A Országos Tudományos Diákköri Konferenciához kapcsolódó cikksorozatunk utolsó részében az ELTE ÁJK döntős dolgozatainak rezüméit osztjuk meg veletek.
A mai összeállításban a következő témákról olvashattok:
Árpási Botond Gergely: A táncoló kongresszustól a versailles-i tükörteremig
Fábián Áron: A joghézag kérdése nyelvi megközelítésben
Gáspár Kristóf: Ki a miniszterelnök? A szerep újraértelmezése
Tischler Patrik: Hogyan válik a némaság társadalmi kritikává? Hikikomori-jelenség a japán politikai kultúra összefüggéseiben
Kormos Norbert: A kiberbűnmegelőzés hazai gyakorlata és lehetőségei
Árpási Botond Gergely
A táncoló kongresszustól a versailles-i tükörteremig
Dolgozatom integrációtörténeti nézőpontból vizsgálja a német egység létrejöttét az austerlitzi ütközettől (1805) a Német Császárság 1871 januári kikiáltásáig. A német állam létrejötte folyamatának integrációs szemüvegen keresztül való vizsgálata azt jelenti, hogy az elsősorban politikai és gazdasági integrációs fogalomkészlettel, illetve elméleti keretekkel hogyan jellemezhető a német területek egységesülési folyamata a XIX. században. Fontos azonban kiemelni, hogy az integrációelméleti iskolák koncepciói nem alkalmazhatók teljeskörűen a német egység létrejöttének leírására, hiszen azok az 1945 utáni európai integrációs folyamatot kívánták magyarázni.
A kutatás az alábbi módszertannal dolgozik: az egyes fejezetekben a fontosabb releváns politikai események és folyamatok kerülnek bemutatásra, majd az egyes fejezetek végén egy integrációelméleti megközelítés keretébe illesztve vonja le a konklúziót az elemzés, illetve veti fel a megközelítés alkalmazhatóságát.
A dolgozat a bevezetőt követően négy fejezetre oszlik. Az első rész a német partikularizmus okaival és a bécsi kongresszussal foglalkozik; a második rész a kongresszusi rendszer működésével; a harmadik az 1848-as frankfurti parlament működésével; végül a negyedik a politikai unió megszületésének időszakát (1848-1871) vizsgálja – s helyezi őket integrációtörténeti perspektívába.
A dolgozat újszerűsége kapcsán mindenképp megemlítendő a problémafelvetés és az alkalmazott konceptuális keret, vagyis az arra tett kísérlet, hogy – a megszorításokat szem előtt tartva és a különbségeket azonosítva – egy javarészt történettudományi munkákban feldolgozott folyamatot a politikatudomány szemüvegén, pontosabban integrációs elméletek alkalmazásának segítségével próbáljon értelmezni.
Emellett – pontosabban e konceptuális keretek alkalmazhatóságának értékelésekor – a szerző feltárja, azonosítja azokat az elemeket és folyamatokat, amelyek komplex összefüggésben és egymásra hatásukban alakították a német egységesülési folyamatot a XIX. században.
Fábián Áron
A joghézag kérdése nyelvi megközelítésben
Dolgozatomban a jogelmélet és a jogdogmatika egy klasszikus kérdését, a joghézagot vizsgálom. Ezt két okból tartom szükségesnek. Egyrészről az elmúlt évtizedek során a joghézag-probléma körül fogalmi kakofónia alakult ki a hazai jogelméletben, amely tompítja a fogalom analitikai hasznosíthatóságát.
Másrészről pedig a nemzetközi szakirodalom jelentős lépéseket tett a kérdéskörben, amelyet a magyar jogelméleti diskurzus eddig még – kevés kivétellel – nem követett. Mind az indeterminacy-probléma megjelenése az analitikus jogelméletben, mind a jog és nyelvfilozófia határterületén elért eredmények szükségessé teszik a joghézag rekonceptualizálását.
Saját joghézag-fogalmam a kérdést a pragmatika oldaláról közelíti meg. Azt állítom, hogy a joghézag a bíróságok egy pragmatikai eszköze, amellyel a helyes hatalommegosztásra vonatkozó nézeteiket implikálják a jogalkotó részére.
Ennek a tételnek az alátámasztására a dolgozatom első részében Szabó Miklós fogalommeghatározására építve bemutatom a joghézag-kérdés előfeltételeit. Ezeket politikafilozófiai és ontológiai feltételekre tagolom, részletesen bemutatva a jog hézagosságának normalogikai előfeltételeit. Mivel pusztán a logika területén maradva, úgy gondolom, megválaszolhatatlan lenne a joghézag kérdése, így a jog és nyelv módszertanát veszem igénybe.
