Ahol már jelen van egy kisebb közösség, vagy nagyobb halmazban gondolkozva maga a társadalom, oda a csoportkényszer (más néven: csoportnyomás) is becsatlakozik. E szociálpszichológiai jelenség a kezdetektől velünk él, és a mai kor emberének pszichéjében is aktívan közreműködik. De vajon mit is jelent a csoportnyomás, és milyen kapcsolódási pontjai vannak ennek a pszichológiai kifejezésnek a hatályos jogrendszereinkkel?
A társadalmi együttélésben nem csak az egyének és a nagy egész létezik, hanem valamilyen határoló elv mentén kisebb-nagyobb csoportok keletkeznek, szűnnek meg vagy kerülnek interakcióba egymással. A csoportok egymás közötti, és egy csoport egyénnel vagy az egész társadalommal való viszonyát sokféle megközelítésben több tudományág vizsgálja. Többek között a politikatudomány, mint hatalom-, a matematika, mint játékelméletet, a közgazdaságtan pedig, a kereslet-kínálat kapcsolatának megközelítéséből kutatja a csoportkényszer jelenségét. Aktuális példa lehet még az utóbbi tudományág egyik újabb területe, a marketing, mely a reklámok hatásán keresztül analizálja a társadalmi csoportok viselkedési formáit.
Már gyerekkorban kialakul bennünk a másokhoz való igazodás szükségessége, mivel úgy érezzük, hogy a minket körülvevő világ kevésbé akar hozzánk igazodni és nekünk kedvezni. Amikor kisgyermekként ráébredünk, hogy nem feltétlenül körülöttünk forog a világ, akkor már tudat alatt elkezdődik az alkalmazkodáshoz való készségünk térhódító útja saját pszichénkben, amit a külvilágból érkező impulzusok segítenek elő. Ezt az alkalmazkodási vágyat erősíti, hogy „az együttesen átélt élményeknek sajátos többlet intenzitása van az egyedül átéltekhez képest.” A csoportban való létezés és cselekvés tehát egy olyan más dinamikájú és rendszerű alakzat, melyben a résztvevőknek nem az egyszerű összeadása, hanem inkább megszorzása vagy négyzetre emelése történik.
Azaz, nem lehet csupán a csoportban résztvevő karaktereket összegezni, a csoportban kialakul valami olyan plusz energia és erő, amely nem található meg külön-külön az egyes személyekben.
Az egyén életpályája során az alábbiak figyelhetőek meg: óvodáskorban még kevés hatást fejt ki a gyermekek gondolkodására a közösség. Később, kisiskolás korban a csoportnyomás hatása már jelentősnek mondható, kamaszkorban azonban újra gyengül ez a kényszer. A csoportnyomás gyakori csökkenését az énközpontú gondolkodás erősödő jelenléte okozza fiatalabb életszakaszunkban. A csoportkényszer enyhébb ráhatása az egyénre felnőttkortól már inkább a saját maga élethelyzetétől és gyermekkori élményeinek, traumáinak utóhatásától függhet. Ekkor már tudatosabban lehet szembenézni a többséggel.
Ennek ellenére, ha a cselekvőképes nagykorú állampolgárokat helyezzük reflektorfénybe, mégiscsak meg kell állapítanunk, hogy náluk is erősen jelen van a csoporthoz, többséghez való tartozás vágya. Solomon Asch híressé vált 1969-es kísérletében három függőleges vonal közül kellett kiválasztani azt, amelynek hosszúsága megegyezik egy másik fotón lerajzolt egyenesével. Az emberek nagyon nagy százaléka egyedül helyesen válaszolt a nem túl komplikált feladványra.
Amikor azonban csoportosan kellett kiválasztani a jót, és hat személyből öt beépítettként szándékosan rosszul felelt, a hatodik személy az esetek csupán huszonhat százalékában mert biztos tudására támaszkodva szembe menni a tömeggel. A résztvevők több, mint háromnegyede a többiek manipulált, rossz véleményével tartott inkább.
