Valami Amerika kicsit másként

Ha úgy szeretnéd látni Amerikát, ahogyan egyszerű turistaként sosem tudnád, ha szeretnél egy nemzetközi ifjúsági programban részt venni, ezzel együtt játszva fejleszteni az angol nyelvtudásod és már most foglalkoztatja a gondolataidat a jövő nyár, akkor a Camp Leaders által kínált diákmunka program Neked szól.

Az út, ami Amerikába visz

A Camp Leaders egy egyetemi hallgatók számára megalkotott nemzetközi program, melynek keretében  kalandvágyó fiatalok egy amerikai gyermektáborban tölthetik el a nyarukat. A program célja, hogy a világ különböző tájairól érkező hallgatók megismerkedhessenek az amerikai kultúrával, szélesítsék  látókörüket, új barátságokkal és új élményekkel gazdagodjanak a táborban végzett munka mellett.

A jelentkezés a Camp Leaders Magyarország oldalán érhető el, ahol első lépésként a profilodat kell elkészítened. Itt a személyes adatok megadásán túl, lehetőséged van kiválasztani, hogy a táborban gyermekfelügyelőként vagy a kisegítő személyzet tagjaként próbálnád ki magad szívesebben. Akkor sem kell aggódnod, ha döntési nehézségbe ütközöl a feladatkör kiválasztása során, ugyanis a honlapon számos videót és élménybeszámolót találsz az egyes munkakörökről, amelyeknek köszönhetően teljesebb képet kaphatsz arról, mi is vár rád az adott munka folyamán. Ezekből az ismertetőkből megtudhatod, milyen előnyei és hátrányai vannak a pozícióknak, szükséges-e valamilyen speciális tudás a munkaköri feladatok elvégzéséhez és milyen bérezéssel számolhatsz a munkádért cserébe.

Fontos megjegyezni, hogy a jelentkezés e korai szakaszában még semmiféle kötelezettség nem terhel téged. A jelentkezés második lépése a kötetlen, videóhívás formájában lebonyolított interjú a tábor egyik munkatársával, azt ugyanis fontos tudnod, hogy nem Te választod a konkrét tábort, hanem az választ Téged.

Ha a profilod megtetszett egy tábornak, akkor a  veled előre egyeztetett időpontban, a tábor -a munkatárs közvetítésével- megismerkedik Veled, majd az arcodat hozzáköti a profilodban olvasottakhoz. Ami talán még ennél is fontosabb az az, hogy Te is megismerd a tábort, ahol a következő nyaradat eltöltheted, legalább azon a személyen keresztül, akivel az interjú zajlik. Amennyiben úgy gondolod az interjút követően, hogy mégsem a Camp Leaders az, amire vágysz, az interjú után megszakíthatod a jelentkezésedet, minden  következmény nélkül.

Ha  az interjú sikeresen lezajlik, és Te és a tábor is elégedettek vagytok a sikeres egymásra találás és kölcsönös szimpátia miatt, akkor a munkaszerződés megkötését követően, már csak ki kell várnod a repülőgéped indulását, ami majd az amerikai álomba repít.

A repülőjegy kapcsán hangsúlyos röviden szót ejteni az anyagiakról is. A program keretében jogosult vagy repülőjegy-támogatásra is, így a retúrjegyed egy  kisebb részét kell neked állnod. Emellett a másik általad finanszírozandó tétel a vízuminterjú díja, ami elengedhetetlen része az Amerikai Egyesült Államokba való bejutásnak és az ottani munkavállalásnak. Mind a vízuminterjú menetében, mind a repülőjegy megvásárlásban és a kiutazásban is segít a Camp Leaders Csapata.

Az a bizonyos American Dream

Nem szeretnék sok meglepetést lelőni, mert úgy gondolom az út is a kaland része, de felejthetetlen emlékké válik az is, mikor az ember elsőnek száll fel a kétfolyosós óriási repülőgépre, amikor átlépi az USA határát, továbbá maradandó az az első ölelés is, amelyet a táborvezetőtől kapsz az érkezéskor. Az első zenétől és tánctól hangos vacsora is emlékezetes marad, épp úgy mint a gyerekek érkezése vagy a heti szabadnapok, amikor a táborban szerzett barátokkal kicsit kiszakadtok a heti megszokásból.

Aki esetleg hallott már a Camp Leadersről, illetve más hasonló szervezetekről, az tudja, hogy az út egyik legmeghatározóbb része a tábort követő utazás. A következő pár sor azoknak lehet érdekes, akik a tábor után Washington és New York felé vennék az irányt.

Én a kiutazás előtt csak New Yorkban gondolkodtam, mint tábor utáni úti cél, de nagyon örülök, hogy a táborban megismert barátaim felvetették Washingtont is, mint lehetséges útirányt. Aki csak teheti, menjen el Washingtonba, mi másfél napot szenteltünk az amerikai fővárosnak, de egy percig se bántuk meg ezt a „kis kitérőt”. A főbb nevezetességek a város szívében, egymáshoz igen közel helyezkednek el, így gyalog is könnyűszerrel bejárhatóak.

Washingtont elhagyva, New York felé tartottunk, „a városba, amely sosem alszik”- ahogy tartja a mondás. A szólásnak bizony nagyon is van alapja, ugyanis a nagy, nyüzsgő, színes, felhőkarcolókkal zsúfolt metropoliszt -nem  meglepő módon- a Camp Leaders program nemzetközi résztvevőinek igen jelentős része nem hagyja ki. Leírhatnám, hogy melyik nevezetesség mennyire volt ámulatba ejtő vagy mesélhetnék a Broadway musicalről, amit láttunk, de úgy gondolom, hogy ez szavakkal nem írható le, ezt a várost egyszerűen látni kell.

Amíg élek nem felejtem el, hogy milyen volt a Top of The Rock legmagasabb emeletéről csodálni várost. Azon a véleményen vagyok, hogy ezek azok az élmények, amelyek igazán gazdaggá és emlékezetessé teszik az életet.

Remélem meghoztam a kedved ahhoz, hogy jelentkezz a Camp Leaders 2024-es nyári programjára, amivel életed egyik legnagyobb utazása veszi kezdetét. Kívánom, hogy legalább annyi csodás élményben legyen részed, mint amennyiben nekem volt.

A beszámolót Bundik Barbara vendégírónk készítette.

A borítókép Takács Kata munkája.

A képek Bundik Barbara fotói.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Vendégíró

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.