Török Gábor arra számít, hogy jó ideig ismét kétpárti dominancia lehet Magyarországon. Az elemző szerint, ha véget ér az Orbán-korszak, az magával rántja a teljes korábbi ellenzékét is, így a jövőbeli magyar baloldal vezetőjének is új szereplőnek kell lennie. Miért beszél Lázár János Orbán Viktor testalkatáról? Van esélye inkumbens ellenzéki egyéni képviselőknek újrázni? Ezekre a kérdésekre keressük a választ az ELTE-ÁJK oktatójával.
Több, mint egy hónapja tart a választási kampány. Kinek sikerült tematizálni ezt az időszakot? Mennyit számít ez a választás végkimenetele kapcsán?
Egyrészt a kampányból nem egy hónap ment le, hanem több év, hiszen a hivatalos kampány az valóban egy hónapja tart, de azt tudjuk, hogy a választóknak az elsöprő többsége már az előtt eldöntötte, hogy kire fog szavazni, míg a köztársasági elnök kiírná a választás időpontját. Tehát nem akkor kell elkezdeni tematizálni vagy politizálni, amikor a hivatalos kampány elindul. Ezért valójában korlátozott tétje van a választási kampány tematizálásának. Ugyanakkor nyilván van egy bizonytalan, el nem kötelezett, a politikával kevésbé foglalkozó választói réteg, amelyik minden választás előtt az utolsó hónapban, akár az utolsó napokban hozza meg a döntését. Az ő voksaikért zajló küzdelemben van jelentősége annak, hogy milyen témák alapján döntenek. Ugyanakkor én azt tapasztalom, hogy mintha egy szimmetrikusnak látszó politikai helyzetben, – tehát amikor van valós ellenfél, – a tematizációnál fontosabb lenne az, hogy kit éreznek a választók erősebbnek, kiről gondolják azt, hogy többségben van, kivel kapcsolatban alakulhat ki a győzteshez húzás. Ebben a kampányban most alapvetően nem is azt látom, hogy a pártok mindenáron a politikai napirendet akarják irányítani. Persze, megy óráról órára, napról napra az a küzdelem, hogy ügyeket, témákat dobnak be, de ez valójában inkább csak a hangzavart erősíti. Jelenleg fontosabb az a küzdelem, ami azért zajlik, hogy kit gondolnak a szavazók győztesnek vagy esélyesebbnek, kiről gondolják azt, hogy többségben vannak. Ha megnézi a politikusok Facebook-oldalait, akkor ott azt fogja látni, hogy többet beszélnek arról, hogy „nekik van nagyobb”, ők az erősebbek, mintsem konkrét politikai tartalmakról, témákról. A tematizációval kapcsolatban két dolgot lehet elhibázni: egyrészt, hogyha nem veszünk róla tudomást, azt mondjuk, hogy nem fontos; másrészt meg az, amit időnként újságíróknál tapasztalok: hogyha túlértékeljük annak a szerepét, és rögtön azt gondoljuk, hogy most egy téma „napirenden van”, az most közvetlen, azonnali hatást vált ki a választókból.
Van most olyan politikai erő, amelyről egyértelműen látjuk, hogy ő az erősebb?
Igen, mindenki mást. Nyilván a két nagy párt szavazói jelentős részben a sajátjukat gondolják esélyesebbnek, ebben egyébként van egy fontos változás. Tavaly még az év elején is nagyjából fej-fej mellett voltak azok, akik a Fidesz, illetve a Tisza győzelmét várták. Most a legutóbbi felmérésekben látszik az, hogy megnőtt a Tisza győzelmében hívők vagy azt gondolóknak aránya. Nem arról beszélek, hogy kit szeretnének győztesnek, hanem arról, hogy kit vár győztesnek. Ez szerintem egy komoly előrelépés az ellenzék számára, mert nem emlékszem az elmúlt tizenhat évből olyan felmérésre, amelyben többen gondolták volna azt, hogy nem a Fidesz a választások esélyese. A legutóbbi Medián kutatásban már 47–35 az arány a Tisza, illetve a Fidesz győzelmét gondolók, tehát nem várók, nem remélők, hanem gondolók között, ami azt jelenti, hogy bizony ezen a téren sikerült egy komoly hátrányát ledolgozni az ellenzéki pártnak, sőt előnyére fordítani.
