Cikksorozatunk jelen részében az ELTE ÁJK HÖK 2023. évi választásán mandátumot elnyerő elnök, Szente Nóra Titanilla és csapata – vagy legalábbis a napjainkra megmaradt tagjai – által tett vállalások teljesülését, azoknak mértéket, valamint minőségét vizsgáljuk.
A cikk közcímei az elnök, valamint az alelnökök által visszakereshetően megtett vállalásokat tartalmazzák, amelyeket a 2023. évi választáson még jelöltként fogalmaztak meg. A 22 oldalas pályázat sajnálatos módon nem elérhető a HÖK honlapján a pályázati anyagok egyik almenüpontja alatt sem. Az alelnökökhöz rendelten a vállalásaikat taxatív módon felsoroló összeállítás a sikertelen vállalásokat vörös színnel, a sikereseket zöld színnel jelöli.
Lunka Dominik – Integrációs alelnök
Előrevetítjük, hogy az alelnökök oly sok vállalást nem tettek, amit igen, azt viszont egy kivételével be is tartották.
Korábban nem létező napközbeni csapatépítő programok megvalósultak
A vállalás sikeresen teljesült. A Papírsárkány Gyermekalapítvánnyal közösen szervezte meg a HÖK a Jótékonysági gálaestet az Aula Magnában, amely rendezvényen fellépett egy balett-táncos, egy akusztikus duó (Léko Stefánia Akusztik), és két humorista (Feiszt Viktor, Becsei Attila) is. Az újnak ugyan nem mondható sportnap is megvalósult a Budapest Gardenben. Az eseményen a hallgatók három sportágban próbálhatták ki magukat, a dobogós helyezettek pedig jelképes összegű ösztöndíjban részesültek. Ugyancsak lezajlott a tökfaragó verseny, igaz a tökök, valamint a faragáshoz szükséges eszközök biztosítása nélkül. Az 5 legjobbnak ítélt tök elkészítője és egy-egy kísérőjük részt vehetettek a Szenátus bár whiskey-kóstolóján. Az alelnök beszámolójában saját eredményei között említi még a HÖK Educatio, a HÖK x Mentor tábor, a HÖK x Mentor csapatépítő, valamint a HÖK Simogató rendezvényeket is.
Szabadegyetem alternatívája kidolgozva
A vállalás nem teljesült. Az alelnök beszámolójában nem ejt róla szót.
Mentoroknak egy workshop jellegű képzés megvalósult
A vállalás teljesült. Az alelnök beszámolója alapján „A mentor felvételi eljárás lezárultával az újonnan felvett mentorok részesültek egy szociális illetve kommunikációs képzésben.”
Közös összbeülés koncepciója visszatért az ON első estéjén
A vállalás megvalósult.
Magyar Jázmin Beatrix – Szociális alelnök
ON „Fair” Ösztöndíj-Kisokos részleg biztosítva
A vállalás teljesült. Az alelnök beszámolója alapján „az Orientációs Napok Society Fair-jén a Szociális Bizottság, valamint Szabó Vanessza, az EHÖK Szociális Alelnöke és meghívott vendégek tájékoztatták az elsőéveseket az általuk megpályázható ösztöndíjakról.”
Digitális Ösztöndíj-Kisokos elkészítve és hozzáférhetővé téve
A dokumentum elkészültét megerősíteni nem tudjuk, azonban teljesítettnek fogadjuk el a vállalást az alelnök beszámolója alapján: „a legfontosabb információk és a pályázati kiírások linkjeit tartalmazó dokumentumot minden olyan gólyának elküldtük az Orientációs Napok során, aki erre igényt tartott. Jövőben: érdemes lesz beküldeni az évfolyamcsoportokba”. Bár sokáig kerestük a dokumentumot, nem jártunk sikerrel a megtalálásában. A HÖK Instagram-felületén elhelyezett Linktr.ee mögött elrejtve megtalálható ugyan egy 2023-as, az elnökség mandátumát megelőző ösztöndíjakat bemutató dokumentum csomag, de feltehetően nem erre gondolt az alelnök.
Sport és kulturális ösztöndíjak kifizetési értéke növelve
A vállalás teljesült. A 2022/23-as tanévben sport és kulturális ösztöndíjak kifizetési értéke 615.200 Ft volt, azonban 2023/24-es tanévben 1.311.000 forintra, a duplájára nőtt.
A szociális ügyekért / fenntarthatóságért/ környezetvédelemért végzett munkára kari ösztöndíj létrehozva
A vállalás nem teljesült.
Egyebek
Az alelnök beszámolt azon törekvéseiről, hogy megreformálja a demonstrátori javadalmazás kérdését: „a hatályos szabályozást tartalmazó dékáni utasítás tanszékenként 2 demonstrátor számára enged 5000 ft/hónap ösztöndíjat a HÖK tudományos keretéből a tanszékek számára felterjeszteni. A HÖK célja, hogy minden demonstrátor kaphasson ösztöndíjat, a kifizetési összegeket pedig teljesítmény-alapon különíthessük el. Az elmúlt időszakban ennek érdekében nagyon intenzív munkát folytattunk: felkerestünk a többi kart a demonstrátori díjazás jó gyakorlatait kutatva (BGGyK; TÓK; PPK), ezt – és a megannyi demonstrátori illetve felelős oktatói input begyűjtését – követően a Kari Ösztöndíj Bizottság, a Tanulmányi Bizottság és a kari vezetés véleményét is kikértük. Jelenleg folyamatban van az új ösztöndíj megszületésének kérdése.”
