Címke - polgári jog

„Az, hogy valaki az egyetemen megtanulja az anyagot, még nem jelenti azt, hogy alkalmazni is tudni fogja” – Interjú dr. Fodor András Péterrel

A kötelmi jog megfogta, a polgári jogban biztos volt, de azt, hogy mi szeretne lenni, még ötödévesen sem tudta. Szeret tanítani is, de hosszú utat járt be hozzá. Egyetemünk óraadó tanárával, a Harmincas Ügyvédi Iroda vezetőjével beszélgettünk az ügyvéddé válásról és magáról az ügyvédkedésről.

Tovább

Mit érdemes még szabályozni a bérleti szerződésben?

Számos egyetemista életében eljön az a pillanat, amikor vidékről Budapestre felköltözve, vagy a fővárosi családi fészekből külön élet reményében kirepülve, albérletkeresésbe kezd. De minek is jár utána valójában, albérletnek vagy bérletnek? A kérdésfeltevés talán nem is lényeges, szemben a két fogalom közötti különbséggel! 

Tovább

Polgári jog és Jogelmélet – Képeslapok a TDK-król

Minden bizonnyal elsősorban a kisgólyák, de számos esetben – sokszor kortól függetlenül – több felsőbb éves hallgató is eltöpreng azon: vajon hol található az a közeg, ahol előadásokon, szemináriumokon, könyvtárakon túlmenően – ám még mindig kötetlenül – további ismereteket gyűjthetnek be minden olyan jog– és egyéb társadalomtudománnyal kapcsolatos területről, amely felé érdeklődéssel fordulnak? Erre a válasz két szóban ragadható meg: tudományos diákkör.

Tovább

Az OTDK-n ugyanabban a hajóban evezünk – Interjú Pap Kristóffal

Pap Kristóf ötödéves joghallgató, aki az idei OTDK-n egyedülálló módon három különböző díjat nyert el. A Polgári Jog 5. (Kereskedelmi jog) Tagozatban első, a Polgári Eljárásjogi Tagozatban második helyezést ért el, egyúttal az OTDK fődíjának számító Reménység kitűző különdíjat is hazavihette. Kristóffal többek között a motivációiról, témaválasztásának indokairól és a versenyszituációról beszélgettünk.

Tovább

Ügyvéd és író a katedrán – Interjú Légrádi Gergellyel

A neve sok helyről ismerős lehet. A Polgári Jogi Tanszék meghívott óraadója, többkötetes író, de elsősorban az Oppenheim Ügyvédi Iroda ügyvédje. Ezek a leírások mind illenek Légrádi Gergelyre, aki munkahelyén fogadott egy délutáni beszélgetésre. Rögtön, a beszélgetésünk legelején felajánlotta, hogy tegeződjünk.

Tovább

A gyermek érdekeinek védelme a szülői felügyelet tükrében

A gyermekeknek szükségük van szeretetteljes szülői kapcsolatra, törődésre, odafigyelésre. A gyermekek érdeke mint leginkább védendő érték jelenik meg a társadalomban, és mint oly sok tudomány, a jog is védelmezi. Éppen ezért van jelentősége a szülői felügyeleti jognak, melyért a bíróságokon oly sok vita folyik, melyet sokan maguknak szeretnének, így biztosítva helyüket gyermekük életében.

Tovább