A Medián legutóbbi mérése szerint 23%-kal vezet a Tisza a biztos szavazó pártválasztók között, míg a Nézőpont a valószínű listás eredménynél 6%-os Fidesz-előnyt jósol. A kettő egyszerre nem lehet igaz. Várható valamiféle hitelességvesztés a választások után a közvélemény-kutatók legalább egy részénél?
Ilyen még sose volt. A kollektív emlékezet azt gondolja, hogy ez korábban is így volt, de nem. Négy évvel ezelőtt a Medián és a Nézőpont nagyon hasonló állapotról számolt be, sőt, ha emlékeim nem csalnak, márpedig nem, a Medián előbb mutatta ki azt, hogy a Fidesz akár kétharmadot is szerezhet, mint a Nézőpont Intézet. A komolyan vehető kutatások között volt olyan, amely még az utolsó pillanatban is még fej-fej melletti állást mutatott, de azért a többség, legyen akár kormányhoz közel álló, akár kormánytól távolabb álló kutatóintézet, ugyanazt mutatta. Ez mindig így volt, még 2002-ben is, amire megint sokan úgy emlékeznek, hogy nagyot tévedtek a kutatók. Tényleg tévedtek, mert a Fidesz győzelmét valószínűsítették, de az utolsó felmérésében például a Medián elég közel látta már a Fidesz és az MSZP eredményét. Ilyen távolságokat, ilyen össze nem egyeztethető számokat soha nem láttunk. A választáskor eljön azért az igazság pillanata a közvélemény-kutató intézetek számára. Nyilván megpróbálják majd kimagyarázni, hogy mit és miért mértek, de ha úgy kérdezi, hogy lesz-e hitelességideficit, vagy hitelességi válság, nyilvánvalóan és biztosan. Aki nagyon mellé lőtt, az szerintem hosszú időn keresztül fogja viselni ezt a bélyeget.
Hasonlóan, mint a Publicus 47-47-re mérte a Fidesz és az ellenzéki összefogás párversenyét 2022-ben?
Szerintem a Publicus ott komoly hitelességi veszteséget szenvedett, de emlékeztethetnék arra is, hogy a 2019-es főpolgármester-választás előtt is voltak olyan intézetek, amelyek még az utolsó pillanatban is Tarlós István egyértelmű győzelmét mutatták, és máig ez hivatkozási pont az ő felméréseik kapcsán. Ezek a közvélemény-kutató intézetek nyilván mindannyian a jövőre is kell, hogy gondoljanak, és nagyon kockázatos az, hogyha valaki ilyen jelentős mértékben mellélő. Én egyébként azt vártam, hogy a választásokhoz közeledve majd közeledni fognak ezek az egyébként széttartó adatok, az, hogy ez nem történt meg, azt mutatja, hogy valamelyik oldal nemcsak rosszul mér, hanem rosszul is publikál.
Sokan várnak valamiféle „atombombát” a választások előtt. A bűvös dátum egyre közeledik, elemzői konszenzus pedig az, hogy egyre nagyobb dolognak kell történnie ahhoz, hogy befolyásolni tudja a választók magatartását. Ha mondjuk az utolsó hétbe derül ki valami, amit „atombombának” szánnak, milyen súlyú eseményre kell számítanunk ahhoz, hogy ténylegesen hasson is?