Eredmények
5 év után új rekord született a 2023-as Palacsintabisztrón – ahol Litkai Gergely is előadott – hiszen az összegyűjtött adomány összege 253.725 Ft volt. Két féléven keresztül a rendszeres szociális támogatások során új bírálói minőségi rekord lett felállítva, elvégre 10-10 fellebbezési kérvényből 0 került bírálói hiba miatt vissza az elsőfokra új eljárás keretében. Továbbá a 2022/23-as tanévben az Önköltséges Kiválósági ösztöndíj kifizetési értéke 1.444.491 Ft, a 2023/24-es tanévben 3.476.415 Ft volt.
Cikksorozatunk jelen részében az ELTE ÁJK HÖK 2023. évi választásán mandátumot elnyerő elnök, Szente Nóra Titanilla és csapata – vagy legalábbis a napjainkra megmaradt tagjai – által tett vállalások teljesülését, azoknak mértéket, valamint minőségét vizsgáljuk.
A cikk közcímei az elnök, valamint az alelnökök által visszakereshetően megtett vállalásokat tartalmazzák, amelyeket a 2023. évi választáson még jelöltként fogalmaztak meg. A 22 oldalas pályázat sajnálatos módon nem elérhető a HÖK honlapján a pályázati anyagok egyik almenüpontja alatt sem. Az alelnökökhöz rendelten a vállalásaikat taxatív módon felsoroló összeállítás a sikertelen vállalásokat vörös színnel, a sikereseket zöld színnel jelöli.
Csapó Zétény – Kommunikációs alelnök
„Kommunikáció külső fejlesztése”
Nem valósult meg, a kommunikációban ugyanis a mai napig olyan hibák fedezhetőek fel, amelyek miatt a HÖK működése átláthatatlan. Kezdve azzal, hogy a HÖK nem hozott létre egy olyan kommunikációs csatornát, amelyet következetesen használna. Míg az Instagram- és a Facebook-oldalakra főként a programok és az események, valamint tájékoztatók kerültek ki, addig a honlapon a HÖK működését alapjaiban érintő kérdések jelentek (volna) meg. Ez alapvető probléma, hiszen a hallgatónak nem elég Instagramon vagy Facebookon követnie a HÖK-öt, a honlapot is gyakran látogatnia kell, ha az egyéb tevékenységéről értesülni szeretne. A problémát jól szemlélteti, hogy a sem Facebookon sem pedig az Instagramon nem volt közölve a választás eredménytelenségéről készült százalékos mutató, a rendkívüli választásra jelölt, az első évfolyam nappali jogászhallgatók Küldöttgyűlési képviselőinek a nevei (Fedák Zsombor, Szentesi Eszter), sem pedig a politológus alelnök (Hoffman Dávid) sikeres mandátumszerzése. Utóbbi megért volna legalább egy Instagram-történetet, hiszen Szente Nóra Titanilla a következőket nyilatkozta tavalyi programjában: „Az, hogy még mindig különbségtétel érződik egy jogász hallgató és egy polip (politológus hallgató – a szerk.) között, tarthatatlan, azonban hozzáállásbeli kérdésnek gondolom.”
Az egységes kommunkációs platformon túl problémás továbbá, hogy mind a HÖK közösségi média felületei, mind pedig a honlap bőven hagy kivetnivalókat maga után. Elmaradtak például a heti ajánlók. A szeptember 23-án posztolt heti ajánló után ugyanis a következő heti ajánlót november 24-én olvashatták Facebookon a hallgatók. Ahogyan azt már korábban leírtuk, az elbukott választás óta visszatértek a heti ajánlók, ugyanis december 1.-jén és december 8-án is posztolták. A HÖK által megosztott éves beszámoló sem következetes a heti ajánlók tekintetében, egyszer kijelenti, hogy: „A transzparenciához kapcsolódóan emeltem ki azt a célkitűzést, hogy tájékoztassuk a hallgatókat az őket érintő lehetőségekről. Ennek eszköze lett a Heti Ajánló, amiben hetente megosztottuk az elkövetkező hét eseményeit”, majd később, szintén a beszámolóban kitérnek arra, hogy: „Újonnan megvalósult heti programajánló is. […] Ez előző félév során végig működött és idén október hónapot leszámítva, folytatódott is a működő rendszer”. Tekintve, hogy a heti ajánlónak minden vasárnap lett volna szükséges megjelennie, így nem igaz, hogy csupán októberben maradt el. Nem jelent meg a 2024/2025/1. félévben a heti ajánló szeptember 30-án, egész októberben, valamint november 3.-án, november 10.-én és november 17.-én sem.