Mi lehet ennek az alkalmazkodó viselkedésnek a magyarázata? Az alkalmazkodás egyfelől azért történhet meg, mert az egyén a csoport véleményét, mint tényezőt előrébb helyezi, mint magát a tényt a „több szem, többet lát” elv alapján. Másik ok lehet, hogy nem meri felvállalni önbizalom híján saját véleményét, nem akar különbözni és ezáltal konfrontálódni a többséggel, hiszen ezzel kockáztatná addig kivívott tiszteletét és elismerését. Asch kísérlete rámutat a mai jogrendszerek egyes hibáinak gyökerére is, gondolva itt a tanúk általi bizonyítás és az esküdtbíróság általi döntéshozatal kétességére, vagy épp a tömegdemokráciák politikai szimpátiarendszerére is.
Érdekes azonban azt is megvizsgálni, hogy a kisebbséget alkotó, helyes választ adók döntése mögött milyen indokok állhatnak. A válaszadó személy, aki tudatában van a helyes válasznak, élettapasztalatai és független életkörülményei miatt vállalja fel a szembenállást, mellyel az igazat szeretné képviselni. Az is egy lehetőség, hogy magát az autonómiát, függetlenséget tűzi ki célul, ezért hajlamos vakon opponálni a többséggel. Továbbá az is előfordulhat, hogy magával szemben nagyobb ambíciói vannak, mint másokkal szemben, így bízik a saját maga által kialakított gondolatában, véleményében, legyen az helyes vagy helytelen.
A csoportkényszer fogalma tehát nagy ellenállásnál hatásos, ahogy láthattuk. Érdekes fordulatot hozott azonban a kísérletben, amikor több kisebb klikkre, csoportosulásra bomlott a nagy többség, akkor csak kisebb hatással tudott lenni mások véleménye az egyénre (a hetvennégy százalékban rossz választ adók táborából ugyanis mindössze hat százalék maradt meg). A csoportnyomás viszont növekedhet is egy baráti, rokoni társaságban, ahol az egyének érzelmi alapon is kötődnek egymáshoz. Utóbbi esetkörben nehezebb ellentmondani e közösségen belüli többségnek, mivel itt nagyobb intenzitással működik bennünk a már említett tisztelet és megbecsülés iránti vágy. Emellett pedig a csoportkényszer negatív ereje mutatkozik meg, amikor a tagok úgy érzik, hogy a felelősség eloszlik közöttük és ezáltal olyan cselekedetekre is könnyebben rábírhatók, amiket egyénileg csak a gondolat szintjéig juttatnának el (gondoljunk csak a bűnszervezetekre vagy a korrupcióra).
Fontos végül kihangsúlyozni, hogy a csoportnyomás manapság még több szempontból hathat. Ott, ahol a posztmodern gondolkodás (vagyis amikor már a nyilvánvalóan nem normális válik normálissá és népszerűvé), és a közvélekedéssel és közerkölccsel való szembenállás nagyobb támogatást nyer a vártnál. Ahol a fiatalok félelme az, hogy kimaradnak a fiatalkor szépségeiből; vagy úgyis gondolhatunk korunkra, mint a fogyasztói társadalom és a teljesítménykényszer korára. Ezek mindenkiben olyan versengést és nyomást szülnek, amely az egészséges és szükséges csoportképzésen túl az egyént, és az ő személyes értékrendjét is elbizonytalanítják és lerombolják.
Hiszen mindenkinek szüksége lenne egy olyan közösségre, ahova tartozhat, amibe kapaszkodhat és ahol megbecsülik. De a végeredmény olyan embereket szül, akik sose szeretnék, hogy olyan klubhoz tartozzanak, amelyik elfogadja őket tagnak. Illetve van olyan is, aki csak az érzelmi megkönnyebbülés miatt keres magának támogató csoportot, miközben nem is tud azonosulni azzal a közösséggel, egyszerűen csak egy csoport tagja szeretne lenni és vágyni vissza oda.
Békés Vera: Nyájszellem, vagy együttes élmény. In: Filozófiai Szemle, 2000. 4/6
