A Országos Tudományos Diákköri Konferenciához kapcsolódó cikksorozatunkban az ELTE ÁJK döntős dolgozatainak rezüméit osztjuk meg veletek.
A mai összeállításban a következő témákról olvashattok:
Bartuszek Lilla Judit: Osztott felelősség a nemzetközi jogban
Kührner László: Kis felnőttek? A szivárvány színei és a semleges állam
Bakos Bendegúz: Egyértelműségi követelmény a követelmény egyértelműsége nélkül – A kérdésegyértelműség tartalma és vizsgálata a népszavazási eljárásokban
Kasza-Tóth Krisztina: A letartóztatással kapcsolatos jogalkotói és jogalkalmazói problémák – avagy jobb kint, mint benn?
Bartuszek Lilla Judit
Osztott felelősség a nemzetközi jogban
Az osztott felelősség kérdésköre a nemzetközi jog számos sürgető problémaköre tekintetében bír jelentőséggel. Szemmel látható, hogy az államok, nemzetközi szervezetek, valamint a nemzetközi jog többi szereplője egyre növekvő számban vállalkoznak együttműködő cselekvésre, azzal együtt, hogy a nemzetközi szervezetek szerepköre is átalakulóban van.
Fontos megjegyezni, hogy a nemzetközi jog által tilalmazott károkozás és egyéb negatív kimenetelű cselekmények előfordulásának száma ezen változással egyidejűleg megszaporodni látszik. Ilyen helyzetben a sértett fél akár egyszerre több jogsértő féllel is szembe találhatja magát.
A nemzetközi jog elvei, amelyek alapján a több szereplő felelőssége jelenleg kiosztásra kerül, segítséget nyújthatnak ezen helyzetek eldöntésében, de nem mindig adnak egyértelmű választ. Kialakításra vár még hát egy olyan átfogó fogalmi keret, amely lehetővé teszi számunkra, hogy jobban megértsük az osztott felelősség jelenségét.
Kutatásom alaptézise a következő: „A jelenlegi nemzetközi jog nagyrészt az osztatlan nemzetközi felelősség (elsősorban az államok és a nemzetközi szervezetek homogén, nem osztott felelőssége) fogalmán alapul. Ez a fogalom nem mindig biztosítja a fogalmi vagy normatív eszközöket a felelősség megosztására több szereplő között olyan helyzetekben, ahol a káros hatásokhoz való hozzájárulás nem tulajdonítható kizárólag egy szereplőnek.”
Dolgozatomban – a gyakorlatból merített példákon keresztül bemutatva – foglalkozom az osztott felelősség kérdéseivel, a nemzetközi jogrend alapvető változásainak azonosításával kezdve az alapvető fogalmi keretek meghatározásán át egészen az osztott felelősség koncepciójának részletes elemzéséig. Bemutatom az osztott felelősséggel szemben felvetett problematikákat, nehézségeket is, mely jelenségek késleltetik az osztott felelősség széles körben történő elfogadását és alkalmazását.
Konklúzióként dolgozatomban hangsúlyozásra kerül azon tézis, mely szerint a homogén, nem osztott felelősség koncepciója az általa keletkeztetett „felelősségi rések” révén nem teszi lehetővé minden esetben a hatékony felelősségre vonást.
Dolgozatom legfontosabb kérdése az, hogy milyen feltételek mellett használhatók az egyik területre (jelen esetben a homogén, nem osztott felelősségre) kifejlesztett megoldások más helyzetekben (így adott esetben az osztott felelősség kérdéseinél).
Kührner László
Kis felnőttek? A szivárvány színei és a semleges állam
A gyermekek tekinthetők a legnagyobb létszámú hátrányos helyzetben lévő csoportnak alapjoggyakorlás szempontjából, politikai szabadságjogaik pedig további viták tárgyát képezik.
A gyermekek alapjoggyakorlásának korlátozása mellett érvként szokás említeni a gyermek alacsonyabb ítélőképességét és a gyermek egészséges fejlődésének védelmét. Azonban hol ér véget a gyermek védelme, és hol kezdődik a jó élet egy felfogásának ráerőltetése? A kettő közötti határvonal könnyűszerrel elmosódhat. Éppen ezért a gyermekek szabadságjogait érintő bármely intézkedésnek szigorú kritériumoknak kell megfelelni, mely kritériumok alapvető eleme kell, hogy legyen a semlegesség.
Az állam nem választhat a jó élet felfogásai között, szól a semlegesség elvének alapvetése. Ezt az elméletet megfogalmazása óta számos kritika érte, sőt a semlegesség támogatói között is különböző felfogásokat találhatunk. Az elv különböző megfogalmazásait, valamint kritikáit áttekintve azonban több megbékíthető ellentéttel, közelíthető állásponttal találkozunk.
Előadásomban a semlegesség rawlsi koncepcióját, valamint az arra született reflexiókat és kritikákat megvizsgálva kívánom megalkotni a semlegességnek egy olyan kritériumrendszerét, mely mind a semlegesség hívei, mind annak kritikusai számára elfogadható lehet.