A holnapról szintén érdemes szót ejteni. Szente Nóra Titanilla már 2023. novemberében így nyilatkozik a honlapról elnökség beszámolójában: „Az ÁJK HÖK honlapjának korszerűsítése, átláthatóbbá tétele egyértelműen fontos célunk volt. Be kell látni azonban, hogy ez nem egy gyors folyamat, illetve vannak részei amik túlmutatnak a kari HÖK-ök hatáskörén. Ennek ellenére mára sikerült elérni, hogy a honlap (ami közel sem a végleges verzió), megújult, működőképes, kereshető és feltöltésre kerültek az új tisztségviselők és tagok, illetve a küldöttgyűlési jegyzőkönyv is”. Habár az elnökasszony kijelenti, hogy az új tisztségviselők és a tagok nevei feltöltésre kerültek, ez a példás működés a hónapok során eltűnt, hiszen 2024. november 19.-én az évfolyamképviselők között több olyan is szerepel, akik már elvégezték az egyetemet (Zeke Krisztina, Illyés Dorottya Lilla), valamint többek közt Pammer Máté és Boros Kristóf is helytelenül a negyedik évfolyam képviselőjeként van feltüntetve. Cikkünk írásának híre és az elbukott választás azonban meghozta a hatását, hiszen az évfolyamképviselők neveit hirtelen feltöltötték.
Csapó Zétény pedig 2024. februárjában így számol be a rendes küldöttgyűlési jegyzőkönyvben: „Szeretném átformálni a HÖK kommunikációját, az elmúlt 2 hónapban sikerült elérni, hogy a weboldalunk fejlődjön (…)”. Habár a kommunikációs alelnök fejlődésről számol be, kérdéses, hogy a fejlődés közben hogyan tudott elsiklani a figyelmük afelett, hogy még a cikk közzétételének napján is, a gólyáknak szóló, a tárgyfelvétel segítését szolgáló információk több mint 9 évvel ezelőttiek, hiszen a tárgyfelvétel dátumát 2015. augusztus 28-ára teszik, valamint felveendő tárgyként a statisztikát is megjelölik. (Tudástár –> gólyáknak –> a tárgyfelvétel –> jogász nappali). Habár a tantervi reformok – amely reform már idestova 7 éves – (tudástár –> tantermi reformok) almenü alatt megtalálhatóak az információk arról, hogy hogyan változott meg a tanterv, amely során többek közt a statisztika is kikerül a tantervből, átlátható, követhető kommunikációnak semmiképpen sem lehetne ezt nevezni.
Meg kell jegyezni, hogy a felsorolt problémák nem az informatikai tudás hiányából erednek, hiszen ahogy azt már leírtuk, cikkünk bejelentése és a választások elvesztése után több dokumentum, illetve az évfolyamképviselők nevei is aktualizálva lettek. Azonban az informatikai nehézségek sem jelenthettek problémát 2024. október 16.-tól, hiszen az informatikai referens, Derzsi Sándor szakértelmével ezek könnyen orvosolhatóak lettek volna.
Csapó Zétény esetében azzal is kitűnik alelnök társaitól, hogy ő az egyetlen, aki sosem írt külön megjegyzést alelnöki beszámolójához, csupán az eseménytáblázatot csatolta, amely táblázat az elnökségi ülések helykitöltése nélkül rendkívül foghíjas lenne. Habár nem egyszer Csapó Zétény szóban kiegészítette beszámolóját az üléseken, a beszámolóhoz csatolt megjegyzések hiánya volt, hogy még az elnökség tagjait sem zavarta, annak ellenére sem, hogy Csapó Zétény nem volt jelen az ülésen, így beszámolóját nem tudta szóban kiegészíteni. Az április 22-i jegyzőkönyvből kiderül ugyanis, hogy egyhangúlag elfogadták mind a márciusi, mind pedig az áprilisi beszámolóját.
A kommunikáció Achilles-sarka, hogy a kommunikációs alelnök nem tájékoztatta a hallgatókat az alelnökök személyének változásáról. Szente Nóra Titanilla tavalyi elnöki programjában „Hallgatóközeliség” címszó alatt megfogalmazta, hogy: „Azt tartom egyik legfontosabbnak kiemelni, hogy a Hallgatói Önkormányzat alapkoncepciója szerint, minden egyes HÖK általi lépés a hallgatókért van, azonban ez, hogy elvi szinten így van, nem elég. Ezt minden hallgatónak éreznie is kell, ami jelenleg legfőképpen amiatt marad el, hogy ezek az általunk megtett lépések nem kerülnek ki, ezáltal a hallgatók nem szembesülnek vele, így a gyakorlatban nem is érzik őket”. Felmerül tehát a kérdés, hogy a hallgatók bevonása miért maradt el, amikor olyan „lépések nem kerülnek ki”, amelyek az alelnökök személyének változásáról tájékoztattak volna.
Kiss Noémi a 2024. február 26. napján megtartott küldöttgyűlési ülésen bejelentette lemondását Erasmusos elfoglaltságaira hivatkozva. Ludchen Levente lemondásáról a jegyzőkönyvek, illetve a beszámolók nem tanúskodnak, azonban a 2024. szeptemberi alelnöki beszámolóban már Fehér László, mint ügyvivő tanulmányi alelnök van megjelölve. 2024. szeptemberétől Lunka Dominik, mint integrációs alelnök sincs az elnöki beszámolókban megjelölve. Feltételezhető, hogy Hoffman Dávid vette magára feladatköreit, hiszen a politológus alelnöknek szeptembertől kezdve kétszeresére, 130 ezer forintra ugrott tisztségviselői ösztöndíja. Csapó Zétény szintén eltűnt, ugyan 2024. szeptemberében még alelnöki beszámolója fel van tüntetve az elnökség beszámolójában, csatolva azonban az nincs. Októbertól kezdve ő sem jelenik meg a beszámolókban, illetve a decemberi küldöttgyűlési meghívóban már napirendi pontként szerepel az ügyvivő kommunikációs alelnök – és az ügyvivő integrációs alelnök – megválasztása, amiről a hallgatóság – a meghívóból kikövetkeztethető tényen kívül – ismételten nem kapott tájékoztatást. Csapó Zétény a következőket ígérte a tavalyi kampányban: „[…] a HÖK minden tagjához fordulni lehessen és azok magas szakmai szinten lehessenek a hallgatók segítségére, valamint a kérdéseket megelőzve képesek legyenek széleskörű tájékoztatást nyújtani minden helyzetben, kiemelten a krízishelyzetekre”. Megválaszolatlan marad a kérdés, hogy az egyszeri hallgató hogyan forduljon a HÖK tagjaihoz a krízishelyzetekben, ha arról sem tájékoztatják, hogy ki képviseli tanulmányi, integrációs vagy egyéb érdekeit.