Ismertetem, hogy milyen viszonyban áll a jog és a nyelv. Bemutatom, hogy a nyelv és a jog ontológiai, valamint episztemológiai szinten is összekapcsolódik, így szükség van „a szavak pontos megértésére”. Részletesen elemzem a meghatározatlanság nyelvi aspektusait, elsősorban a homályosság kérdését, valamint Dworkin szemantikaitüske-elméletét. Ez követően a joghézag problémáját a jog meghatározatlanságával és az „egyetlen helyes válasz” kérdésével kapcsolom össze.
Rámutatok, hogy a jog meghatározatlanságára vonatkozó nézetek a teljes meghatározottságtól a teljes meghatározatlanságig egy skálára helyezhetők. Elsősorban a Hart–Dworkin-vita releváns elméleti és nyelvi kérdéseinek bemutatásával arra fókuszálok, hogy a meghatározatlanság problémáját a bíró és a jogalkotó kapcsolatát társalgási szituációként való felfogása írja le leghelyesebben.
Ebből a nézőpontból jutok el arra a következtetésemre, hogy a joghézag leghelyesebben úgy fogható fel, mint a társalgás mennyiségi maximájának kiaknázása. Azáltal, hogy a bíró fittyet hány arra, hogy érdemben el kellene döntenie az ügyet, azt állítom, tulajdonképpen az általa helyesnek vélt hatalommegosztást implikálja a jogalkotó felé.
Gáspár Kristóf
Ki a miniszterelnök? A szerep újraértelmezése
Montesquieu óta tudjuk, hogy a hatalmi ágak elválasztása alapvető feltétele a demokratikus rendszereknek, azzal azonban kevesebbet, sőt tényleg keveset foglalkozunk, hogy milyen egy konkrét hatalmi ágon, jelen esetben a végrehajtáson belüli hatalommegosztás. Jogi szempontból természetesen igencsak irreleváns témáról van szó: az országok alkotmányaiban, a kormányról, közigazgatásról szóló jogszabályokból könnyen kiolvashatók az ügy-, felelősség- és feladatkörök.
Közel sem ilyen egyértelmű ugyanakkor politikatudományi szempontból, hiszen míg a szigorú jogi vizsgálódásnál csupán a törvényhozáshoz és a közigazgatáshoz fűződő viszony, valamint a kormány belső döntéshozatali rendje van a fókuszban, addig itt erősen megjelenik a politics-policy-polity felosztás szerint például a stratégiaalkotás, a választókhoz fűződő viszony, a napi politikacsinálás is – egyéb, később kifejtett szempontok mellett.
Dolgozatom témája a harmadik Orbán-kormány kancelláriaminiszterének egy, az általános miniszterelnöki jogok, kötelezettségek és feladatkörök oldaláról történő vizsgálata. Célom volt, hogy egy tág elméleti megalapozás keretében elkülönítsem a miniszterelnök legfontosabb feladat- és szerepköreit, az európai országpéldák és az egyetemes politikatudományi megközelítés által (a rendelkezésre álló szakirodalom segítségével), amelynek eredményeként megalkottam egy teljes és részletes politikatudományi definíciót a miniszterelnök fogalmára. Az ezt követő elemzés tárgya volt – a megalkotott elméleti keretek használatával – a kancelláriaminiszter által betöltött kormányfői hatalmi szerepének megértése és leírása.
Kutatásom eredményeként felvázoltam a miniszterelnöki szerepeket: stratégiaalkotó, nemzetközi, végrehajtói, pártvezér/politikus, napi-nyilvános szerepköröket, amelyeket igyekeztem átfogóan értelmezni. A szerepek bemutatását követően, azokat aktívan beépítve került megalkotásra a miniszterelnöki definíció.
Az elméleti keret eredményeit felhasználva bemutattam és elemeztem Lázár János pozícióját a harmadik Orbán-kormányban, leírva ezzel a miniszterelnökséget vezető miniszter valódi miniszterelnöki szerepét. Végső megállapításom, hogy a 2014–2018-as ciklusban valójában két miniszterelnöke volt a kormánynak, az egyes szerepeket eltérő súllyal osztotta meg egymás között Orbán Viktor és Lázár János, utóbbit tehát joggal nevezhetjük kvázi miniszterelnöknek.
Tischler Patrik
Hogyan válik a némaság társadalmi kritikává?