Szerintem ilyen már nincs. Nyilván vannak fajsúlyos ügyek, amelyek megmozgatják a közéletet, de egy olyan polarizált társadalomban, két teljesen eltérő valóságértelmezésben nagyon komoly fantáziával kell ahhoz rendelkeznünk, hogy találjunk olyan ügyet, ami miatt egy elkötelezett, már a döntésében megerősödött fideszes vagy tiszás úgy döntene, hogy mégsem arra a pártra szavaz, amelyre hónapok óta készül. A bizonytalanokat befolyásolhatja egy ilyen téma, nem állítom azt, hogy ennek ne lenne hatása, de ez egy korlátozott hatás. Már szinte mindenki ég a vágytól, hogy szavazzon. Nézze meg a közvélemény-kutatási adatokat! Olyan számokkal nagyon régen találkoztunk, hogy egy tábornak több mint 90 százaléka biztosra mondja részvételét a választáson. Mind a két oldal nagyon elkötelezett, nagyon várja azt, hogy végre eljöjjön az igazság pillanata. Egy ilyen helyzetben szerintem az atombombák korlátozott fegyverek csak, és nem is nagyon gondolom, hogy előkerülnének ilyen ügyek. Nem is igazán van értelme, az az igazság, mert csak a szokásos ügymenetbe kerülnének be. Ráadásul amikor egy ilyen szimmetrikus verseny van, tehát amikor politikai tudásban és munkában is mind a két oldal elvégzi azt, amit el kell végezni, akkor előre vannak ezek már keretezve. Nincs olyan ügy, amit mi a kis fantáziánkkal elképzelünk, hogy jöhetne és mondjuk Magyar Péter magával szemben ne keretezett volna úgy előre, hogy minden választója vagy a választóinak a többsége rögtön azt gondolná, „na, ez most nem az, amit valójában látunk, hanem az, amiről Magyar Péter korábban beszélt”. Nyilván nemzetközi példákból tudok mondani olyanokat, hogy valami hatott a végén. Volt egy spanyol választás, amit egy bombamerénylet az utolsó napokban jelentős mértékben megfordított. Nem akarom teljes mértékben kizárni, hogy legyen még valami óriási fordulat itthon, hiszen az orosz- ukrán háború négy évvel ezelőtt valami olyasmivolt, aminek volt hatása arra, hogy hogyan döntenek a választók, de azt gondolom, hogy túl késő van ehhez. Az „atombombákat” nem az utolsó napokban kell felrobbantani, hanem időben, hogy elterjedhessenek, hassanak, a közbeszéd részévé váljanak, eljussanak minden választóhoz. Én szerintem, ha valakinek ilyen van, és azt tervezi, hogy az utolsó napokban fogja felrobbantani, akkor hibát követ el.
Az nyilvánvaló a választások kapcsán, hogy itt lesz egy győztes…
Biztos? Alakulhat akár úgy is, hogy egy patthelyzet áll elő.
Való igaz. Viszont feltételezzük azt, hogy most lesz egy győztesünk, akár a Fidesz, akár a Tisza. Milyen következményei lehetnek a másik pártra az esetleges vereségnek?
Nagyon sok mindent el tudok képzelni, de itt azt kell, hogy mondja, hogy annyi mindentől függ az, hogy ez pontosan milyen vereség. Nem mindegy, hogy egy kétharmados győztessel állunk szemben vagy egy szűk győzelemmel, egy szűk többséggel kormányra került szereplővel. Szerintem csak forgatókönyvekben lehet gondolkodni. Nyilván mindenkiben felmerül az, hogy az esetleges vesztes valamifajta dezintegrálódás útjára lép, ezt akár a Fidesz akár a Tisza esetében is le lehetne most vezetni. Elképzelhető, hogy egy választási vereség megroppantja a második helyezett pártot. Az egyik esetben a párt heterogenitása, a másik esetben a hosszú ideje tartó egyszemélyi vezetés, az azzal szemben esetleg felgyülemlett belső feszültségek okozhatnak gondot. Én azon elemzők közé tartozom, akik inkább a konzervatív előrejelzéseket tartják valószínűbbnek, tehát én mindig is azt gondoltam, hogy a status quo mindig valószínűbb, mint annak felborulása, tehát valószínűnek tartom, hogy ilyen eseményre nem kerül sor, de hát látjuk, hogy időnként mégis csak felborul, ha mindig az lenne, ahogy én gondolkodom, akkor Magyar Péter soha nem jelent volna meg, és 2026-ban nem a Tisza Párt lenne az ellenzéki kihívója a Fidesznek, de nyilván vannak ilyen események. Azért én nagyobb meglepetésnek tartanám, ha akár a Tisza, akár Fidesz szétesne, vagy jelentősen dezintegrálódna egy választási vereséget követően. Szerintem egy ilyen kétpárti szerkezetben bárki is kerül kormánya, az ellenzéke komolyan hiheti azt, hogy neki esélye lesz az esetleges elégedetlenséget meglovalni, és ez elég csábító ahhoz, hogy a belső konfliktusokat időben lerendezzék és készüljenek a következő választásra. Van az a politikai közhely, hogy a választási kampány az mindig előző választás másnapján kezdődik, ez szerintem most is így lesz. Bárki is veszít, először lesz egy iszonyatos csalódottság, belső válság, zavar fog rajta úrrá lenni, erre nyilván kell számítani, de április tizenharmadikától mindenki már arra fog figyelni, hogy a következő választásra milyen stratégiával lenne érdemes nekiindulni. Ezzel nem akarom teljes mértékben kizárni annak a lehetőségét, hogy lesznek olyan belső szereplők akár a Tiszában, akár a Fideszben, akik egy vereség után kritikus hangot ütnek meg, vagy akár saját politikai céljaik eljövetelére látnak lehetőséget, de összességében, mint kollektív cselekvő a vesztesek is abban lesznek érdekeltek, hogy egységesek, erősek maradjanak és hogy a hűvös leheletüket a kormányon lévő folyamatosan a tarkóján érezze.
