A filmvásznon, könyvek lapjain már mindannyian megismerhettünk tengernyi szuperhőst, természetfeletti lényt, mágikus szereplőt és egyéb fantasztikumot. A szórakozás és szórakoztatás erejéig így keveredhettünk egy vélt valóság történései közé. Ugyanakkor a fikció napjainkra sok esetben realitássá változott: a csodakarakterek ugyanis beléptek életünkbe, észrevétlenül befurakodtak hétköznapjainkba barátként, ellenségként, illetve fegyverként. Itt vannak közöttünk mint ápolók, házvezetők, tanárok, vagy éppen kutatókat pusztító távvezérelt robotok. Ezen cikk a likvidált tudós történetén keresztül igyekszik bemutatni ezt a tartozékokból összeillesztett társadalmat.
Az iráni atomtudós, Mohszen Farizade: egyetemi oktató vagy rettegett kutató?
„Az információtechnológia fejlődési ívének már rég nem az elején járunk, hamarosan az exponenciális görbe meredek szakaszába érünk. Felgyorsulnak az események, és a jövő már jóval azelőtt megérkezhet, hogy mi felkészültünk volna rá” – írta még 2015-ben Martin Ford jövőkutató a Robotok kora című tudományos művében. Ezen állítást igazolja az öt évvel később, 2020. november végén megindult cselekménysor, melynek kezdő történése az iráni atomprogram vezető tudósa, Mohszen Farizade ellen elkövetett merénylet volt.
Mohszen Farizade az amerikai és az izraeli titkosszolgálat szerint közel két évtizeden keresztül töltötte be az iráni nukleáris fegyver kifejlesztését célzó titkos programban a vezető pozíciót, az úgynevezett AMAD-projekt irányítójaként. Egyben a világ egyik legveszélyesebb tudósaként kezelte a közvélemény. Mohszen Farizade emellett az iráni forradalmi gárdában tevékenykedett és a rakétagyártásban is kulcsszerepet játszott. A források alapján pedig az izraeli nemzeti hírszerző titkosszolgálat, a Moszad első számú célponti listáján szerepelt. Az elmúlt években hovatovább számos munkatársát gyilkolták meg, és elképzelhető, hogy ezen merényletek mögött is az izraeli titkosszolgálat állt.
Mohszen Farizadét a Nemzetközi Atomenergetikai Ügynökség is már jóideje szerette volna kikérdezni az iráni atomfejlesztési programban vállalt szerepe kapcsán, azonban ehhez az iráni vezetés nem járult hozzá, azzal indokolva a döntést, hogy Farizade csak egy egyszerű tudós, aki a teheráni Husszein Imám egyetemen oktat. A CIA jelentéseiből viszont arra derült fény, hogy az egyetemi tanítás csak elterelés volt, és valójában fontos szerepet játszott az iráni nukleáris fejlesztésekben.
A gyilkos fegyver: távvezérelt robot
A Farizade ellen elkövetett merénylet után számos elmélet, találgatás született leginkább a tekintetben, hogy a történtek miképp, de leginkább milyen elkövetési eszközzel magyarázhatóak. Az egyik álláspont értelmében a gyilkosságot egy hatvankét fős halálosztag vitte véghez, más nézet szerint viszont egy távirányított fegyverrel ölték meg az iráni tudóst, amelyet egy önrobbantó autóba szereltek.
Kicsit kevesebb, mint egy évvel a gyilkosság után, idén szeptemberben azonban bizonyosságot nyert a számtalan teória egyike, amikor kiderült a valóság az eseményről, a gyilkos fegyverről és annak mibenlétéről.
A Moszad egy olyan akcióval vetett véget az iráni szakember életének, melyet talán nem túlzás igazi „high-tech” gyilkosságnak nevezni. Izrael egyik beépített embere egy lepukkant Nissan Zamyad pickupot hagyott az Abszardot a Teherán felé vezető főúttal összekapcsoló kereszteződés mellett, melynek platójára egy távvezérelt géppuskaállást telepített.
