Elérkeztünk kétrészes cikksorozatunk második részéhez. Az előző részben az űrjog nemzetközi kérdéseivel foglalkoztunk, ezúttal viszont hazai vizekre evezünk. Az interjú végén pedig arra is fény derül, hogy a mindennapokban mivel foglalkozik egy űrjogász.
Jurátus: Miért van létjogosultsága az űrkutatásnak ma Magyarországon?
Sárhegyi István: Sokan kérdezik, amikor szóba kerül, hogy űrjogász vagyok: Mégis mit akarunk mi, magyarok az űrben? Szerintük Magyarország annyit tudott nyújtani ezen a téren, hogy felküldött egy űrhajóst Farkas Bertalan személyében. Ebből a rossz szemléletmódból kifolyólag jelenleg a társadalom cinikusan áll hozzá ehhez a területhez, ami ugyanakkor érhető, hiszen nincs elmagyarázva, miről is szól ez a kérdés.
Fontos lenne látniuk az embereknek a nemzetközi helyzetet, hiszen ahogyan korábban is beszéltünk róla, az események felpörögtek.
Ezen tényleg a jövőnk múlik, mert a 21. századot az űrben fogják megírni.
Például a környezetvédelemre is nagy hatással lesz, hiszen nem mindegy, hogy ki tudunk-e szervezni kapacitásokat a Holdra, és ennek köszönhetően eltávolítani a szennyezés egy részét. De ha csak például a különböző műholdakat (földmegfigyelési, kommunikációs, navigációs) vesszük sorra, ezek nélkül esélyünk sem lenne rengeteg – az egész társadalom szempontjából jelentős – kérdés megoldására. Az űr ma minden területet áthat, felgyorsult az egész folyamat, és új területek szempontjából is fontos lesz a jövőben a szektor, ugyanakkor most is mindennap használjuk például a műholdas telefonunkkal vagy tévénkkel.
Mi Magyarország jelenlegi státusza az űrversenyben?
Magyarország egy kis ország és kérdés, hogy mit tud letenni az asztalra. Jó helyzetben vagyunk abból a szempontból, hogy nagy történelmünk van az űrben. A Szovjetunió Interkozmosz programjában sikeresek voltunk, iparilag és tudományosan is. Ráadásul hetedik nemzetként voltunk fent az űrben, ami egy elég szép szám, úgyhogy büszkék lehetünk erre az időszakra.
Viszont Magyarország kicsit eltűnt a térképről a rendszerváltás után, huszonnyolc évig nem igazán foglalkoztunk a területtel. Aztán 2018-ban jött az áttörés, amikor a Külügyminisztériumhoz került az űrkutatás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyett. Kapott egy miniszteri biztost Ferencz Orsolya személyében, és elkezdték komolyan venni a kormányzatban a szektort. Valószínűleg észrevették, hogy a nemzetközi helyzet kezd fokozódni. Ennek az eredménye volt az is, hogy Szijjártó Péter miniszter úr bejelentette tavaly ősszel Sevillában az Európai Űrügynökség miniszteri tanácsán, hogy Magyarország elköteleződik a kormányközi szervezet mellett, és növeli befizetéseit.
A régiónkat tekintve a V4-ektől és Romániától fényévekre vagyunk. A befizetések növelése mellett készül a nemzeti űrstratégia is, ami remélhetőleg idén nyilvánosságra fog kerülni. A miniszter úr bejelentése révén történt meg, hogy Oroszországgal – amely továbbra is fontos partnere Magyarországnak a kutatásban és az űr békés célú felhasználásában – elkezdődtek az együttműködések egy magyar űrhajós feljuttatására. Az űrhajós felbocsátásának nem csupán az az értelme, hogy ezzel büszkélkedhessünk, természetesen büszkék leszünk rá, de ez elég önmagáért való cél lenne.
Milyen társadalmi hatásai lehetnek egy űrhajós felbocsátásának Magyarországon?
Az űrhajós küldetése igazából akkor kezdődik, amikor visszajön. Ott fent kutatni fog, hasznos időt tölt az űrben, de igazán a visszatérése után lesznek lényeges feladatai. Nagyon fontos, hogy ellátogasson minél több iskolába, elmesélje a történetét és azt, hogy miért létfontosságú az űrkutatás. Sokat számítana, ha növelné az érdeklődést a STEM (Science, Technology, Engineering, Maths) tantárgyak iránt, mivel nemzetközi és hazai szinten is azt látjuk, hogy Kínát és Indiát kivéve ezen tantárgyak iránt az érdeklődés a fiataloknál erősen csökken. Ez nem magyar sajátosság, Európában és Amerikában is megfigyelhető ez a tendencia. Viszont, ha egy országnak van egy komoly űrprogramja és van egy űrhajósa, akkor kitűnő esélyünk lehet arra, hogy ez az esés visszaforduljon. A gyerekek elkezdenek érdeklődni a munkája iránt, lelkesek lesznek, és remélhetőleg megértik a dolog lényegét.
