Címke - Seress Rezső

A magyar slágerek valódi jelentéstartalma, avagy mire gondolt a „dal-költő”? – 2. rész

Ahogy a verseknél, úgy a dalszövegeknél is gyakran felmerül a kérdés: pontosan miről is szól az adott mű? Különböző értelmezések mindig is voltak és lesznek is, ebben a kétrészes cikkben pedig ismert dalok szövegei mögé próbálunk bepillantani. Az első, angol nyelvű szövegekről szóló rész után ebben a cikkben 5+1 magyar dalszöveget veszünk górcső alá.

Megoszlanak a vélemények, de egyfajta egyetértés mégis van abban az állításban, hogy a dalszövegek ugyanúgy versek, mint a költészet örökbecsű darabjai. Egy igényes dalszövegnek ugyanúgy lehetnek vegyes interpretációi, mint egy jó költeménynek. Emellett nemegyszer a háttértörténet is van annyira érdekes, mint az irodalomkönyvekben összegyűjtött művek eseteiben. Lássunk erre néhány hazai példát!

1.Szomorú vasárnap (1933)

Az „öngyilkosok himnuszaként” is ismert sanzon első címe még Vége a világnak volt. A végső változat zenéjét Seress Rezső (1899-1968) komponálta, szövegét pedig Jávor László (1903-1993/1994), a 8 Órai Újság publicistája írta. Míg a melódia mélabússágát az 1930-as évek elejének gazdasági válsága alapozta meg, Jávort az indította a szöveg megírására egyes források szerint, hogy nem sokkal korábban menyasszonya felbontotta vele eljegyzését. Seress 1936-ban, a Délmagyarország című újságnak így nyilatkozott a dal keletkezéséről: „Az egyik ligeti kávéházban zongoráztam, mikor bejött Jávor László fiatal újságíró. Daloltam a nótáimat és megkérdezte, hogy ki írta azokat. Megmondtam, hogy én. (…)

Aztán elkerültem a ligetből a Dunapartra és egyik este itt is felkeresett Jávor László. Mutatott egy nótát, amelynek szövegét ő írta, míg a zenéjét Rácz Zsiga cigányprímás szerezte. Az volt a címe, hogy ‘Fekete vasárnap’. A muzsika nem tetszett Jávornak és megkért, hogy írjak hozzá másik zenét. Megtetszett a szöveg, de kijavítottam a fekete szót szomorúra, mert úgy emlékeztem, hogy Fekete vasárnap című nóta már van.

– Mikor készen volt a muzsika, zongorálni és énekelni kezdtem a dunaparti kávéházban. Nagyon tetszett a közönségnek és egy este húsz-harmincszor kellett elénekelnem.” A dal később, 1935-ben, két öngyilkossági eset kapcsán kapott nagyobb figyelmet, majd angolra fordítását követően világsláger, egyben talán a legismertebb magyar dal lett.

2. Oh, mondd (Illés, 1965/1969)

A magyar beat-zene úttörőjének számító Illés-együttes 1965 nyarán három hónapot töltött Nógrádverőcén, ahol az ottani ifjúsági tábor szerződtetett zenekara volt a hétvégi mulatságokra. A fellépések között persze a zenekar rendelkezett elegendő idővel ahhoz, hogy saját dalokat írjon és kísérletezzen ki. A céljuk egyszerűen az volt, hogy külföldi számok feldolgozása helyett magyar nyelvű dalokkal tudják megnyerni a közönséget – ezért sem sikerült túlzottan bonyolultra ez a dalszöveg. A „legenda szerint” – amelyet Szörényi Levente (1945-), az együttes frontembere egy 1996-os koncerten a konferálószövegében is megerősített – ezt a dalt a Szörényi-Bródy szerzőpáros a lakóházuk tetején ülve írta meg, majd a következő fellépésen már a közönség előtt is kipróbálták.

„Ültünk a háztetőn, és hoztuk a témákat. Az egyiket Bródy, a másikat én, míg ki nem alakult a dal szerkezete. A szöveggel ugyanígy voltunk, azt is ketten raktuk össze. „Ki mondta, hogy rám várj?” – Bródy előállt ezzel. A „Ne várj tovább, jöjj el!” viszont már az én sorom” – meséli Szörényi Rohan az idő című önéletrajzi írásában. A véglegesen rögzített verzió csak évekkel később, 1969-ben jelent meg, a Nehéz az út című lemezükön.

3. Gyöngyhajú lány (Omega, 1969)

Az Omega együttest gyakran azonosítják ezzel a dallal – nem véletlenül. A Szomorú vasárnaphoz hasonlóan ez a dal(lam) is meghódította a világot: sokan vélik felfedezni például a Scorpions White Dove című dalában, de már ebből a századból emlékezetes az az eset, amikor Kanye West átdolgozta a dalt, és művét még Grammy-díjra is jelölték. Az eredeti szerző Presser Gábor (1948-), akit talán nem kell sokaknak bemutatni; zeneszerző, zongorista, számtalan sláger mellett szerzett filmzenét is és musicaleket is írt. Önéletrajzi könyvében úgy írta le a Gyöngyhajú lány születését, hogy abból „majdnem nem is lett dal”.

