A Herzog család Európa egyik legjelentősebb műkincsgyűjteményének volt tulajdonosa a II. világháború előtt. Monet, El Greco, Renoir, Goya és megannyi híres külföldi és magyar művész alkotásával is büszkélkedhetett a kollekció. A 20. század kaotikus politikai viszonyai között jogtalanul eltulajdonították a családtól műtárgyaik jelentős részét, visszaszerzésükért még a mai napig is küzdeniük kell.
A család felemelkedésének története
A Monarchia idején felgyorsuló műtárgyimport lehetővé tette a műgyűjtés fellendülését a 19. század második felére. A műpártolók körébe kerültek a felemelkedett újgazdag arisztokrata réteg képviselői is a felső osztály hagyományos műgyűjtői mellett. A nagypolgári, zsidó vallású Herzog család az előbb említett csoporthoz tartozott. Ezt a felívelőben lévő gyűjtői kedvet elsőként az I. világháború, majd a trianoni békekötés akasztotta meg. A két világháború közötti világgazdasági válság és a harmincas évek végén bevezetett zsidótörvények egy olyan kiszámíthatatlan politikai légkört hoztak létre, ami a jelentős műgyűjteménnyel rendelkező családok emigrációját, illetve tulajdonuk külföldre menekítését eredményezte.
A Herzog família társadalmi felemelkedése az 1800-as évek végére tehető. 1886-ban Herzog Péter csetei előnévvel nemességet, majd 1906-ban bárói rangot kapott. Kezdetben a család főként szállítmányozással és bizományi üzlettel, később már gyapjú- és dohánykivitellel is foglalkozott. A Magyar Dohánykereskedelmi Rt. egyik alapítója és főrészvényesévé vált Herzog Péter, aki üzletét a Balkánra is kiterjesztette. Utódja, Mór Lipót vette át a családi céget, ami vezetése révén eltávolodott az eredeti tevékenységtől, így a finanszírozás, értékpapírüzlet, valamint a deviza- és valutaüzlet vált a fő tevékenységi profiljává.
A gyűjtemény létrehozása és menekítési kísérletei
Az 1910-es években Mór Lipót üzlettársa és barátja, a marchand-amateur Nemes Marcell tanácsára és irányításával kezdett műtárgyvásárlásba. Herzog Mór Lipót erős banki háttérrel rendelkezett, és műértő barátja együttműködésének köszönhetően tekintélyes értékű, nemzetközi színtéren is jegyzett műtárgykollekciót állított össze az 1920-as évekre, amit a család Andrássy úti palotájában helyeztek el. Hamar Magyarország egyik leggazdagabb művészeti magángyűjteményének tulajdonosává vált, volt olyan időszak, amikor megközelítőleg kétezer-ötszáz műkincset számlált vagyona. Források alátámasztják, hogy gazdag gyűjteménye egyes darabjait a családfő már az I. világháborút követően elkezdte az országhatáron kívül árusítani, különböző tárlatokon elhelyezni. A berlini Galerie Matthiesen galériának 1929-ben hat híres festményt adott el gyűjteményéből (Édouard Manet: La Rue de Berne [1887]; Paul Cézanne: Csendélet almákkal és citromokkal [1880]; Paul Cézanne: Fürdőzők [1887]; Honoré Daumier: Fürdőzők; Francisco Goya: Casa Flores márkiné képmása; Auguste Renoir: The Art News [1887]). Ezek közül három kiviteli engedélyköteles volt a múzeum-, könyvtár- és levéltárügy némely kérdéseinek rendezéseiről szóló 1929. évi XI. tc. 24. és 26. §-a alapján, a képek tehát illegális módon hagyták el Magyarország területét, az ügyletre az állam utólagosan adta áldását egy jelentős mértékű, Szépművészeti Múzeumnak szánt adományt követően.