Érthetetlen, hogy az az elnökség, amely kiemelt hangsúlyt ígért helyezni az átláthatóságra és a hallgatóközeliségre, legalább egy Facebook- vagy Instagram-poszt erejéig miért nem tudatta a hallgatókkal, amikor egy alelnök személye megváltozott.
„Kapcsolatépítés”
A vállalás nem valósult meg. Az euDiákokkal való együttműködés eredményeként a diákszövetség 150 repoharat ajándékozott a sörpong bajnokságra. „Így az egyszer használatos műanyag- és papírpoharakat lecserélhettük a repoharakra”, azonban az egyéves ciklus alatt még csak egy hosszútávú együttműködést sem sikerült megvalósítani például az euDiákokkal, az alelnök kapcsolatépítés címszó alatt csupán egy egyszeri repohár-csomag ajándékozást képes felmutatni
De gustibus non est disputandum, vagyis ízlésről nem lehet vitatkozni, így az alelnök beszámolójára, és az abban hivatkozott visszajelzésekre tekintettel a vállalást teljesítettnek számoljuk el.
„A programom legkiemeltebb pontja a karunkhoz megfelelő megjelenés volt, így arra fokozott figyelmet fordítottam”.
„Nevesebb közszereplők, előadók és médiaszemélyiségek bevonásával voltak az események hirdetve”
Nem valósult meg. Az alelnök így indokolta vállalásának elmaradását: „A programom ezen részletkérdését én magam vétóztam meg végül. Alaposan átgondoltam és arra jutottam, hogy egy olyan zárt közegbe mint az ELTE ÁJK nem feltétlenül van értelme behozni “külsős” közszereplőket. A karunk érdekét pedig nem szolgálná, ha olyanok vennének részt a közéletünkben, akiknek nincs kapcsolódása karunkhoz”.
Habár dicséretes, hogy az alelnök korábbi véleményét „alapos átgondolás” után felül képes írni, jogosan vetődik fel a kérdés, hogy az alelnök miért vétózza meg azt az ígéretét, amelyet ő talán nem tart értelmesnek, azonban a hallgatóktól ezen pont megvalósítására is felhatalmazását kapta, még ha csak közvetve is.
Habár véleményünk szerint az egyetemi közélet színesítése közös „érdek” lenne, még ha el is fogadjuk az alelnök beszámolóját, miszerint az egyetemi közéletben olyan személyek megjelenése a prioritás, akiknek van kapcsolódása a karunkhoz, úgy jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem az említett kritériumnak megfelelő közszereplőkkel hirdette az eseményeket, ahelyett, hogy saját ígéretét megvétózza. Friderikusz Sándor, Fekete Pákó, Al Ghaoui Hesna jurátus alumna, vagy akár Kovács András Péter mind olyan közismert szereplők, akik tanulmányokat folytattak az ELTE ÁJK-n így a karunkhoz való kapcsolódás magától értetődő.
„HÖK tagjainak rendszeres szakmai képzések szervezése (+ meghívott előadók)”
A vállalás megvalósult: „Több képzés is megvalósult, amik témája a vizuális kommunikáció és a szakmai szintű kommunikáció volt.” Az alelnök beszámolója szerint a képzések „részben a Hallgatói Önkormányzatnak, részben a Mentorprogramnak voltak megtartva”.
A vállalás értékelése során azonban meg kell jegyezni, hogy a képzéseken meghívott előadók nem jelentek meg. Az alelnök ezt a következőképp indokolta: „Bár a kapcsolatot felvettem több szakemberrel is, a képzések általában nagyon nehezen voltak megrendezhetőek úgy, hogy időben beleférjen más is és ne menjen az érdeklődők idejének rovására. Úgyhogy a képzések ezen része nem tudott megvalósulni”.
„Bizottságon belüli csapatépítés és az új tagok integrálására, szakmai szintű működés fejlesztése”
Sikeresen megvalósult. Az alelnök beszámolója szerint az új tagokat megfelelően integrálták a HÖK-ös közösségbe. A szakmai szintű fejlődésről pedig így számol be az alelnök: „A nagy projekteknek mindig volt egyfelelőse, aki a vele együttműködő 2-3 bizottsági tagot felügyelte velem együtt”.
„Az információáramlás a Hallgatói Önkormányzaton belül gördülékenyebbé vált”
Bár a vállalást teljesítettnek fogadtuk el, nehéz megítélni, hogy a Hallgató Ömkormányzat tagjai közti hatékony kommunikáció mennyiben valósult meg, ugyanis a cikksorozatunk első részében kifejtett, a Tanulmányi alelnök elérhetetlenségével kapcsolatos botrány kétségeket hagyhat a belső kommunikáció „gördülékenységével” kapcsolatban.
