CEPA Magyar Foundation Fellowship — Interjú Rácz Zsófival

kep

Hallgatótársunk, Rácz Zsófi, aki korábban Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldötte volt, idén újra ellátogatott az Egyesült Államokba, ezúttal azonban nem mint delegált, hanem mint a CEPA legújabb ösztöndíjasa.

Az idei év májusában több hónapra kiköltöztél az Egyesült Államokba, azon belül is Washington fővárosba. Mesélnél röviden ennek az apropójáról?

Egy úgynevezett agytrösztnél voltam kint, amiket ott think tanknek neveznek. Ennek nálunk Kelet-, sőt még Nyugat-Európában egyelőre nincsen olyan elterjedt kultúrája. Az amerikai döntéselőkészítésnek vagy éppen politikai tanácsadásnak azonban elég jelentős részét ezek a think tankek végzik. Az ő feladatuk, hogy meghatározott témákban elemzéseket írjanak, kutatásokat végezzenek, amikkel akár a kormányzati döntéshozatalt is tudják támogatni. Ez nem a PR része a politikának, amire az átlagember rálát, ami fényes, színes és szagos, hanem egyfajta háttérmunka.

Tehát én egy ilyen agytröszt ösztöndíjprogramjában vettem részt, a Center for European Policy Analysis-nél. Ők, ahogyan a nevükben is benne van, az Egyesült Államokban foglalkoznak – amerikai szemmel – közép- és kelet-európai politikával, illetve magával a régióval. Ez közép-kelet-európaiként kifejezetten érdekes volt, mivel az ő szemszögükből láthattam azt, hogy Amerika és főleg Washington hogyan is gondolkodik akár rólunk magyarokról, vagy Európáról összességében.

Röviden már elkezdted összefoglalni, hogy mivel is foglalkozik egy ilyen agytröszt; mit kell tudni a CEPA-ról, hogyan épül fel és mit is csinál ez a szervezet?

A think tankek többsége – így a CEPA is – non-profit és politikai pártoktól független. Illetve mint a legtöbb ilyen jellegű szervezet, egy elég meghatározott profillal rendelkezik, hiszen ha valaki kutatásokkal és elemzésekkel foglalkozik, akkor nagyon fontos, hogy leszűkítse, milyen témákban teszi ezt, hogy az ne folyjon szét.

A CEPA-nak van egy erős biztonságpolitikai profilja, ezért rengeteget foglalkozik akár az orosz befolyással vagy kémkedéssel, újonnan pedig Kínával is.

Egyszóval minden olyan témával, ami Amerikát fenyegetheti.

Emellett rendelkezik még energiapolitikai profillal is, melynek az egyik fő kutatási területe az Európát átszövő gázvezetékek, azon belül is a Nord Stream 2 legújabb, nyugat-európai projektje. Ez a csőhálózat Oroszországból Németországba fogja vezetni a gázt, ahonnan elosztásra kerül majd Európa-szerte.

Magát a szervezetet 2005-ben alapították, nem kifejezetten magas az ott dolgozók száma és nem rendelkezik nagy személyzettel, tehát egy viszonylag kis csapatról van szó, viszont a többi hasonló agytröszt mellett meghatározó szerepe van Washingtonban. Számomra pedig külön öröm, hogy van egy elég komoly magyar képviselet is a szervezeten belül, mivel annak ügyvezető-igazgatója Szemerkényi Réka, korábbi washingtoni nagykövetünk.

Térjünk vissza magára az ösztöndíjprogramra. Hat hónap hosszú idő, főként, ha egy intenzív ösztöndíjprogramban vesz részt az ember. Milyen alprogramokat, és kapcsolatteremtési lehetőségeket jelentett ez számodra?

Amellett, hogy az ember bemegy az irodába, és próbálja az amerikai gondolkodásmódot elsajátítani, kutat, olvas és eljár rendezvényekre – amiből naponta van vagy száz –,nagyon fontos a kapcsolatteremtés. A rendezvények többségét az agytrösztök szervezték: különböző konferenciák, vagy panelbeszélgetések, általában egy meghatározott téma mentén, mint például az európai energiapolitikai helyzet. Volt kifejezetten egy V4-es fókuszú konferencia is, ahova meghívták a V4 külügyminisztereket, így Szijjártó Pétert is.

