Sokszor olyan események hatnak az életünkre, amikre vagy nem emlékszünk, vagy csak közvetetten érintkezünk velük. Ebből kifolyólag igen nehéz ezeket az eseményeket megérteni és megfelelően kezelni. Az alkotásvágy olyan elemi érzelmeket képes megmozgatni, amik rengeteget elárulnak az alkotó belső vezető erejéről, ezzel pedig egy múltra visszatekintő narrátor szemszögéből kaphatunk hiteles korképet. Ennek egyik nagyszerű példája Art Spiegelman Maus című grafikus novellája.
Art Spiegelman (született Itzhak Avraham ben Zeev Spiegelman) lengyel zsidó származású grafikus művész, aki a második világháború után született Stockholmban, ám rövid idő után New Yorkba költözött, ahol filozófiát és művészetet tanult, majd képregényrajzolóként kezdett el dolgozni. Számos képregényrajzoló egyesület tagja, 1992 és 2001 között a New Yorker napilap foglalkoztatott művésze, a New York-i School of the Arts tanára. Ez a berendezkedett élet azonban igen távol áll attól a világtól, amelyben a szülei, Anja és Vladek Spiegelman éltek.
Szüleit még Art születése előtt vonszolták el Auschwitzba, az akkor még gyermek bátyját pedig ott is ölték meg. Nem sokkal a szabadulás után, 1968-ban Anja öngyilkos lett, Vladek pedig újranősült és ismét családot alapított.
A demokráciában és békében nevelkedett Art Spiegelman pusztán az apjától hallott anekdotákon keresztül találkozhatott a koncentrációs táborok borzalmaival, a zsidók akkori nehéz helyzetével és a náci Németország elnyomó hatalmával. Az apjával fennálló generációs szakadék, a kommunikációs és kötődési nehézségek és a ködös múlt megértése Spiegelman korábbi munkásságában is rendre visszaköszönnek, egyik ilyen munkája még a Maus-ban is kap egy háromoldalas bólintást. Sok ilyen történet hallgatása után Spiegelman ecsetet ragadott, hogy megörökítse az ehhez köthető élményeit a Maus című képregényben.
Art Spiegelman 1971-ben mutatta meg az első változatot édesapjának, és itt kezdődött el az alkotói folyamat. Az első erre vonatkozó történet egy baráti felkérésre jelent meg 1972-ben, egy háromoldalas képsor formájában. A felkérésben kikötötték, hogy antropomorf állatok szerepeljenek, így került ez bele később a végleges változatba. A Raw című képregényantológiában folyamatosan bővült a történet. 1986-ban gyűjtötték össze a képsorokat egy önálló kötetben, majd 1991-ben, Art édesapjának 1982-ben bekövetkezett halála és az első kötet váratlan sikerei után, kiegészült egy második kötettel, amely a maradék fejezeteket gyűjtötte össze. Ez utóbbi a legteljesebb változat, ami rendelkezésünkre áll és ez kerül most elemzésre.
A minimalista, színtelen képi világon át vezet minket Spiegelman az 1978-79-es évekbe, ahol édesapjával folytatott beszélgetésén keresztül jutunk el a második világháború sokkoló eseményeihez. Az antropomorf állatok kis arányban a művész lélek gyermetegségét tükrözik, nagyobb arányban pedig enyhítenek a kegyetlen valóság realista ábrázolásán.
Az állatok a nemzetiségek szerint vannak felosztva; Spiegelman a zsidókat egerekként, a nácikat macskákként, a lengyeleket malacokként ábrázolja, sőt, még egy francia származású szereplő is felbukkan, a nép gúnynevére utaló béka alakjában.
A két ellentétes hangulatú világ gyors tempóban váltogatja egymást. A konszolidált környezetből hirtelen csapunk át a múltbeli eseményekbe, ahogy az emlékek visszatérnek Vladek mesélése során. Egyik pillanatban még békésen sétálgatnak a szereplők a parkban és beszélgetnek, a következő panelon pedig a macskaforma katona poénból elhajítja az egyik rabruhába csavart egér sapkáját, hogy mikor az utána szaladna, fejbe lőhesse, mondván, hogy meg akart szökni. Mindezért pedig még kitüntetést is kap.