„ÁJK identitás kialakítva” Nehezen eldönthető, hogy megvalósult-e, hiszen olyan vállalásról van szó, amelynek teljesítése nehezen mérhető.
Az alelnök a következőket írta beszámolójában: „Bár az identitásképzés mindig egy hosszú folyamat és nehezen mondhatjuk, hogy kézzelfogható az eredménye, mégis vannak jelek arra, hogy jól csináljuk-e. Én látok bíztató és kevésbé bíztató jeleket a sikerre, de mégis azt mondanám, hogy az új évfolyamot megfigyelve bizakodóak lehetünk az eredményeinket illetően”. Tekintve, hogy az alelnök lát „bíztató és kevésbé bíztató jeleket”, mi pedig nem tudunk – mert nem lehetséges – beszámolni az „identitás” kialakulásáról, az olvasóra bízzuk e vállalás megítélését.
Cikksorozatunk jelen részében az ELTE ÁJK HÖK 2023. évi választásán mandátumot elnyerő elnök, Szente Nóra Titanilla és csapata – vagy legalábbis a napjainkra megmaradt tagjai – által tett vállalások teljesülését, azoknak mértéket, valamint minőségét vizsgáljuk.
A cikk közcímei az elnök, valamint az alelnökök által visszakereshetően megtett vállalásokat tartalmazzák, amelyeket a 2023. évi választáson még jelöltként fogalmaztak meg. A 22 oldalas pályázat sajnálatos módon nem elérhető a HÖK honlapján a pályázati anyagok egyik almenüpontja alatt sem. Az alelnökökhöz rendelten a vállalásaikat taxatív módon felsoroló összeállítás a sikertelen vállalásokat vörös színnel, a sikereseket zöld színnel jelöli.
Szabados Gabriella – Gazdasági alelnök
Átláthatóság és követhetőség megvalósult
A vállalás, bár egyszerűen megválaszolhatónak tűnhet, korántsem az és részleteiben cikksorozatunk utolsó részében foglalkozunk a kérdéssel. Egyelőre csak a gazdálkodási kérdéseket igyekszünk feltérképezni.
Az éves költségvetés elfogadását és feltöltését egy megmagyarázhatatlannak tűnő elgondolás vezérli, amely szerint azt nem a költségvetési törvényhez hasonlóan az év első pár hónapjában fogadja el a küldöttgyűlés, hanem az év végén. Bár a köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést, ha az az adott évre vonatkozó központi költségvetést március 31-ig nem fogadja el és főszabály szerint az önkormányzatoknak is illene február 15-ig elfogadnia a költségvetési rendeletet, a HÖK ráér mindezzel. Így az elmúlt pár évben sikerült a költségvetés tervezetet a következő időpontokban elfogadni:
2024: október 21.
2023: október 17.
2022: november 2.
2021: szeptember 22.
2020: február 3.
A tendencia egyértelmű, a költségvetés elfogadása egyre később sikerül. Néhány év múlva nem is kell majd talán külön elkészíteni, egyszerűen csak kikerül a zárszámadással együtt.
A gazdasági beszámolók közül számos dokumentum hiányzott egészen novemberig, pedig a HÖK Ellenőrző Bizottsága már február 24-én felhívta a küldöttgyűlés figyelmét a HÖK honlap hiányosságainak egy kisebb részére: „A HÖK honlapról hiányzó dokumentumok pótlására kérjük az illetékes alelnököket és bizottságokat. A szóban forgó hiányosság a gazdasági beszámolók körét érinti, melyek közül az utolsó fellelhető dokumentum a 2022-es költségvetés”.
Az imént felvezetett február 26. napján megtartott rendes küldöttgyűlésen pedig elhangzott egy olyan kérdés Kertész Mártontól, amely rámutat arra, hogy még a HÖK belső szervezete számára sem átlátható a gazdálkodás, azonban üdítő látni a változás iránti vágyat, még ha nem is az elnökség részéről.
„Kertész Márton: Annyi, hogy előttem van a zárszámadás és hogy ennél egy részletesebbet majd kapunk esetleg valamikor? Itt van, hogy HÖK x Mentor tábor és 1,3 millió Ft és ebből így sok minden nem derül ki.
Szabados Gabriella: Hát én az előző évek mintáját követtem és az nem volt ennél részletesebb.”
Mindenesetre a gazdasági bizottság költségcsökkentő képessége legendásnak mondható: a 2023-ban 1.313.268 forintból megvalósuló HÖK x Mentor tábor 2024-ben már csak 254.091 forintba, a 2023-ban még 484.436 Ft összköltségű Tavaszi ÁJK mentorbevonó 2024-ben már csak 22.602 forintba került. Bár a KSH nem számolt be a forint deflációjáról, a 80%-os, illetve a 96%-os költségcsökkentés ugyanazon esemény megszervezésére még a magyar nemzetgazdasági miniszter érdeklődését is felkeltené.
Mindenképp ki kell emelni mint sikert, hogy a 2024. évi Q1-es gazdasági beszámolót elkészítették és feltöltötték. A negyedéves beszámolók készítése utoljára 2020-ban volt „hagyomány” a HÖK gazdasági bizottságában, így pozitívan értékelhető, hogy a gyakorlat megismétlődött, bár sajnálatos, hogy csak egy negyedév erejéig.
