Mit csinál a Budapest Debate Union?

Vonz az ékesszólás? Esetleg mélyebben érdekel a retorika, vagy csupán szeretnél a hétköznapi életben meggyőzően érvelni? Bármelyik kérdésre is keresed a választ, vagy csak szeretnél egy érdekes interjút olvasni egy rendhagyó vitakörről, akkor jelen cikkünk részletesebb tanulmányozása lesz a lehető legjobb választás!

Jurátus: Mivel foglalkozik a Budapest Debate Union?

Budapest Debate Union: Elsősorban az ELTE-n és a Corvinuson egy, a brit parlamenti vitázással foglalkozó szervezet. Mindez azt jelenti, hogy különböző csapatok két oldalra vannak osztva, amely a kormány és az ellenzék között oszlik meg. Ezt követően pedig ennek a két félnek egy meghatározott tételmondat mellett és ellen kell érvelniük. Fontos tudni, hogy főként angolul zajlanak ezek a viták.

Jurátus: A brit parlament működési elvét is alkalmazzátok, vagy inkább egy szigorúan szabályozott vita angol nyelvű kivitelezése zajlik?

B. D. U.: A vitaforma valóban hasonlít a brit parlamenti vitákra, tehát ez nem egy egyszerű szimuláció. Elsősorban ez egy Angliából eredeztetett vitaforma, amivel együtt sok hagyományt is megtartottunk, ilyen például, hogy tilos tapsolni, hogy van prime minister és speaker a vitán.

Jurátus: Ezeket a szerepeket mindig újraosztjátok mielőtt elkezdődhetne a vita?

B. D. U.: Igen, ez a következőképp szokott történni: közösen megállapodunk előtte, ki milyen szerepben vesz részt az adott vitán. Ami a találkozók helyét és idejét illeti, hétfőn este hattól a Corvinuson, illetve szerdán az ELTE lágymányosi campusán rendezzük meg heti rendszerességgel.

Jurátus: Idén az ELTE-n az őszi szünet későbbi pótlása miatt a félév rendje rendhagyóan alakul, követni fogja a vitakör ezt az új állapotot vagy ettől függetlenül lesz az ülés tartva?

B. D. U.: Ezt még sajnos nem tudjuk biztosan, mert a Corvinuson máshogy fog alakulni a félév és az őszi szünet. Valószínűleg akkor ott lesz megtartva a vitakör, azon a héten kétszer.

Jurátus: Jár-e bármi kötelezettséggel a tagság, van-e felkészítés vagy gyakorlás az első részvétel előtt?

B. D. U.: Nem-tagok vagy külsősök is járhatnak vitakörre, akik félévente a tízből hat alkalommal jelen lehetnek az üléseken. A tagság egyik előnye, hogy részvételt biztosít a választáson, ezeken az érintett szavazhat, illetve vállalhat pozíciót a szervezetben: lehet belőle elnök, alelnök is.

Emellett nemzetközi  vitaversenyekre is csak tag nevezhet, ahová egyébként gyakran szoktunk járni. Voltunk már világbajnokságon, Ljubiljanában is szerepeltünk egy versenyen, illetve mi is fogunk szervezni egy nemzetközi vitaversenyt, amelynek a helyszíne az ELTE lesz.

Jurátus: Hol lehet ezeket az eseményeket megtalálni? A Facebookon lehet ezekről értesítést kapni?

B. D. U.: Igen, minden aktuális eseményünk meg van ott hirdetve, továbbá a vitakör oldala teljesen naprakész.

Jurátus: Hogyan jellemeznéd a közösséget?

B. D. U.: Ennek a körnek nagy előnye, hogy ez egy nemzetközi közösség, vannak tagjaink a Corvinuson és az ELTE-ről is. Onnan főleg jogászok és politológusok, de van olyan is, aki fizikát tanult. Külföldi tagokban is bővelkedünk, például Tunéziából is érkeztek már hozzánk, így tehát igazán sokszínű a tagok sora. A közösségen keresztül új barátokra lelhetnek a tagok, valamint eddig ismeretlen kultúrákat is megismerhetnek.

Jurátus: A vitakör nevezhető egy nemzetközi szervezet alegységének, van neki egy nagy anyaszervezete?

B. D. U.: A mi közösségünk egy budapesti szervezet, amely egy hálózatnak a tagja, lazán kapcsolódik más országok hasonló vitaköreihez, nem pedig egy nagy leányszervezet. Ezenfelül a többi magyarországi vitakörrel is van összeköttetés, ebből eredően szoros az együttműködés például a pécsi körrel, a CEU-s és bécsi vitaklubokkal. Hovatovább minden évben szervezünk egy közös nyári egyetemet és versenyekre is járunk közösen. A nyári egyetemet eddig mindig itthon tartottuk, a budapesti CEU-n.

Jurátus: A CEU kiköltözése érintett titeket bármilyen módon?

B. D. U.: Nem, mivel az épület megmaradt a CEU tulajdonában. Most is szoktak ott rendezvényeken megjelenni, képviseltetni magukat, illetve nyitva áll mások számára is.

Jurátus: Összesen hány tagot számlál jelenleg a vitakör?

B. D. U.: Nagyjából húsz fix tagja van, ezenkívül pedig mindig szoktak lenni olyan tagjaink, akik csak időnként vagy csupán néhány alkalomra kapcsolódnak be.

Jurátus: Milyen programokkal készültök a közeljövőben?

B. D. U.: Lesz egy társasjátékestünk, az első bevezető vita pedig a Corvinuson lesz megtartva. Továbbá, szervezünk egy bemutató vitát az ELTE-n. Ezek, valamint a jövőbeli programok is megtalálhatók lesznek a Facebook-oldalunkon.

Jurátus: Összefoglalva az eddigieket, végül is miért ajánljátok a Budapest Debate Unionhoz való csatlakozást?

B. D. U.: Én azért ajánlanám, mert sokszínű baráti társaságra lehet szert tenni, rengeteg új embert van lehetőség itt megismerni. Emellett fejlődési lehetőség is, egyrészt angol nyelvtudás területén, másrészt a logikai gondolkodást, az érvelőképességet határozottan előre viszi. Az ismereteket is bővíti, hiszen van, hogy olyan téma mellett kell állást foglalni, amivel nem feltétlenül ért egyet az adott személy, ezáltal egy adott téma mindkét oldalát meg lehet ismerni. Ezek a kompetenciák pedig nem csak a jogászoknak vagy a politológusoknak fontosak, hanem bárki a hasznukat veheti az élet bármely területén.

A Budapest Debate Union szervezettel készített interjú Mató János munkatársunk hanganyagaiból származik, és további közreműködők az interjú során: Ihracska Mirtill és Kovács Máté.

A Budapest Debate Union szervezetének pedig köszönjük szépen, hogy elfogadták a felkérésünket!

Képek forrásai: 1, 2


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése Szerző weboldala

Mató János

Kovács Máté

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.