Mohszen Farizade egy háromautós konvoj középső autójában ült, az első jármű épp befordult Abszard felé, amikor a robotgéppuskát távvezérlő Moszad-ügynök tüzet nyitott. Farizade egy páncélozatlan Nissan Teana szedánt vezetett, és az első sorozat a motorháztető tetejét találta el a szélvédő alatt. Az atomtudós autója erre megállt, majd újra tüzelt a fegyver, ezúttal az egyik lövedék áttörte a szélvédőt, és vállon találta Farizadét.
Az iráni vezető kiugrott a kocsijából, és a vezetőoldal felőli ajtó mögött próbált fedezéket találni, de több lövés is érte a gerincét.
Összecsuklott, ezután rövidesen meghalt. A merényletben használt Nissan Zamyad pickup ezután felrobbant.
A támadás indoka abban rejlett, hogy egyes híresztelések alapján Irán hivatalosan felhagyott ugyan az atomfegyverek fejlesztésével, ezzel szemben Izrael határozottan állítja, hogy a mai napig vannak erre irányuló törekvések, melyek egészen a haláláig, Farizade vezetése alatt álltak. A cél pedig az lehetett a tudós meggyilkolásával, hogy fokozza a feszültséget Irán és ellenségei, így az Egyesült Államok, Izrael, valamint a szunnita arab országok között.
A gyilkos robotfegyver pedig nem más volt, mint egy belga FN MAG géppuska, amelyet egy robotikus állványra szereltek. Az FN MAG egyébként egy számos haderő által használt, körülbelül hatvan éve kifejlesztett, 7,62×51 milliméteres lőszerrel üzemelő géppuska. Az Egyesült Államok hadereje M240-es típusjel alatt tartja számon a rendszerében, de Izraelben is használják harcjárműveken és lövészrajoknál, támogató szerepkörben. Magyarországon a honvédség limitált számban alkalmazza, elsősorban a különleges erők kötelékében szolgálók számára tartják fenn a készletet.
Izrael ezenkívül egy arcfelismerő rendszert is felhasznált a célpont azonosításához, melyet egy másik járműben helyeztek el, néhányszáz méterre a merénylet helyszínétől. A közel-keleti állam riválisát elsősorban ennek a rendszernek köszönhetően tudta mérnöki precizitással felismerni és likvidálni anélkül, hogy más áldozatai lettek volna az akciónak. A fegyverrendszert pedig darabokban juttatták Iránba a Moszad ügynökei, és helyben szerelték össze. A merénylet előtt minden érintett elhagyta az országot.A robotgéppuskát egészen messziről, közel kétezer kilométerről, Iránon kívülről irányították, és összesen tizenöt lövést adtak le vele.
A támadás a látszat ellenére, korántsem volt alaposan kidolgozott. A Moszad, bár megpróbálta eltüntetni a nyomokat azzal, hogy szándékos, távvezérelt robbanással kiiktatta a robotfegyvert hordozó pickupot, de ez a kísérlet kudarcba fulladt. A robbanás kirepítette a géppuskát és az állványt az autóból, így az Irán kezébe került használhatatlan, de felismerhető állapotban.
„Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen”
Tagadhatatlan tény, hogy az élet megannyi területére betörtek az egyre intelligensebbek gépek, amit az iráni tudós tragédiája is bizonyít. Yuval Noah Harari történész és író helytálló gondolatokat közvetít a műszaki tudomány ezen állapotáról: „olyan hatékony új technológiákat fejleszt az emberiség, amelyek elpusztíthatják az emberiséget, de akár tökéletesíthetik is azt. Az a kérdés, mihez kezdünk az olyan technológiákkal, mint a mesterséges intelligencia és a biotechnológia.” S valóban megfogalmazódik a kérdés, hogy mit is tehetünk, miként hasznosíthatjuk e magasszintű technikákat és hogyan kezelhetjük hatásaikat.