Együttműködés a Szociális és Tanulmányi Alelnökökkel a Kari Ösztöndíj Bizottság keretein belül
A vállalás sikeresen teljesült. Az alelnök beszámolója alapján: „a Tanulmányi Alelnök és én magam is jelen vagyunk havi rendszerességgel – a Szociális Alelnökkel együtt – a Kari Ösztöndíj Bizottság ülésein.”
Költségvetési terv elkészítésre került időröl-időre, figyelembe véve, hogy melyik időszakban milyen kari események várhatók
A vállalás nem teljesült: „miután tehát az ösztöndíj kérdésekkel kapcsolatban nem rendelkezem elegendő tudással és ismeretekkel ahhoz, hogy hatékonyan tudjam segíteni a Szociális Bizottság munkáját, az ösztöndíjakra vonatkozó egyfajta „költségvetési terv” időről-időre történő elkészítésének ötletét háttérbe helyeztem”.
Táblázat elkészítve és közzétéve a kiutalt ösztöndíjak mértékéről
Bár nem teljesen világos, hogy az Gazdasági alelnök miért vállalta magára a Szociális alelnök feladatát, a vállalást sikertelennek könyveljük el, tekintettel arra, hogy 2023. decembere és 2024. decembere között mindössze egyetlen hónapról (novemberről) szóló táblázatot tett közzé a HÖK közösségi média felületein, illetve az elkészült összesítő táblázat sem található meg sehol. Szerény képességeinkhez mérten mi is hozzá kívánunk járulni a transzparencia erősítéséhez, ezért Magyar Jázmin Beatrix Szociális alelnök beszámolói alapján megalkottuk a kifizetések mértékét tartalmazó táblázatot, megközelítőleg húsz perc alatt.
A beszámolókból ugyan hiányzik, hogy januárban, valamint februárban mekkora volt a kiutalt tisztségviselői ösztöndíjak összege, az elnökség tagjai ebben az időszakban is – a már említett ösztöndíj útján – javadalmazásban részesültek (ennek tényét és mértékét konzisztensen jelölték). Kisebb kavarodásra adott okot, hogy a HÖK honlapján mind a májusi mind pedig a márciusi elnökségi beszámolókhoz is a májusi beszámoló került feltöltésre, de a cikk írásának hírét követő novemberi „sommás eljárásban lefolytatott hiánypótlás” mellett egy hiba még bele is fér.
HÖK iroda leltározva
A vállalás nem teljesült és bár sosem tudtuk volna ellenőrizni, nagyra értékeljük az alelnök őszinteségét: „Az egész irodát átfogó leltár lebonyolítására egyelőre nem került sor, ennek oka alapvetően az, hogy rengeteg dolog halmozódott fel az évek során az irodán, amelyeknek az átfogó rendszerezése meglehetősen sok időt vesz igénybe.”
*Helyesbítés: korábban tévesen állítottuk, hogy Teplánszki Vince lett az új gazdasági alelnök.*
Cikksorozatunk bevezető és első része a megjelölt linkeken érhető el.
Az őszi szünetbenremélhetőleg sokunknak megadatott a lehetőség arra, hogy külföldön pihenjük ki a félév fáradalmait. Azonban a szeretett hazánktól való távollét sokszor olyan erős honvágyban teljesedhet ki, amely a pihenést és a feltöltődést is megnehezítheti. Ezért cikkem olyan mankóként szolgálhat a honvágytól szenvedő utazónak, amellyel külföldön is megtalálhatja a magyar testvéreinket.
Számos alkalommal találkozunk olyan bűnügyi filmekkel, olvasmányokkal, amelyekben a tettesek személye fedett marad, általában ilyenkor következik a folytatás… Az alábbi írásomban olyan valós eseteket szeretnék bemutatni, amelyekben a tettesek személye, holléte a mai napig ismeretlen. Néhány ügy azóta lezárult, ezeknek valószínűleg nem lesz folytatása.
Az ismeretlen tettes meghatározása: Kissé távolabbról kell elindulni, mielőtt az ügyekről említést teszek. A Btk. az ismeretlen tettest nem, hanem az elkövetőket definiálja, annak ellenére, hogy az ismeretlen tettesről is említést tesz a törvény egyes tényállások esetében. Elkövető a tettes, a közvetett tettes és a társtettes (a továbbiakban együtt: tettesek), valamint a felbujtó és a bűnsegéd (a továbbiakban együtt: részesek). Tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja. (Btk. 12-13.§)
Mégis hogyan indul meg az eljárás? A büntetőeljárás szóló 2017. évi XC. törvény szerint eljárást csak terhelt ellen lehet megindítani, a terhelt viszont nem ismeretlen elkövető, ezt a hatályos Be. is elhatárolja az ismeretlen elkövetőtől: A hatályos Be. szerint terhelt az, aki ellen a büntetőeljárás folyik.
„Ebből a meghatározásból is kitűnik, hogy a terhelt, aki ezt megelőzően a gyanúsítás közlésétől gyanúsított az eljárásban, a bírósági eljárásban már vádlott, akit az eljárás különböző szakaszaiban különböző jogok illetnek meg.”