Vannak olyan szavazói várakozások, hogy a választás után akár Orbán Viktor, akár Magyar Péter egyszerűen eltűnik vereség esetén a közéletből. Egyrészt lát arra esélyt, hogy Magyar Péter vezető pozíciója az ellenzék élén veszélybe kerüljön, másrészt tartunk már ott, hogy az Orbán utáni Fideszről kelljen beszélni?
Szerintem jelezzük az olvasóknak, hogy amiről most beszélünk, az ködszurkálás. Nyilván a politikai elemző elsősorban a már megtörtént események elemzésére hivatott. Amiről most elkezdtünk beszélni, az olyasmi, ami igazán csak hipotéziseink lehetnek, de nyilván biztos tudással nem rendelkezünk. Nekem fogalmam sincs, hogy akár Magyar Péter, akár Orbán Viktor fejében mi van a jövőjét illetően. Az biztos, hogy egy választási vereség egy ilyen vezérközpontú politikai rendszerben, és két vezérközpontú politikai pártban a vezér számára egy jelentős kihívást jelentene, a vesztes helyzetbe került pártelnöknek komoly politikai munkát kellene végeznie a párt stabilizálása érdekében. Nem azt állítom, hogy ezt mindenfajta komolyabb probléma nélkül akár Magyar Péter, akár Orbán Viktor átvészelhetné, de én mind a kettőjük esetében látom esélyét annak, hogy egy választási vereség után is a színen maradjanak és megtartsák irányító, vezető szerepüket a pártjukban, de hogy ezt csak politikai harcban, politikai küzdelemben tudják keresztül vinni, arról pedig fogalmam sincs, legfeljebb találgatásaim vannak, hogy ők például ezt ambicionálnák -e. Nem tudom, hogy Orbán Viktor egy választási vereség után ambicionálná -e még azt, hogy mondjuk újra beleálljon a napi politikai küzdelembe 2030-ra, vagy akár előbb egy előrehozott választás kikényszerítésével megpróbálja visszaszerezni a hatalmat. Lehet, hogy nem. Egy hatvankétéves politikus esetében, aki több mint három évtizede mindennapos politikai harcokat folytat, könnyen lehet, hogy egyszer eljön az idő, amikor azt gondolja, hogy ezt már neki nem érdemes ambicionálnia, de nem tudok az ő fejével gondolkodni. A lehetőség mind a két politikus esetében megvan a folytatásra, akkor is, ha veszítenek. Ráadásul lesznek új vagy régi politikai erők, amelyek ezt a kétosztatúságot meg fogják kérdőjelezni. Nem fog véget érni a politikai harc április tizenkettedikén.
A rendszerváltás óta a szó klasszikus értelmében nem állt még elő kétpártrendszer, hiszen mindig volt legalább egy harmadik kicsi, aki protesztpártként bejutott. Most melyik kispárt lehet a legalkalmasabb arra, hogy ilyen szerepet töltsön be?