Hikikomori-jelenség a japán politikai kultúra összefüggéseiben
Lehetséges jövőkép-e egy olyan társadalom, amelyben a szocializációs folyamatok által törekszenek ésszerűsíteni az individuális gondolkodást és cselekvéseket? Véleményem szerint nem. Ferber Katalin egy egészen különleges és sokatmondó megállapítást tett a japán társadalomra vonatkozóan: „Az egyéni élet magas szintű szervezett racionalizálása magában foglalja azt az implicit feltételezést, hogy az egyéni cselekvések mindegyike ésszerűsíthető.” A Japán felemelkedésében jelentős szerepet játszó társadalmi szintű racionalizálás feszített kulturális kereteket hozott létre.
Dolgozatomban a japán fiatalok százezreit érintő szociális visszahúzódásra keresem a lehetséges magyarázatot. Feltételezésem szerint napjainkban a japán politikai kultúra mögött húzódó értékek, nézetek, és a belőlük következő attitűdök jelentősen hozzájárulnak a visszahúzódás kialakulásához. Legelőször sorra veszem azon elméleteket, amelyek véleményem szerint áttekinthetően bemutatják a szocializációs folyamatokat, ezt két aspektusra bontottam: pszichológiai és politikai szocializációra. A szocializációs sémák szervesen meghatározzák az egyén viselkedési orientációit a politikai rendszer felé. A hikikomori-jelenség egy passzív társadalmi ellenállásnak tekinthető.
Hipotézisem szerint a hikikomorik önmagukat elzárva a külvilágtól kifejezik elégedetlenségüket a hagyományos értékek mentén megszervezett élettel szemben. Az a rejtett feltételezés, amely szerint az egyéni cselekvések teljes mértékben ésszerűsíthetők, súlyos társadalmi tünetet mutat már több évtizede. A japán társadalmat rendkívüli szervezettsége által mintatársadalomnak is lehet tekinteni, azonban a hikikomori-szindróma olyan közösségi szintű problémákra utal, amelyek nehezen összeegyeztethetők a jövő társadalmával. A legfontosabb kérdés politikatudományi szempontból az, hogy a jövő japán demokráciáját lehet-e úgy működtetni, hogy az elöregedő társadalom problémájával küzdve a fiatalság egy része akár több évtizedre is kényszerű száműzetésbe vonul saját otthonába.
Kormos Norbert
A kiberbűnmegelőzés hazai gyakorlata és lehetőségei
A dolgozatomban a hazai kiberbűnmegelőzés helyzetét és jövőbeli lehetőségeit vizsgáltam, valamint ezzel összefüggésben a fiatalok kiberdeviánssá válását. A kutatás során az interjúalanyokat hólabda módszerrel értem el, az adatfelvétel eszköze szakértői mélyinterjú volt. Az interjúalanyok kiválasztása és megkeresése során törekedtem arra, hogy minél szélesebb spektrumban lefedjem az általam vizsgált kérdést. Az interjúalanyaim között voltak etikus hackerek, biztonságtechnikai szakértők, a témát kutató akadémikusok, valamint volt olyan is, aki régebben a hacker szubkultúrához tartozott.
A hazai gyakorlatot vizsgálva és az interjúkon keresztül feltérképezhettem, hogy a hazai kiberbűnmegelőzés mit tekint prioritásának, és milyen módszerekkel próbálja elérni a fiatalokat. A kutatás megmutatta, hogy hazánkban jelenleg szituációs eszközökkel operáló bűnmegelőzési programok léteznek, a mélyebb társadalmi feszültségeket célzók nem jellemzők.
A kutatás során alternatív módszereket, valamint jó külföldi gyakorlatokat ismertem meg, amelyek a különböző fiatalokat érintő problémákat célozva próbálják az elkövetővé válásukat megakadályozni, és jövőképet adni számukra. Az interjúkon keresztül az interjúalanyok sokszínűségének köszönhetően feltérképezhettem, hogy a különböző szereplők mit gondolnak az ehhez hasonló programokról, és azt tapasztaltam, hogy pozitív volt a fogadtatás minden részről.
A kutatás során az egymástól független alanyoktól is hallhattam a Cyber Security Challenge nevű programról, és mindnyájan elismerően nyilatkoztak róla. A kutatás egyik legnagyobb eredményének azt tartom, hogy megkezdte annak feltérképezését, hogy mekkora potenciál lehet egy ilyen programban, illetve mik lehetnek a legnagyobb gyengeségei.
A szakértők úgy gondolták, hogy fontos lenne egy ilyen jellegű program, részben bűnmegelőzési célokból, részben hazánk digitális analfabetizmusának csökkentése miatt. A program sok, teljesen különböző szociális és kulturális hátterű országban már jelen van, az akadályok és korlátok ellenére, a résztvevő fiatalok már európai társaikkal mérhetik össze tudásukat. A másik, számomra talán még inspirálóbb eredmény az volt, hogy megmutatta, minimális deviancia nélkül még mindig nincs társadalmi fejlődés.