Herzog Mór Lipót halála után idősebb fia, András a cégbirodalom mellett a műtárgy-menekítési kísérletek irányítását is magára vállalta. Néhány év múlva az 1929-ben a Galerie Matthiesen által megvásárolt képzőművészeti alkotások a párizsi Galerie Seligman műkereskedéshez jutottak, amely tovább értékesítette a műkincseket egy New York-i vevő számára. Ezt követően Herzog András a spanyol művészektől származó festményeit juttatta külföldre. Az 1937-ben a párizsi Gazette des Beaus-Arts szalonjában megrendezett, El Greco műveiből összeállított kiállításon a Nagy Szent Jakabot ábrázoló, valamint az Apostolfej című alkotás is a Herzog család tulajdonában állt. Ennek a két, kiállításra kölcsönzött festménynek is szerepelnie kellett a műkincs-nyilvántartásban, így kiviteli engedély nélkül nem lehetett volna azokat külföldre szállítani az 1929-es múzeumi törvény alapján. A Spanish Art Gallery 1938 novemberében nagyszabású, spanyol művészek festményeiből álló kiállítást szervezett From Greco to Goya címmel. A Herzog-gyűjteményből több műtárgyat is kölcsönöztek a kiállításra. 1939 januárjában járt le a művek kiviteli engedélye, de a National Gallery igazgatója kérelmezte a kérvény meghosszabbítását, amit a magyar állam nem engedélyezett. Csánky Dénes festőművész, múzeumigazgató 1939 márciusában keltezett válaszlevelében a politikai helyzettel és a közvéleménnyel magyarázta a kérelem elutasításának okait, egyúttal jelezte a pozitív döntés lehetőségét egy későbbi kiviteli kérelem esetében. 1939 májusában hozták vissza a képeket Budapestre a hosszabbítás megtagadását követően.
A háborútól való félelem erősen jelen volt az emberekben, és értékeiket sokan próbálták külföldön elhelyezni. A brit múzeumban lévő kiállításban való részvétel meghosszabbításának is feltehetően egy ilyen mentési akció volt a célja.
Egy levelezés a londoni múzeummal teljes mértékben kifejezi, hogy a Herzog család az utolsó pillanatig bízott műkincseik Londonban való tárolásában és megőrzésében. Az üzenetváltásban olvasható, hogy a báró családi értékeiket további három évig kívánta elhelyezni a tárlatban, de a magyar állam egyértelműen kifejezte, hogy a képeket haza kell szállíttatni, így nem volt más választása, minthogy a festmények kiadását kérelmezte. Egy reggeli megbeszélés előtt a báró egyik küldötte még írásbeli kérést adott át a múzeum igazgatójának azzal kapcsolatban, hogy ne küldje azonnal vissza a műkincseket, mivel még a család reménykedik, hogy mégis kedvező elbírálásra kerül kérvényük a magyar minisztériumnál.
Herzog András 1940-ben hunyt el, gyűjteményét három gyermeke örökölte. A Herzog család műtárgyainak legtöbbjét az 1944-ben bevezetett kényszerintézkedések során zár alá vették, államosították, majd elkobozták, végül Ausztriába és Németországba helyezték el a közeledő front elől a Szépművészeti Múzeum műkincseivel együtt, azonban a műtárgyak jelentős része elkallódott az akkori kaotikus politikai történések miatt.
A háborút követően a zsidó családok jogtalanul elkobzott vagyonainak visszaszolgáltatására jelentős intézkedéseket vezettek be, illetve számos szervezet is létrejött, hogy e célt segítse.
Évtizedeken átívelő pereskedés
A Herzog család tulajdonába jelentős számú alkotás nem került vissza, így hosszas pereket folytattak jogos tulajdonuk visszaszerzése miatt. 1999 októberében Martha Nierenberg, Herzog Mór Lipót amerikai születésű unokája polgári peres eljárást indított a magyar állam, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria ellen. 2000-ben az örökös a Fővárosi Bíróságon első fokon pert nyert, a múzeumoktól a per tárgyát képező tizenkét műtárgyból tízet kellett volna visszakapnia, illetve a perköltséget is kötelesek lettek volna állni, viszont a Kincstári Vagyoni Igazgatóság fellebbezett a döntést követően. A Legfelsőbb Bíróság járt el másodfokon az ügyben, és 2002 novemberében hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet megalapozatlanságra hivatkozva. 2005 decemberében hozott nem jogerős ítélete azt mondta ki, hogy Martha Nierenberg egy El Greco-képet az államtól visszakapja, a keresetet a többi kép vonatkozásában azonban elutasították. A másodfokú döntés ellen mindkét fél fellebbezett.