A felmérések szerint és a személyes tapasztalat okán is a Mi Hazánk az egyetlen olyan a két nagy párton kívüli politikai erő, amely esetében el lehet képzelni azt, hogy parlamentbe kerül. Szerintem a Kutya Pártnak és a Demokratikus Koalíciónak erre most nem lesz esélye. Nincs olyan felmérés, amelyik ezt mutatná, ráadásul egy ilyen kétosztatú vagy alapvetően kétszereplős politikai versenyben az utolsó hetekben szinte már semmilyen fény nem irányul a kisebb szereplőkre, tehát azt, hogy ők a végén javítsanak, nem nagyon tudom elképzelni. Amikor az a kérdés, hogy Tisza vagy Fidesz, akkor még a kisebb pártok szavazói számára is egy nagy kihívás az, hogy kitartsanak saját pártjuk mellett, amelyről ráadásul azt gondolhatják, hogy még a parlamentbejutása sem biztos. A Mi Hazánk egy másik kérdés szerintem, mert vannak régi, elkötelezett szavazói, ráadásul ez a radikális jobboldali szubkultúra valamennyire elkülönül a mainstream politikai erőktől. A legutóbbi Medián-felmérés már 5 százalék alatt látja őket, de hibahatáron belül ott vannak a parlamenti küszöbnél. Ugyanakkor a Mi Hazánk bejutása nem jelentené azt, hogy ez nem egy kétosztatú struktúra. A kétezres években valóban a Fideszen és MSZP-n kívül voltak kisebb szereplői a politikai életnek, de ettől még az egy úgynevezett kvázi kétpártrendszer volt, egy kétosztatú politikai verseny. Most szerintem van esély arra, hogy egy hosszabb-rövidebb ideig ez újra feltámadjon. Ha végignézi az elmúlt két évet, tehát az európai parlamenti választásoktól mostanáig terjedő időszakot, az már egy ilyenfajta kétosztatúságot jelzett előre. Ha a választási eredmény szintén ilyesmi lesz, tehát ha a két nagy párt kiemelkedése valóban megvalósul, akkor szerintem komoly esély van arra, hogy megint egy kétosztatú pártrendszerrel nézünk szembe. Hogy mennyi ideig, milyen tartósan, azt nyilván nem tudja senki, de az biztos, hogy az a domináns párti világ, domináns pártrendszer, ami 2010-től 2024-ig működött, az nagy valószínűséggel most egy időre biztosan befejeződik Magyarországon.
Kifejtette, hogy nem látja esélyét annak, hogy a DK megugorja a bejutási küszöböt. Esetükben viszont vannak olyan választókerületek, ahol az egyéni jelöltjük rendelkezik helyben kimutatható támogatottsággal. Gondolok itt Barkóczi Balázsra vagy Varjú Lászlóra. Ha a DK-nak sikerülne egy képviselőt bejuttatni és így, ha hivatalosan nem is, de kvázi parlamenti párt maradna, az jelenthet elég tartalékot az európai parlamenti és önkormányzati pozíciók mellett arra, hogy megpróbáljanak túlélni, vagy itt az 5 százalék kulcskérdés lehet?
