Verona, az észak-olaszországi Veneto régió hangulatos városa, ami William Shakespeare Rómeó és Júlia tragédiája révén nem ismeretlen helyszín. A városközpont szívében dobbanó Piazza Bra kövein egy Római Birodalom korabeli, vélhetően az 1. században épített amfiteátrum emelkedik a település fölé, az Arena di Verona. Az 1850-es évek óta tartottak benne operaelőadásokat, és 1913. augusztus 10-én mutatták be az első 20. századi operát, amely Giuseppe Verdi Aidája volt. Ettől kezdve váltak hagyománnyá a nyári hónapok operarendezvényei, és idén, 2023-ban, a 100. nyarát ünnepli a veronai opera.
Az ünnepélysorozat idén június 16-án nyitotta meg kapuit Giuseppe Verdi Aidájával, egyúttal tisztelegve azelőtt, hogy 100 évvel korábban ez az alkotás emelte tradícióvá a veronai „opera-nyarakat”. E cikkben a kezdőnapról szóló rövid tudósítás és az ezen alkalomra bemutatott, rendhagyó Aida operát elemezzük.
A kezdőnap: június 16. 20:30
A hosszas, nagyjából 10 hónapot is felölelő előkészületeket követően, 2023. június 16-án este fél kilenckor a Piazza Bra tere apránként megtelt az érdeklődő közönséggel. Olaszország közszolgálati rádió- és tévétársasága, a Radiotelevisione Italiana (rövidítve: RAI) nevében a Rai1 televíziós csatorna riporterei fogadták a jeles eseményre érkező olasz művészeket. A kígyózó sorokból így bukkant fel az Il Volo, az olasz pop-opera trió, valamint Sophia Loren Oscar- és BAFTA-díjas olasz színésznő, fiai társaságában.
A riporterek az Aida-premier előtt és a vendégek köszöntése után, részletes idegenvezetés keretében meséltek a veronai aréna történelméről. Az első gong felcsendülésekor lépett fel a színpadra a stólába öltözött ceremóniamester, hogy a kongatással jelezze, csupán kétszer tizenöt perc van hátra a kezdésig.
A nézőtér ekkor már izgatottan fészkelődik, csodálja Sophia Loren színésznőt, aki kedvesen integet vissza, majd repülők köröznek az aréna felett, az égre az olasz zászlószíneket festve, és még kétszer megszólal a gong, végül minden elsötétül, és a zenekar fényei gyúlnak fel.
Giuseppe Verdi: Aida – egy rendhagyó feldolgozás
- Rövid tartalom
Az Aida az olasz zeneszerző, Giuseppe Verdi négyfelvonásos operája, melynek szövegét Auguste Mariette régész története alapján Antonio Ghislanzoni írta. Az ősbemutató 1871-ben volt a kairói operaházban. Az opera története egy gyötrelmes erkölcsi dilemma köré szövődik, melyet a hűség itat át, ezzel próbatétel elé állítva a főhősöket. A központi kérdés ekként hangzik: kihez legyenek hűségesek, a hazához, a családhoz vagy a szerelmükhöz?
A cselekménysorozat e főkérdés köré csoportosul, így elmesélve a hadifogoly etióp királylány (Aida) és az egyiptomi fővezér (Radames) történetét, akiknek a szerelmén végigdübörög a háború.
2. Az operának a rendezései
A korábbi évek veronai Aidáinak rendezői, akik között az ismert és – halála ellenére – örökké híres Franco Zeffirelli neve is feltűnik, kivétel nélkül ragaszkodtak az Aida történetének korhű ábrázolásához: az ókori egyiptomi és az ókori etióp környezethez. Csupán abban volt kisebb változatosság, hogy az Aida régebbi (1871) vagy az „újabb” (1913 környéki) libretto-ját (opera szövegkönyv) dolgozzák fel.
3.Giuseppe Verdi: Aida – 2023
Az előző évek rendezői koncepciója szerint és a nézők élményei alapján türelmetlenül lehetett várni az opera premierjét június 16-án, melyről annyi előzetes információ állt rendelkezésre, hogy nuova produzione, vagyis új feldolgozás.
Az Aida cselekménye: a két ellenséges oldal; a küzdő felek; a háború; a kegyetlenség; a rabság; a két, kezdetektől fogva halálra ítélt szerelmespár, ismétlődő motívum a művészetben. Elegendőnek tűnik példának okáért felidézni a jóval korábbi Rómeó és Júlia tragédiát William Shakespeare tollából. Így tehát nincs olyan korszak, melyben ne lehetne időtálló ez a képi világ.