Elsőként említendő, a technológia eredményei közül, hogy a hadseregek állományának egyre nagyobb hányada áll alkatrészekből. Az elmúlt évek tendenciáit figyelembe véve megállapítható, hogy a világ hadseregei egyre inkább a digitális és a technológiai fejlesztések iránya felé fordulnak, a háború pedig mindezek okán fokozatosan a kibertérbe terelődik. Ezt támasztja alá az Egyesült Királyság haderejének átalakítása, amelynek során nagyobb hangsúlyt kap a kiberhadviselés a szárazföldi csapatok fejlesztésénél. A hadsereg jelenleg tízezer katonával csökkenti létszámát annak érdekében, hogy több pénzt fordíthasson katonai robotokra, drónokra és egyéb csúcstechnológiájú harcászati eszközökre. A brit fejlesztés része továbbá az i9 drón, amely távvezérléssel működik, hat motor hajtja, valamint két fedélzeti puskával rendelkezik. Valószínűleg épületek megrohamozására lehet majd bevetni.
Mindezen felül nem csupán a britek számítanak a modern megoldásokra. A szingapúri székhelyű Kelley Aerospace repülőgép-gyártó vállalat egy Arrow nevű, szuperszonikus sebesség elérésére alkalmas harci drónt fejlesztett ki. A 4815 km hatótávolságú drón maximális felszállási súlya 16 800 kg, valamint 2592 km/h sebességnél is gyorsabban tud repülni. Ez azt jelenti, hogy a Los Angeles és Tokió közti távolságot valamivel több, mint három óra alatt tehetné meg, azaz hangsebesség felett.
Mindezeken kívül bizonyos vadászrepülőgépek akár „láthatatlanná” is válhatnak. A Holland Organisation for Applied Scientific Research kutatói olyan technológiát hoztak létre, amely átejti a YOLO (You Only Look Once) valós idejű tárgyfelismerő rendszert. Sőt, feltehetően mindegyik hasonló elven működő berendezést, így a vadászrepülőgépek eltűnnek a mesterséges intelligencia szemei elől. Pontosabban: a műszerek érzékelik, de ennek dacára nem ismerik fel őket.
Azonban ez csak a kezdet! Nem kizárólag a vadászrepülők lehetnek képesek arra, hogy köddé váljanak. Olyan fejlesztések is elindultak, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a katonákat is észrevehetetlenné tegyék. Az erre szolgáló mesterséges bőrt dél-koreai kutatók alkották meg. Az Advanced Functional Materials-ban (tudományos folyóiratban) megjelent tanulmány szerint a bőr képes arra, hogy álcázza viselőjét. Környezetétől függően lehűl vagy felmelegszik, amely megnehezítheti azt, hogy hőkamerákkal észrevegyék. Az eszköz olyan változtatható színű, különálló pixelekből áll, amelyek termokróm folyadékkristályokat tartalmaznak. Manuális beállításra azonban még szükség van, ugyanis a bőr nem képes önállóan felismerni a környezetében lévő színeket. Ennek orvoslására tervezik a jövőben a mikrokamera beépítéséét.
Habár még több fejlesztést és tesztelést igényelhet az, hogy a futurisztikusnak tűnő eszközök éles harci körülmények között is kipróbálhatóak legyenek, kezd világossá válni, hogy a jövő hadszínterei egyre inkább egy science fiction filmre emlékeztetnek majd.
Ugyanakkor nemcsak a pusztítás érvényesülhet a fejlett technológiák és a mesterséges intelligencia révén, hanem az emberiség javát is tudják szolgálni ezek az eszközök.
Tanár, takarító, szerető, harci robot és tudós is szerepelt az utóbbi év fejlesztései között. Januárban mutatták be például a dél-koreai robotlányt, amely takarít, mosógépet kezel és a mikrohullámú sütővel is elboldogul. Még ugyanebben a hónapban életnagyságú robotszeretővel rukkolt elő egy amerikai cég, és a műbőrű nő beszélni is képes! Az utóbbi egy évben pedig minden hónapra jutott hír új robotról: élethű japán modell, bevásárlórobot öregeknek, tudós, amely képes megtervezni egy kísérletet.
