Szeptember a szüret időszaka. A szüretnek pedig – függetlenül attól, hogy hány napig tart – hagyománya van. Ebben a cikkben erről a jeles alkalomról lesz szó, személyes gondolatokkal kiegészítve.
A bort nagyon sokan szeretik, évezredek óta stabil helye van a gasztronómiában, sokaknak van kedvenc fajtája, netán évjárata, esetleg pincészete is. Nem a bor, mint ital történelmét vagy a készítésének technikai részleteit írnám most le, sokkal inkább egy eseményt, ami több szempontból kulcsfontosságú abban a folyamatban, aminek a végén kibontunk egy üveg bort. Ez pedig a szüret.
Ha megérett a szőlő, és „hajlik a vessző”, ahogy a népdalban is énekeljük, akkor következik, hogy leszedjük a termését, betakarítsuk az adott év gyümölcsét. Erre külön szavunk is van, mivel a szőlőt szüreteljük. Évszázadok alatt komoly hagyománya alakult ki a szüretnek, a mai napig tartanak sok vidéki településen szüreti mulatságot, lovaskocsis felvonulást, illetve bált is. A barokk zeneszerző, Antonio Vivaldi (1678-1741) híres hegedűversenyének, A négy évszaknak az „Ősz” című részében is megjelenít a zene útján egy ilyen vigasságot. Nem véletlen szerintem a „szüret-kultusz” ilyen hosszú élete, mivel a bor is az ember egyik tradicionális itala, akár egészen az ókorig visszamehetünk, a görögség Dionüszia ünnepeire.
Volt szerencsém nekem is több szüreten részt venni, így, bár a szőlő termesztéséhez és a bor készítéséhez nem értek, valamennyire beleláthattam ebbe a folyamatba. Egy adott szőlőterület méreteitől is függ természetesen, hogy mennyi időbe telik maga a betakarítás: nagyobb pincészetek esetében akár hetekig is eltarthat, míg az összes termést leszedik. Gimnazista voltam, amikor egy napra az én osztályom is becsatlakozott az iskolánkhoz közeli nagyobb szőlőültetvényen a szőlőszedésbe. Örültünk a lehetőségnek, mert így azon a napon nem kellett a tanórákra mennünk. (Szurkoltunk is, nehogy essen az eső, és mi mégis a gimnáziumban maradjunk – és dolgozatot írjunk.) Olaszrizlinghez való szőlőt szedtünk, miközben a sor két oldalán párokban haladtunk. Hogy ne unatkozzunk, elkezdtünk egymással beszélgetni, aztán egy ponton túl a velem szembenálló osztálytársammal átváltottunk éneklésre. Nem kellett sok idő, és a fürtök lemetszése közben az István, a király dalait dúdoltuk a saját szórakoztatásunkra.
Pár éve már családi ismertségeken keresztül a Balaton partjához szoktunk járni Zweigelthez való vörösszőlőt szüretelni, nekem az idei volt a harmadik ilyen alkalom azon a hegyen. Mivel kisebb szőlőről van szó, az egész szüret egy napba belefér, viszont nagyon hosszú az elvégzendő teendők listája. Mivel reggel kezdődik a munka, ezért a kis présházban már napokkal korábban elő kell készülni, hogy minden készen álljon addigra, mire meghozzuk a leszedett szőlőt. Így a szüretelés után néhány nappal már a préselés következhet, ami a következő fázisa a borkészítésnek.
Itt nem nagyvállalati szüretelésről van szó, rokonok, barátok is segítenek a szőlőszedésben, miközben jó a hangulat. Nem maradhat el már napközben egy-két koccintás (pl.: pálinkával), hozzá pedig frissen sült pogácsa dukál.
Miután minden fürtöt leszedtünk, következik a bogyózás, illetve a darálás. (Ilyenkor a szemeket egy géppel leválasztjuk a fürtökről, majd a kissé darált szemek egy nagy kádba hullnak.) Ekkor már élvezhető is a must – ha ebből félreteszünk egy hordóba és hagyjuk, hogy forrásnak induljon, abból lesz a rozé bor. Sajátosság, – bár szerintem ezt más helyeken is csinálják, – hogy „csömöszölni” is szoktuk a ledarált szőlőt, ami azt jelenti, hogy egy faeszközzel nyomkodjuk meg a bogyókat, ezzel már kipréselve kissé a levét belőle. Ennek célja, hogy így elkezdjen a héján forrni, ami a vörösbor készítésének a feltétele. A munkák befejezése után pedig következik a jól megérdemelt, kiadós estebéd kötetlen együttléttel.
Számomra a szüretelésnek (is) van egy természetes szépsége, esztétikája. Gondolható ez egyfajta „vissza a természetbe”-élménynek, kiszakadva a városi életből, de szerintem ez inkább csak egyfajta átélése a folyamatnak. A szőlőfürtök, amik hónapok alatt, az időjárás viszontagságai között megértek, mintegy bevégzik a feladatukat. Ha korábban, tavasszal vagy nyáron kimegyünk a szőlőbe, folyamatosan megfigyelhető a tőkék növekedése és fejlődése.
Láthatjuk, hogyan dolgozik az élet a növényekben. Átvitten gondolhatnánk, hogy mi elválasztjuk a termést a tőkéről, azonban ez egyfajta természetes körforgás, hiszen remélhetőleg jövőre majd újra terem és mi újra leszedhetjük. Mi leszedjük, vagyis az ember beavatkozik a növények életébe, de teszi ezt a saját érdekében, hogy ezzel italhoz jusson.
A fürtök mellett a tőkét is metsszük ilyenkor, levágva a túlnőtt leveleket, indákat, ezzel megtisztítva a növényt is. A szőlő dolgozik magától, és mintegy szükséghelyzetből, mi segítünk neki, hogy tovább éljen, és új termést hozhasson.
A szüretelés egy külön élmény lehet azoknak, akik csinálják, amellett persze, hogy a szőlősgazdák a dolgukat is végzik egyúttal. Ha az olvasók közül valaki teheti, csak ajánlani tudom, hogy egyszer kipróbálja. A szőlőn keresztül a természet is megmutatja magát nekünk, és nem véletlen, hogy ez egy fontos és emlékezetes esemény a borhoz vezető út közben.
A képeket Kozma Eszter készítette.
