez ajánlanám.
Sz.E.: Az, hogy segítesz valakinek, már eleve egy belső igénynek kéne lennie, amikor jelentkezel – ha ez valakiben nincs meg, akkor meg se próbálja, mert mindkét félnek kínszenvedés lesz. Jó az, ha valakinek magas az empátiakészsége, és ha rendesen be tudja osztani az idejét. Illetve legyen jó az önismerete, tudja, hol vannak a határai, mit tud még vállalni, és mi az, ami már nem fér bele. Kell még: jó kommunikációs készség, egy nagy adag türelem, illetve jó, ha rugalmas az ember. Az nem akadályozó tényező, hogy más szakon vagy, ad absurdum más karon.
Személyes tapasztalatom, hogy joghallgatóként is van lehetőség a segítésre, legyen az fizikai vagy otthonról is végezhető munka. Amennyiben túlzsúfolt az órarended, a fentebb említett egyéb módszerek bármelyikét választhatod. Szeretnék bátorítani mindenkit arra, hogy ne rettentse el őket a jelenlegi helyzet, hiszen az másoknak is kihívást jelent!
Köszönöm Szász Eszternek és Nemes Márknak, hogy megosztották a tapasztalataikat!
Amennyiben pedig kedvet kaptál a személyes segítéshez, ide kattintva csatlakozhatsz a csapathoz.
Források: 1
Cicero: De Officiis, I.e. 44