A Fővárosi Ítélőtábla 2008-ban úgy döntött, hogy a műtárgyak a magyar állam tulajdonának részei, és jogerősen elutasította a keresetet. Ezt az ítéletet sokan kritizálták, többek között Hillary Clinton akkori amerikai külügyminiszter is, aki szerint méltánytalan döntés született az amerikai állampolgárságú felperes ügyében a magyar igazságszolgáltatás előtt.
2010-ben folytatódott az ügy. David de Csepel és két másik örökös keresetet adott be a washingtoni kerületi bíróságon, amiben a magyar államtól és több múzeumtól 40 műtárgyat követeltek vissza, amelyeknek összértéke meghaladja a 100 millió dollárt, továbbá követelték, hogy adjanak leltárt a birtokukban lévő összes Herzog-műtárgyról. A követelt 40 műkincs között festmények és szobrok is szerepeltek, olyan kiemelkedő mesterektől, mint El Greco, van Dyck, Monet, Velázquez vagy Zurbarán. A holokauszt alatt lefoglalt, perelt műtárgyak közül első fokon az illetékes bíróság 11 festménnyel kapcsolatban elutasította az örökösök igényét. Magyarország fellebbezett ezt követően, a minisztérium közleménye a fellebbezést követően 2011-ben így fogalmazott:
,,Az Egyesült Államok Columbia Szövetségi Kerületi Körzeti Bírósága legújabb döntésében helyt adott Magyarország közbenső fellebbezési indítványának. A bíróság döntése helyt ad a joghatósági végzés közvetlen felülvizsgálatára irányuló magyar kérelemnek, és igazolja, hogy a Herzog-ügy amerikai bíróság előtti tárgyalhatóságával kapcsolatos véleménykülönbség valós indokokon alapul”.
Ennek értelmében a magyar állam álláspontja az volt, hogy az amerikai bíróság nem illetékes a gyűjtemény Magyarországon megtalálható darabjainak ügyében, illetve az eljárást egy 1973-as vagyonjogi egyezmény keretében már rendezték. Ez a magyar-amerikai vagyonjogi egyezmény hivatott kielégíteni az amerikai állampolgároknak a magyarországi államosításból, kisajátításból keletkezett sérelmeit. A 2019 januári AP News beszámolója szerint nem perelhetik a magyar államot a Herzog-műkincs örökösei az Egyesült Államok bíróságain, arra hivatkozva, hogy nem nemzetközi bíróságnak számítanak, és nem az ő hatáskörükben áll az ügy.
A műtárgyak sorsának története nem zárult le továbbra sem, a családot képviselő ügyvéd azt nyilatkozta, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság döntése csak a magyar állam perelhetőségét zárta ki, viszont a műtárgyakat birtokló múzeumokét nem, így a perek folytatódni fognak.
A Napi.hu megkereste írásban Ronald S. Laudert, a Zsidó Világkongresszus és a Commission for Art Recovery elnökét, aki a következőket nyilatkozta: „rendkívül kiábrándító”, hogy húsz év elteltével Magyarország eljárástechnikai kifogásokra hivatkozva
még mindig nem tartja be a zsidó műkincsek visszaadására vonatkozó elveket, és továbbra is megtagadja, hogy visszaszolgáltassa a jogos tulajdonosoknak azokat a műalkotásokat, amelyeket a holokauszt során jogtalanul és embertelen körülmények között koboztak el a magyar zsidóktól.
„Biztos vagyok benne, hogy az illetékes bíróság nem huny szemet afelett, hogy a magyar állam hasznot húzzon a népirtás bűncselekményéből. Ugyanakkor őszintén remélem, hogy a magyar államot nem bírósági úton kell rákényszeríteni arra, hogy végre-valahára jogszerűen visszaszolgáltassa azokat a műalkotásokat, amelyek sosem képezték a magyar állam vagy a magyar múzeumok tulajdonát, hanem az ország magától hozza meg morális szempontból az egyedüli helyes döntést.” – írta Lauder.
Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
