Címke - római jog

Az első félév az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán – egy hallgató szemszögéből

A két héttel ezelőtt megrendezett Educatio Kiállítás miatt úgy gondoltam, hasznos lenne a felvételi előtt álló gimnazistáknak egy „élménybeszámolót” adni, amely rámutat, milyen is az élet – a jelenleg – hibrid tanrendszer szerint működő jogi karon. Az eseményen rengeteg kérdést tehettek fel a diákok, viszont a nagy tömeg és az idő szűke miatt részletekbe – nagy valószínűséggel – nem tudtak bocsátkozni az egyetem képviselői, illetve sokak számára ijesztőnek is hathatott a tumultus.  Írásom nem titkoltan egy segítség a felvételizők számára, hogy ne csak arról tudjanak, amit a kiállításon hallhattak (feltéve, hogy mertek kérdezni), hanem arról is, amit egy első félévét abszolváló diák gondol a karról. Hajas Boldizsár írása.

Tovább

A publikálás óriási felelősség – Interjú Dr. Siklósi Ivánnal

A Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék egyetemi docense, akit korábban többször is megválasztottak a hallgatók az első év legjobb előadójának, emellett a Tax&Roll zenekar szólógitárosa. Szeptemberben jelent meg nagyívű, kétkötetes munkája a római magánjogról. Dr. Siklósi Ivánnal beszélgettünk, aki az interjú készítését megelőzően felajánlotta, hogy tegeződjünk.

Tovább

2021-es OTDK rezümék II. rész

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciához kapcsolódó cikksorozatunkban az ELTE ÁJK döntős dolgozatainak rezüméit osztjuk meg veletek. Az idei évben egyetemünkről összesen negyvenen jutottak tovább az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójába. Az országos fordulót április 12 és 14 között rendezi meg a Debreceni Egyetem, a járványhelyzetre való tekintettel online formában. A szóbeli védésekbe bárki bekapcsolódhat a szervezők honlapján elérhető linkeken keresztül.

Tovább