Ezt követően rámutatok arra, hogy a semlegesség elve kezdetleges formában a magyar alkotmányos kultúrában is megjelenik, végezetül pedig a semlegességet segítségül hívva vizsgálom a Szivárványhatározatot és az alapjogi cselekvőképesség koncepcióját a gyermekek politikai szabadságjogai tekintetében.
Bakos Bendegúz
Egyértelműségi követelmény a követelmény egyértelműsége nélkül – A kérdésegyértelműség tartalma és vizsgálata a népszavazási eljárásokban
A népszavazási kérdések egyértelműségének követelménye azt a célt szolgálja, hogy a népszavazási kérdéseket a választópolgárok egyféleképpen értelmezzék, és ezáltal érvényes és eredményes népszavazás esetén a népakarat többségének megfelelő döntés születhessen. A kérdésegyértelműség a döntés legitimitása mellett a népszavazáshoz való jog – amely alkotmányos alapjog – érvényesülésének is nélkülözhetetlen feltétele.
Dolgozatom azon az elgondoláson alapul, hogy a tételes jogi rendelkezések és a joggyakorlat teljeskörű feltárásán keresztül el lehet jutni a kérdésegyértelműség egyfajta felfogásához. Az ennek megfelelően megfogalmazott kérdések ezért elvileg – az eljáró szervek értelmezésében – egyértelműek lesznek. A valóságban azonban mégis elutasításra kerülhetnek, a jelenlegi joggyakorlat a saját maga és a tételes jog által lefektetett elemeknek is ellentmond. Kutatásomban a kérdésegyértelműség alkotmányos jelentőségének ismertetése mellett azonosítom az egyértelműségi követelményből levezethető formai és tartalmi előírásokat, amelyeket önállóan, a tételes jog és a joggyakorlat alapján mutatok be.
Ismertetem, hogy az egyes elemek ténylegesen miként érvényesülnek az eljáró szervek gyakorlatában, amelyhez három, általam megfogalmazott, a Nemzeti Választási Bizottsághoz benyújtott, a joggyakorlatot leképező országos népszavazásra javasolt kérdés, és az ezek hitelesítéséről (annak megtagadásáról) szóló NVB határozatok, valamint a határozatokkal szemben benyújtott felülvizsgálati kérelmek és a felülvizsgálati eljárásban hozott kúriai határozatok szolgálnak kiindulási alapként. Ezt egészítik ki a kérdések megfogalmazását megelőző kutatás főbb eredményei.
A személyes tapasztalatokra is építve rámutatok az egyértelműségi teszt jogilag aggályos részeire, a joggyakorlat inkoherenciájára, valamint az ezekben rejlő kockázatokra, és értékelem, hogy milyen lépéseken keresztül lehetne eljutni a következetesebb, a jogbiztonságot és a népszavazáshoz való jogot érvényre juttató joggyakorlathoz.
Kasza-Tóth Krisztina
A letartóztatással kapcsolatos jogalkotói és jogalkalmazói problémák – avagy jobb kint, mint benn?
A letartóztatás elrendelésének, illetve fenntartásának témája komoly alapjogi kérdéseket vet fel tekintve, hogy jogerős ítélet híján ártatlan emberek személyi szabadságának korlátozásáról van szó. Az ezen jogintézménnyel kapcsolatban elkövetett alapjogsértések miatt Magyarországot számtalanszor marasztalta már el az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), valamint felmérések szerint is rendszerszintű problémákkal küzdünk ezen a téren. Emellett a már amúgy is zsúfolt büntetés-végrehajtási intézetekre is komoly terhet ró, hogy az előzetes letartóztatás alatt lévő terheltekkel növekszik a börtönpopuláció.
Célom az előzetes letartóztatás és a letartóztatás szabályozásának elemzése, összehasonlítása, a kapcsolódó bírói gyakorlatnak és Alkotmánybírósági döntéseknek a vizsgálata és ezek, valamint az EJEB gyakorlata és a Magyarországot elmarasztaló ítéletek alapján az esetleges hibákra megoldások keresése volt.
Az új büntetőeljárási törvény előtti és utáni időben kutatásaim alapján – a dolgozat terjedelme által megszabott határok között – hét alapvető fontosságú problémát azonosítottam: a bűnismétlés veszélyének értelmezési kérdése, a korlátlan letartóztatás, jogorvoslati hiátus az alkotmányjogi panasz tekintetében, az iratok ismertetésének hiánya, a terhelt meghallgatásának hiánya, a nyomozási bíró szerepével kapcsolatos értelmezési kérdések, a jogalkalmazás hibái. Ezekre az új szabályozás – amennyiben a jogalkotás szükséges vagy lehetséges volt – nem, vagy csak részleges megoldással szolgált.
A dolgozat megállapításait összegezve de lege ferenda javaslatokat fogalmaztam meg: a kollúzióra (és veszélyére) tekintettel elrendelt letartóztatás maximumának meghatározása, a letartóztatás felső határának meghatározása, a letartóztatással kapcsolatos döntések alkotmánybírósági felülvizsgálata lehetőségének biztosítása, kötelező ülés tartása a letartóztatásról szóló döntések esetén. Emellett további egy, gyakorlati javaslatot is tettem: a bírák, ügyészek, ügyvédek számára képzések szervezése az EJEB joggyakorlatáról.