Tehát igen magas szintű politikusok és döntéshozók is eljöttek ezekre a konferenciákra. Mindezek mellett nagyon fontos volt már az elején egyfajta kapcsolat- vagy hálózatrendszer kiépítése, hogy ne álljon az ember egyszál magában a nagyvilágban. Ha egyedül költözöl ki mindent a nulláról kell kezdened, akár a lakáskeresésre vagy a tömegközlekedés kitapasztalására gondolunk –, ami DC-ben egy katasztrófa, úgyhogy azóta én hálás vagyok a BKV-ért.

kep.jpeg

Aminek pedig még igazán örülök, hogy amellett, hogy nagyon sok amerikait és más nemzetiségű embert megismerhettem, akik ott voltak – például lengyelek, románok – a CEPA-nál gyakornokok, olyan magyarokat ismerhettem meg ott kint, akikkel itthon valószínűleg soha nem találkoztam volna. Ez a program mégis összehozott minket, mert sorstársak voltunk abban, hogy magyarok vagyunk, kint vagyunk, szinte csak egymásra számíthatunk.

Nagyon sok olyan csereprogram van, amivel ki lehet jutni pár hónapra az Egyesült Államokba, például az Amerikai Magyar Koalíciónak – Hungarian American Coalition, röviden HAC – van egy négy hónapos ösztöndíja, vagy a Hungary Initiatives Foundation (HIF) is rendelkezik ilyen hat vagy négy hónapos ösztöndíjakkal, Andrássy Fellowship és Széll Kálmán Fellowship néven. A különböző ösztöndíjasokkal kialakítottunk egy networköt, ahol értesítettük egymást, ha volt valami esemény, vagy ha valahol éppen egy szenátor felszólalt, előadást tartott. Valahogy létrejött egy összetartó kis magyar sorsközösség, és rengeteget adott, hogy az ember nem volt egyedül.

Ezek közül a programok és mindenféle rendezvények közül rád melyik gyakorolta a legnagyobb hatást, és miért éppen az? Amit tényleg úgy tudnál kiemelni, hogy ha valamiért, akkor ezért megérte kimenni.

Nehéz választani, mert rengeteg ilyen volt, de talán a CEPA Fórumot emelném ki. Egyrészt ugyebár náluk voltam ösztöndíjas, másrészt mert ez a fórum a legnagyobb olyan rendezvény Amerikában, ami Közel-Kelet-Európával foglalkozik. Szeptember végén, 23-24-én került megrendezésre, és az összes, a témában járatos biztonságpolitikai szakértőt, illetve aktív vagy már leszerelt katonákat is meghívtak.

Nekünk pedig ezt, mint a CEPA-nál dolgozóknak, mind szakmailag, mind logisztikailag le kellett szerveznünk, szóval ezt a rendezvényt egy hihetetlenül intenzív hónap előzte meg. Aminek én kifejezetten örültem, hogy idén először volt egy ifjúsági napja is, ugyanis a 24-ei nap kimondottan a fiatalokra fókuszált. Számomra ez azért is volt kiemelt jelentőségű, mert korábban ENSZ ifjúsági delegált voltam, és ott is tulajdonképpen ez volt a célom, hogy a fiatalok be legyenek vonva a döntéshozatalba, nekik is legyenek ilyen programok, ne csak mindig az idősebbeknek, vagy a nagyoknak.

Neked hogyan vezetett ide az utad, a CEPA-hoz? Hogyan találtál rá erre a lehetőségre, vagy esetleg hogyan találtak ők rád?

