A Sisi hercegnő kalandjai című rajzfilmsorozaton nőttem fel, és a királyné kislánykori példaképemmé vált, bár akkor még csak a mesebeli, bájos, romantikus életét ismerve, nem tudva a valódi megpróbáltatásairól. Később gyerekkori rajongásom Sisi élete iránti érdeklődésre váltott át, így nem volt kérdés, hogy a Perjátszó Kör A Sisi merénylet – Legendák és valóság című előadásán ott a helyem az első sorban.
Erzsébet királyné 1898. szeptember 10-én Genfben vesztette életét, miután egy olasz anarchista, Luigi Lucheni szíven szúrta. Az előadás során a társulat bemutatta, hogyan történt az eset kivizsgálása, fény derült a bűncselekmény részleteire, és arra, mi lett a végkimenetele a merénylő ellen indított büntetőeljárásnak.
A történet azonban ennél korábban kezdődött. Először megismerhettük Sisi életének részleteit, többek között a betegeskedő királyné viszonyát Andrássy Gyula gróffal – ami a pletykák ellenére a királyné elmondása szerint nem volt több nagyon jó barátságnál –, hozzáállását a bécsi udvarhoz, illetve az anyósával egymás iránti ellenszenvüket.
Az első jelenetben Ferenc Józseffel és édesanyjával, Zsófia főhercegnővel találkoztunk. A főhercegnő karaktere teljesen egyezett az általam elképzelttel, a manipuláció mestereként beszélt fiával, aki pedig tökéletesen játszotta a tipikus mammone-t, anya kicsi fiát.
Az egyik kedvenc jelenetem volt, amikor Erzsébet királyné saját maga sorolta fel tragédiáit, lánya halálát, fia öngyilkosságát, melyekért saját magát okolta, és fogalmazta meg azt, hogy tulajdonképpen érthető, hogy ennyi mindenbe beleőrül – ezeket a férjétől elkapott szifilisz csak súlyosbította.
Még az első felvonásban megismerhettük Luigit, Erzsébet gyilkosát, és valójában kifejezetten megható élettörténetét. A fiú szegény sorsú családból származott, legtöbbször svájci útépítéseken dolgozott, egyik napról a másikra élt, és nap mint nap az éhezést és a szegénységet látta maga körül. Ezt látva tulajdonképpen nem is meglepő, hogy anarchista nézeteket vallott. Már itt megjelent a gyilkos fegyver is, egy kihegyezett reszelő.
A felvezetés után a második felvonás szólt magáról a merényletről és az eljárásról. A 61. életévében járó Erzsébet átutazóban volt Genfben, Sztáray Irma grófnő társaságában. Ahogyan azt a grófnő részletes vallomásából később megtudtuk, a merénylet előtti nap bejárták Genfet, egy cukrászdában szokásukhoz híven nagy adag fagylaltot ettek együtt.
Sisi leányának, Mária Valériának egy neves boltban asztalkát választott karácsonyi ajándékul, majd hosszas séta után este tíz óra körül ért vissza a hotelbe. A merénylet napján délelőtt is sétáltak, majd délután sietősen indultak a menetrend szerinti gőzhajó felé.
Luigi Lucheni délután fél kettő környékén, a forgalmas Mont Blanc rakparton szúrta szíven a Beau-Rivage szállodából a hajóállomásra siető királynét. A sérülés súlyossága először a szoros fűző miatt nem volt nyilvánvaló, annak köszönhetően ugyanis a vér lassabban szivárgott, és a fájdalmat is kevésbé érezhette Erzsébet. A hajón, többszöri ájulást követően azonban egyértelművé vált, hogy a királynét már nem lehet megmenteni.
Az egész előadás számomra legszebb jelenetére az eljárás kezdetén került sor. A tettes személye nem volt kérdés, hiszen Luigit a járókelók rögtön elfogták. A fókusz az összeesküvés többi szereplőjén volt, hogy vajon kik lehettek Luigi tettestársai, és kiktől szerzett információt. Ezzel kapcsolatban érkezett a nyomozóhoz egy beépített rendőr névtelen vallomása levélben. Ahogyan ez az anonim levél felolvasásra került, igazán megfogott. A háttérben a nyomozó mozdulatlanná vált kezében a levéllel, és minden elsötétült. Egy lány lépett ki maszkban a színpad elejéhez, és mint aki maga írta a levelet, olvasta fel a vallomást, teljesen magával ragadva a közönséget.
Az eljárás alatt Luigi egy pillanatra sem tagadta a merényletet, hangosan örült, mikor megtudta, a királyné meghalt. Nem félt anarchista eszméit kifejteni, mikor arról kérdezték, miért tette. A színészi alakítás a bírósági tárgyalás alatt érte el csúcspontját. Még egy csepp félelmet is felfedezni véltem a büszkeség mellett Luigi szemében, mikor kihirdették az ítéletet: életfogytiglani börtönbüntetés.
„Ne! Akasszanak fel inkább! Akkor én lehetek az anarchizmus első mártírja!”
– kiáltotta, ahogy elvezették, ám kívánságait nem hallgatták meg. Luigi 1910 októberében cellájában öngyilkos lett.
Egy színészi alakítást ki kell még emelnem. Egy mellékszereplő, a szintén anarchistává vált prostituáltat játszó kollegina tökéletesen adta elő a szerepét, és gyönyörűen kezelte a váltást a kicsit pimasz örömlány és a tanúvallomástól Luigit meglátva visszariadó anarchista társ között.
Bevallom, ötödévesként ez volt az első produkció, melyet a Perjátszó Kör előadásában megnéztem, és a színvonalas műsor láttán azonnal meg is bántam, hogy eddig kimaradtam az élményből. Nem csoda, hogy a társulat a darabot egy nappal az általam látott előadás előtt a gödöllői Grassalkovich-kastélyban adhatta elő.
A Perjátszó Kör következő előadása decemberben egy 1883-ban meggyilkolt magyar főbíró történetéről fog szólni – igaz, kevésbé ismert témájú, de e társulat előadásában valószínűleg hasonlóan színvonalas műsorra számíthatunk.
Galéria
by Gelbmann Márta