A Covid-19 járvány beköszöntével és berobbanásával továbbá az embert helyettesítő, akár kiváltó robotok gyártása és alkalmazása rohamosan felgyorsult. A fertőzésveszély elkerülése érdekében egyre több automatizált eszközt vetnek be a kórházakban, boltokban, éttermekben. Kína high-tech fejlesztései most válnak csak igazán kifizetődővé. Gép emberrel és ember a géppel összefogva vette a fel a harcot a halálos vírus ellen.
A fent leírtakat igazolja Little Peanut robot feladata: kéken villogó fénnyel gurul végig Hangzhou egyik szállodájának kihalt folyosóin. Polcain alaposan bezacskózott élelmiszercsomagokat szállít, és minden ajtó előtt lassít egy kicsit. A folyosó végén az ajtók kinyílnak, az éhes emberek gyorsan elveszik az ebédjüket, majd vissza is zárkóznak biztonságos magányukba. Ez nem egy jelenet a posztapokaliptikus, elidegenedett társadalmunk kopár jövőjét előrejelző sci-fiből, hanem egy megtörtént eset arról, amikor a Szingapúrból Hangzhouba tartó repülőjáraton két ember belázasodása miatt mind a háromszázharmincöt utasnak két hétre karanténba kellett vonulnia egy helyi hotelbe. Annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsék a kontaktust és így a fertőzésveszélyt, a szálloda dolgozói nem személyesen, hanem robotok és applikációk útján kommunikáltak a vendégekkel.
Nem mellékes viszont, hogy a nagy világjárványok idején a leginkább veszélynek kitett réteg az orvosi személyzet. A kórházakban minden fertőtlenítés és elővigyázatosság ellenére könnyű elkapni a betegséget, így ezeken a helyeken is igyekeznek visszaszorítani a személyes érintkezést. A pekingi Haidian Kórház folyosóit Xiao Bao járja. Gyógyszert oszt ki, lázat mér, felvilágosít a betartandó szabályokról. Xiao Bao a szokásosnál több időt tölthet a fertőzöttek között, félnie nem kell attól, hogy elkap valamit. Ő ugyanis egy robot, akit az elsők között alkalmaztak kínai egészségügyi intézményekben a vírus kitörése után.
Az egyik érintett kórház igazgatója szerint ez a megoldás nemcsak az orvosokat védi a veszélytől, hanem a pácienseknek is előnyös, hiszen a gépen keresztül sokkal hosszabbb és alaposabb beszélgetésekre nyílik lehetőség a személyzet és a betegek között, akik így pontosabban be tudnak számolni a panaszaikról, mintha a “menekülő” orvosokkal és ápolókkal kellene konzultálniuk.
A kórházakban fertőtlenítő robotok is segítenek, melyek UV fénnyel dolgoznak a vírus terjedése ellen. A robotok ezzel hosszútávon valóban elveszik az emberi munkát, de vannak olyan élethelyzetek, amikor ez nagyon is előnyös: megmenekülhetünk attól a fenyegetettségtől, melyet jelenleg e vírus okozhat számunkra.
Jól igazolható tehát, hogy egyáltalán nem veszélytelen mulatság beengedni a technológiát és a mesterséges intelligenciát életünkbe, otthonunkba és családunk körébe. Az egyetlen megoldást e technikák irányítására az hozhatja el – miután folyamatosan elrejtik önmagukat használóik elől -, ha a természetük helyett az átláthatóságukon alakítunk, ezzel megküzdve a változással és elfogadva a haladást. Így mindezt betartva, inkább kényelmet és jólétet, mintsem felfordulást hoz életünkbe „újszerű” világunk.
Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5, 6
