A Blokád című történelmi film Tősér Ádám rendezése, amely az 1990-es taxisblokád eseményeit dolgozza fel a miniszterelnök, Antall József szemszögéből. Az érdekes alaptémát sajátos hangvétellel viszi vászonra a forgatókönyv. A film Magyarország idei Oscar-jelölése.
A háborús helyzet miatt gazdasági válság alakul ki a világban, ami a kőolaj, ezáltal az üzemanyag világpiaci árát erősen megemeli. A magyar kormánynak lépnie kell, miközben a nemzetgazdaságot sem taszíthatja még nagyobb adósságba. Az utcákon eközben napokon keresztül tömegek tüntetnek. Mintha csak napjaink tapasztalatait hallanánk – azonban az orosz-ukrán háború előtt is történt már ilyen. Egy ilyen alaphelyzetből indult ki az a néhány napos eseménysorozat, amelyre azóta is taxisblokádként emlékezik a magyar társadalom, és ami a Blokád című filmnek is az alaptémája.
Bő harminc évvel ezelőtt hasonló játszódott le, mint 2022-ben. Az öbölháború hatására megdrágult a kőolaj, és ennek hatására a üzemanyag ára is az „egekig szökött”. Viszont akkor, 1990 őszén a frissen megválasztott magyar kormány úgy döntött, hogy feloldja a hatósági ár alól a benzint, és 60 százalékkal magasabb áron rögzíti az üzemanyag árát, ezzel igyekezve elkerülni azt, hogy a magyar gazdaság jobban megszenvedje a gazdasági válságot. A film forgatókönyve emellett arra is utal, hogy Magyarországra akkoriban a még fennálló Szovjetunió felől érkezett az olaj, és a csapok azok után apadtak el, hogy a szocializmus utáni első szabad választáson megválasztott miniszterelnök arról tájékoztatta Mihail Gorbacsov pártfőtitkárt, hogy Magyarország ki kíván lépni a Varsói Szerződésből. Akárhogy is történt, a magyar lakosságot természetesen sokként érte az áremelés (főleg azután, hogy Antall József miniszterelnök magyarázatnak szánt beszédét, melyben bejelenti az áremelést, mégsem adták le a televízióban – a forgatókönyv szerint Hankiss Elemér döntése miatt).
Az áremelést követő napon tiltakozásuk jeléül a Kossuth teret és Budapest főbb csomópontjait ellepték a személyszállítók, ezzel ellehetetlenítve a közlekedést és lényegében a mindennapi életet, majd vidéken is számtalan helyen a fuvarozók alkottak blokádot járműveikkel. A kialakult helyzetben nem túlzás azt mondani, hogy pattanásig feszültek az idegek mindkét oldalon, a Kormányban és a taxisok között is, miközben a lakosság totális bizonytalanságban várta, hogy mikor tud újraindulni az élet. A helyzetet csak bonyolultabbá tette, hogy Antall ekkor a Kútvölgyi Kórházban lábadozott éppen, nyirokcsomóműtétje után. A huszadik századi magyar történelemnek ezt a különleges epizódját már nem szokták az iskolákban tanítani: vagy nem jut rá idő az érettségihez közeledve, vagy egyszerűen nehéz róla beszélni, mivel még „közel van hozzánk”, hiszen nagyon sokan éltek harminc évvel ezelőtt és élték át saját életükben az eseményeket. Nekem a családtagjaim meséltek az eseményekről korábban; volt, aki Budapest belvárosában, más vidéken tapasztalta meg ezeket a napokat.
A magyar történelem alapvetően érzékeny téma a filmadaptációkhoz. Különösen igaz ez, ha a közelmúlt eseményeit dolgozza fel egy film. (Nem véletlenül volt annyira ellentmondásos egy éve az ElkXrtuk című film fogadtatása.) Viszont a Blokád forgatókönyve, amelyet Köbli Norbert írt, véleményem szerint meg tudta ugrani a feladatot. A jelenetek élethűen közvetítik azt a feszültséget, ami azokban a napokban átjárta az embereket. A cselekmény igyekszik távolságtartóan objektív maradni, és nem elítélni egyik szereplőt sem a tetteiért. Ugyanakkor ahogy egykor a valóságban, úgy a filmben is megjelenik a kormányfő Antall József és az államfő Göncz Árpád vitája és személyiségük ellentéte, és talán ez az az egy szál, amelyben a film mégis állást foglal az egyik politikus mellett. Ez egyrészt olyan szempontból elkerülhetetlen, hogy egy konfliktus jelenik meg a filmben, másrészt azért, mert a film központi szereplője Antall. Ettől függetlenül kimondottan valósághűen közvetíti a film a megtörténteket – ahogy közvetítette élő adásban a televízió mindezt akkor, hiszen igazából ez volt az első olyan tüntetés hazánkban, amelynek eseményeit a tévében is láthattak az állampolgárok.