Ilyen pél. a gyanú megismerésének a joga, a jelenlét joga az eljárási cselekményeken, de joga van a védelemhez is, amely már a kihallgatása során is megilleti. Ahhoz, hogy a hatóságok – jellemzően a nyomozó hatóság vagy a rendőrség – az ismeretlen tettest felderítse, a Be. egy speciális megoldást kínál: az előkészítő eljárás lefolytatását. (Az előkészítő eljárás során bírói engedélyhez kötött leplezett eszközöket a bűncselekmény gyanújának megállapítása érdekében, azzal a személlyel szemben lehet alkalmazni, aki a bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhet, illetve akiről megalapozottan feltehető, hogy a bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhető személlyel közvetlenül vagy közvetve kapcsolatot tart. – Be- 343. §) Az előkészítő eljárást főszabály szerint hat hónapig végezheti az adott szerv, amely meghosszabbítható három hónappal. Jóllehet az alábbi ügyekre nem a hatályos Btk., illetve Be. vonatkozik, fontosnak tartottam említést tenni az írásban a hatályos törvényekre, azért is, mert a leplezett eszközök használata a gyanú megállapítására, illetve a személy kilétének megállapítására a hatályos törvény ad megoldási lehetőséget, míg az előző törvények, mint például a büntetőeljárásról szóló 1998.évi XIX. törvény nem adott erre lehetőséget.
A Labancz Anna-ügy Egy több mint ötven évvel ezelőtti bűntény, amelyben a tettes személye a mai napig fedett maradt. Találgatások azóta is vannak, sőt egy lehetséges elkövető is felmerült az utóbbi időszakban, eredményre azonban semmi nem vezetett. 1970 tavaszán a miskolci nővérszállón különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés áldozata lett a 23 éves ápoló. Anna ágya az ablak mellett helyezkedett el, azon az éjszakán bekopogtak az ablakán, majd a tettes egy szúró eszközzel többször megsebezte Annát, mielőtt elmenekült a helyszínről. Annára kollégái találtak rá, akik számára csak az orvosi ellátás során derült ki, hogy Annát valaki megsebezte. A tettes eszközét nem találták meg. A sértett halála után, több lehetséges személy is szóba jött mint elkövető, többek között egy tizenhét éves kamasz is, F. István, akit később egy másik gyilkosság miatt ítéltek el húsz év szabadságvesztésre. F. Istvánt hazugságvizsgálóval hallgatták ki, amely szerint ő követhette el a bűncselekményt, de a lehetséges elkövető mindent tagadott, más bizonyíték azonban nem volt arra, hogy terheltté váljon az ügyben.
Az ügyben felmerült L. József neve is, aki a sértettel egy helyen dolgozott. A bűncselekmény másnapján vérnyomokat találtak a ruháján, ezért a rendőrség kihallgatta őt, de egyéb bizonyíték szintén nem állt rendelkezésre. Egy-két tanúvallomás, valamint Asperján György könyve, amely az ügy kapcsán született, benne L. Józsefet egyértelműen tettesnek nevezi, hivatkozva arra, hogy L. József édesapja a bűncselekmény napján látta fiát motorra szállni, aki egyértelműen Miskolcra ment azon az éjszakán. L. József az író ellen pert indított, miszerint a könyvben egyértelműen gyilkosnak bélyegzi, azonban az ártatlanság vélelme őt is megilleti. Az ügy kimenetele az lett, hogy az írónak kellett több, mint ötmillió forint kártérítési összeget megfizetnie, valamint a kiadott könyvből több ezer példányt vissza kellett hívnia a kiadónak. Az ügyben új fordulat 2020-ban következett, miután az üggyel kapcsolatos egyéb dokumentumok nyilvánosságra kerültek. Az egyik dokumentum szerint még 1972-ben egy bizonyos K. László fogvatartottat is megfigyeltek, akinek tudomása lehetett a meggyilkolt nővér ellen elkövetett bűncselekményről, sőt az elkövetőről is. A tanúskodás szintén nem vezetett eredményre. Egyes miskolci közbeszéd szerint az ügyben kapcsolatos találgatás már az orvos részességét is feltételezte, aki végül a verbális zaklatások miatt még a városból is elköltözött. Az ügy 1990-ben elévült, az ügyben született iratokat megsemmisítették, így következtetéseket már nem tud levonni senki, maradt a találgatás a tettes személyéről.
A Hungária körúti bankrablás Az eset szintén még a rendszerváltás előtt, 1970-ben történt, amikor több személy is a Hungária körúti OTP-bankfiókban lőfegyverrel rablást követett el, illetve több bankárt lőfegyverrel megölt. Ezután a tettes, körülbelül szásztízezer forinttal menekült el. A rendőrségnek több év elteltével sem sikerült a tettest felderíteni, ezért még évekkel később, a Magyar Nemzetben külön hirdetéseket adtak fel a lehetséges tettes leírása alapján, hogy aki tudomást szerez a tettesekről, jelezze azt a hatóságok felé.
„Több szemtanút is meghallgattak, de a meghallgatások egyike sem vezetett eredményre. Egyes vélekedések szerint a rabló Moszkvába menekült, kérdés, hogy hogyan és miért nem sikerült elkapni.”