Nyilván nem kell mindenkinek asztronautának vagy kozmonautának lenni, csupán azt szeretnénk elérni, hogy többen orientálódjanak ebbe az irányba. Megveszi Legóból a Saturn V-öst, megnézi az Apollo 13-at vagy az Armageddon című filmet – beszippantja ez a légkör, és felnőttkorában mérnök, matematikus vagy természettudós lesz. Természetesen ezek mellett a fő szakmák mellett a kiegészítő tudományokat is támogatná az űrprogram, amilyen a jogász és a közgazdász, tekintve, hogy ez a szektor egy interdiszciplináris terület, ahol mindenkinek megvan a maga feladata.
Magyarországnak nagyon komoly ipari, de legfőképpen kutatási kapacitásai vannak. Jelenleg is részt veszünk európai, amerikai és orosz projektekben is. Nagyon lényeges lenne kommunikálni, hogy az országnak van űrszektora, és ráadásul sikeres is. Fontos részévé kellene váljon a nemzeti űrstratégiának, hogy elmondjuk az embereknek, mi az űr jelentősége: például amikor a Waze-t nézi, akkor is űrtechnológiát használ, mert navigációs műhold nélkül nem jutna el sehova, hanem vehetné elő a térképét. Magyarországnak most is fontos szerepe van a szektorban, ráadásul a kormányzat úgy látja, hogy a kapacitásokat növelni kell a közel jövőben.
Mi lehet Magyarország jövőbeni helyzete az űrszektorban?
Nekem az a vízióm, hogy 2030-ban az Artemis program és a nemzetközi helyzet eredményeképp lesz egy asztal, ahol a terület szempontjából nagyhatalomnak számító országok le fognak ülni tanácskozni, és megkezdik az űrgyarmatok felosztását maguk között. Kik fognak ülni ennél az asztalnál? Akiknél olyan kapacitások és szuverén képességek vannak, amivel hozzá tudnak adni ehhez a beszélgetéshez. Ahhoz, hogy Magyarország 2030-ban ott lehessen ennél az asztalnál, nem 2029-ben kellene ráébrednie arra, hogy jövőre lesz az egyeztetés. 2020-ban el kell kezdeni a munkát, mert – ahogy korábban Amerikára vonatkozóan is említettem – egy ilyen képesség nem egy év alatt fejlődik ki. Még időben vagyunk ahhoz, hogy elkapjuk ezt a nagy ritmusváltást, amiben a nemzetközi közösség van.
Ráadásul most van belépési lehetőség, mert újrarendeződés van az egész szektorban. Viszont, aki most nem lép, az végleg kiírta magát mind az űrversenyből, mind a 21. századból.
Miért szükséges újabb műholdat felbocsátanunk?
Nagyon fontos terület a magyar műhold kérdése, ebben én személy szerint is érdekelt vagyok. A New Space Industries Zrt. alapítójaként és tulajdonosaként veszek részt a CarpathiaSat Zrt. nevű cégben, ami egy joint venture, vállalkozásokat egyesítő vállalkozás. Rajtam kívül a 4iG van benne, ami Magyarország egyik vezető informatikai és szoftverfejlesztő cége, valamint a magyar állam. Ennek a cégnek az lenne a célja az állam és a magáncégek együttműködésében – ami teljesen Amerika-kompatibilis, ha például Elon Musk esetét nézzük –, hogy 2024-ig fellőjön egy magyar műholdat. Mindenki megkérdőjelezi, hogy miért van erre szükség, hiszen már bocsátottunk fel műholdakat, ott van például a Masat1. Ez igaz, csak az egy cube satellite (kocka szatellit) volt, mindössze egy tízszer tíz centis műhold, azóta fellőttünk még néhányat, de azok ráadásul még kisebbek voltak.
A CarpathiaSat viszont egy több tonnás, kommunikációs műhold lesz, amit a geostacionárius pályára szánunk. A geostacionárius pályáknak az űrjog többi részével szemben igen komoly szabályozása van. Az ITU (International Telecommunication Union), az ENSZ egyik szakszervezete szabályozza, ők osztják ki a frekvenciákat és pozíciókat a geostacionárius pályán. A pálya 36 000 kilométerre van az Egyenlítőtől, és a rajta elhelyezkedő műholdak párhuzamosan mozognak a Földdel, mindig ugyanazon egy terület felett vannak. Ez egy nagyon értékes dolog, mert nem kell követő antennát csinálni, és folyamatos az adatszolgáltatás is. Nem úgy működik, mint egy alacsony pályás műhold, amit követni kell és meg kell várni, amíg egy adott terület felé ér, és csak akkor lehet adathoz jutni.