Egyrészt, én nem így látom. Szerintem egy parlamenti választáson ebben a helyzetben a legnagyobb neveknek sincs esélyük a Tiszán és a Fideszen kívül mandátumot szerezni, mert alapvetően az emberek pártokra fognak szavazni és nem személyekre, tehát azt gondolom, hogy nincs sem a Mi Hazánknak, sem a DK-nak, sem a Kutya Pártnak, sem senki másnak esélye arra, hogy parlamenti mandátumot szerezzen egyéni választókörzetből a Tiszán és Fideszen kívül, és azt is gondolom, hogy nem ez a lényeges. Attól még a Demokratikus Koalíció nem lenne előbbre, hogyha a parlamentben ülne egy-két független képviselő, akik hozzájuk állnak közel, ez szerintem nem oszt, nem szoroz. A DK számára egy olyan pirula a 2026-os választás, amit, be kell venni és le kell nyelni, a túlélésük pedig alapvetően attól függ, hogy mit csinálnak a választások után. Én azért valószínűnek gondolom azt, hogy a korábbi magyar ellenzék számára egy tömegsír lesz a 2026-os választás, amibe nagyon sokan bele fognak feküdni, az alapvető kérdés az, hogy ki tud mégis túlélni. Most szerintem olyan a közhangulat, az ellenzéki közhangulat, hogy inkább azoknak a pártoknak látom esélyét legalább valamennyire a túlélésre, akik most ebből a választási kampányból kimaradnak, akik visszaléptek, nem indulnak. A DK indulása sok ellenzéki szavazó szemében nem érdem, hanem bűn, mivel az ő értelmezésükben veszélyeztetik a Tisza Párt győzelmét. Kicsit olyan érzésem van a DK-val kapcsolatban is, mint korábban a Magyar Szocialista Párttal kapcsolatban volt: ugyan már meghalt, de még nő a haja, nő a körme. Valójában ezeknek a pártoknak ebben a formában végük van. Ami nem azt jelenti, hogy például a magyar baloldalnak is hosszútávra vége lenne, azt el tudom képzelni, hogy a baloldal romjain közép-, hosszútávon valami meg tud szerveződni, aminek 2030-ban vagy később lehet esélye már a parlamenti képviseletre, mivel a baloldali szavazók nem tűntek el. A Tisza Párt is alapvetően vagy egy ideológiamentes, vagy inkább egy jobboldali politikai erőnek tűnik, így a baloldali szavazók világában marad még olyan tér, amiben, ha nem is a DK, nem is az MSZP, nem is a Párbeszéd, nem is a többi párt, hanem valami új formáció vadászhat magának szavazókat a következő választásra.
Ha azt keressük, hogy a baloldalon ki lehet még az esetleges új vagy visszatérő vezető, akkor jelenleg Karácsony Gergely az, aki még úgy tűnik, hogy a térképen van, hiszen bár a Párbeszédet nem sikerült népszerű párttá tennie, neki nagy a népszerűsége Budapesten. Ő többször azt nyilatkozta, hogy alapvetően jól jönne egy kormányváltás, hiszen a főváros fellélegezhetne. Valószínűleg a jelenlegi helyzetnél nehéz lenne rosszabb kormányzat-főváros viszonyt összehozni. Viszont felmerül kérdésként az, hogy ha Magyar Péter nem e érdekelt abban, hogy győzelem esetén megpróbálja megbuktatni a főpolgármestert mondjuk egy előrehozott választással?
Nem tudom, hogy kell-e Magyar Péternek választás után még egy újabb politikai konfliktus. A következő önkormányzati választásokra 2029-ben kerül sor, és addigra nyilván a Tisza az önkormányzati világban is szeretné megvetni a lábát. Ugyanakkor most megint ködöt szurkálunk és politikai érdekekből próbáljuk a jövőt valahogy kigondolni. Én kevésbé tartom valószínűnek, hogy neki a választás után az lenne az érdeke, hogy egy nyílt konfliktust robbantson ki Karácsony Gergellyel, sokkal inkább jó az számára, hogyha nem kell minden kérdésben, különösen az önkormányzati világban is neki személyesen vagy a pártjának felelősséget vállalnia, bizonyos értelemben ez egy kicsit lehet olyasvalami, amire mutogatni lehet, hogy „rajtunk kívüli szereplők, rajtunk kívülálló okokból nem olyan sikeresek”. Azt nem hiszem, hogy egy harmonikus kapcsolat fog ott kialakulni az esetleges Tisza-kormány és a régi világból megmaradt baloldali városvezetők között, és nem csak Karácsony Gergelyről van szó, ugyanis, ha valahol túlélhet a régi világ, az a néhány polgármester megyei jogú városokban és a fővárosban, akiket még 2024-ben választottak meg. Lesz millió olyan problémája az új kormánynak, amivel meg kell küzdenie, leginkább a Fidesz tizenhatéves kormányzása után itt maradt sok-sok intézményi és személyi konfliktus, amin keresztül kell magát rágnia, ha sikeres akar lenni. Neki tök felesleges lenne most rövidtávon frontot nyitnia. Nem lesznek politikai szövetségesek, ezt nem nagyon tudom elképzelni, de azt sem gondolom, hogy Karácsony Gergelyre olyan komoly veszélyt jelentene egy esetleges Tisza-kormány számára. Onnan indította kérdését, hogy egy esetleges újjászerveződő baloldalnak ki lehet a vezetője. Bár adná magát, hogy a hivatalban lévő baloldali politikusokat lássuk esélyesnek, én azt gondolom, hogy nem így lesz. Hogyha a baloldal sikeresen akarja újjászervezni magát, akkor annak politikai vezetésére inkább valamifajta új szereplőt, új szereplőket kell elképzelnie, sem, mint azokat, akik már itt korábban hosszú ideig a színen voltak. Ha egyszer véget ér az Orbán-korszak, akkor szerintem a tapasztalat az, hogy nem az Orbán-kor ellenzékéből fog kinőni az új ellenzék, hanem sokkal inkább új politikai szereplőknek lehet erre esélyük. Az a történelmi tapasztalat, hogy amikor egy korszak véget ér, akkor magával rántja a politikai ellenfeleit is.
