Címke - interjú

„Olaszországban eddig könnyebb volt az élet, mint Magyarországon” – Erasmuson Lombardiában a járványhelyzet idején

A különféle nemzetközi részképzések és tanulmányutak lényeges elemei közé tartozik a tanuláson és a tapasztalatszerzésen túl a fogadó város megismerése, a bulizás és egyéb csapatépítő eseményeken való részvétel. A koronavírus azonban jelentősen átírta a forgatókönyvet. Interjúalanyunk az idei tavaszt Milánóban tölti, vele beszélgettünk az eddigi élményeiről.

Tovább

Hallgatóként egy jogtudatosabb társadalomért – Interjú a Fowler&Tanner lawsense alapítóival

Két, ma már záróvizsga előtt álló joghallgató nagyjából egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy tapasztalataikat felhasználva létrehoznak egy weboldalt, amelynek segítségével szeretnék közelebb hozni az embereket a jog szövevényes világához. Interjúnkban a Fowler&Tanner lawsense alapítóit, Madarász Petrát és Varga Józsefet kérdeztük az oldal létrejöttéről, munkájukról, célkitűzéseikről, valamint a joghallgatók kötelességeiről.

Tovább

A magyar labdarúgó válogatott csapatmenedzsere – Interjú Tömő Attilával I. rész

A 2020-as év alapvetően a koronavírus miatt marad emlékezetes, azonban nem szabad megfeledkeznünk a labdarúgó válogatott kiváló őszi eredményeiről sem. A kirakatban természetesen a játékosok és az edzők szerepelnek, a mögöttük lévő háttér kevésbé ismert. Kétrészes cikksorozatunkban Tömő Attilát, a válogatott csapatmenedzserét, kérdeztük a munkájáról, a válogatott meghívóról, a válogatott labdarúgókról, de szóba került az idei Európa Bajnokság is.

Tovább

„Mindenből egy keveset, ám egyvalamiből sokat” – Interjú Dr. Franczel Richárd egyetemi tanársegéddel, helyettes államtitkárral – II. rész

Interjúnk második részében főként a fiatalok pályakezdéséről, karrier lehetőségeiről lesz szó. Nagyon fontos kérdés, hogy mik azok, amikre a karrier elején szükséges oda figyelni és mi kell ahhoz, hogy valaki sikeressé tudjon válni a szakmájában. 

Tovább