A geostacionárius műholdaknak nagyon nagy a lefedettsége, mert igencsak magasan vannak. Magyarországnak is van egy ilyen pályapozíciója, amin jelenleg egy külföldi társaság műholdja működik. Mi ide szeretnénk egy saját szatellitet felbocsátani. Ez a szerkezet egy kommunikációs eszköz lesz, ami adatot fog továbbítani. A hétköznapi életben a tévéműsor szolgáltatás, műholdas telefonok, internet, illetve nemzetbiztonsági adat továbbítása is mind geostacionárius műholdak segítségével történik.
Egy ilyen készülék feljuttatása nem kis befektetés, Magyarország talán jelenlegi legnagyobb high tech projektje.
De ha ez megvalósul, akkor beszélhetünk igazi 21. századi szuverenitásról, mert nem fogunk függeni külföldi országoktól vagy befektetőktől. Ez a lépés feljogosíthatja az országot arra, hogy 2030-ban ott üljön annál a bizonyos asztalnál, mert saját műholdas képessége van, amit egyébként áruba is bocsáthat.
Ha ezek a nagy tervek mind sikerülnek: űrstratégiai célok, megfelelő kommunikáció, űrhajós felbocsátása és a műhold feljuttatása, akkor elég biztos, hogy űrnagyhatalomként, de legalább kishatalomként ott fogunk tudni ülni majd a tárgyalóasztalnál.
Jogi szempontból milyen lépésekre van ehhez szükség?
Nagyon fontos, hogy legyen egy magyar űrügynökség, mert közigazgatásilag az ország nem teheti meg, hogy ezt a rendszert egy külügyminisztériumi főosztály szintjén kezelje. Egyébként minden komolyabb űrhatalomnak van űrügynöksége. Ennek jogi, gazdasági és politikai szempontból is helye van. Ha a régió szintjén nézzük, Romániának, Lengyelországnak és Ausztriának is van.
Mit csinál egy jogász ezen a területen?
Itt rengeteg dolog elképzelhető. Van egyrészt a klasszikus űrjog, ami a nemzetközi jognak egy részterülete, én ezzel kevésbé foglalkozom. Ez diplomata életmódot jelent, az ember elmegy az ENSZ-be és ott jogászként, például a COUPOS-ban, a Világűrbizottságnak a jogi albizottságában dolgozik. Ez egy lehetséges út. De lehet a magyar államon belül is elhelyezkedni, komoly közigazgatási és jogi feladatok vannak. Abszolút szükség van jogászokra, mert itthon nagyon kevesen értenek ehhez a területhez, és nem igazán látják benne a potenciált. Most még ott lehet lenni az elsők között, ami nagyon jó piaci helyzet egy bővülő szektorban.
Feladatok terén a közigazgatási, pénzügyi és polgári jogon át teljesen ugyanazok a teendők, mint bármelyik másik szektorban, csak tartalmaz specialitásokat. Ráadásul az egész mögött egy vízió, egy lelkület áll.
Ezzel nem azért foglalkozik az ember, mert úgy érzi ebből fog meggazdagodni, hanem azért, mert szereti.
Mit tanácsolnál azoknak, akik ebben a szférában szeretnének elhelyezkedni, például milyen posztgraduális képzéseken vegyenek részt?
Először is az egyetem alatt próbáljanak meg olyan fakultációkat találni, ami ehhez a területhez kapcsolódik. Az ELTE-n, ha jól tudom, Sipos Attila tanár úr tart világűrjog kurzust, aki pedig a pécsi jogi karon tanul, az én órámat tudja látogatni. A JÖSz-ön belül is van űrkurzus. Mindenkinek javaslom, hogy próbáljon meg elmenni nemzetközi irányba, mert itthon kevesebb a lehetőség ezen a területen. Én jó szívvel tudom ajánlani az ISU-t (International Space University), ami csúcsintézmény ebben a vonatkozásban. Ott olyan külföldi kapcsolatrendszert lehet szerezni, ami egyedülálló. Ezenkívül az Európai Űrügynökségnek is vannak kifejezetten jogi programjai, illetve, ha jól tudom, a COUPUS is tart bizonyos képzéseket, amikre érdemes beiratkozni. Esetleg egy külföldi MA vagy LLM képzésen is el lehet gondolkodni, attól függően, hogy mi a célja az űrjoggal az embernek. Ez egy konvertálható tudás, hiszen bizonyos nemzeti sajátosságoktól eltekintve nemzetközijogi készségeket lehet elsajátítani, amivel bárhol el lehet helyezkedni a világon. Ezeket mind tudom javasolni.
Köszönjük az interjút Dr. Sárhegyi Istvánnak!