Mostanában a fideszes kampányrendezvényeken is felmerült, hogy Orbán Viktor nem e túl öreg, az egészségügyi állapota megfelelő-e. Erre nyilván az a válaszuk, hogy minden a legnagyobb rendben van vele. Viszont egyáltalán miért veti fel ezt a kormánypárt a saját nagygyűlésein?
Azért vetik fel, mert találkoznak ezzel a véleménnyel, kutatásokból látják ezt, és nyilván amikor egy hatvan évnél idősebb miniszterelnökkel szemben egy ötven évnél fiatalabb új politikus jelenik meg, akkor ez egy olyasvalami, amivel foglalkozni kell, amire választ kell adni, amivel gondolatmankókat kell szavazók fejébe ültetni. Különösen Lázár János az, aki érdekes megfejtésekkel kísérletezik, amikor Orbán Viktort egy ilyen duracell elemnek nevezi és sokszor írja körül az ő testméreteit. Az, hogy valamilyen választ kell adni erre a kérdésre egyértelműen abból fakad, hogy saját szavazóik számára is egy kérdés az, hogy egy három és fél évtizede a színen lévő politikus bírja-e még, fel tudja-e venni a versenyt azzal a riválisával, aki egyébként elképesztő politikai munkát végez. Orbán Viktor mindig arról volt híres, az volt az egyik saját maga által is középpontba emelt versenyelőnye a politikai térben, hogy politikai riválisaihoz képest sokkal nagyobb munkabírással rendelkezik. Most megjelent a színen egy olyan kihívó, aki nap-nap után bizonyítja, hogy nemcsak, hogy felveszi a versenyt, hanem elképesztő mennyiségű politikai munkára képes, szinte ebből is egy ilyen furcsa összeméregetős, férfias játék lett. Például Magyar Péter szemlélteti, hogy képes egy nap öt-hat-nyolc-kilenc-tíz helyen is beszélni.
Vagy amikor Orbán Viktor meg Magyar Péter is arról beszél, hogy milyen keveset alszanak?
Így van. Kicsit furcsa ez, mert nyilván egy átlagember számára ez egy nagyon óvodás, nagyon férfias, macsó játéknak látszik. Kinek van nagyobb tömege? Már úgy értem, hogy rajongó tábora. Ki képes többet fennmaradni, kevesebbet aludni? Természetesen nem ok nélkül történik ez A szavazókra ez hat, és egy ilyen helyzetben kell ezzel foglalkozni. Ugyanakkor azt lássuk be, hogy Orbán Viktor politikai értelemben nem egy idős ember, alig múlt hatvanéves, miközben a világ számos vezetője, például az orosz, a kínai vagy az amerikai elnök a nyolcvanhoz közelít. Önmagában ez nem lenne versenyhátrány, de amikor van egy negyvenes éveiben járó, közel húsz évvel fiatalabb kihívód, aki ráadásul új szereplő, akkor ezzel foglalkozni kell. Nem véletlenül jön elő a slimflitezés és egyéb kérdések, amelyekkel a Fidesz maga kezdett el foglalkozni.
Az interjút Oláh Szabolcs vendégíró készítette.
Borítókép forrása: HVG