Fontos megjegyezni, hogy a Maus mindvégig öntudattal mesél. A második kötetben 1986-ra ugrunk, ahol időről időre a képregény kikacsint a művész hétköznapi életére és gondolataira: hogy az adott mű sikere például mennyiben járul hozzá apja emlékezetéhez, egy ponton pedig egér alakban fejti ki, miért nem tartja jó ötletnek a képregény megfilmesítését. Tulajdonképpen a szereplők állati mivolta az egyetlen, ami elválasztja a valóságot a képregényben látottaktól. Ezekkel a negyedik falat ledöntő mozzanatokkal őrzi meg a képregény a saját valóságát, érzékeltetve, hogy melyik világhoz áll közelebb és hogy miféle történetektől kell távol tartania magát.
A történet nemcsak egy alkotó személyes küzdelme, hanem egy történelmi lenyomat is. Pont azért, mert nem a saját bőrén tapasztalhatta meg a holokauszt hatásait, egy szemlélődőbb, letisztultabb szemszögből képes emléket állítani annak, hogy az ember mikre vetemedett a történelem során. Ezzel figyelmeztetve a további nemzedékeket, hogy hasonló dolgokat ne engedjenek megtörténni, hiszen a művön is látszik, milyen életre szóló sebeket tud egy ember ideológiája ejteni egy egész generáción.
Ami elkülöníti a művet a megszokott holokauszt emlékezettől, hogy ezt a megemlékezést nem a holokausztot túlélők dicsőítésével teszi meg. Az egyik legsokkolóbb jelenete a képregénynek, amikor Vladek dühös lesz, amiért a fia elfuvaroz egy fekete stoppost. Egy feketét, aki szintén egy zsidókhoz hasonló elnyomott kisebbséghez tartozik. Meglepően egy olyan szereplő demonstrál megkülönböztető és előítéletes gondolkodásmódot, aki az élete során maga is részesült elítélő bánásmódban a származása miatt. Talán ezen a jeleneten látszik a leginkább, hogy egy olyan jellegű esemény, ami maradandó traumákat okozhat, nem feltétlenül nemesíti meg az embert.
Ahogy azt Art Spiegelman is nyilatkozta a BBC-nek:
„Nagyon sok holokausztról szóló irodalom van, amely abból a keresztény felfogásból ered, hogy a szenvedés megváltja az embert. Valójában a szenvedés csak fájdalmat okoz. Jó és rossz embereknek egyaránt fájdalmat okoz a szenvedés. A szenvedés rossz, és nem formál semmiféle nemes jellemet. Épp ezért volt fontos számomra a Maus-ban, hogy ne tegyem őt [az apámat] mártírrá.”
A novella méltán a képregény műfaj egyik legnépszerűbb és legsikeresebb darabja. Túl azon, hogy játszi könnyedséggel döntötte le azt a gyakori prekoncepciót, miszerint a képregény gyerekeknek való, egy olyan önkifejezési formának adott alapot, amely azóta hatással volt valamennyi hasonló műfajban dolgozó művész munkájára. Grafikus novellaként gyors olvasási élményben lesz részünk, a gyermeteg és egyben lehengerlő képi világ sokszor talán nehezen megy le az olvasó torkán, főleg, ha érzékeny a groteszkebb ábrázolásokkal szemben. A művön keresztül az olvasó igen pontos profilt kap Spiegelman életéről, az apjával való rideg, korántsem hagyományos kapcsolatáról és Auschwitz morbid eseményeiről.
A mű érdemes mind a történelem megértésére, mind a műfajjal való ismerkedésre, mind az egyszerű olvasási élményre vágyók idejére. Nemcsak a történelemmel, hanem az azon átívelő emberi személyiségjegyekkel és a generációk közötti kötődéssel kapcsolatban is tartalmaz relevanciát. Aki csak teheti, szánja rá az idejét. Nem fog csalódni.