A háború egyidős az emberiséggel, és megszűnni is csak vele fog. A háború, amely milliók életéről és haláláról dönt, szerelmeket és családokat szaggat szét, amely áthatja a harcban állókat, legyen szó családi viszályról vagy országok között feszülő konfliktusról, nem válogat a rang és a rangnélüliség között, és csupán a lélek tisztaságán nem képes – pusztítása ellenére sem – diadalmaskodni.
Ennek megjelenítésére vállalkozott – valami újat alkotva – Marco Armiliato rendező és Stefano Poda, a díszletrajz, jelmezek, fények és jelenetek felelőse. Ők az Aida-történetet egy teljesen modern világba helyezték át, felszámolva a korábbi ókori hatást. Eltűnt így a jelenetekre jellemző részletgazdag helyszín és az ókori kultúra a piramisokkal, a jellegzetes állatokkal (tevék, macskák). Most egyetlen színtér adott teret a cselekménynek, amely egy drótszerű anyagból formált, a világítás köré tekert kéz volt, mely a fogságot szimbolizálva olykor-olykor lassanként összezáródott. A színhely váltás a fénytechnika segítségével valósult meg, nem a díszletek tényleges mozgatásával, csupán a zárókép alkalmával helyeztettek el néhány, vasanyagból forrasztott piramist.
A régi Aida meghatározó jelenete volt a bevonulás. Sokak számára amiatt vált közkedvelt veronai operává, mert szavakba sem lehet önteni, mennyire látványosak a mozgó piramisok, a tevék, a legyezők a sivatagi környezetben, oázisokkal ölelve, mialatt a balett táncosok intenzív előadását lehet figyelemmel kísérni. A 2023-as változatban ez a rész teljes átrendezést is kapott: fehér lepelben sétáló tömeg, az emberek kezében bot, melyek tetején hol szétnyílt, hol összezárt drótkezek mutatnak a magasba.
A megszokott ókori ruhadarabok fehér és fekete vagy e kettő színárnyalatú lepelre cserélődtek. Aida arcára pedig – az egész alkotás alatt – a velencei karneválon használatos, pirosas, kék csillámokkal ellátott maszk volt felfestve.Aida egyediségét az is jelezte, hogy az első két felvonás során a fehér leplét tarka színben pompázó pamutszálak borították.
A cselekménysorozat az új környezet dacára követte a régi szövegkönyvet, így lehetett látni egy dinamikus, eltúlzottan modern ábrázolásba bújtatott ókori történetet.
Azáltal, hogy a libretto korszerűsítése elmaradt, ám a közeget felújították, szétvált a történet a látványtól, és ennek köszönhetően két alkotást kaphatott a néző: egy ókori históriát az etióp királylányról és egy kortárs rendezői munkát. Külön-külön bámulatosak és értékelhetőek, ugyanakkor együttesen a kor- és generációskülönbségek miatt nem, hisz szétfolynak egymás mellett.
A briliáns kézmotívum megalkotásához szükséges lenne egy olyan Aida-szövegkönyv, amely kiemeli a kéz tartalmát és annak mozgásának jelentőségét. Továbbá tanácsos lenne kiküszöbölni azt a rendezői hibát, miután maga a rendezés szövegkönyv nélkül is önállóan élvezhető, hogy a 15 ezer férőhelyes és 32 méter magas amfiteátrum legfelső soraiból is teljeskörű, de leginkább látható legyen a megjelenítés. Utóbbiak miatt az Aida-feldolgozás a 100. évfordulóra – a szerző véleménye szerint – egy nem igazán jól sikerült alkotás.
Zárszó
Mégis meleg szívvel ajánlom az opera szerelmeseinek a Veronai Arénát, ugyanis egyedülálló helyszín, számos tehetséges művésszel. A 100. operanyár még szeptember 9-éig fogadja a látogatóit. A részletes műsorfüzet az alábbi linken érhető el, és többek között olyan operákat van mód élvezni, mint Puccini Pillangókisasszonya vagy Bizet Carmenje.
Szeptember 9-ét követően pedig a veronai amfiteátrum már az olasz művészet más műfajainak (könnyűzene, balett) ad otthont. A jövő nyári opera menetrend pedig itt elérhető.
A borítóképet Habulin Hanna Katinka készítette.
A képek az Arena di Verona szerzői jogi védelme alatt állnak.