1989-ben amikor a sajtó még igen intenzíven foglalkozott az üggyel, egy rendőr alezredes megerősítette a szóbeszédet, de több nem derült ki az ügy kapcsán. Később több más bűncselekményt is elkövető Soós Lajos vállalta magára az ügyet, azonban a nyomozás során kiderült, hogy nem ő az igazi tettes, nyilván előfordulhat, hogy az említett személy ismerhette az igazi elkövetőt és ezért próbálta a nyomozást megvezetni. 1991-ben is még mindig tartott a nyomozás, mint utóbb kiderült a nyomozás során a hatóságok is hibáztak, a talált fegyvert még fegyverszakértők sem vizsgálták meg, egy másik irányba ment a nyomozás. 1994-ben, amikor a bűncselekmény már elévült, az egyik alezredes nyilatkozta, hogy a nyomozás más irányt vett akkor, amikor a nyomozást vezetők egy rendőrre akarták az ügyet kenni. Azt végül nem tudta meg senki, hogy valóban lehet- e hinni a közbeszédnek és a három áldozatot követelő rablógyilkos egy magas rangú tiszt volt, aki Moszkvába menekült vagy a hatóságoknak volt igazuk. Az ügy kapcsán még a 2000-es évek elején is névtelenség mellett adtak egy-egy interjút a megszólalók, sokan még a teljes ügyiratot sem ismerik. Egy biztos, a tettes azóta sincs meg.
Merénylet az M2-esen Így írt a korabeli sajtó az eseményről. 1989-ben történt az eset, amikor az M2-es metró a Deák térről az Astoria felé haladt, és robbantás történt az egyik szerelvényben, amelyben közel százan utaztak. A robbantást egy házi készítésű időzített csőbomba okozta, amelyet egy karórával aktiváltak, ez esetben azonban mindenki túlélte a merényletet. Az ügy kapcsán a rendőrség felhívást tett közzé, amelyben egy 50 év körüli, 170 cm magas férfit kerestek, aki a robbantáskor a szerelvényen utazott. Azonban hiába volt a felhívás, a tettes a mai napig ismeretlen.
Rehák Gizella-ügy 1995. november 15-én találta meg egy újságkihordó az egyik magyar szépségkirálynő édesanyjának holttestét Balatonalmádiban, akit 37 késszúrással ölt meg a tettes. A nyomozás során kiderült, hogy a tettes a sértett saját lakásán követhette el a bűncselekményt. A sértett még a támadás után segítséget akart hívni, de rövid időn belül a támadás a halálát okozta. A nő szomszédja arról számolt be, hogy aznap estére egy vendéget várt R. Gizella, így az egyik lehetséges elkövetőként egy korábbi férfire gyanakodott a hatóság, akit őrizetbe is vettek, azonban a vallomása alapján kiderült, hogy nem ő volt a tettes. Szemtanúk beszámoltak arról is, hogy a bűncselekmény elkövetésének napján egy nőt is láttak az utcában, akit a hatóság hiába próbált felderíteni, nem derült ki a személye, illetve, hogy milyen célból tartózkodott az utcában. A nő kilétének megállapítása azért is lehetett fontos, mert a késszúrásokból megállapítható volt, hogy több szúrás nem volt mély, ezáltal a hatóság arra következtetett, hogy nem okozhatta erős fizikumú személy a sérüléseket. A hatóságok a nyomozás során nem találtak olyan személyeket, akiktől egyéb információ birtokába kerülhettek volna, így a lehetséges elkövető felkutatásában való segítségért a rendőrség százezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki, amely szintén nem vezetett eredményre, így a nyomozást 1997-ben lezárta a hatóság.
Az ilyen esetekről még hosszasan lehetne írni és bemutatni, akár hazai, akár nemzetközi viszonylatban. Idesorolhatjuk a Fenyő-gyilkosságot is, amelyről az elmúlt évek során szinte mindig kaptunk a médiából és a sajtóból egy újabb darabot. Nemzetközi viszonylatban is találunk számos példát: ilyen például a Nancy Eagleson-ügy, amely 1960 óta megoldatlan bűnügy Ohióban, vagy ilyen a Mary McGlinchey ellen elkövetett emberölés, ahol a hatóságok még meggyanúsítani sem tudtak egyetlen személyt sem. Némi reményt kelt, hogy több alkalommal voltak esetek, ahol akár harminc, negyven év után új bizonyítékok kerültek napvilágra, melynek köszönhetően azonosítani tudták a hatóságok a tettest. Számos nyomozati hiba vezet az ügyek megoldatlanságához, utalva az írás elejére, a régi Be. nem tartalmazta, viszont az új Be. egyik vívmánya az előkészítő eljárás, amelynek köszönhetően a nyomozó hatóság már a gyanú megalapozásához elrendelheti azt, amelyben számos ügyészi vagy bírói engedélyhez kötött leplezett eszköz segítségével hamar megalapozható a gyanú, amelynek köszönhetően elkerülhetőek a fentebb leírt esetek többsége.
Interjú sorozatunk az ELSA Hungary bemutatásával folytatódik. Lajer Bettina, az ELSA Hungary elnöke rendkívüli csapatával közösen, jobbnál jobb szakmai programokat szervez, hogy összekovácsolja nemzeti és nemzetközi szinten a joghallgatókat.
Interjúsorozatunk a Perjátszó Körrel folytatódik. Bani Nóra ötödéves joghallgató, aki idén már negyedik éve tagja a társulatnak, a promóciós anyagok egyik felelőse, valamint jelenleg az alelnöke a Perjátszó Körnek Bódy Ákos mellett.
Az Orientációs Napok interjúsorozat jelen részében Horváth Eszter, a Felvételi Előkészítő Bizottság történelem frakciójának korábbi vezetője és a szervezet társelnöke volt a vendégünk.