A forgatókönyv mellett a cselekmény megvalósítása teszi még életszerűbbé a fentebb írtakat. Egyrészt a jelmezek és a díszletek – a használati tárgyakon túl a járművek is! – visszahozzák a rendszerváltás utáni mindennapokat, másrészt az egykori archív tévéfelvételek bevágásával egyfajta dokumentarista nézőpontot is közvetít a film, ezzel is az objektivitás irányába terelve a mű szemléletét. Leginkább pedig a színészek megjelenése tölti meg minőségi tartalommal a jelenetek képi világát. A főszereplők mindegyike a megszólalásig hasonlít az általa megformált – most már történelmi – személyre, még az Antall-kormány tagjai is.
Az ügyes maszkmesteri munkán és a sminken túl azonban a neves szereposztás is azt nyújtja, amit tőlük a közönség várhat. Seress Zoltán Antall Józsefként, illetve Gáspár Tibor Göncz Árpádként meggyőzően és élethűen adja vissza a két karakteres személyiséget:
egyik személy sem készült eredetileg politikusnak – Antall tanár volt, Göncz pedig író – mégis a sors úgy hozta, hogy szerepet kellett vállalniuk a történelem folyásában.
Ahogy a többi szereplő, úgy Seress és Gáspár is pontosan hozza a karakterek gesztusait, beszédstílusát. A cselekmény két szálon fut, ugyanis miközben Antall a kórházban van, visszaemlékszik fiatalkorára: tanárságára az akkori Eötvös József Gimnáziumban, majd az 1956-os forradalomra és ÁVH-s fogságára. A fiatal Antall József szerepében ifj. Vidnyánszky Attila brillírozik. Egyszerre játssza el a még pályakezdő és félénk tanárt, ugyanakkor a határozott becsületes állampolgárt, akik kész a végsőkig kitartani elvei mellett és sosem behódolni a hatalomnak, ha nem ért vele egyet. Ez a határozott kitartás megjelenik a taxisblokád idején is, amikor miniszterelnökként figyelmeztette Gönczöt a köztársasági elnöki jogköreire, Gorbacsov bocsánatkérését kérte ’56-ért és a lehetséges európai közösséghez való csatlakozást szem előtt tartva felhívta Helmut Kohlt, hogy tőle kérjen tanácsot. Antall József a maga módján egy típust személyesített meg: a precíz, már-már túlzottan merev, mégis megfontolt férfit, és mind Vidnyánszky, mind Seress mesterien mutatja meg nekünk ennek a karakternek a hivatalosan mutatkozó és a magánéletben érzelmesebb arculatát egyaránt.
A taxisblokád a maga idejében komoly dilemmákat szült. Az éppen szabadon elinduló nemzetgazdaság máris válsághelyzetbe került, és az akkori kormány is valamilyen szempontból tapasztalatlan volt ahhoz, hogy a lakosság reakcióját kezelje. A Blokád tanulsága szerint a köztársasági elnök sem volt teljesen tisztában a hatásköreivel, és politikai szerepet vállalt a nemzet egységének szimbolizálása helyett, valamint az akkori ellenzék álláspontját is közvetítette megnyilvánulásaival. A miniszterelnök pedig határozottan elfordult – már csak addigi élettapasztalata folytán is – a korábban megszálló Szovjetuniótól, és Nyugat-Európával kereste a kapcsolatot a hosszabb távú jövő érdekében. Válságos idők voltak, amiket áthatottak az azt megelőző 45 év tapasztalatai. Tanulságul is szolgált, és ma is intő jelként lebeghet a lakosság szeme előtt. Kifejezetten jó záróakkord a stáblista alatt A szabadság vándorai című Demjén Ferenc-dalt hallani, mert összegzi a látottakat.
A Blokád elsősorban arra törekszik, hogy valósághűen mutasson be 30 évvel ezelőtti eseményeket. Nem közvetít semmilyen propagandát. Nem kíván igazságot tenni – ettől függetlenül részben értelmezhető annak is.
Biztosan mást mondana az én generációmnak, mint a szüleimének, és megint más a nagyszüleimének. Viszont egy újabb jó példa arra, hogy napjainkban igenis tudnak jó és színvonalas magyar filmek készülni. Már csak ezért is jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek. Emellett azért is, mert nem árt visszaemlékezni kicsit a saját történelmünkre és újra elgondolkodni az események tanulságain.