A nemzetközi érdeklődésem miatt, illetve az ENSZ-es diplomáciai tapasztalataim kapcsán több ilyen szervezetet ismertem, például az Atlanti Tanácsot (Atlantic Council). Ezeknek nagyon egyszerű, mondhatni nagyon millennial módon elkezdtem követni a Facebook oldalait, néztem a bejegyzéseiket, majd elkezdtem bogarászni a honlapjaikat, és így találtam rá a CEPA Magyar Foundation Fellowshipra. Ennek az ösztöndíjnak az a szépsége, hogy én voltam az első és egyben utolsó, aki elnyerte, mivel ezen a néven megszűnt azóta. Maga az ösztöndíjprogram valószínűleg folytatódni fog, csak már nem a Magyar Foundation nevével fémjelezve.

Milyen az ideális jelentkező az ösztöndíjprogramra, illetve kiknek ajánlanád?

Azt mondanám, hogy olyanoknak, akik nagyon proaktív személyek. Ezek az ösztöndíjak nem olyanok, hogy megérkezik az ember, és megkap egy listát, hogy mit kell csinálnia, amit ha teljesít, akkor mindenki elégedett lesz vele, hanem kap egy lehetőséget, ott lehet, és elmehet gyakorlatilag bárhova, megnézhet bármit, de senki sem fogja elvárni tőle azt, hogy ő ezt maradéktalanul teljesítse.

Ez tipikusan az a dolog, amiben annyi lesz, amennyit az ember beletesz.

Ugyanakkor rengeteget ki is tud venni belőle. Tehát ha valaki érzi a súlyát, hogy ezt a lehetőséget megkapta, és van hat hónapja arra, hogy gyakorlatilag felépítsen magának egy egész networköt az Amerikai Egyesült Államokban, akkor ez egy remek lehetőség arra, hogy tényleg meg is valósítsa. Illetve olyanoknak, akik jól tudnak egy mentorált rendszerben működni, szeretik, ha van egy mentoruk, akivel tarthatják kapcsolatot, akitől kérdezhetnek.

Lehet ez bármi, olyan triviális dolgoktól elkezdve, hogy hol vegyek buszjegyet, egészen addig, hogy melyik rendezvényre érdemes inkább elmenni. Valamint mindenképpen olyan ember számára ajánlanám, aki elemzői pályát képzel el magának. Rengeteg forráselemzéssel foglalkoztunk, számtalan kongresszusi határozatot kellett végigolvasni, majd értelmezni. Szóval, aki olyan területen szeretne elhelyezkedni, ahol egyrészt elemez, másrészt ezekből következtet esetleges jövőbeni eseményekre, aki összefüggéseiben szeretné látni a politikai és a mindennapi életet, annak előnyére fog válni ez a program.

Személy szerint te hogyan látod, van Magyarországon arra lehetőség, vagy hajlandóság, hogy átvegyük Amerikától az agytrösztökre épülő kormányzást?

Lehetőséget és potenciált látok rá, de nem tudom, hogy a magyar mentalitásból fakadóan szándék mennyire van erre akár a döntéshozók, akár az emberek részéről. Ugyebár mi megszoktunk egy rendszert, amiben a szüleink, nagyszüleink felnőttek. Attól függetlenül, hogy volt egy rendszerváltozás, az amerikai agytrösztökre épülő kormányzás teljesen más, mint a magyarországi rendszer.

Habár itthon is vannak már ilyen think tank kezdeményezések, de még nagyon sok minden van, amit tanulhatnánk az amerikaiaktól ezen a téren.

Ugyanakkor az utóbbi években – és ezt például kint hallottam, és tapasztaltam meg – Amerika elkezdett a kelet-európai országokra is szövetségesként tekinteni, és nem úgy, mint valakikre, akivel “hát, van ez a NATO szerződésünk, meg tudjuk, hogy ott vannak, de igazából nem foglalkozunk velük”.

Elkezdték meglátni, hogy a kelet-európaiaknak, illetve legújabban a V4-eknek igenis meghatározó jelentőségük van az európai politikán belül. Úgy gondolom, hogy ez a megváltozott mentalitás, ez a kvázi nyitás minket, magyarokat is inspirálhat arra, hogy a jó gyakorlatokat átvegyük Amerikától.

Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk Rácz Zsófiának!

fotó: Juhász Dávid


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Egri Kitti

1 hozzászólásSzólj hozzá

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.