Az első alkalommal, mikor megmutatta zenésztársainak, nem sikerült vele a figyelmüket megragadnia. Ezután a Kinizsi utcai Omega Klubban, mikor a zenekar szünetet tartott, Presser először még egymaga ment vissza a színpadra, és játszani kezdte zenei ötletét és egy kezdetleges szöveget énekelt hozzá, amibe a közönség becsatlakozott. Végül egy évvel később, a Tízezer lépés című album készületei során újra elővette a dalkezdeményt, és ekkor már a teljes zenekar rábólintott, hogy felvegyék a dalt. Ekkor született meg a végleges – a szerző szerint első olvasásra még „gyerekmese-szerűnek” mondott – szöveg is, és ahogy mondani szokás: a többi már történelem.

4. A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián (Locomotiv GT, 1976)

Az LGT ötödik albumának, a Locomotiv GT V.-nekegyik legnagyobb slágere volt ez a dal, melynek szövegét Adamis Anna (1943-) írta. Őt a zenekar tiszteletbeli, „ötödik tagjának” is  nevezik, mivel az LGT első éveiből több dalszöveg is az ő munkája. A listánkon szereplő dal címe a zenekar tagjaira utal. A Kicsi a már említett Presser Gábor, az LGT egyik alapítója, akit mai napig gyakran emlegetnek  „Pici bácsi”-ként. A Nagy Laux József (1943-2016) dobos – Adamis férje –, aki Presserhez hasonlóan alapító tag volt az LGT-ben, azonban a lemez megjelenésének idejekor már külföldön tartózkodott, amiért az albumot elsőre betiltották Magyarországon. Az Artúr Somló Tamás (1947-2016) szaxofonos-basszusgitáros, aki zenei pályája előtt az Állami Artistaképző diákja volt – innen ered a beceneve. (Élete végén pedig karunk hallgatója is volt.) Végül az Indián Karácsony János (1951-) gitáros – vagy másik, ismertebb becenevén: James –, aki ugyancsak egy disszidálási ügy miatt került a zenekar tagjai közé: miután a Generálban elindult a zenei karrierje, 1974-ben érkezett az LGT-be Barta Tamás (1943-1988), alapító gitáros helyére.

5.Elmegyek (Máté Péter, 1976)

A kiváló énekes, Máté Péter (1947-1984) 1976-ban meghívást kapott Írországba, a Castlebar Song Contest nevű zenei versenyre, ahol harmadik helyezést ért el Tárd ki karjaidat című dalával. A versenyen egy amerikai kiadó, az RCA többéves szerződést ajánlott neki. A hazaút során barátjával és állandó szövegíró társával, S. Nagy Istvánnal (1934-2015) azon tanakodtak, vajon elfogadják-e az ajánlatot, és ezzel együtt végleg elhagyják-e Magyarországot. A lelki vívódás lenyomataként született meg az Elmegyek, mely a tragikusan fiatalon elhunyt művész egyik legismertebb dala mind a mai napig. (Ezt a dalt később a francia Sylvie Vartan tette világslágerré Nicolas címmel.) A szövegíró, már a zeneszerző halála után egy tv-interjúban utalt arra, hogy a szövegben megénekelt „kis patak”, amely falba ütközik, akár Máté Péter is lehetne a maga bohém – és sokszor kicsapongó – művészi életvitelével.

+1. Most múlik pontosan (Quimby, 2005)

A Quimby már az underground-színtér ismertebb zenekara volt, mikor frontemberének, Kiss Tibornak (1971-) kényszerpihenőt kellett tartania. Miután visszatért, jelent meg a zenekar Kilégzés című albuma, mely Fonogram-díjat nyert, és ezzel az együttes a magyar mainstream-vonalba is bekerült. Ezen szerepelt talán legismertebb daluk, a már-már népdalként is énekelt Most múlik pontosan, amelynek azóta számtalan értelmezése született. Egy közel tíz évvel későbbi interjúban a szerző így vallott daláról: „ha valaki kíváncsi arra, hogy egy-egy dalban mi a konkrétan valós és mi a költői valóság, akkor konkrétan kérdezzen rá, mert sorról sorra el tudom mondani. (…) Visszajöttem Komlóról, letisztultak körülöttem a dolgok, visszaköltöztem a Rózsa utcai lakásomba, és ott kezdtem el kiírni magamból azokat az ötleteket, amiket a rehabon nem volt alkalmam. Bizonyos daloknál érzek olyasmit, mintha enyhe áramütés érne, egy bizsergető érzést, hogy valami most megrezdült, hogy ez jó lesz, és ezt éreztem (…) a Most múlik-nál is. Éjszakánkét üldögéltem otthon a kanapén a gitárral, egy kislámpa fénye mellett, és egyik éjjel pár óra alatt megírtam a dalt.”

Egyszerűen hangzik, mégis egy időtálló darabot kaptunk tőle, ami sokakat késztetett és késztet azóta is gondolkodásra. Ez pedig, véleményem szerint, a könnyűzenének ugyanúgy célja, mint a szórakoztatás.

Források: 1, 2, 3, 4, 5

Fábián Anita – Pritz Péter, Gastrock, Book Kiadó, Budapest, 2016.

Presser Gábor, Presser könyve, Helikon Kiadó, Budapest, 2020.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS